Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-23 / 206. szám
1990. december 23., vasárnap _________________SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY_____________________________________^ S omogynak vállalni kell a színházat Babarczy László: Mi azt csináltuk, amit jónak és korszerűnek tartottunk Babarczy Lászlót mostanában nagyon nehéz utolérni. A kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója párhuzamosan rendez két fővárosi színházban, rektorhelyettese a Színház- és Filmművészeti Főiskolának és sok a dolga a színházművészeti szövetségben is. Emellett persze igazgat és rendez Kaposváron. Budapesten, a Vígszínház társalgójában beszélgettünk. — Hogyan győzi energiával ezt a rengeteg munkát? Nem válsághangulat Fotó: Lang Róbert — Most éppen nagyon sok a dolgom, december eleje óta. Előtte lent dolgoztam Kaposváron: rendeztem, és szép, nyugodt volt az életem. E hónapban és a következőben nagyon sok a tennivalóm. Nagyon sokfelé hívnak rendezni, és ezek között vannak olyanok, amelyek elől nem lehet kitérni. Ezenkívül nagyon sok feladatot bíznak rám a szakmai közéletben. Úgy érzem, kötelességem ezeknek megfelelni. Sok a dolgom, maradjunk ennyiben. — Válságban van-e a magyar színjátszás? A szakmai szervezetek egyre határozottabb fellépéséből is erre következtethetünk... — Budapesten és néhány nem elég szilárdan álló intézményben van egyfajta inkább — Kaposvár megyei jogú város lett, s ebből az is következhet, hogy a megyétől átveszi a színházat. Rejt-e ez veszélyeket, főként a színház költségvetését illetően? válsághangulat, mint igazi válság. Az országban van politikai- társadalmi válság, s ez sokféle szorongással jár. Megoldatlan mindannyiunk élete. A színházakban ilyenkor konjunktúra szokott lenni. Nálunk, Kaposváron 1990-ben húszezerrel volt több néző, mint tavaly. Nem látom, hogy csökkenne a színház iránti érdeklődés. Sőt! Ahol jól működő társulat van, ott nincsenek gondok a közönséggel. Ilyenkor, változások idején nagyon sok ember kerül bajba. Ha a változások kedvező előjelűek — márpedig én azt gondolom, hogy azok —, akkor nagyon sokszor „rossz minőségű” emberek, rossz művészek kerülnek bajba. Szükségesnek látom, hogy ezek pánikjától távol tartsuk magunkat. — Nézze, akármilyen jóindulatú emberek veszik is át a városok, az önkormányzatok irányítását, ezek nagyrészt gyakorlatlanok a közigazgatásban és a pénzügyi dolgokban, hiányzik az áttekintésük. A kaposvári önkormányzatba bekerült jó néhány olyan értelmiségi, aki bizonyára a saját területéről hoz magával problémákat és ügyeket. Felmerülhet, hogy ezeket a színház rovására próbálják megoldani. Ugyanakkor a kaposvári színház egy különleges intézmény, nemigen van ilyen az országban. Nagyon élére állítva a kérdést: Somogy megye vagy vállal ilyen színházat a jövőben vagy nem? Ha nem vállalja, akkor mi elmegyünk innen, mert gyengébb, alacsonyabb színvonalú, kevésbé jelentős színházat azok a művészek, akik eddig ezt csinálták, nyilván nem vállalnak. Én sem tenném, hogy leépítsem a társulatot, amelynek jelentős eredményei fűződnek a nevemhez. Öngyilkosságot tehát nem vagyok hajlandó elkövetni. Persze most egy végső határesetről beszélünk. En úgy látom, hogy a városban és a megyében sokkal erősebbek a színházat védő tendenciák. Mindenki tudja, hogy mekkora értékről van szó; ha ezt elkótyavetyélik, nem lehet máról holnapról helyrehozni. — Tehát a jelen pillanatban stabil a társulat. — Én így látom. A társulatban természetesen lesznek változások, mert kell, hogy legyenek. Ezek azonban nincsenek összefüggésben az előbbiekkel. Van a társulatnak egy saját belső fejlődése, és nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb szükségünk van fiatalításra. Az idősebb generációnak óriásiak a terhei, s mivel általában sztárokról van szó, akik az országban másutt és külföldön is dolgoznak, valószínű, hogy fokozatosan csökken szerepük a színház életében. De ez hosz- szan tartó folyamat kell legyen. Ilyen már lezajlott egyszer a hetvenes évek végén, és most is'ennek kell következnie. — Ezzel összefüggésben mi a véleménye Lukáts Andor szerződésbontásáról ? — Formai kérdés. Lukáts Andor azóta is folyamatosan dolgozik nálunk; nemcsak játszik, hanem rendez is. Van itt egy borzalmasan egyszerű dolog: fiatalnak lenni sokkal jobb, mint idősebbnek. Andor számára elkezdődött egy felnőttélet: filmekben játszik, filmet fog rendezni. Ugyanakkor van egy fiatalabb generáció is a színházban; ez ugyanazokon a megpróbáltatásokon, kínokon és örömökön esik át, mint a korábbiak. Erősebbek a színházat védő tendenciák Karácsonyi zenés üdvözlet DRAHOS BÉLA ÉS A SZIMFONIKUSOK Megkövetem a Kaposvári Szimfonikus Zenekart. Megkövetem, mert a hétfő esti hangverseny gyönge produkciója után bizonyított. Azon az előadáson, amelyet ugyancsak a kaposvári református templomban hallhatott a közönség, nem „ugyanazt” a zenekart hallottam. Képletesen és valóságosan sem. A zsúfolásig megtelt nézőtér előtt Corelli Karácsonyi concerto grosso Op. 6. Nr. 8 megszólaltatásával érdemelte ki első, átütő sikerét a zenekar. Drahos Béla fuvolázik A kamaraegyüttesre megfogyatkozott zenészek csoportja a késő barokk olasz mesterének dallamos és nagyvonalú, de ugyanakkor lírai kompozícióját rendkívül érzékenyen és árnyaltan adta elő. A korunkban már oly ritkán megszólaló csembaló hangja kellemes, archaikus ízt adott az egyes tételeknek. A Concerto grosso megteremtőjéről, Corelliről maradt fenn az az adoma, miszerint a nápolyi alkirály egyik koncertjéről kivonult, mert a lassú tételeket túlságosan unalmasnak találta. Nos, most nem hagyta el a nézőteret senki, pedig nem is Scarlatti mester, hanem Hevesi András instruálta a zenekart. A kissé lassúbb és líraibb utolsó tétel felhangzásakor ugyanis a próza is „belépett" a hangversenyterembe. Jordán Tamás érdemes művész a szószékről közvetítette József Attila Bethlemi királyok című versét. Villoni alkata, puritán, az emberhez szóló, közvetlen stílusa egy profán Jézus születése fölött érzett emberi öröm szépségét tolmácsolta. A felcsattanó, hálás taps kettőjük — a művész és a zenekar — együttes produkcióját honorálta. A bevezető élmény után igényes folytatást várt a publikum, és nem kellett csalódnia. A szín- relépő teljes együttes és a szólót játszó Drahos Béla hegedű- művész szép összjátéka ismét lenyűgözte a hallgatóságot. Mozart G-dúr fuvolaverseny. (Kv. 313), a mester életérzésének szinte minden színét megcsillogtatta. A lendületes, tiszta tételindítást ugyanilyen finom, érzékeny folytatás váltotta fel, s a tétel végén megszólaló csodálatos fuvolaszó koronázta meg. A három tételen át újra és újra megszólaló fuvola az érzelmek széles skáláját közvetítette a hallgatóság felé. Drahos Béla mintha Mozart bőrébe bújt volna, úgy játszotta, élte a zeneszerző bonyolult lelkivilágának minden finom rezdülését. Játékának könnyedsége, tisztasága, a futamok bravúros megoldása és a hangzásbeli jt .i', t színesség megteremtése kivételes élményt nyújtott. Az utolsóként felcsendülő monumentális mű, Beethoven VII. A-dúr szimfóniája (Op. 92) ugyancsak próbára tette a szimfonikusokat éppúgy, mint a karmestert, Hevesi Andrást. A háromtételes mű igazi nagyzenekari produkciót követel. A drámai, erőteljes megszólalás az első és utolsó tételben közrefogta a búskomor, lírai középső dallamképletet. A zenekar dicséretére legyen mondva mindvégig képes volt megtartani a megszólalásbeli „arany középutat.” A pianók és fortissi- mók gyakori, hirtelen váltása nem vált teátrálissá, s talán csak az utolsó tétel végén érezhettünk a rézfúvósok és ütősök részéről némi túlhangzást. A szimfónia fölcsendülésekor kissé aggódtam, hogy nem lesz elég ereje a zenekarnak kellő lendülettel végigjátszani a művet. Tévedtem. Hevesi András mindvégig energikus és koncentrált vezénylése magával ragadta a muzsikusokat is. A fölcsendülő és szűnni nem akaró vastaps ezt a szép, közös •zenei munkát is dicsérte. Karácsony előtt kívánhattunk-e volna szebb élményt, mint ez a pénteki este volt? Drahos Béla és a Kaposvári Szimfonikusok bizonyították: a szép muzsika színvonalas tolmácsolásban „lélektől lélekig” hatol. Várnai Ágnes Jordán Tamás József Attila: Betleheni királyok című versét tolmácsolja a közönség.felé Fotó: Kovács Tibor Érdektelen minősítések — A kaposvári színházat még néhány hónapja is „ellenzéki" színháznak tartotta a közönség. Most mi a helyzet? Milyen a viszonyuk a hatalommal? — Nekünk soha semmilyen viszonyunk nem volt a politikával, a hatalommal. Nekik volt velünk viszonyuk! Mi azt csináltuk, amit jónak és korszerűnek tartottunk. Ha hagyták... Ha nem, akkor kivártuk azt az időt, amikor csinálhattuk. Mi nem a politika vonatkozásában határozzuk meg magunkat. Az, hogy az előadásainknak politikai jelentésük is van, természetes. Olyan előadásokat akarunk létrehozni, amelyek a kor szellemének legfontosabb kérdéseivel foglalkoznak. Aztán ebből vagy lesz politikai ügy vagy nem. Más oldalról ugyanúgy mondták nekünk már azt is, hogy sztárszínháza voltunk a Kádár-rendszernek. Tökéletesen érdektelenek ezek a minősítések. — Végül egy személyes kérdés. A rendezésein túl most mi foglalkoztatja leginkább? — Talán a főiskola, ahol elő kell készíteni a hagyományőrzés mellett a modernizálást. Az iskolának át kell alakulnia, és alkalmazkodni kell az új követelményekhez. Ennek már 15 évvel ezelőtt meg kellett volna történnie, tehát nagyon elkésett munkáról van szó; nem tűr további halasztást. Most készítjük elő a jövő tanév oktatásának radikális megváltoztatását. —Köszönöm a beszélgetést. Varga Zsolt
