Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-20 / 203. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. december 20., csütörtök Segít a Nyugdíjasok Egyesülete Levél Marcaliból A Marcali Nyugdíjas Egyesület életéről kaptunk tájékoztatást a minap. A levélíró örömmel tudatta, hogy sokévi ígéret után végre hivatalosan is megalakult az egyesület. Munkájukhoz fölszerelt helyiséget a polgár- mester — a korábbi tanácselnök — egyetértő közreműködésével még az ősszel sikerült szerezniük. „Fellélegeztünk és úgy gondoltuk, hogy most már a járda közepén is járhatunk, nemcsak a szélén, félrehúzódva” — írja olvasónk, aki egyike a 370 tagot számláló egyesületnek. Beszámol róla, hogy amikor a rendelkezésükre bocsátott helyiségeket ünnepélyesen megnyitották, a helyi prépost a Bibliát idézve emlékeztetett az isteni parancsra: „ Szeresd felebarátodat, mint tenmagadati” Az egyesület vezetősége lelkiismeretesen és nagy odaadással munkálkodik a nyugdíjasokért, s nem feledkezik meg róluk a helyi fogyasztási szövetkezet, a bőrdíszmű, a téesz, a kenyérgyár, a fűrészüzem, a Mechanikai Művek és a böhönyei húsüzem sem. Rendszeresen összejönnek és politikai, orvosi, vallási tárgyú előadásokat hallgatnak, beszélgetnek az előadókkal, közösen vesznek részt színházi előadásokon és autóbusz-kirándulásokon — jártak például Budapesten, a Kis-Balatonnál, Zalakaroson — a helyi kultúr- ház vezetőjének személyes segítsége illetve az intézmény anyagi támogatása révén. A tagoknak anyagi segítséget jelent, hogy olyan fontos élelmiszereket, mint amilyen a cukor és az étolaj, kezdvezmé- nyesen juttatja el hozzájuk az egyesület vezetősége — tisztítószereket, mosószereket ugyancsak termelői illetve nagykereskedelmi áron osztanak szét közöttük az igények szerint. Sikerült burgonyát, almát, zöldséget is szerezni a környező gazdaságoktól — az olcsó burgonyát házhoz szállították. Szintén olcsón jutottak liszthez, rizshez, húshoz. Néhány vidám órát töltöttek együtt a novemberi Katalin- esten. („Ezek az órák, a nóták — ha csak rövid időre is — elfeledtették velünk az eltelt küzdelmes éveinket, családi tragédiáinkat... Szervezik a karácsonyest méltó ünneplését is, hogy ezen a gyönyörű ünnepen senki se legyen egyedül. Akik akarnak, onnan együtt elmehetnek majd az éjféli misére. Azután hangulatos szilveszterestre készülünk...’’) A szülőváros iránt érzett szeretet, az ifjú városlakók tisztelete és megbecsülése csendül ki nyugdíjas levélírónk soraiból, és sz*, hogy az egyesület vezetősége képes összefogni, jó irányba vezetni ennek a sok, idős embernek a jó szándékú törekvéseit. Mi sem kívánhatunk mást: egészség kísérje igyekezetüket, és — olvasónktól kölcsönözve a szavakat—„a jövőben is szeretet, megértés és békesség jellemezze a marcali szervezet életét!” És ne csak a marcali nyugdíjasokét... (Hernesz) Nagymaminak szeretettel Ünnepi ajándék az unokától Ajánlom ezt a könyvet hálás szívvel az én nagymamámnak — olvashatjuk az elegáns, bordó bársonyba bújtatott, vékonyka kötet első oldalán Szilágyi Eszter Annától, aki karácsonyi ajándéknak szánta a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában megjelent válogatást. S ha az ajándékozó és ajándékozott végigolvassa a versekkel, elbeszélésekkel teli, M. Tóth Éva rajzaival gazdagon illusztrált antológiát, mindketten rájönnek: nemes és szép ajándék, igazi öröm forrása ez; különösen most, a szeretet ünnepén. A szerkesztő nem tett mást, mint csokorba gyűjtötte a magyar és a világirodalom néhány alkotását. Olyanokat, amelyek a nagyszülők alakját idézik fel. A kötet költői, írói nosztalgiával idézik fel a szeretett nagyszülők alakját, s az egyedüllét, a tovatűnt ifjúkor emlékképei is megjelennek műveikben. Jókai Anna Szegény Sudár Annájából olvashatunk egy szép részletet. Kosztolányi Rövidlátó, kövér öreganyám címmel vetette papírra anyai nagyanyjáról szóló sorait: „Mindig túlzott, mindig lelkesedett, mindig rajongott. Mohón evett és kiabált. Már fiatalasz- szony korában ujjnyi vastag szemüveget viselt. A külső világot rég nem látta. Annál gazdagabb volt belső világa. Bőkezű volt, tékozló, könnyelmű, igazi bohém. Szeretete nem állt meg a családnál. Mindenkit szeretett. Unokáinak kérőibe külön- külön beleszeretett, s mátkasá- guk egyes szakaszait — a jegyességet és menyasszonyságot — oly együttérző izgalommal élte végig, hogy amikor végre párta alá kerültek, ereje fogyatékán elcsigázottan dőlt ágynak” — olvashatjuk elbeszélésében. Sinka István, Bertók László is megidézi nagyanyja alakját. Csakúgy, mint Kalász Márton és Gelléri Andor Endre, aki Kék kendő címmel meséli el anyai nagyanyja utolsó látogatását. A kötetben — többek között — helyet kapott Mészöly Miklós Anyasiratója, Nádas Péter Egy családregény vége című művének részlete, Nadányi Zoltán Nénikéje. Vörösmarty, Szép Ernő, Csáth Géza, Weöres Sándor, Örkény, Krúdy, Dsida Jenő, Aprily Lajos és Lázár Ervin egy-egy verse vagy prózarészlete is megtalálható a válogatásban, Walt Whitman, Szu Tung-Po, Pierre de Ronsard, Émile Verhaeren, Po Csü- Ji, Li Taj-Po és Robert Burns műveivel együtt. Az érzelemteli alkotások között tallózva felfigyelhetünk az illusztrátor, Mó- zesné Tóth Éva kiváló rajzaira is. A fiatal művész nemrég még a kaposvári tanítóképző padjait koptatta. Akkor azonban jobbára csak vonalrajzai voltak ismertek, ám a kötetet lapozva— ezeken kívül — a színes képek is bámulatba ejtenek bennünket. Rajzaival sikerül elvezetnie az olvasót egy élményekkel teli, titokzatos, ám idilli világba. Olyan környezetbe, amelyet csak a nagyszülői ház jelent, jelenthet sokaknak. Egy Kormos István-részlettel ajánljuk figyelmükbe a kötetet: „Gyermekkoromból ő varázsolt egész évig tartó karácsonyt, énekelésre mindig szer volt, s akkor is mesélt, amikor ötvenki- lós körtéskosár volt a fején, s ugrándoztam mellette a porban, vásár felé menet. (...) Mennyi éneket tudott a nagymama! Mesét, babonát, bibliai történetet! A népi csillagképeket professzori elemzéssel tan í- totta; bátorságra nevelt, tehát meztéláb nekivágtam kiskoromban idegen tanyaudvaroknak (különösen lánypajtásaim társaságában), ahonnan egyszerre hétfelől rohantak rám borjúnagyságú kutyák; virágneveket memorizáltatott velem, megtudtam, hogy eső után mért olyan nehéz a birkák szaga; egyszer adott egy olyan körtét, ami azóta is abszolút mértékem a körteízre; Szűz Máriáról és a gyerek Jézusról meséket talált ki, amikkel soha, sehol írott szövegben azóta se találkoztam. Teljes betlehemes játékokat játszott el, fején a nehéz körtés- kosárral, egyik keze a derekán, s ő vigasztalt, amikor lázadoztam, hogy betlehemes társaim közt csak Kisjézus lehettem mindig, ruhámra húzva a nagypapa fehér ingét, hogy jobb Kis- jézusnak látsszak..." Lőrincz Sándor Az emberség melege Van egy kesernyés humorú mondás: ha nem esik időben a fejünkre egy tégla, akkor megöregszünk. Lehet