Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-18 / 201. szám
I. évfolyam, 201. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1990. december 18., kedd Jövőre mintegy 30—35 százalékkal drágul az állati eredetű élelmiszerek fogyasztói ára. Máhr András, a Földművelés- ügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tej és tejtermékek várhatóan már januártól mintegy 35 százalékkal drágulnak. 1991-ben már csak 2,8 zsírtartalmú tej lesz maximált áras. A tejáremelés annak ellenére elkerülhetetlen, hogy a tejből túltermelés van, ugyanis a költségek már most is alig fedezik a ráfordításokat. A minisztérium számításai szerint a hús, amely szabadáras, várhatóan több lépcsőben drágul, mintegy 30—35 százalékkal. így a sertéskaraj és a comb mintegy 320—340 forintba kerül majd a következő évben. Hozzátette: idén január óta változatlan a húsok ára, sőt, időnként árkedvezményt adnak Lemondott De Maiziere A személyét ért gyanúsításokra hivatkozva hétfőn lemondott a német szövetségi kormányban viselt miniszteri posztjáról Lothar de Maiziere, az egykori NDK utolsó miniszterelnöke. A politikust az utóbbi napokban az a vád érte, hogy nyolc éven át nem hivatalos munkatársa — azaz besúgója — volt a keletnémet állambiztonsági szervezetnek, a Stasi- nak. * írók lázadása Az 1956-os írószövetségi jegyzőkönyveket vaskos kötetbe foglalva adta ki a Magyar Tu- dományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete. A könyvet — amely az „írók lázadása” címet kapta — hétfőn délelőtt, az írószövetség székházában mutatták be a sajtó munkatársainak. Lakásügyi érdekegyeztetés A kamatadóról, a lakbéremelésről még nem, csupán az új konzultációs fórum létrehozásának feltételeiről tanácskoztak a Lakásügyi Érdekegyeztető Tanács hétfői alakuló ülésén. A Népjóléti Minisztérium osztály- vezetője a kormány képviseletében kifejtette: nincs felhatalmazása arra, hogy konkrét kérdésekről tárgyaljon. Lényegesnek nevezte viszont az új érdekegyeztető fórum adta konzultációs lehetőségeket. Előzékeny BM A jövő év januárjától az Országos Rendőr-főkapitányság külön sajtószobát bocsát munkaidőben az újságírók rendelkezésére, ahol telefonvonal, írógépek segítik a gyors és korrekt tájékoztatást. Lehetőséget kívánnak biztosítani a közvetlenebb, személyes kapcsolatteremtésre a rendőrség vezetőivel a rendszeresen megrendezésre kerülő szóvivői tájékoztatók is. az egyes vállalatok, miután belföldön túlkínálat alakult ki. Jövőre azonban elkerülhetetlen a jelentősen dráguló energia-, takarmány- és egyéb költségek beépítése az árakba. A baromfitermékeknél is hasonló mértékű drágulás várható, de a különböző szárnyasoknak differenciált mértékben emelkedik az ára. (MTI) * * * Eddig a hír, amelyhez — kommentár helyett — néhány tényt érdemes még hozzáfűzni. A Kaposvári Húskombinát jelenleg 73—75 forintot fizet a legjobb minőségű élősertés kilogrammjáért. Ezt az árat azonban csak az előre meghatározott mennyiségű áruért adja meg. Ha a termelő ennél többet kínai fel értékesítésre, akkor két forinttal kevesebbet fizetnek. Az indok: a hűtés is pénzbe kerül- (Folytatás a 2. oldalon) Öbölbe magyar Magyarország egészségügyi csoport küldését tervezi az Öbölbe — mondta Katona Tamás államtitkár a külügyi sajtó- tájékoztatón. Hangoztatta: Magyarország nem maradhat közömbös amikor egy védtelen országot megszállnak; az egészségügyi csoport kiküldéséhez az Országgyűlés hozzájárulását fogják kérni. Kisinyov, SZU: Több tízezer ember tüntet a Szovjetunió ellen, követelve a Szövetségi Köztársaság vezetőitől, hogy ne írják alá az új szovjet szövetségi szerződést. A „nagy nemzeti gyűlésre” az egész köztársaságból érkeztek résztvevők (MTI telefotó) KEMÉNYEN BÍRÁLNAK A KÉPVISELŐK * Izekre szedett költségvetés A külügyi bizottság a magyar—román viszonyról—Nagy né Maczó Ágnes: „ A nép soha semmilyen kölcsönt nem vett föl”— Palotás János privatizálná a kórházakat, az iskolákat Ismét napirend előtti felszólalásokkal kezdte meg az Országgyűlés a munkáját tegnap délután 2 órakor. Elsőként Horn Gyula, a külügyi bizottság elnöke ismertette a bizottság állás- foglalását a magyar—román viszonyról. Ebben — a tavaly decemberi romániai forradalom évfordulójára is emlékezve—sajnálatosnak minősítette, hogy a magyar és a román kormány képviselői között a múlt év végén megszületett megállapodások — a román kormányszervek elutasító magatartása miatt — nem teljesülhettek, sőt, Romániában felerősödtek a nacionalista hangok. (Folytatás a 2. oldalon) Für Lajos honvédelmi miniszter december 17-én fogadta Jean-Pierre Chevenement, a Francia Köztársaság védelmi miniszterét, aki hivatalos látogatásra érkezett Budapestre MTI-fotó: Friedmann Endre Nagykövetek bűnügyei A Legfelsőbb Bíróság héttagú elnökségi tanácsa hétfőn — két egymást követő nyilvános ülésen — az egykori római, illetve accrai magyar nagykövet bűnügyében új eljárás folytatásáról, illetve felmentésről hozott határozatot. A dr. Berkes György kollégiumvezető elnökletével tartott üléseken a külföldön élő, volt elítéltek nem vettek részt. (Cikkünk a 2. oldalon) Megerősödött az MDF Hitet adni az embereknek Sajtótájékoztató a kaposvári szervezetnél Sajtótájékoztatót tartott tegnap a Magyar Demokrata Fórum megyei és városi szervezete Kaposváron. Herényi Károly, a megyei, Hódos Győző, a városi szervezet elnöke, Ratasics János megyei, Turbók János városi elnökhelyettes egyaránt kifejezésre juttatta, hogy szeretnének szorosabb kapcsolatot kialakítani a sajtóval és rendszeresen hangot adni véleményüknek közérdekű kérdésekben. Ezúttal az MDF országos gyűlésének tapasztalatairól számoltak be? — Ki kell ábrándítanom az MDF „jóakaróit”, mert az a fajta változás, amire ők a fórumon belül számítottak, nem teljesült. Az MDF hitben, erkölcsben, akaratban, szellemiségben megerősödve került ki abból a hullámvölgyből, amelynek mélypontja a taxisblokád volt. Szó sincs különböző szellemi áramlatokról — kezdte tájékoztatóját Hódos Győző, majd hozzáfűzte: — Teljesült viszont a tagság várakozása, s éppen ezért a válság elmélyülése helyett a fórum megerősödése következett be. (Folytatás a 2. oldalon) Kamarai törvény előtt Mérnökök egymásért, másokért A mérnöki tevékenység hazai és nemzetközi tekintélyének társadalmi, erkölcsi és anyagi elismerésének előmozdítása, a mérnökök érdekeinek egyezte,- tése és képviselete, az önkormányzatok segítése — ez az elsődleges feladat hangsúlyozták az áprilisban alakult Mérnöki Kamara Somogy megyei csoportjának tegnap tartott első közgyűlésén Kaposváron, az MTESZ székházában. A közgyűlést követően Papcsik Jenőt, a jelenleg egyesületi formában működő szervezet elnökét arra kértük: mondja el miért tartották fontosnak egy ilyen jellegű csoport létrehozását és mit várnak tőle. — Korábban is működött már valamiféle érdekvédelmi szervezete a mérnököknek, de az élet más területein végbement változások bennünket is arra ösztönöztek, hogy valami újat próbáljunk. Az önkormányzat jegyében mi is azt szeretnénk, hogy itt felmerülő problémákat a saját hatáskörünkben mi magunk oldjuk meg. Ehhez megvan a szükséges háttér, hiszen felkészült szakembergárda áll a hátunk mögött. Szeretnénk beleszólni a megyében a műszaki döntésekbe, bizonyos mértékig tehermentesítve az önkormányzatokat, átvéve egy sor igazgatási feladatot. — Mennyire ismerik önöket a megyében? Kik lehetnek ennek a csoportnak a tagjai? — Most még a kezdet kezdetén vagyunk. A tagok többsége kaposvári, de reméljük, hogy idővel mások is bekapcsolódnak a munkánkba. Jelenleg 98 tagunk van. Szakma szerint van köztünk építész, közlekedési mérnök, vegyész, gépész és még egyéb műszaki végzettségű szakember, beleértve az üzemmérnököket is. (Folytatás a 2. oldalon) NÉPKONYHA LESZ KAPOSVÁRON Keretmegállapodás az IMF-fel Egymilliárd dolláros hitelt kaphatunk Népkonyhát nyitnak jövő év elején a megyeszékhelyen — tudtuk meg dr. BátfaiAnikótól, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal illetékesétől. A Népjóléti Minisztériummal történt megállapodás alapján az ebédeltetés költségeinek felét a minisztérium fedezi, felét a kaposvári önkormányzat. Megkezdték a szervezést, és döntés született arról, hogy az idősek klubjának Zrínyi utcai épületében alakítják ki az étkezőt, továbbá, hogy a Szivetvári utcai bölcsődében főznek. Az egytálételre szóló ebédjegyeket egy hétre adják ki a rászorulóknak, & mivel alkalmi juttatásról van szó, ezt követően döntenek a rendszeres szociális gondoskodásról. A szociális szakemberek szeretnék, ha az önhibájukon kívül rászorulók vennék igénybe e szolgáltatást, akiknek a kaposvári Családsegítő Központ is segít majd problémáik megoldásában. A polgármesteri hivatal szeretné a jövő év elején megnyitni a népkonyhát, s ebben a kaposvári Otthon Alapítvány segítségére is számít. Addig is várják a javaslatokat és a segítő észrevételeket a minél előbbi átadáshoz. (Varga) Ha a magyar parlament elfogadja a jövő évi költségvetés sarokszámait, és a magyar kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa is szentesíti az IMF és a Magyar Nemzeti Bank szakértői szinten történt megállapodását, akkor az idei 200 millió dolláros IMF- hitelhez képest 1991 -ben nagyjából 1 milliárd dolláros hitelt kaphat Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól. Ezt Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy a hét végén befejeződtek az IMF és az MNB közötti szakértői tárgyalások. A parlament természetesen tehet változtatásokat a jövő évi költségvetés bizonyos pontjain, de két dolog sarokkőnek tekinthető az IMF- megállapodással kapcsolatban. Egyrészt a költségvetés hiánya nem lehet több 78 milliárd forintnál, másrészt a folyó fizetési mérleg hiánya nem haladhatja meg az 1,2 milliárd dollárt— mondta Surányi György. Határinvázió Ismét német és szovjet bevásárló turisták özönlik el Lengyelországot. A tengerpart környékén szombaton 25 ezer, Slubice_városánál 22 ezer német jött át a lengyel oldalra ünnepi bevásárlásra. A lengyel—szovjet határon ismét tragikus helyzet alakult ki. Ez elsősorban a szovjet turistákat sújtja, mivel az átkelni akaróknak csupán egy-két százalékát teszik ki a lengyelek. A nemrégiben megnyitott litván— lengyel határátkelőhelyen, Ogrodnikinál a lengyel oldalon 12 óra, a szovjet oldalon három teljes nap a várakozási idő — a kocsisor hossza 7 kilométer. Ugyanilyen a helyzet a terespoli és a medykai átkelőhelyen is. Drága lesz a tej és a hús