Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-22 / 179. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. november 22., csütörtök Hogy ,,működjön ” a város... (Folytatás az 1. oldalról) A foglalkoztatási gondok mellett igen nagy teherként nehezedik Marcalira a szennyvíz- rendszer kiépítése a Várdombon és más lakótelepeken, továbbá a szennyvíztelep rekonstrukciója valamint az új szeméttelep létrehozása. Ezek nélkül a város fejlődésképtelen, tehát hamarosan hozzá kell kezdeni e feladatok megoldásához. Elhangzott, jó lenne, ha korszerű szeméttelep kiépítésére öszzefognának a régió önkormányzatai. Mindez több 10 millióba kerül ugyan, mégsem szembetűnő beruházás. A közeljövőben egyébként látványos fejlesztésről nem lehet szó Marcaliban, hiszen egyelőre a működőképesség fenntartása sem könnyű. — Nem kizárt, — mondta a polgármester —, hogy a tanácstól működőképesen átvett intézmények jövőre alapvető gondokkal sem tudnak megbirkózni, hiszen máig sem ismertek a gazdálkodás végleges feltételei. A marcaliak úgy látják, hogy létre kell hozni az azonos érdekek alapján álló önkormányzatok szövetségét, hogy kellő súllyal, megfelelő érvek alapján tárgyalhassanak a kormánnyal. Már alakulóban van az ország mintegy 150 Marcalihoz hasonló kisvárosának érdek- szövetsége, amely majd 2,5 millió állampolgár képviseletében ülhet tárgyalóasztalhoz. Ennek egyik szervezője Marcali polgármestere. A tegnapi ülésen a képviselő- testület tagjai kérdések özönével árasztották el a polgármestert, jelezték környezetük gondjait, véleményt mondtak az eddigi munkáról és tanácsaikkal, javaslataikkal segítették az elképzelések gyakorlati megvalósítását. (Szegedi) Dr. Suchmon Tamás: a korrekt politizálás szabálya A játszma még tart Lapunk tegnapi számában az országgyűlési tudósításban röviden hírt adtunk arról, hogy dr. Suchman Tamástervezett interpellációját visszavonta. Tegnap lapunknak részletesen indokolta is döntését, s tájékoztatott a tervezett interpelláció tartalmáról: — Röviden a tények: A Marcali Városi Tanács, majd a polgár- mesteri hivatal néhány hónapja a megüresedett belső laktanya hasznosításáról tárgyalásokat folytatott a HM illetékeseivel. A tárgyalás egy bizonyos szinten megakadt. Három hete Für Lajos honvédelmi minisztert személyesen kértem, hogy a szakmunkásképző kollégium és étkezde céljaira biztosítson helyet a HM épületeiben. A miniszter úr Beöthy Mihály helyettes államtitkár vezetésével 3 fős tárgyalócsoportot hozott létre az ügy megoldására. A keddi parlamenti ülés előtt illetve alatt személyesen folytattam atárgyalást, amely dr. Sütő László marcali polgármesterrel egyeztetett konstruktív javaslat után váratlan és kedvező fordulatot vett. Ezek után a korrekt politizálás szabályai szerint interpellációmat visszavontam, s az önkormányzat nevében köszönetét mondtam a minisztérium vezetésének pozitív hozzáállásukért. A játszma még nincs lejátszva véglegesen az ügy csak most igazán időszerű. Lehetséges, hogy a HM támogató hozzáállása ellenére újra interpellálnom kell, hisz végleges döntést egyedi elbírálás alapján csak a kormány hozhat. Brit munkások ünnepelnek a hatalmas fúrópajzs előtt november 20-án, miután a La Manche csatorna alatt épülő alagút utolsó, a kenti partvidék alatt húzódó szakaszát összekötötték az alagút bejáratának építési munkaterületével. Kerékpárral a világban Antall— Gorbacsov megbeszélés Új kétoldalú megállapodást köt egymással Magyarország és a Szovjetunió. A két ország külügyminisztere rövidesen megkezdi a megállapodás előkészítését. Erről született döntés Antall József miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő szerdán Párizsban megtartott találkozóján. Thatcher és Heseltine Margaret Thatcher brit miniszterelnök és versenytársa, Michael Heseltine volt védelmi miniszter is bejelentette, hogy folytatja a harcot a Tory Part vezérségéért és a kormányfői poszt megtartásáért, illetve megszerzéséért. A brit parlament közben a Munkáspárt által a kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány megtárgyalására készül. AZ ESTI VENDEG Különös, mondhatni „csodabogár” küllemű férfi kereste föl szerkesztőségünket tegnap este. Fején szőrmesapka, hátán átizzadt kabát, és kérte, mutassuk be a lapban. — Kérem, engem már any- nyiszor kigúnyoltak, ugye maguk nem teszik ezt?—kérdezte Zsigmondi Gábor, a 42 éves miskolci világjáró. Nem repülőgépen, luxusvonatokon és autón utazta végig Európát többször is, hanem — kerékpáron. Nyolcvankilónyi kofferrel! 77 ezer kilométer nyeregben — mondhatnánk kétszer az Egyenlítő mentén a Föld körül! Disszidensként hagyta el az országot 1975-ben, kalandos élete során élt Franciaországban és Itáliában, többek között volt kertész, mosogatott tányérokat, majd 87-ben hazatért. Májustól októberig Magyarország tájait járta, felélte anyagi tartalékát, „tönkrement". Mint ahogy külföldön is általában, itthon is adományokból él. — Addig érdeklem csak az embereket, amíg elmesélem az élményeimet, aztán dobnak — mondta keseregve. Franciául, németül és olaszul is beszél; papok, kolostorok segítőkészsége tartja benne a lelket, s állandó a vágya az utazásra. Már három bringa kidőlt alóla, négy éve egy 12 sebessé- ges nyugatnémet kerékpárral járja a világot. Hol rajta ül, hol meg úgy (miközben 2800 méter magas csúcsokra kapaszkodik), hogy maga tolja a kétkerekűt. — Ha három napig egy helyen kell lennem, már beteg vagyok. Nem arról van szó, hogy nem szeretek dolgozni! — Nem gondolt még arra, hogy letelepedjen valahol? — Olyan szépséges leányzó nincs, aki rábírna erre! Hogy merre tovább? Szigetvárról érkezett, 1-2 nap kaposvári vendégeskedés után továbbindul valamerre a Balaton felé. Hogy szavainak súlyt adjon, kezembe nyomja azokat a „kártyácskákat”, amelyek bélyegzőkkel igazolják, hol járt. Az egybefűzött lapok súlya alatt meglódul a kezem — majdnem elejtem. — Hány forint van a zsebében most? — Alig 1500. Három napja nem ettem. Szükségem lenne szponzorra, hiszen én sem vagyok rosszabb annál, mint aki körül akarja hajózni a földet. Fotó: Lang Róbert Agyonpakolt kerékpárját nem is próbálom megmozdítani. Rutinosan fogja. S amilyen hirtelen és váratlanul megjelent, úgy tűnt el az éjszakában, egy kaput nyitó, szállást ígérő kollégium felé. Jó utat esti vendég, segítőkész embereket, Zsigmondi Gábor! (Tamási) Gyújtogatás Japánban Japán egyik legnagyobb sin- to temploma vált a tűz martalékává szerdára virradóra. A kilencedik században épült take- koma szentély, amely évente majd kétmillió látogatót vonzott, csaknem teljesen leégett, miután — a rendőrség gyanúja szerint — radikális szervezetek felgyújtották. Szélsőbaloldali csoportok akarják megzavarni a császár beiktatási ünnepségeit, amelyek sorában holnap kezdődik a nagyszabású áldozati ünnep. Hálaadás SzaúdArábiában Washingtonból szerdán hajnalban elindultak az amerikai kongresszus vezető képviselői, hogy George Bush amerikai elnökkel együtt a Szaúd-Ará- biában állomásozó amerikai csapatoknál töltsék a hálaadás ünnepét. Egy amerikai felmérés szerint az amerikai törvényhozóknak kevesebb, mint a fele támogatná katonai erő alkalmazását az Öbölben. Autósorszámok Trabant Lim. 1,1 Trabant Combi 1,1 Wartburg Stand. Wartburg Special Kada1200 S Lada 1300 S Lada Szamara (3 ajtós) Lada Szamara (5 ajtós) Lada 1500 L (2107) Lada Combi (2104) Skoda 105 L Skodái 20 L Polski Fiat 126 Dacia Combi 1310 Dacia TLX1310 Zastava Jugó Skála Opel Kadett Volkswagen Golf Maruti Moszkvics BMW 316 i Bp. 4542 Debr. 3449 Győr 3099 Szeged 1607 Bp. 1722 Debr. 952 Győr 1274 Szeged 522 Bp. 8173 Debr. 5524 Győr 5684 Bp. 8528 Debr. 6547 Győr 5923 Bp. 54498 Debr. 40934 Győr 20120 Bp. 26099 Debr. 21799 Győr 10745 Bp. 11797 Debr. 8029 Győr 5725 Bp. 1427 Debr. 1533 Győr 1007 Bp. 28396 Debr. 23502 Győr 10017 Bp. 2885 Debr. 1635 Győr 1244 Bp. 18575 Debr. 12717 Győr 12727 Bp. 39998 Debr. 20326 Győr 25839 Bp. 17015 Debr. 9186 Győr 8390 Bp. 10091 Debr. 5777 Győr 4585 Szeged 28 Bp. 22808 Debr. 14229 Győr 141753341576831 . 2674180927 KARÁCSONYI VÁSÁR a fonyódi Balaton Áruházban! í»«o- 1110 tKSílWS EMHHB53 G3fiíP Prérifarkasbundák (darabos szőrméből) 12 000 Ft helyett 8900 Ft-ért, 15 000 Ft helyett 11 900 Ft-ért, bébi- és lánykaruhák széles választékban, sportszerek — gördeszkák, görkorcsolyák — gyermekjátékok kicsiknek és nagyobbaknak!. (108725) 1MPEX Kérjük, figyelje k hirdetéseinket, gyűjtse; számozott szelvényeinket, nyerhet vele! ^108727) AZ INTERGLOB értékesít használt IFA W 50 L/SP B—IOOO típusú gépjárműveket. Cím: INTERGLOB, Boglárlelle, Klapka u. 14. ________________________(4358) V ásároljon a MELINDA gyermekruházati pavilonban, a piacon. Kaphatók gyermeknadrágok, kötött pulóverek, női alsóruházat. OLCSÓ ÁRAK! Nyitás december 4-én. (4636) Vásárlás — tervezés — szervezés MINDENT EGY HELYEN! □ motorkerékpárok □ hűtők □ háztartási felszerelések □ ÉTI kazánok J gáz fűtő készülékek □ gázkazánok: C—12, C—18, C—24, C—30, C-^0 állandóan kaphatók kedvezményes áron. A SZERELÉSI DÍJBÓL 20%-OS KEDVEZMÉNY KAP-PA kisáruház, Kaposvár, Honvéd u. 14. MINDENT EGY HELYEN! (108686)