Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-23 / 206. szám

1990. december 23., vasárnap SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY Fehéren-feketén a sakkról DR. ILLÉS ATTILA „BEISMERŐ” vallomása Kosárlabda NB I Dolgozószobájába lépve először Szikra János nagymé­retű festménye ötlik szemem­be: a balatoni táj, Fonyód jól ismert kettős gúlájával. A sarok­ban kis asztalkán hívogatóan tekintenek rám a sakktáblán fel­sorakoztatott, faragott figurák. Barátságos a környezet; a szo­bát friss kávé illata tölti be. — Máris otthonosan érzem magamat — mondom szinte a köszönés helyett vendéglátóm­nak, aki megértő mosollyal nyújt kezet. Valahogy ilyennek képzeltem el a hivatali szobáját, s miközben kavargatjuk a friss kávét, ezt tudomására is hozom dr. Illés Attilának, a Megyei Bí­róság megbízott elnökének. Ifjúkor: ezernyi élmény Először járok ugyan nála, de nem kell keresnünk a szavakat; van közös témánk bőven. Min­denekelőtt gyermekkorunk helyszíne: szűkebb pártiánk Fonyód. Igaz ugyan, hogy a fő­város kőrengetegében látta meg a napvilágot, de még kis­gyermekként „hazatért”. Igen, helyes ez a szó, mert családja tősgyökeres fonyódi; minden tagja a tó partján született. Dr. Illés Attila is ott töltötte gyer­mekkorát s a diákéveit is. Az ifjúkor ezernyi élménye meghatározó, végigkíséri az embert egész életén. így aztán még ki sem hűlt a kávénk, máris több tucat közös ismerős, barát nevét csalogattuk elő emléke­zetünkből. Gyorsan egyetértettünk ab­ban, hogy az egykor falusias Fonyód a mainál meghittebb, barátságosabb volt. Lélekszá- mából adódóan is jobban ha­sonlított egy nagy családhoz; mindenki ismert mindenkit, és kevésbé volt közömbös a másik iránt. Erről a nagy családról szí­vesen beszélgettünk. — Fonyódi gyermekéveim alatt megtanultam, hogy sze­génységben is lehet az ember elégedett. Nem mondhatnám, hogy nyomorogtunk; szüléink mindent előteremtettek, amire erejükből tellett. De hát három gyermeket nevelni, taníttatni akkoriban nehezebb volt, mint manapság — mondja, miköz­ben egy-egy pillantást vet a mögöttem függő Szikra-fest­ményre. Érzékelhető meleg­séggel beszél egykori tanárai­ról, köztük a tragikusan elhunyt Szerdahelyi Imréről és Kele­men Istvánról; sokat tettek azért, hogy máig tartó hűséget esküdjön a sakksportnak. Szó­ba kerül a fonyódi magaspart a veszélyes homokfalával, az alatta nyújtózkodó öreg strand, ahol egész nap elvolt az ember két szelet zsíroskenyérrel, s közben a hűsítő fürdéseket ádáz sakkcsaták váltogatták. Nem marad ki felsorolásából a fonyódi sakkozás dojenje, Bata Lőrinc bácsi neve sem, hozzá a szomszédos könyvesboltba gyakorta beugrott csak úgy, egy-egy villámpartira. Ilosvai Istvánt is szívesen említi, aki­hez kiruccantak Fenyvesre, elmélyedni a sakkelmélet rejtel­meiben. Majd megelevenedtek az egyetemi évek Pécsen; PEAC sakkcsapatában hamarosan a szakosztály irányítója lett. Jól szerepeltek a magas színvona­lú baranyai bajnokságban is. Kollégiumi szobájában a Ró­maijog mellett állandó harcké­szültségben ott sorakoztak a sakkfigurák... A jogászjelölt ezüstérmet nyert Pécs város nem lebecsülendő bajnoksá­gán. Ismét Somogy Friss diplomával, a sakktól fertőzötten, megannyi sikerél­ménnyel vezetett útja vissza Somogyba. Lengyeltótiba ke­rült, de közben Bogláron Ilosvai Istvánnal, egykori tanítómeste­rével bekapcsolódott a sakk­életbe. 1974-ben megnyerte Somogy megye bajnokságát, aztán Marcaliba vezérelte a sors; a VSE-nél a szakosztály vezetésére kérték föl. Magától értetődő, hogy nem utasította vissza. Egy évtizede került Kapos­várra. Kezdettől részt vett az it­teni sakkéletben is. Öt éven át a megyei szövetség főtitkára, s immár hat éve vezetője a Volán sakkszakosztályának. Nem­csak vezetője, hanem verseny­zője is. 1990 végre felhőtlen örömöt hozott mindnyájuknak. Csapata újra nemcsak bekerült az ÓB ll-be, hanem — megtör­ve a korábbi hagyományt — meg is kapaszkodott ott. Dr. Il­lés Attila a 8—10. táblákon küz­dötte végig a bajnokságot, és szégyenkezés nélkül bevallja, hogy előrébb nem mert vállal­kozni a szereplésre. E kijelentése felkelti kíváncsi­ságomat, hiszen tudom, hogy elég régóta mesterjelölt. Élő­pontjainak száma pedig eléri a 2100-at. Ambiciózus embernek ismerem; ő ne vágyna a sakk­mesteri címére? így neki szege­zem a kérdést: — Mit tud felhozni a mentsé­gére? Dr. Illés Attila nem jön zavar­ba, máris sorakoztatja érveit. — Nézd, a sakksport annál sokkal többet követel az ember szabadidejéből, mint amennyi­vel én rendelkezem. Még az OB ll-t sem lehet más sportágak azonos osztályával összeha­sonlítani. A sakkmesteri címhez óriási kitartás és napi 3—4 órai intenzív elméleti munka szük­ségeltetik. Évente legalább há­rom-négy megfelelő erősségű versenyen kellene indulni. Ezek külön-külön is igényelnék a fel­készülést. Időmből erre nem futja. Pedig én már túljutottam a sakkozók ismert gyermekbe­tegségén. Amikor ugyanis az ember elér egy bizonyos szin­tet, azt próbálja megtartani. S ekkor megkörnyékezi afélelem, hogy sikerül-e. Éppen ezért vagy olyan versenyeken vesz részt, ahol az elért szintet bizto­sítani tudja, vagy egyszerűen nem indul sehol. Nekem is volt néhány ilyen évem, de áthalad­tam ezen a stádiumon. Harcban az idővel — Akkor hát egyedül az idő az ellenfél? — Igen, ez a sakkozó egyik legnagyobb ellenfele. Ezenkí­vül a sportágban járatlan nehe­zen hiszi el, hogy a sakk milyen hihetetlen erőnlétet követel. No, és harcosságot is. Aki a békés döntetlenek híve, az megáll a fejlődésben. A jelszó: szívós­ság, kitartás. Lám, ott a Polgár nővérek friss példája. Az olim­pián a szovjetek ellen adva volt számukra a döntetlen. Ők nem mentek bele; igaz ugyan, hogy akkor vereséget szenvedtek, de ez a mentalitásuk végül mégiscsak az aranyéremhez vezérelte őket. Hogy visszatér­jek magamra: most csak arra ügyelek, hogy játék közben va­lami divatos változatba bele ne gabalyodjam. Mert ha egy ilyen­be belemész és nem ismered annak legalább húsz elágazá­sát, viszont az ellenfeled ismeri, véged van. Hát ezért elég ne­kem a megszerzett cím és a 8— 10. tábla, ahol ugyancsak nem könnyű az élet, hiszen hasonló felkészültségű mesterjelöltek­kel viaskodom. — Azt hiszem, hogy meg­győztél, de egyébként is mindig tisztelettel adóztam a sportág nagyjainak, akik több mint fél életüket ott a kockás táblák mellett töltik. De árulj el még valamit, amit bizonyára sokan nem értenek: miként lehet az, hogy a szellemileg kimerítő napig tíz-tizenkét órás bírói munka után odahaza még a sakktábla mellé vágyódsz és kész vagy forgatni a szakköny­veket? — így ezen még nem gondol­kodtam. De elmondhatom: ne­kem a sakk a fárasztó napi munka után is kikapcsolódás, felüdülés. Éppen úgy, mintha elmennék teniszezni vagy né­hány hosszat úszni. — Odahaza is így,,értékelik" ezt a szenvedélyedet? Sakk­nyelven szólva: mennyi a csa­ládban az Élő-pontjaid száma? Mosoly suhan át az arcán, úgy válaszol: — Mi tagadás, nem mindig talál kellő fogadtatásra a hob­bim, de ez sohasem volt konflik­tus forrása. Igaz, magamra maradtam a bábuimmal, hiszen a lányom is inkább a tenisszel kacérkodik. — No, és itt a bíróságon? — Senkit sem igyekeztem megfertőzni a sakkal; a ver­senyzésben egyetlen követőm sem akadt. A döntő érv — Már csak egy kérdésem maradt. Tudom, hogy diák­éveidben több sportágba is be­lekóstoltál, mégis mi volt az a döntő, amiért a sakknál horgo­nyoztál le? — Szerintem ebben is meg­határozó a gyermekkor. Kitű­nően sakkozó édesapámon kí­vül mindig voltak körülöttem olyanok, akik igyekeztek belém oltani a sakk szeretetét. Aztán hamar megismertem a győze­lem ízét, a semmi mással nem pótolható izgalmakat. Tudod, egyetlen játékban sem érvé­nyesül úgy, mint a sakkban: leülsz szemben az ellenféllel azzal a céllal, hogy túljárj az eszén, hogy félrevezesd. Ezt ő is épp oly jól tudja, és mégis keresztülviszed. Ez az egyik legszebb a mi játékunkban. Jutási Róbert GYŐZELEM! Kaposcukor SE—Csepel SC 96-92 (48-48) Boldog szurkolósereg — egyelőre még a nézőtéren. A mérkőzés lefú­jása után aztán a pályán folytatódott az ünnep Fotó: Jakab Judit Kaposvár, városi sportcsar­nok, 1200 néző. V.: Szabó Gy., Major L. Kaposcukor SE: Kristinik (15/9), Kovács N., Michalik (16), Monok (11), Gosztonyi (12/6). Csere: Vojvoda (23), NagyL. (14/6), Stickel (2), Nagy I. (3/3), Bognár. Edző: Magyar András. Csepel SC: Somogyi (27/3), Kovács Z. (3/3), Cuhorka (7/6), Székely (13/9), Kotcherguine (13). Csere: Varga (2), Takács (19/9), Bartók (2), Sosnovskij (6). Edző: Liptai István, megbí­zott edző: Halmos István. A Csepel kezdett jobban a találkozón és a 3. percben már 10-4-re vezetett. Újabb három perc elteltével — elsősorban a két csehszlovák kosaras, Kristi­nik és Michalik pontjainak kö­szönhetően — azonban már a Kaposcukornál volt az előny (14-13). A következő percek kiegyenlített, szoros küzdelmet hoztak. A vendégek elsősorban szovjet idegenlégiósuk, Kot­cherguine revén tartották a lé­pést. Aztán a 12. percben 10 ponttal megugrott a kaposvári gárda. Öt perccel később azon­ban egyetlen pontocskára csökkent a tetemes hazai előny. Sőt, Székely hárompon­tos kosarával a vezetést is át­vette a Csepel. (39-41). Nem sokáig tartott azonban az üd­vösségük, merthogy alig né­hány másodperc elteltével már újból a Kaposcukor vezetett. A játékrész hátralévő részében kiegyenlített játék folyt a pályán, és így egyenlő állással fordul­hatott a két csapat. Remekül kezdte a második félidőt a Kaposcukor, és Monok kosaraival négy ponttal, 57-53- ra elhúzott. Alig négy perccel később aztán tombolt a lelátó: a csereként pályára lépő Nagy L. két triplájával újra csak 10 pont lett a különbség a két együttes között. (71-61). Vojvodat egy­szerűen képtelenség volt tarta­ni, a kaposvári játékos egymás után ontotta a kosarakat. A 36. percben már 15 pontra (91-76) nőtt az előny. Nagy ünneplésbe kezdett a Kaposcukor lelkes szurkolótábora, s néhány perc múlva dermedt csend követke­zett. Ugyanis a Csepel — ki­használva a Kaposcukor érthe­tetlen megtorpanását — alig három perc leforgása alatt egy pontnyira megközelítette ellen­felét (93-92). Az utolsó percre azonban, szerencsére, össze­kapta magát a hazai gárda, és ha nehezen is, de sikerült ott­hon tartania a két bajnoki pon­tot. A mérkőzés lefújása után örömittas szurkolók lepték el a pályát, hogy köszöntsék ked­venceiket. A hazai csapatból Vojvoda, Michalik, Kristinik, Nagy L. és Gosztonyi játszott jól; a Csepel együtteséből Ta­kács, Somogyi, Székely és Kot­cherguine nyújtott jó teljesít­ményt. Fenyő Gábor TOTÓ A totó 51. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: x, 1,1,2,1,1,1,2,1,1, x, 2,1, plusz 1. FOCIÉVZÁRÓ Rákóczi FC—Magyar Ifjúsági B válogatott 2-0 (1-0) Kaposvár, Rákóczi edzőpá­lya 200 néző. V.: Szabó L. Minden bizonnyal az év utol­só labdarúgó-mérkőzése zajlott tegnap Kaposváron, talán ez csalogatott ki ennyi nézőt a mérkőzésre. Ifjúsági válogatot­tunknak is ez volt az utolsó ha­zai előkészületi találkozója az izraeli torna előtt. A fagyos tala­jon jó játék nem alakulhatott ki, mindkét csapat tagjai elsősor­ban arra ügyeltek, hogy meg­őrizzék testi épségüket az ün­nepekre. Góllövők: Gyurics, Nagy G. JL ‘Balaton BÜSZBtRjT minden kedves vásárlójának^ kellemes karácsonyi ünnepeket és 6oldoß új esztendőt kíván Köszönjük a vásárlást és tisztelettel várjuk 1991-ben is bö áruválasztékkal! Ajánljuk magunkat! (109125) Minden kedves vásárlónknak, kereskedelmi partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új évet kíván a TRANZITKER Kft., Kaposvár, Május 1. u. 63. TRANZITKER^KFT-------------------------------------------------------- í 1 í -------------------------- (109101)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom