Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-20 / 177. szám
1990. november 20., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 A szakfelügyelő keresztelői Rácz Jenő: Keresgették a munkakör elnevezését A Somogy Megyei- Pedagógiai Intézet munkatársa, Rácz Jenő házicipőben, az otthoni kényelem oltalmában fogadott, íróasztalán odakészített dolgozatok tanúskodnak arról, hogy a nyugdíjas évek kezdete előtti utolsó munkahelyi szabadságát sem tétlenül tölti. — Tanár úrnak, vagy szakfelügyelőnek szólíthatom? — ültünk le a régi ismeretségünk emlékeinek szemelgetése után. Egy elnevezés válsága — Szakfelügyelőnek semmiképpen se! Pályám alatt az elnevezés válságán mentem át. A Somogy Megyei Pedagógiai Intézetben voltam vezető felügyelő, intézeti munkatárs, keresgették a munkakör elnevezését. Ha elkészül az új telefonkönyv, a nevem mellett majd ez áll: tanár... 1949-ben — 19 évesen — tanítóként kezdte a pályáját Fel- sőbogátpusztán. Ebben a tanévben száz gyerekszem figyelt rá. Tizenegy év után rábízták a magyar és történelem tárgyak szakfelügyeletét a megyében. Nemcsak a munkahelyéről, a megyei pedagógiai intézettől búcsúzott el, hanem Somogy minden általános iskolájának tantestületétől is. Száztizenegy levelet írt meg, válasz csaknem mindenhonnan érkezett. Az iskolavezetők többsége szakfelügyelőként ismerte meg. — Az oktatásügy eredményeit a sokat bírált szakfelügyelet tartotta fenn — mondja határozottan. — Az általános iskola általánossága It, csakhogy a felsőtagozatos diákokat is tanítók tanították kezdetben, majd szakosodtak. Eredményeik eléréséhez jelentősen hozzájárult a szakfelügyelet is. Persze, ennek a munkának is voltak túlburjánzásai. A brigádlátogatások, átfogó látogatások idején szinte megszálltunk egy-egy iskolát. A szakfelügyelet csak ellenőrző munkát végzett. — A szaktanácsadói tevékenység miben jelentett többet? A kollegiális tanács rangja —Az ellenőrzésnek bizonyos elemeit ugyan megtartotta a szaktanácsadás is, ám a hangsúly áthelyeződött a pedagógiai kultúra gazdagítására, az oktató-nevelő munka kibontakoztatására. A hetvenes évek közepétől már érzékelhető volt, hogy az iskolák keresik egyéni arculatukat. Ennek alakításában mi, szaktanácsadók is részt vettünk. Sajnos, ahogy látom, még mindig vannak olyan oktatási intézmények, amelyek — hogy segíthessünk nekik — nem tárják föl belső életüket, gondjaikat, ezeket inkább eltussolják. Azok az iskolák kérik a szaktanácsadók segítségét, ahol már komoly eredmények mutatkoznak. — Amire ön utal, azt hiszem, nem somogyi jellegzetesség. A pedagógia válságának csupán egy területét érintette előbbi szavaival. —Az oktatásügy jelenlegi irányítása az eredményesség mérésére összpontosít. Alapvető gondom ezzel az, hogy nem rendelkezünk kellő objektív mérési módszerekkel. HozFotó: Lang Róbert záteszem, a pedagógiai munkában sok minden nem is mérhető objektív eszközökkel. Ki lehet azt mutatni, hogy mit tud, vagy éppen nem tud a gyerek, de most jön a meglepetés: mi ennek az oka? Erről nem szokás beszélni... — Magyarán: nemcsakadiák felelhet elégtelenre, hanem a pedagógust is osztályoznák, ő is kaphatna szekundát... — Nagyon sok szaktanács- adói értekezleten elmondtam a kollégáknak, hogy a különböző mérések alapján ne osztályzatokat adjanak a tanulóknak. Állapítsák inkább meg, hol tartanak a diákok a tananyag elsajátításában, s ennek alapján vonják le a következtetést saját munkájáról is. — Diákpártinak tartja az oktatást? — Az oktatásügy hivatalosan annak vallja magát, de nem biztos, hogy az. A pedagógustársadalom heterogén. Vannak, akik szeretettel tanítanak, mások nem. A sokat emlegetett bérhelyzet: ha ötször annyit kapnának a pedagógusok, mint most, attól még nem menne jobban a munka, nem lenne eredményesebb az oktatás. Ezzel persze nem azt mondom, hogy a pedagógusok bérezésével elégedett vagyok. Önkormányzatok, ' szülök — Megalakultak az önkormányzatok, nagy feladat vár rájuk az oktatás személyi és tárgyi feltételeinek javításában is. A szakfelügyelet, a szaktanácsadás mellett milyen szerep juthat a szélesebb társadalmi következményeknek? — A szülő egyre kevésbé képes átlátni az oktatást. Gyermeke mást és másképp tanul, mint ő évtizedekkel ezelőtt. Nem is képes tehát megítélni, hogy az oktatás eredményes-e, vagy sem. De hogy beleszólhat-e a szülő, vagy ahogy mondta, a közvélemény az oktatásügybe, arra egy példával felelek. Törökkoppányból azt panaszolták a többnyire földműves szülők, hogy az iskola nem készíti föl a gyereket a mezőgazdasági munkákra. Tanítsanak tehát mezőgazda- sági ismereteket. Több ilyen kezdeményezés tanúi lehettünk. Az iskolavezetésnek egyre fontosabb feladata, hogy ha szükséges személyi és tárgyi feltételeket megteremtse az általános és helyileg indokolt oktatási feladatok végzéséhez. Olyan légkört kell kialakítani, hogy együtt dolgozhasson az iskola, az önkormányzat és a szülő a gyerek jövője érdekében. — Köszönöm a beszélgetést, kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjas éveket kívánok, jó egészséggel! Horányi Barna Múltunk érdekességei SZOMBATHELY ÉS VÁSÁRNAP Fotó: Csernalovics László ELMÚLÁS ES ÖRÖKKÉVALÓSÁG Tóth Emőke szobrász marcali kiállításáról István királyunk egykoron úgy intézkedett, hogy a vásározást és templomba járást össze kell kapcsolni, vagyis a vásárok vasárnap voltak s a vásárhelyek az egyházak közelében helyezkedtek el. I. Géza ezen módosított, s ő a vásár helyét már elkülönítette a templomtól, s az új vásárhelyeket a folyami átkelők, a révek mellé telepíttette. Komárom vármegyében például ekkor jött létre a Gézavá- sára elnevezésű település. Már I. Béla reformjai között találkozunk azzal a tervvel, hogy a vásárnapot szombatra helyezik, de valószínűnek látszik, hogy ezt a gyakorlatban csak Géza tudta megvalósítani, s ő már a kötött árszabást is el tudta rendelni. Ekkor kezdték az új vásárhelyeket, szombat- hely'-nek nevezni, amelyekből jó néhányat ismerünk az 1070- es évekből. (Az elnevezést Szombathely város neve mellett Bakonyszombathely is megőrizte, s más településnevekben is megmaradt a „vásár" szó.) Volt azonban ennek az intézkedésnek egy komoly politikai háttere—tehát hogy vasárnapról szombatra tétetett át a vasárnap —, el akarták érni ugyanis, hogy ily módon az elsősorban a Rajna vidékéről ide telepedett zsidó kereskedők valamivel hátrányosabb helyzetbe jussanak. Úgy vélték, hogy a pénzromlásban, a csökkenő súlyú pénzek verésében ők ludasak, s így — közhangulati szempontból is — taktiku- sabbnak látszott, ha a gazdasági életben tevékenységüket korlátozzák. E zsidó kereskedők állítólag Salamon felesége, Judit királyné révén vettek részt a pénzújítási manőverekben. I. László idejében ezen az intézkedésen könnyítettek: a hetivásárt már nem kötötték naphoz. így a régi „templomoshelyeken” e korban ismét vasárnap, a „szombathelyeken” szombat volt a hetivásár napja, másutt meg szerdán tartották. E könnyítést az is indokolja, hogy a királyi kincstár egyik fő jövedelmi forrását a pénzváltásból adódó bevétel mellett a vásár- és révvám jelentette. Könyves Kálmán a kereskedői vámtarifákat a duplájára emelte, s minden vám kétharmad része kincstárát illette, az egyharmad részt az ispán és a püspök között osztották meg. 1140 után az uralkodók megkezdték a vásárvámok adományozását — kapott ilyen jogot a budai és az esztergomi egyház is. Ha ismeretes egy vásár dátuma, visszakereshető, hogy az a hét mely napjára esett; tényleg szombat volt-e, avagy vasárnap, esetleg szerda. Ehhez azonban ismerni kell a kronológia tudományát, melynek legjobb hazai kézikönyveit Szent- pétery Imre professzor írta. Gazda István Tóth Emőke sokat adott Marcalinak — neve ott él a kisváros lakosai között, mindaddig, amíg az emberiség szeret és emlékezik, amíg a márvány el nem porlad, vagy újabb világégés nem teszi semmivé legszebb álmainkat. Tóth Emőke szobrász második világháborús emlékművét néhány napja avatták fei: a karcsú oszlopok, (rajtuk 403 áldozat neve) az ég felé törnek, s felettük a két kar békéért, bocsánatért fohászkodik. A halottak lelkének üdvéért, az élet boldogulásáért... Múlt, jelen és jövő sűrűsödik egybe a művésznő kiállításán is, melyet az avatás után nyitottak meg a marcali képtárban. Fa- és bronz — múlandó és örökkévalónak hitt anyagokba formázta és öntötte gondolatait Tóth Emőke. A művésznő tiszteli az anyagot — számára a régi funkció is új üzeneteket hordoz. A posztamensre emelt restaurált ajtó magyarságunk, történelmünk egy szelete. A két, egymással hegyesszöget bezáró kocsikerék nemcsak a mű címét a (Vesszőfutás) érzékelteti. Arról is szól, hogy a kissé megsüllyedt, aszimmetrikus tárgyak mily könnyen kerülhetnének mozgásképes állapotba — csak akarnunk kellene. Csak összefogni, s kijelölni az irányt... Talán hamarosan így lesz. Talán az új nemzedék felismeri a szükségszerűséget, és tud élni a szabadsággal. (íme itt vagyok). Az utat fájdalmak kísérik, gyakran kell szembenéznie az elmúlással — Anyám emlékére — és hamarosan rájövünk, hogy létünk nem más, mint egy Képregény. Elünk, harcolunk, szenvedünk és szeretünk, s ha végül eljutunk a Diadalkapuhoz, testünk csonka lesz már. Tetteinken múlik, hogy utódaink méltónak találjanak bennünket arra: emlékünk, szellemünk közöttünk maradhat. Süli Monet évfordulója A múló pillanat megszállottja Argenteuili híd Claude Monet, a francia impresszionista mozgalom vezéregyénisége 150 éve született. Gyermekkorát Le Havre- ban töltötte. Itt ismerkedett meg E. Bou- dinnal, aki figyelmét a festészet felé irányította, és első mestere lett. 1859-ben Párizsba ment tanulni. Rokonszellemű festőbarátaival, Renoirral, Manet-val, Pissarró- val, Bazille-jal, Sisley- vel együtt 1863-ban tűnt fel a párizsi művészeti életben, amikor Manet Reggeli a szabadban című képe a „Visszautasítottak Szalonjáéban témájával és az akadémikus megszokottságoktól távol álló festésmódjával óriási botrányt kavart. A megismerés szenvedélye vezette őket a szabadba; a színek, fények, árnyékok, a megvilágítás atmoszférikus hatásait először az impresszionisták festették meg úgy,* ahogy látták: pillanatnyinak, töredezettnek, apró részletekre bom- lónak. Az impresszionizmus nyitánya Az 1869-es év a modern festészet fordulópontja. Ekkor készültek az első valóban impresszionista festmények. Monet és Renoir 1869 nyarán Bou- givalban egy Békás nevű strandvendéglőről festettek néhány képet, melyeken a víz mozgása által visszavert fények és ragyogó színek látványát rögzítették egy napos délutánon. Monet ettől kezdve a múló pillanat megszállottja lett. Neve összefonódott a fény kifejezési lehetőségeinek kutatásával. Korai képein légköri hatások bontják fel a formák zárt körvonalait, a vibráló fényben életre kel a város színes forgataga. (Quai du Louvre, 1866, Terasz Le Havre mellett, 1867.) A művésznek sietős, apró ecsetvonásokra volt szüksége, hogy ne hagyja elveszni a látott jelenség legkisebb színárnyalatait sem. Ez a technika az egyes színek tónusainak árnyalatokra bontása mellett friss hatásával a mozgás érzetét is felkelti a nézőben. A vizek Raffaelje Utolérhetetlen szépségű és változatosságú vízparti tájképei miatt „a vizek Rafaeljének” is szokták nevezni. Az impresz- szionizmus névadó képe és szimbóluma is tengerparti tájkép: Monet 1872-ben Le Havre kikötőjében festette. A hajnali ködöt áttörő vérvörös napkorong, melyen tükörképe a tengervízében remeg, a múló pillanat pontos megfigyelésen alapuló, mégis költői finomságú ábrázolása, mely az európai festészetben számtalan követőre talált. Monet 1872—78 között Ar- genteuilben élt. Ezek az évek az impresszionizmus kiteljesedésének évei. Festészetének csaknem kizárólagos témája a táj. Képein végig tanulmányozta a különféle megvilágítási hatásokat a tűző napfénytől {Az Argenteuili híd, 1874) a felhőfátyol mögül előderencjő, sejtelmes megvilágításon at (Vitorlás Argenteuilben, 1873) a füst és gőz színhatásáig (Saint Lazare pályaudvar, 1876—77). Különböző napszakokban megfigyelte és lefestette a roueni kated- rálist (1892—93), így teljesen más hangulatú képeket nyert. A színek vibrálásában ekkor már teljesen feloldódott a tárgyak formája, a kőfalak anyagszerűsége elveszett. A festmény igazi témája a levegő és a fény játéka a szénaboglyákat ábrázoló sorozaton is (1890). 1883-tól Givernyben élt, teljesen visszavonulva. Már csak a fény költészete foglalkoztatta, bár látása erősen megromlott. Ekkor festett képein, a Thames sorozaton (1899—1904) és a velencei Canale Grande-ről festett képein, késői korszakának kiemelkedő remekein már szinte miszticizálja a fényt. Utolsó képei úgyszólván dekoratív színkompozíciók (Tavirózsák 1916—23). Idős korában az elismerés is osztályrészéül jutott. Matuzsálemi kort ért meg: 1840-ben született, s 1926-ban halt meg. Öregkori festészete az újabb festészeti forradalom, az absztrakt törekvések kiindulópontja lett. Brestyánszky Ilona