megöregedni egészségben (viszonylagos egészségben), szépen, család körében, nem elhagyatva, de akkor sem öröm az időskor terhe, nyűge. És éppen, mivel a meg- öregedés lehetősége valamennyiünk előtt áll, ha másért nem, ezért is kötelesség többet, jobban törődni azokkal, akiknek már fehér a hajuk. Igen: van házi idősgondozás, van öregek nappali otthona (hadd használjam ezt a valamelyik kollégámtól olvasott szót a napközi helyett), van hetes otthon, szociális otthon, nyugdíjasház és van utókezelő kórház is. És van nyugdíj- és szociális segély... De van valami, amit nem lehet rendeletbe foglalni: azt, hogy hogyan törődjünk a közvetlen környezetünkben élő és a törődésünkre rászoruló idős emberekkel. Lehet, hogy éppen csak annyi az igénye, hogy ő segíthessen. Nem tévedés, nem elírás, valóban erre gondolok. Azokra a nagymamákra, akik szívesen megfőznék a vacsorát, csak igényelné tőlük valaki. Azokra, akik szívesen fel- varrnák az ágynemű örökké leszakadozó gombjait, csak szólnának a fiatalok: ugyan, nézze már meg nagyanyám az apróbb varrnivalókat. Az idős embernek elsősorban arra van szüksége, hogy érezze, hogy szükség van még valakinek őreá. Ha ezt nem érzi, akkor nem érzi értelmét az életnek sem. Vagy talán csak arra van szüksége, hogy meghallgassák őt, hogy szánjanak rá naponta (hetente, havonta?) egy kis időt, hogy elmondhassa, amit ő gondol a világról vagy akár csak mesélhessen arról az időről, amikor neki volt a legszebb a világ, hiszen fiatal volt. Ilyesmire gyakran még nehezebb vállalkoznunk, mint hogy a rászoruló öreg embernek kiváltsuk a gyógyszerét, felhozzuk a boltból a napi kenyerét, tejét vagy begyújtsunk a kályhájába. Pedig az emberség melege legalább olyan fontos, mint á kályháé. —s— Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Ismerkedés időskorban Ha egyedül maradunk, szembekerülünk egy nagy problémával: hogyan, mi módon keressünk társat, barátot? Egészen más normák uralkodnak a városban, mint falun. A város nyitott, kevésbé van szem előtt az ember, nem ítélik el a nőt, férfit a ruházkodása, szokásai, barátai miatt, talán kevesebbet is pletykálnak. Ugyanakkor a városban kevesebbet törődnek egymással az emberek. A magány szigorúbb a városban. A város több ismerkedési lehetőséget biztosít, és változatosabb emberi környezeteket ismerhetünk meg. A falu szokásai erőteljesen körülhatároltak, és a szabályok szigorúbbak. A szabályok megszegése komoly közösségi büntetést von maga után, például kiközösítést. Kérdéses, hogy a nő — bármilyen életkorban és bármilyen társadalmi helyzetben, családi állapotban — egyedül megjelenhet-e egy kellemes, kulturált nyilvános helyen falun, pedig ott barátokkal vagy akár egyedül is jól érezné magát. Mit csináljunk? Törjük át az előítéleteket vagy keressünk olyan megoldást, amelyre nagyobb lehetőségünk van? Hívjunk magunkhoz barátnőket, barátokat, először csak egyet- kettőt, majd többet. Szervezzük meg a társas életünket. Kétségtelen, egyedül minden nehezebb, körülményesebb és kevésbé jóízű, de ezekkel a lehetőségekkel élni kell! . Az a szükséglet, hogy emberek között legyen, ugyanúgy életfeltétele az embernek, mint az evés vagy az alvás. Ilyen élmények nélkül az ember érdeklődése beszűkül, eltompul, maga az egyén elveszti mozgékonyságát, és élete fokozatosan egészen szűk körben mozog. Ezzel az előítélettel és általában az előítéletekkel szándékosan leszűkítjük lehetőségeinket emberi kapcsolataink teremtésében. Talán nem kellene mesterségesen is tovább rontani a helyzetünket. Két ember barátsága, szeretete nem a műveltségen alapszik, hanem azon a készségen, ahogy egymást el tudják fogadni. Dr. V. E. Gyermekkorom legszebb karácsonya JUHÁSZ GYULA: Betlehemes ének Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Ki Betlehemben született ez este A jászol almán, kis hajléktalan, Szelíd barmok közt, kedves bambinó. Ó, emberek, gondoljatok ma rá: Hogy anyja az Úr szolgáló leánya És apja ács volt, dolgozó szegény S az istállóban várt födél reájuk. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, A betlehemi kisded jászolára, Amely fölött nagyobb fény tündökölt, Mint minden várak s kastélyok fölött. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Kis rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, A kerek föld mindegyik gyermekéhez Egy üzenettel jött: Szeressetek! Ó, emberek, gondoljatok ma rá! Az első világháború idején születtem, édesapám valahol a Kárpátokban fagyoskodott — később orosz hadifogságba esett—, és tábori levelezőlapon szerzett tudomást világra jöttömről. Csak néhány év múlva hallottam édesanyámtól, apai nagyanyámtól édesapámról... 1917 végén kaptak a Vörös Félhold — a mi Vöröskeresztünknek felel meg — szervezeten keresztül egy levelet, melyben azt írták, hogy édesapám a Kubány vidékén, Oroszországban él egy faluban, ahol mint kihelyezett hadifogoly, egy kozák családnál dolgozik a mezőgazdaságban. Édesanyám velem együtt egy fényképet készíttetett és valamikor karácsony táján adta fel, édesapám a következő húsvétkor kapta meg... Sajnos több levelet nem tudtak egymással váltani. 1920 novembere volt — szülőfalum szerb megszállás alatt állt —, amikor éjszaka nagyon ugatott Vitéz nevű kutyánk. Nagyanyám meggyújtotta a tökmagolajos mécsest — petróleumot nem lehetett kapni —, s kinézett az ablakon. Ekkor valaki megszólalt... Nagyanyám mindjárt megismerte édesapám hangját, és hangosan sírni kezdett. Erre édesanyám is leugrott mellőlem az ágyról. Arra ébredtem, hogy édesapám csókolgatott, és az ölébe vett. Azután sokszor elmondták, hogy akkor azt mondtam: Kedves édesapám! Ugye, nem hiába daloltam, hogy „imádkoztam érted pénteken, szombaton, de legtöbbet vasárnap: Istenem, hozd haza fogságba került édesapámat!” Ez volt annak idején az egyik legnépszerűbb háborús nóta... Az első napokban nagyon sokan jöttek hozzánk. Nemcsak a rokonság, hanem az ismerősök is, akik még haza nem tért fiuk, férjük után érdeklődtek. Emlékszem, édesapám karácsonyra egy kis szánkót készített titokban, s ez került ajándékként a karácsonyfa alá, aminek nagyon örültem, mert addig nem volt szánkóm. De ott volt a karácsonyfa alatt egy kis fából készült fakanál is, melyet Oroszországból hozott, és elmondta, hogy ilyennel ettek a kubányi kozák gyerekek... Éveken át csak ezzel a kanállal voltam hajlandó enni! Amikor csak lehetett, elmentem édesapámmal. Falunkban akkor még nem volt az utcán járda, így egyik sorról a másikra a hátán vitt át, ha szomszédokhoz mentünk egy kis beszélgetésre, mert abban az időben ez volt a falusi emberek szórakozása. Nekem az a karácsony a legszebb emlékem. Együtt volt annyi szenvedés, megpróbáltatás után családunk minden tagja. Elvittek magukkal a templomba, ahol velük együtt énekeltem a „Krisztus urunknak áldott születésén" kezdetű karácsonyi éneket, mely békét és szeretetet hirdetett az emberiségnek. Kiss József
