Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-01 / 187. szám

1990. december 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 21. LEVÉLTÁRI ÉVKÖNYV Somogy megye múltjából, 1990 Tizenegy tanulmány — for­rásközlésben is bővelkedve — alkotja gerincét a megyei levél­tár idei évkönyvének, amely immár a huszonegyedik a „somogyi annalesek” sorában. Továbbra is a Kanyar József, a történettudomány doktora, a levéltár nyugalmazott igazgató­ja jegyzi szerkesztőként a tanul­mánykötetet. Nemcsak ebben, hanem a tematikai változatos­ságban — gazdaságtörténet, néprajz, kultúrhistória ;— is megmutatkozik a jó hagyomá­nyok továbbélése. OKLEVELEK, FORRÁSOK Borsa Iván a középkori forrá­sok, somogyi oklevelek meg­vallató „publikátora” ezúttal egyfajta mérleget von. A me­gyei levéltárak és a megyék középkori oklevelei című tanul­mánya összegezése az eddigi közleményeknek; egyúttal me­todikai, módszertani útmutatás is. Gondolom, sok olyan meg­szívlelhető intencióval az együttműködésre nézve is, mint az alábbi: „...szó sincs arról, hogy áldatlan testvérháborút folytassunk arról, hogy egy-egy irat (oklevél) levél melyik gyűjte­ménybe kerüljön, hanem az ilyen jellegű rivalizálással sza­kítva, tegyük lehetővé a másik gyűjteményt érintő/érdeklő da­rabok másolatban való hozzá­férhetőségét. " Mintha csak igazát támaszta­ná alá Tóth Péter rövid beveze­tő tanulmánya és gazdag forrásközlése Somogy várme­gye közgyűlési jegyzőkönyvei (1658—1717) címmel. Az 1596 előtti nemesi vármegyei önkor­mányzat közgyűlési iratai ugyanis (meglehet örökre) el­tűntek — gondoljunk csak a hódoltság korára, viszonyaira. A pozsonyi országgyűlés dön­tése nyomán Somogy „betago­zódott” Zalába, annak egyik já­rásaként. Ezért a megvallott for­rások Zala megye levéltárából „szólalnak meg” Tóth Péter közlésében. PÁSZTORÉLET, BORVIDÉK, URADALOM Egy régi dolgozat elevenedik meg 1938-ból ma is aktuálisan — Vargha Károly tollából. Illyés Gyula, Puszták népe című klasszikus műve új horizontot nyitott 1936-ban a tájékozódó értelmiség előtt. A szerző e ha­tásra, Farkas Ferenc déldunán­túli pásztorember élete címmel egy sors nyomába eredve szo­ciológiai-szociográfiai módsze­rekkel vallatja a régió pusztáit — az iránytű pedig a termő nép­dal egy öreg pásztor „munkás­ságában”. Legyen bár szubjektív túlzás — a kötet egyik legizgalmasabb munkája — Reöthy Ferenc második közleménye, amely a ,, Fejezetek a dél-balatoni borvi­dék XVIII—XX. századi történe­téből” címet viseli. Az izgalmat néma napjainkban is sokszor (s nem mindig oktalanul megkér­dőjelezett) borászati tradíciók —ezúttal példásan okadatolt— bizonyítása jelenti, hanem a szűkebben vett témához kap­csolt tág horizont, amely módot ad a szerzőnek, hogy a borgaz­daság történeti képét nyelvé­szeti, néprajzi, kísérő mester­ségbeli adalékokkal is gazda­gítsa. Tilkovszky Lóránt, Széchenyi István csokonyai uradalma című kismonográfja nem csu­pán a gazdaságtörténészek számára jelent rendkívül gaz­dag „ökonómiai” tárházat, ha­nem a mai Dél-Somogy telepü­léseinek is ad fogódzót múltjuk, lehetőségeik meghatározásá­hoz. A somogyi inszurgensek eddig főleg Pálóczi Horváth Ádám pályája, munkássága kapcsán kerültek szóba, a ne­vezetes bajomi „csendháborí- tás" ügyében. Dobai András ezúttal az 1809. évi hadjáratban való részvételt teszi mérlegre, s így fogalmazza meg a nemesi felkelés hozadékát: „Felfogá­suk a megyei nemesség maradi szemléletét tükrözi: körömsza­kadtáig ragaszkodnak az in- szurrekció elavult intézményé­hez, mert nemesi előjogaikat csak így tudják indokolni. A győri ütközet és az itt elszenve­dett vereség azonban — bár csak epizód volt a napóleoni háborúk sorában — végleg bebizonyította, hogy az idejét­múlt nemesi felkelés már nem tud megfelelni a modern hadvi­selés követelményeinek... ” KULTÚRHISTÓRIA, SZELLEMI ÉPÍTKEZÉS A 19. századvég és a 20. századelő polgárosodása már új követelményeket állít So­mogy szellemi életével szem­ben is. Andrássy Antal, nemré­giben elhunyt levéltárigazgató hagyatékából — első közle­ményként — olvashatjuk A ka­posvári Berzsenyi Dániel Sza­badkőműves Páholy történetét. Ezt a jótékonykodást nemzeti művelődést, szakképzést egyaránt megcélzó közösséget számos olyan törekvés jelle­mezte, amely akár mai közmű­velődési elgondolásainkban is visszhangozhat. Csakúgy, mint Bősze Sándor hiányt pótló re­gionális feltérképezése; Az egyesületi hálózat kialakulása a Del-Dunántúlon a dualista kor kezdő éveiben. Egyik feltétlen erénye dolgozatának, hogy a történeti áttekintés mellett igen szemléletes, jól eligazító egye­sületi tipológiát is nyújt. Sár­kány Eszter Színházi kultúra a századfordulón, Kaposváron című tanulmányának fókuszá­ban a város 1911-re megépült színháza áll (a kezdeménye­zéstől a megvalósításig), ám ki­tekint a szerző a korabeli reper­toárokra és itt játszó tásu latok­ra is, sőt érdekes adalékokat nyújt színház és közönsége kapcsolatáról, az egykori publi­kumról. KÖZELMÚLTUNK NAGY KÉRDÉSEI — így lehetne méltatni Géger László és Bognár Tibor tanul­mányait. Az előbbi szerző Kí­sérletek a szövetkezetek meg­mentésére Somogybán 1953 második félévében címmel a Nagy Imre kormány gazdaság- politikájából indul ki, majd a szövetkezeti helyzetképet So­mogybán veszi bonckés alá, s konklúziói között megállapítja: „...az 1953 júniusában beállt fordulat egyik legnagyobb vív­mánya az agrárpolitika liberali­zálása volt. A korábbi korszak tsz-szervezései után megnyitni a lehetőséget a felosztás és ki­lépések előtt, több volt mint bá­torság...” Bognár Tibor Törvényesség és törvénytelenség a hazai németek elleni eljárásban a háború előtti és utáni jogalkotás tükrében című dolgozatának történeti tényei és gondolatköre külön írás témája lesz lapunk hasábjain. E rövid szemle ter­mészetesen nem mutathat rá valamennyi dolgozat értékére, a gondos mérlegelés a szakiro­dalom feladata, ám a reményt ezúttal is megfogalmazhatjuk: a közzétett munkák nemcsak a kutatás „belügyei”, hanem jóval szélesebb hasznosításra tart­hatnak számot. Az évkönyvet a levéltár tudományos és közmű­velődési munkáját bemutató függelék zárja. T. T. A folytatás még szomorúbb... Hipnózis a Latincában Edvard Radzinszkij neves drámaíró nyilatkozott a Szovjet­unió kultúraellenes kultúrpoliti­kájáról: értelmiségellenesnek tartom, hogy a Legfelsőbb Ta­nács nem fogadta el a szellemi tulajdonra vonatkozó törvényt — mondta. — A kultúrpolitika eme torzulása a szovjet hata­lom születéséig vezethető visz- sza, amikor is a legjobb elmék távoztak külföldre. A folytatás még ennél is szomorúbb volt: az értelmiség ott pusztult el a láge­rekben. Most pedig gazdasági­lag fojtja meg a szellemet. Vlagyimir Paszternák orvos­hipnotizőr december 5-én Kapós- varra is ellátogat, hogy ízelítőt adjon tudományából. A Latinca Sándor Művelődési Központ színpadán minden bizonnyal ámulatba ejti közönségét, hiszen a neves hipontizőr álmot bocsájt arra, aki vattaija a médium szere­pét. Vlagyimir Paszternák nemcsak a sokak által bűvésztrükknek tar­tott hipnózis színpadi népszerűsí­tésével foglalkozik, hanem gyó­gyít is. A hipnózissal ugyanis sok­fele betegség — gyomorfekély, alacsony vagy magas vérnyo­más, meszesedés — gyógyítha­tó, és segít leszoktatni a dohány­zásról, az alkoholról és a kábí­tószerről. Igaz, olykor többszöri kezelés is szükséges a siker­hez. A szervezőktől megtudtuk, hogy a 18 órakor kezdődő elő­adás utolsó 20 percében úgyne­vezett távgyógyászat lesz. Vla­gyimir Paszternák — kívánságra —a közönség soraiból néhány ki­sebb betegség „eltüntetésére” vállalkozik. L. S. SOMOGYI LEVÉLTÁRI NAP Történelmi tanulságok a török időktől napjainkig A Somogy megyei levéltári évkönyv huszonegyedik évfo­lyamát vehette kezébe a somo­gyi levéltári nap tegnapi rendez­vényén a részt vevő. Tudomá­nyos kutatók, tanárok, diákok kísérték nagy érdeklődéssel a megyei könyvtárban megtartott tanácskozást, amit dr. Szili Fe­renc, a megyei levéltár igazga­tója nyitott meg. Egyperces néma felállással adóztak a résztvevők a nemrégiben el­hunyt dr. Andrássy Antal emlé­kének, aki kezdeményezője volt e hagyományossá vált ta­nácskozásnak. A rendhagyó megnyitón Nagy Gábor, a So­mogy Megyei Tanács közmű­velődési irodájának vezetője megemlékezve a hetvenes évek közepén szerveződött rendezvény tudományos és közművelődési szerepének fontosságáról, a levéltárak újabb kori feladatairól szólt. A tanácskozás témájául a hódító török magyarországi ha­talmi rendszerének elemzése, illetve a török kiűzése szolgált — az előbbi előadás napjainkig szóló történelmi tanulságaival ismerkedhetett meg a hallgató­ság. Szakály Ferenc kandidátus, az MTA Történettudományi In­tézetének osztályvezetője tör­ténelmi példák sokaságával és elemzésével mutatta meg ha­zánk helyét Nyugat-Európá­ban. A latin kereszténység és annak kultúrája meghatározó­vá vált Magyarországon — álla­pította meg. Az intézmény- rendszerünk is ennek megfele­lően, a civil társadalom irányá­ban fejlődött a kelet-európai központi irányítású modellel szemben. Ez a török hódítás idején is bebizonyosodott már. A török kiűzése a Dél-Dunán- túlról címmel Szita László kan­didátus, a Baranya Megyei Le­véltár igazgatója tartott elő­adást. Már Buda ostroma előtt, 1686 májusában kidolgozták azt a hadászati tervet, amely sikeres hadjárat esetén, Buda alól kiindulva Dél-Dunántúl fel­szabadítását, Eszék elfoglalá­sát foglalta magába. A drávai különítménynek különösen fon­tos szerep jutott ebben. Barcs fontos stratégiai központja volt ennek a tervnek. Dombóvár, Kaposvár irányából indult meg a hadjárat, aminek 1689. feb­ruár 13-án Szigetvár átadása lett a végkifejlete. A somogyi levéltári nap kere­tén belül az ez év elején meg­alakult kutatótanárok fórumáról dr. Kálmán András, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet fő­munkatársa tartott tájékoztatót. Agrártörténettel, testnevelés- és sporttörténettel, a pedagó­gia számos területével foglalko­zó kutatótanárok 1991-ben, kiadványban jelentetik meg dol­gozataikat. Dr. Szili Ferenc, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója a levéltári kutatásokban élen já­róknak jutalmakat adott át. (Horányi) Jordán Tamás József Attiláról „A poétaéletű ember valami titkos úton, múltakból font, elhaltak energiájából szőtt radarhálóval képes ráérezni a jövőre is és erről elsöprő energiával közöl híradást." (Latlnovits Zoltán) József Attiláról kinek-kinek felelevenedik egy kép: többnyi­re sajnos olyan, amelyre iskolai tanulmányaiból emlékszik. Aminek nem sok köze volt a József Attila-i költészet valódi arculatához, a poétaéletű em­berhez. A kérdésre — hogy ki is volt e lírikus — sokan kapásból válaszolnak: „a magyar mun­kásmozgalom legnagyobb köl­tője”. Hát ez a tragédia, mert nemzedékek nőttek fel ebben a hiszemben. Ezeknek az iroda­lomtörténeti hamisításoknak és torzításoknak egy ellenszere volt: fellapozni a verseskötetet, és hallgatni Latinovits Zoltánt, vagy Jordán Tamást. A költői üzenet leghitelesebb tolmácso­lóit. A két példa nem véletlen. E sorok írójának ők jelentik a Jó­zsef Attila-i versek „körbetán- colását, megidézését, a ritka szertartást”. „Amit szívedben rejtesz...” Jordán Tamást nagy sze­rencse érte 1975-ben, amikor József Attila-műsort készítettek a televízióban. Három vers­mondót kértek föl: Latinovits Zoltánt, Cserhalmi Annát és őt. Ekkor ismerkedett meg József Attila fiatalkori verseivel. És jött a varázslat: nem arról a költőről van szó, akit az iskolában ta­nult. Egy olyan fiatal költő ő, aki­nek hasonló gondolatai vannak, mint bárkinek, csak meg tudja fogalmazni őket. Egy fiatalem­ber, aki 18 évesen nagyon nai­van, hitekkel tele, kerek szem­mel és mindenkiben bízva ne­kiindul az életnek, és történnek vele mindenfélék, amíg el nem jut Balatonszárszóig. Ezek a hatások érlelték aztán a későbbi József Attila-estjeit, ekkor ébredt föl a vágy Jordán Tamásban: összefűzni ezeket a verseket, amelyek a legfonto­sabbakat fogalmazzák meg: az ő agyában is szüntelenül kavar­gó gondolatokat. Összefűzni egy monológgá mindezt, hiszen annyira érdekes történet ez, amely másokra is hatással le­het. így született meg az „Amit szívedben rejtesz” című önálló József Attila-est a budapesti Radnóti Színházban. Azóta is töretlen a sikere. Egy „belső barát” A versnek a színpadon kell újraszületnie, ezt Latinovitscsal együtt gondolja Jordán Tamás. Ez ugyanakkor nem okvetlenül jelenti azt, hogy azonosulni kell a költővel, mert a kettő nem fel­tételezi egymást. Ebben csak Latinovits erőteljes színészi egyénisége — melyhez hason­ló azóta sincs — a kivétel. Ami­kor Jordán Tamás József Attil- lát mond, nem akar azonosulni a költővel, de a gondolataival feltétlenül. József Attila versei­nek segítségével olyasmiről beszél, ami másokban is rejte­zik és dolgozik. Jordán Tamás tehát magáról akar beszélni, hiszen ekkor másokról is szól. Nem szívesen méri össze ma­gát Latinovitscsal, sőt van olyan vers — az Eszmélet — amelyet a „színészkirály” hatása miatt ma sem tud elmondani úgy, hogy az övé lehessen. Jordán Tamás, Latinovits Zoltán és József Attila. Egy hosszú éjszakát beszélgetett előbbi kettő, utóbbiról. Több órán keresztül tudtak vitatkozni a Levegőt című versről, ami azért varázslatos, mert egy megismételhetetlen emlék. A szenvedélyes vita lényege az volt, hogy — mindketten a ma­gyar költészet egyik legjelentő­sebb tájleíró versének gondol­ták, de — milyen ritmusban, tagoltságban kell elmondani e költeményt. Leginkább azért került ez most szóba, hogy az emlékek mindig frissek és épek maradjanak. Hogy milyen Jor­dán Tamás József Attila-képe? Nehezen beszélt erről, hiszen leginkább ezt a költő szavaival mondja el. Az óriási eltérés a lényeg, amelyet az iskolában tanítottak neki, és amit ma tud. Erről a „szoborról", aki aztán lelépett, megfogta a kezét, be­szélt hozzá, mosolygott, fél­szeg és zavart, őszinte volt. Verseivel beszélgetett vele. Egy belső barát, aki mindig el­látja bölcs tanácsokkal és sok­kal többet mond, mint amit az agy képes felfogni. Jordán Tamás kevés önálló estet vállal, hiszen a József Attila-i sorok­nak mindig úgy kell rezonálnia, ahogyan ő megismerkedett ve­lük. Mit gondol Jordán Tamás a versmondásról? József Attila-i szavakkal válaszolt: „Igazi lel­künket, akárcsak az ünneplő ruhákat, gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.” Varga Zsolt kultúrpolitika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom