Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-21 / 204. szám

1990. december 21., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Pásztorének és Alleluja Tán soha nem olyan magasz­tos és élménnyel teli egy temp­lomi hangverseny, mint kará­csony táján. A hajóban elhelye­zett, puritán díszű karácsonyfa jelképesen és valóságosan is vonzotta a zeneszerető közön­séget, hétfőn este a kaposvári református templomba. Igazán nem volt mindennapi látvány, ahogy fiatalok, felnőttek és idő­sek próbáltak helyet találni a koncert kezdetéig. Ilyen nagy számú közönséget eddig még csak könnyűzenei koncerteken láthattunk." A műsorban feltüntetett ze­neszerzők neve és a művek címe szép élményt ígért. A gre­gorián himnusztól Brucknerig és Bartókig a komolyzene több jelentős képviselőjének szerze­ménye csendült föl ezen az estén. Nem kívánom a műsorrendet összeállítók szándékát felülér­tékelni. Mégis az volt az érzé­sem, hogy az idő előrehaladtá­nak függvényében szólaltak meg az egyre nívósabb előadá­sé művek. Az első, igazán átütő sikert a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola produkciója aratta. A Dorogi István karnagy vezényletével felcsendülő mű­vek, tiszta intonációjukkal, a szólamok finom egymáshoz il­lesztésével reprezentálták a kóruséneklés magasiskoláját. Kodály Ave Mária és Esti dal című műve megérdemelte a vastapsot. Szót kell még ejte­nünk a Britten-mű aprólékosan kidolgozott előadásáról is. A szép szopránszóló kiemelte a kórusmű erényeit. A Vikár Kórus Zákányt Zsolt karnagy vezényletével a meg­szokott magas színvonalon szólaltatta meg Gallus, Bach és Schubert kórusműveit. Különö­sen ez utóbbi zeneszerző Pász­torkórus című műve érdemel említést. A szólóénekkel is szí­nesített muzsika nehézsége el­lenére meg tudta teremteni azt a zenei atmoszférát, amelyet a szerző, Schubert és kora képvi­selt. „És boldog az emberi­ség...” — zengte a vegyes kar, hogy higgyük: valóban az! A ráadásként felcsendülő kórus a Képünkön a Munkácsy gimnázium kórusa Foto: Jakab Judit közönség hálás tapsát viszo­nozta. A kórusművek sorába illesz­kedve csendült föl J. S. Bach: F- dúr Pastorale című szerzemé­nye is. Az örökös zongorakísé­retre predesztinált Kardos Kál­mán szólaltatta meg orgonán a szép Bach-kompozíciót. Az élmény teljességét talán csak csorbította kissé, hogy a részt­vevők minduntalan tapssal ho­norálták az egyes tételek elő­adását. Vigaszképpen meg­jegyzem: a telt ház vélhetően olyan közönséget is magába fo­gadott, amely nem volt eddig honos a hangversenytermek­ben. Az ürömbe így némi öröm is vegyült. Az előadó pedig, a már tőle megszokott toleranciá­val és intelligenciával „fogadta” a korai ünneplést. Különösen a negyedik tetei interpretálása bizonyította: szólójátékosként is méltó a pódiumra. Az est igazi meglepetése azonban Kokas Katalin hege­dűszólója volt. Beethoven F-dúr románcát érzékenyen, köny- nyed technikával tolmácsolta a 12 éves, tehetséges kislány. Itt kell elmondanunk, hogy Katalin szeptembertől a Zeneakadé­mia hegedűtanszakának diákja lesz. A Kaposvári Szimfonikus Zenekar Hevesi András kar­mester vezényletével — bár­mennyire is furcsán hangzik — nem nőtt föl a szólista produk­ciójához. Kissé erőteljesebb előadásmódjuk nem idomult kellőképpen a hegedűszóló­hoz. Különösen a befejező pár taktusban érzékeltük e hiányos­ságot. Az est utolsóként felcsendülő zeneművének méltatása előtt azonban szót kell ejtenünk még négy fellépő kórus produkciójá­ról. A Táncsics Gimnázium ve­gyes kara Arcadelt Ave Maria című kórusművével bizonyítot­ta tehetségét. A kórust Horváth Jenőné vezényelte. A Somogy Megyei Pedagó­gus Női Kar — melyet Misefa Ida vezényelt— Halmos Jubila­te című kompozíciójában csil- lantatta meg legkiforrottabban erényeit. Bruckner Locus Iste című művével az SMK Somogy Megyei Pedagógus Férfikar remekelt. Szép hangzású basz- szusszólamuk .itt teljesítette legkarakteresebben feladatát. A kórust Pauker Zoltán vezé­nyelte. Az SMK és a tanítóképző főis­kola Cantus Pannonicus ve­gyes kara Ludmány Géza vezényletével Maróthy György 42. zsoltárának előadásával szerzett igazi élményt a hallga­tóságnak. A befejezésként felcsendülő Hándel-oratórium karaktikus erővel hatott. A Messiás Alleluja tételét a Vikár Béla Kórus és a Kaposvári Szimfonikus Zene­kar tolmácsolta Heves András vezényletével. Itt már szép volt az összhangzás, és a felcsen­dülő, szűnni nem akaró vastaps ráadást is várt. Ám ez elmaradt. A bizakodók még kicsit téblá- boltak a padok között, aztán végleg búcsút mondtak a temp­lom meghitt hangulatú hangver­senytermének. Várnai Ágnes Csendes szentséges éj... Mégha oly sokszor fölcsen­dültek is egymás után a legis­mertebb karácsonyi énekek, az ismétlődés nem unalmat szült, hanem igazi kitárulkozást, a lel­kek békéjét- jelentette kedden este a kaposvári Munkácsy gimnázium aulájában. A Kará­csonyi muzsika második kon­certjén bemutatkozó gyermek- kórusok és kísérőik mindany- nyian átérezték ama titokzatos betlehemi éjszaka varázsát, amelyen megszületett Jézus, a megváltó. S hogy mindezt ész­revette a több száz fős közön­ség is, mi sem bizonyítja job­ban, mint az első produkció után felcsattanó vastaps. Ez pedig Cziff Ágnesnek, a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola tanítójának és gyermekeinek szólt. A családi ajándékosztás önfeledt öröméből betleheme- zésbe csapott át a játékuk. Hó­fehér ruhás angyalsereg és József kíséretében jelent meg kisdedével a Szent Szűz. A bet­lehemi csillag fényénél pedig a legszebb karácsonyi dallamok­kal melegedhettünk... A Tóth Lajos Általános Iskola kicsinyeinek összeállításában egy Ady-vers is elhangzott, Ke- rekesné PytelAnna vezényleté­vel. Nagy taps köszöntötte a „zrínyiseket” is, akik gazdag repertoárral érkeztek. Az Erdős Györgyéé dirigálásával föl­csendülő dalok közül a gitárkí­sérettel megszólaló Csillag gyűlt című szám, valamint a fu­volaszólók aratták a legna­gyobb sikert. Lucz Zsófia, a Berzsenyi is­kola karnagya egy kivételes te­hetséget, a zongorán közre­működő Várhalmi Verát is ma­gával hozta. White spirituálé­jukkal sikerült még jobban bű­völetbe ejteniük a publikumot. Ha a színvonalát folyamato­san tartó hangversenyen lehet zenitről beszelni, akkor a ze­neiskola Lubik rézfúvós szex­tettjének produkciója minden­képpen az volt. A Bogáthy Jó­zsef által betanított darabok — Gounod Ave Mariája, és a Stille Nacht! — gyönyörűen, árnyal­tan hangzottak föl. A fúvósmu­zsika csak fokozta a műsor ele­jén megalapozott áhítatot... Remekeltek a Hámán Kató Általános Iskola rózsaszín blú- zos leányai is, akik Schuszter Gyu/áné vezényletével az oszt­rák karácsonyi dalok gyöngy­szemeit villantották föl. Ä szólót éneklőket külön vastaps jutal­mazta. A „krénuszos” diákok Händel Vedd át a dalt! című művével vívták ki a publikum elismerését, ami a zongoránál helyet foglaló Kardos Kálmán­nak'^ szolt. Az est másik csúcs­teljesítményét a II. Rákóczi Ál­talános Iskola kórusa nyújtot­ta. Az énekkar — Kardos Kál­mánná dirigálásával — nehéz darabokkal birkózott meg. Hayes Halleluyája, Bárdos Ave Mariája, valamint Halmos Kyrie és Glória című műve az eddigi legnagyobb vastapsot kapta. A kicsit hosszúra nyúlttechni- kai szünet után a zeneiskola vonószenekara ejtett bennün­ket újabb ámulatba. Ludmány Géza tanítványainak produk­ciója még most is fülünkben cseng. Zákányi tanár úrnak elég volt megjelennie a színen, s máris lelkes taps köszöntötte. A Liszt-díjas karnagy a Tóth Lajos iskola vegyes karával Ka­rai Angyali üdvözletét, két ka­rácsonyi népi éneket és Kodály Angyalok, pásztorok című szá­mát adta elő, majd az egyesített gyermekkórus — ugyancsak Zákányi Zsolt vezényletével — szólalt meg; feltéve az estre a glóriát, ami GebhardiGloria-ká- nonja volt. Kétszer kellett be­mutatniuk... A Karácsonyi muzsika mű­sorközlője kifejezte abbéli re­ményét, hogy a Somogy Me­gyei Művelődési Központ a kö­vetkező esztendőkben is sze­retné megrendezni az ének- és zenekarok ünnepi koncertjét. A jegyzetíró is egyetért ezzel, ám annyival kiegészítené: csak ne itt a Munkácsy aulájában! Hogy miért? A helyszűke miatt, hi­szen a ki-be vonuló énekkarok, a később érkezők, valamint a műsor közben távozó szülők zavarták egy kicsit a karácsonyi áhítatot, s azt az élményt, amellyel a több száz diák aján­dékozott meg bennünket. Lörincz Sándor ADY A HÓBAN Szénszünet. A mai diákok nem , ismerik ennek az összetett szónak a varázsát. Az oktatás zordjai most mindjárt rámförmednek, hogy balga­ság varázslatról beszélni egy ilyen kellemetlen emlék ürügyén, mint a kényszerszünet. Egyetértek. Jó, hogy ma már a szénszünet fogalma elhalványult, s a diákok hozzászok­tak a karácsonyi szabadság ponto­san kimért időszakához, akárcsak a jól fűtött tanteremhez vagy a divatos télikabáthoz. Mégis vallom, hogy csodálatosan szépek voltak azok a szénszünetek az ötvenes években, s ha valamelyik télen mégsem küldtek haza bennünket, akkor rügyfakadá- sig élt a kacsa hírekkel táplált re­mény: szénszünet lesz. Nem volt annál izgalmasabb ese­mény, mint amikor Kárpáti tanár úr a fehér köpeny fölé prémes gallérú téli­kabátot vett föl biológiaórára és ben­nünket is felszólított, hogy öltözzünk melegebben. Ekkor már ott vibrált a fagyos levegőben a hazautazás iz­galma, csak napokon, órákon múlott a döntés. Képmutatóan felhajtottuk a kabátgallért, képmutatóan didereg­tünk, de az óraközi szünetben a he­tes mindvégig nyitva hagyta az abla­kokat, hogy még hidegebb legyen. Egyszer csak belépett az igazgató- helyettes, szegény Martonos tanár úr, és kihirdette a szünetet. Ő látha­tóan nem lelkesedett érte. A hivatalos közleményt meg is toldotta néhány atyai szóval, élesztgetve szunnyado- zó diák-lelkiismeretünket. Szóval: szénszünet. A karácsonyi szabadságról épphogy bevonultunk. A kollégiumok estére kiürültek, az ál­lomás jegypénztárai előtt hosszú sorok álltak. Vászon aktatáskámba néhány inget csomagoltam sebté­ben, meg egy Ady-kötetet, amit nem­rég vettem ki az iskolai könyvtárból. Vaskos, hatalmas Ady volt ez, durva papírra nyomtatott rengeteg verssel. Akkoriban kezdtem ámulni „őska- jánságán", ostoros gőgjén, s gyatra zsengéimben magam is nagybetűvel írtam az élet, a halál és a csók szava­kat. Nagyon büszke voltam a táská­ból kiszögellő jókora kötetre, annál kevésbé éreztem még otthon ma­gam az Ady teremtette világban, bár ezt magam előtt is tagadtam. A rosszul táplált mozdony nagyo­kat szundított az állomásokon, Sop­rontól Pneséig csaknem kétszer annyi ideig tartott az utazás, mint ren­desen. De nem bántuk a késedelmet. Az izgalmas rendkívüliséghez vala­hogy ez is hozzátartozott. A vonat tele volt diákkal. Az óvónőképzősök énekeltek; volt köztük egy zöld sze­mű lány, akiből elemi erővel csapott közénk a jókedv. Éldalos volt, szép szoprán hangon énekelte a népdalo­kat, de egyet sem énekelt végig. Csapongott, kacagott, tréfált; úgy szikráztak a szavai, mint a porhó déli napsütésben. Néztem. Egész úton őt néztem, bár a lány ügyet sem vetett rám. Köz­pontja volt az összezsúfolt társaság­nak, gyújtópontja a gondtalan jó­kedvnek. Nem volt szép lány, mégis őt néztem. Egész úton nem vettem le róla a szemem. Valami vágy deren­gett bennem, amely azt sugallta, bárcsak tudná meg ez a lány, hogy micsoda óriási verseskötettel uta­zom én haza. Enesén leszálltam. Most aztán mi lesz? Hat-hét kilométer gyalogút várt rám. Álltam az állomáson, és tűnőd­tem, merjek-e nekivágni. A váróte­remben farkasordító hideg. Útnak nyoma sincs a hófúvásban. Enese— akkor még villanytalan volt— fekete dermedtségével szinte ijesztett. És akkor egy zöld szem — amely az imént tűnt el a cammogó vonattal — parázslani kezdett. Szorongásom fölengedett; elindultam. A lányom járt az eszem, miközben keményen vág­tam cipőm sarkát a hó közé, és nem vettem észre egy előttem terpeszke­dő hófuvatot; csaknem derékig süp­pedtem bele. A táska kirepült a ke­zemből, és elszakadt. Négykézláb tapogattam utána az égetően hideg puhaságban, s amikor megtaláltam, a kötet megnyugtató keménységét nem érezte a kezem. Riadtan turkál­tam a havat, míg végre meg nem koccant a könyvtábla. Mire hazaértem, szürkülni kezdett. Anyám hosszú zörgetésre nyitott csak ajtót: „Hát te? Kidobtak a kollé­giumból?!” Sápadtan, dideregve állt a küszöbön. „Dehogy — kiáltottam szikrázó örömmel —; szénszünet van, mama, legalább három hét megint... ” Csak ezután engedett be a langyos konyhába. Szapudi András Csilingelő csengők és Az ördög útja KARÁCSONY ÉNEKKEL, TÁNCCAL Az idén is sok intézményben készül­nek a szeretet ünnepére. A csurgói Eötvös József Általános Iskolában rendezik meg ma este 6 órakor azt a karácsonyi hangversenyt, amelyen a helyi valamint a berzencei, somogyud- varhelyi iskolák kórusain kívül a nagykanizsai Városi Pedagógus Női Kar, a Hevesi Sándor Művelődési Köz­pont Vegyes Kara és a csurgói Peda­gógus Női Kar is közönség elé lép. A gazdag repertoár minden bizonnyal él­ménnyel ajándékozza meg a publiku­mot, hiszen a legismertebb karácsonyi dalok mellett olyan művek csendülnek föl, mint Heisz Károly feldolgozása, a Csilinegelő csengők, Mozart Alkony- órája, J. W. Ziegler Ave Mariája; de a összesített kórus előadásában megszólal Beethoven Öröm ódája is. Az ünnepi koncerten Kisgéczi Károly- né, Jamnicky Jenőné, Fényi Henrikné és egy kivételes tehetség, Péter Anikó énekel szólót. Karácsonyi ajándéknak szánja önál­ló estjét megyénk legrangosabb ama­tőr néptánccsoportja, a Somogy Tánc- együttes is. A Mosóczi István és Mer- czel István nevével fémjelzett társulat szombaton este 7 órakor a kaposvári Latinca művelődési központban mu­tatkozik be; ízelítőt adva a régebbi és a közelmúltban koreografált számokból. Fotó: Kovács Tibor A tánckar a Zengő és a Vízöntő együt­tes muzsikájára rop majd, s az autenti­kus számok mellett táncszínházi pro­dukciókkal is találkozhatunk. A rába­közi legánytáncon, leánykarikázón va­lamint a somogyi táncokon kívül láthat­juk majd Bergics-Mosóczi művét, a moldvai anyagra épülő, Az ördög útja című kompozíciót is. L.S.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom