Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-11 / 195. szám
1990. december 11., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 A SZAKMUNKÁSKÉPZÉS VÁLSÁGÁBAN A kudarcokért mindig az első számú vezetőt terheli a felelősség — mondja az igazgató, aki lemondott Dr. Király István a kaposvári 503-as Számú Rippl-Rónai József Szakmunkásképző Intézet igazgatója beadta lemondását a polgármesteri hivatalba. Megyénk egyik legnagyobb ta- nulolétszámú középfokú oktatási intézményének vezetőjét kértük beszélgetésre: igaz-e a hír? Igaz... Úgy láttuk jónak, hogy gondolatmenetét ne szakítsuk meg kérdésekkel. „Ceterum censeo" — Mivel nincs olyan nap, hogy hasonló esetről ne tudósítsanak az újságok, nem tudom, hogy az én ügyem menynyire érdemel nyilvánosságot. Ez ma már — a rendszerváltás idején — általános, akár törvényszerűnek is mondható. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tartom alkalmasnak magam egy ilyen intézmény vezetésére, hiszen kollégáim néhány hónapja megerősítették előző megbízásomat. A közelmúlt eseményeit tekintve Cato közismert „vesszőparipája” jut eszembe: Ceterum censeo Carthaginem delendam esse, ami magyarul úgy hangzik: egyébként az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani. Hogy miért? Amikor 1985- ben kineveztek, több életveszélyesen megfenyegető levelet kaptam. Valakiknek érdekükben áll, hogy az előbb idézett mondás beteljesüljön, tehát hogy hosszabb ideig ne legyek — lehessek igazgató. Úgy gondolom, hogy a helyzetemet előidéző okok között szerepel gazdaságunk egyre mélyülő válsága, s e kilátástalan helyzet rányomja bélyegét az oktatási intézményekre is. Az infláció ilyen mértéket tekintve naivak voltunk, amikor azt gondoltuk: egy ilyen nagyhírű, -múltú intézmény nem kerülhet anyagi gondok közé. A rendszerváltás — főként a 40—50-es korosztálynál, akiknek a zöme hitt materialista eszmékben — sokunkban lelkiismereti válságot okozott. Ellehetetlenülés A szocialista nagyüzemre épített szakképző intézmények a vállalatokkal együtt kerültek az „ellehetetlenülés” helyzetébe. Olyanba, amelyet a strukturális oktatási reformok csak gyorsítanak. A sokat hangoztatott vállalkozás az igazi gondokat nem oldja meg, főleg nem a gépipari szakmák területén. Minőséget és kínálatot illetően az 1000—2000 diákot foglalkoztató szakmunkásképző intézeteknek rövid idő alatt kell igazodnia a munkaerőpiac követelményeihez. Mindezeket megfogalmaztam az 1990. márciusában írt igazgatói pályázatomban, amelyet a többség, ugyan kis szavazatkülönbséggel, de elfogadott. Tehát újra igazgatói megbízást kaptam. Reménykedtem, hogy jobbra fordulnak a dolgok, de ekkor már foglalkoztatott a lemondás gondolata. A vállalatok tanulói igénye drasztikusan csökkent, tehát több kollégát el kellene bocsátanom. Ez óriási terhet jelentett nekem, sokat töprengtem, s ez aláásta az egészségemet is. A kollégáimat tájékoztattam a gondokról, ám egyre kézzelfoghatóbb volt részükről a bizalmatlanság. Az elmúlt öt évet vállalom Financiális gondok is jelentkeztek: mintegy 4 millió forintos fedezeti hiány keletkezett a költségvetéshez képest. Aztán a szokásos novemberi jutalmak elmaradása, az inkriminált sportpályaépítéssel kapcsolatos büntetés kifizetése, mindmind olyan lehetőség volt, amely ellenem irányította a kollégáimat. Tudom, hogy a mai felfokozott idegállapotban az emberek fáradtak, ingerlékenyek, elbizonytalanodnak, sérülékenyek és befolyásolhatób- bak, s a vezetőnek hatványozottan kell küzdeni e hatások ellen. Az utóbbi öt évben elért sikerek közösek, ám a kudarcokért mindig az első számú vezetőt terheli a felelősség. Ezt a fél évtizedet azonban bátran vállalom, örülök, hogy én lehettem az igazgató. Amit elértem, azt a kollektíva segítségével értem el. A szakmunkásképzés igen mély válságban van, s ennek igazi a mélypontja még nem érzékelhető. A munkaerőpiacnak a piacgazdasághoz kell alkalmazkodnia, s ez a közeljövő szakmunkásképzésében struktúraváltást igényel. Lehet — sőt biztos —, hogy nem vagyok népszerű azzal a kijelentésemmel, hogy a mienkhez hasonló mamutiskolák nem lesznek életképesek, kisebb létszámú, rugalmasan szervezett iskolák szükségesek. Sőt azt is megkockáztatom, hogy a megyében nincs szükség ennyi középfokú oktatási intézményre, másfajta struktúrában kell gondolkodni. Másfajta vezető kell — Hogy hogyan tovább? Nem akarok sokáig itthon maradni betegállományban, dolgozni szeretnék az engem ért stressz mélységétől függetlenül, mielőbb. Tanítani szeretnék ebben az iskolában, ha a körülmények, a jószándék és a megfelelő empátia érzékelhető lesz irántam. Ugyanis, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a lemondás gondolatával foglalkozom, akkor egy bizalmatlan- sági indítványt — egy aláírásgyűjtést — szerveztek ellenem, amelyben az igazgatói alkalmasságomat kérdőjelezték meg. Ők, akik néhány hónappal ezelőtt bizalmat szavaztak nekem! Némi erkölcsi elégtételt jelent, hogy a pedagógustestület egyharmad része ezt az indítványt nem írta alá. Belátom, hogy a mai iskola másfajta vezetőegyéniséget igényel, határozottabbat, keményebbet, drasztikusabbat, aki nem sokat tépelődik a problémákon. Én nem ilyen vagyok. Egy nyugodt, konjunkturális időszakban azonban lehet, hogy jó vezető lennék. De hát ennek az ideje nem most van... Lejegyezte: Tamási Rita Irigykedéssel vegyes nosztalgiával sétálhat végig a látogató a Magyar Nemzeti Múzeum új életmódtörténeti kiállításán, amely február végéig tekinthető meg. Nosztalgiával, mert az 1880-as évektől az e század 20- as éveiig tartó időszak képzeletünkben igencsak megszépül, különösen ha a gyerekszobák, gyerekjátékok és öltözékek idézik fel. (Háborúról, forradalomról, válságról természetesen szó se essék!) Irigykedéssel pedig azért, mert mi mást tehetne egy mai középosztálybeli szülő, ha elolvassa a katalógusban, hogy a gyerekek általában tisztességes, két-három szobás, a nagypolgári életvitel mellett pedig hat-nyolc szobás otthonokban nőttek fel. Az édesanyák nem dolgoztak, a családMai gyerekek régi ruhákban a fényképészmüteremben ra fordították figyelmüket. S ahol a háztartás megkívánta a személyzet mellett a gyerekre dada, majd később idegen ajkú gyereknevelő vigyázott, hogy a társadalmi élet eseményeivel elfoglalt anya és háziasszony mentesüljön a háztartás és a gyereknevelés fáradalmaitól. Egy réteg, a monarchia idején kialakult középosztály életének egy szeglete, a gyerek környezete, neveltetésének jellegzetes kelléke áll a kiállítás középpontjában. Ez a közép- osztály erősen tagolt—idézzük ismét a katalógust —, magában foglalja az elszegényedett és polgári életmódot folytató középnemességet éppúgy, mint a Gyermekálmok, gyermekvágyak parasztból lett értelmiséget, a jómódú iparos- és kereskedőréteget, a burzsoázia alsóbb rétegét. Megelevenedik a családi otthon, a gyerekszoba, minden kellékével, apró bútorokkal, bölcsővel, babákkal, társasjátékokkal, könyvekkel, ólomkatonákkal, kirakókockákkal, optikaijátékokkal, papírszínházzal. Itt vannak a csipkés-fodros kislány öltözékek, a nagy galléros matrózruhák, szalmakalapok, a bársony fiúöltönyök. Berendeztek mindenféle csodás játékkal, könyvvel egy korabeli játékboltot. Meglátogathattunk egy régi iskolát. És működik egy ódon fényképészműterem, amelyben a mai gyerekek századfordulós ruhákat ölthet- nek magukra, és úgy fényké- pezkedhetnek, szüleik örömére. Miközben sok-sok hajdani gyerekfotót is felsorakoztatnak a vitrinek. Karácsony van a múzeumi gyerekszobában és a családi ebédlőben. Mennyezetig érő karácsonyfával, dióval, mogyoróval, almával, s a fa alá rakott ünnepi ajándékokkal. (kádár) Madárvariációk Diákrajzok a Kiliánban Kecses gémek, különös baglyok, színesebbnél színesebb madártollak látványa fogadja a kaposvári városi művelődési központ látogatóit az emeleti galériában. Noha nem természettudományos kiállítás részesei lehetünk, mégis közel állónak érezzük a természetet a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulóinak rajzai láttán. Tegnap délután Variációk egy témára címmel kiállítás nyílt a kaposvári Kiliánban, a megyeszékhelyi középiskola tanulóinak kivételes tehetséget mutató grafikáiból. Kertész Sándor rajztanár e gondolatot ajnlotta figyelmünkbe, amit érdemes megszívlelnünk: — A kiállítással azt szeretnénk bemutatni, a heti egy rajzórát többek között arra is fel lehet használni, hogy önálló gondolatokra serkentsük diákjainkat. A módszertani kiállítás feledteti a nézővel, hogy csupán egy eredményes pedagógia részese a látottak alapján, hiszen a diákrajzok élményből fakadóan sugárzóak. Tibol László, megyei rajzszaktanácsadó a megnyitójában épp ezt emelte ki, Kertész Sándor egy korábbi megnyilatkozását idézve: — A rigófütty mindenkit megejt, hallgatása az embert gyönyörűséggel tölti el. A madárhangokhoz tartozik azonban a veréb csipogása, a varjú károgása is. Ezeket a hangokat fölismeri az avatott fül, akár örömét leli bennük, akár nem. Azt hiszem, minden művész célja az, hogy önálló hangja legyen... Korántsem a művészkedés útjára vezette tanítványait a kaposvári gimnázium tanára, hanem a vizuális érzékenységet fejlesztette olyan fokra sokakban, hogy már-már egyéni hangon szólalhatnak meg a diákok. A rajzok, grafikák, festmények és a fotók mindegyike más-más módon, önálló gondolkodást és véleményt tükrözve fogalmazzák meg a feladatul jelölt témát, a madarat. Madarat fognak — mondhatnák a kaposvári „táncsicsosok” — ami jelen esetben azt jelenti, hogy szerény — pontosabban felszereletlen rajztantermükben — is képesek voltak elővarázsolni a színek segítségével azt az élményt, amit most kiállításukon megosztanak velünk. (Horányi) A humán műveltség megalapozása, a tehetséges diákok fölfedezése, a szülőföldhöz kapcsolódó hajszálgyökerek megtartó és összetartó erejének felismertetése és átadása témákban, pályázatot hirdetett a barcsi gimnázium és a Dunkaker Kft. A százhúszezer forint értékű jutalomból a versenyző diákok és a felkészítő tanárok részesülhetnek. A pályázaton valamennyi somogyi gimnázium részt vehet. Szerdán élő Állatfarm — a televízióban A tavalyi évadban nagy sikerrel mutatta be a kaposvári Csiky Gergely Színház George Or- well-Peter Hall: Állatfarm című darabját. Az előadás most is műsoron van, és szerdán este élő adásban láthatja a közönség a Magyar Televízió egyes csatornáján. Az Eörsi István fordításában és Ascher Tamás rendezésében műsorra kerülő musical érdekessége, hogy—a színházi közvetítések hagyományának megfelelően — az előadás előtt, a szünetben és az előadás után Wisinger István beszélget többek között a darab szereplőivel és rendezőjével. Csak emlékeztetőül: Gyuricza István, Csákányi Eszter, Be- zerédi Zoltán, Spindler Béla, Pogány Judit, Kottái Róbert, Helyei László, Molnár Piroska és Kulka János is játszik. Aki mégsem a televízióban szeretné élvezni a remek darabot: még kaphat jegyet e különleges színházi produkcióra. (Varga)
