Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)

1990-11-10 / 169. szám

1990. november 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Ujkéry Csaba HELY A FALON H fák színes levelei meg­remegtek a szélfuval­latra, aztán peregni kezdtek a ködszitált, nedves talajra. Csuda világ... Az erdő felett a felhők hasasan, szür­kén gomolyogtak, és néha elő­bukkant a nap. Fénye bágyad­tan törte át a párás levegőt, és megcsillant az őszi tájon. Ézsiás megállt. Kezét hátra tette és úgy nézett felfelé, ku­tatva a rozsdabarna-sárgásvö- rös koronák között. Tán megleli a koszorús angyalt, amiként reppen, s kötényéből kihullik egy, az elmúlás virágai közül. De hiába meresztette szemét, s várt türelemmel, az angyal nem mutatkozott. Helyette var­jak serege szállt a szántóföldek felé. Rekedt károgásuk bántón hatott, a békés őszi tájban. Legyintett. Hogy is várhatja a nyitnikék szavát, rigó dalát most, amikor a könnyes min­denszentek közeleg. Tovasu­hant a kakukkos tavasz, a perzselő nyár, s ki tudja, lesz-e számára még új kikelet? Ifjúkorában nem értette, miért keserű az öregek arca ilyen időben. Hisz gyönyörű a táj, s nem kevésbé lesz az a hókucsmás tél araszos jég­csapjaival, áh itatós karácso­nyával s vigadó szilveszteré­vel... Már érti, érzi is. Mert ilyenkor belül megszólal vala­mi, és bongása nem vidámítja a szívét. Oly távolinak tűnik, hogy újra kék legyen az ég és madárdalra ébredjen az erdő, hogy az éledő föld szagát hoz­za szélúrfi, miközben össze­borzolja a hajakat és szakáin­kat, huncutul bebújik a szok­nyák alá. Elindult a kacskaringós úton. Mellette kökénybokor kéklett, arrébb galagonya piroslott, ve­tekedve a vadrózsa termésé­vel. Pillantása a bokor aljára esett. A sárgás avarból valami feketéllett. Odalépett és lábá­val elkotorta a leveleket. Egy régi női táska feküdt ott. Kicsi volt, kapcsos, oldalán a hímzés megfakult, szakadozott. Vala­mikor tán egy hölgy hordta benne látcsövét, a színházban elegánsan karján hintáztatva. Diszkréten kattant amikor ki­nyitotta, s a gukkert szeméhez illesztve nézte a színpadot, majd megállapodott a szembe­ni páholyon. S ott egy brillanti- nos úr megigazította gyémánt­tűs csokornyakkendőjét, és alig láthatóan bólintott... Lehajolt, felemelte a táskát, szétnyitotta a rozsdás kapcsot. Első látásra üres volt, s már azon gondolkodott, hogy elha­jítja amikor észrevette, hogy belül az oldalán egy kis zseb található. Belekotort és érezte, hogy valami papírféle van ott. Egy megsárgult levéltöredék került elő. kalligrafikus, elmosó­dott zöld tintával írt so­rok, még most is olvas­hatók voltak. „... higgye el, nem tehettem másként. Sok nehéz napomba és álmatlan éjszakámba került, míg elhatározásra jutottam. Kiskegyed majd elfelejt, csak akkor jutok eszébe tán, ha egy halk futam a zongorán...” Ézsiás forgatta, de nem árult el többet a kis papírdarab. A táskát elhajította, s indult to­vább a kései üzenettel kezé­ben. Ugyan, hol lehet már cím­zettje, s egyáltalán, hogy került ide ez a táska, pont az ő útjába. Miért emlékezteti minden arra a megveszekedett percre... Kiért az erdőből, patak csör­gedezett a réten át a távoli vá­ros szürke tetői felé. Tudta, ez itt még tiszta víz. Amikor elha­lad a házak mellett, úgy válik hasonlatossá a tetők színéhez, s mocskolódik el. Partján lyu­kas lábosok és patkánytete­mek, s mindenféle rondasá- gok. Tán igaz sem volt, hogy gyermekkorában megmártóz­tak benne, s gombostűből gör­bített horoggal is halakat fog­tak. A víz úgy romlott meg a város mellett, miként az ő élete ment tönkre a falai között... A fiúcska tán négyéves volt, sovány testalkatú. Szénfekete haját és szemét nagyapjától örökölte, bőre barnaságát any­jától, akit nem ismerhetett. Ka- ronülő voll, amikor lecsapott a kegyetlen halál, s elvitte hetek alatt. etegsége megfázás­ként jelentkezett, és az orvosok tehetetlenül tárták szét karjaikat; vérrák... Apja újra nősült, s mindjárt egy nővére is lett. Anyját elfe­lejtették. Csak nagyapjáéknál nem, mert a szoba falán a kis kerek asztal fölött, ott a mo­solygós fényképe, s alatta az év minden szakában virág. Sokszor megállt előtte és bá­multa. A kedves arc, mintha megmozdult volna. Amikor az óvodában anyák napjára készültek, és a többiek nagy igyekezettel rajzoltak és suttogtak, ő nem tudott mit kezdeni. — Hát te? — hangzott a kér­dés, aztán az óvónéni elhallga­tott. Ölébe vonta és megkér­dezte, meséljen-e. De ő meg­rázta a fejét és gyurmát kért, aztán leült az asztalhoz. A ru­dakat egymás mellé tette és nézegette. Majd vastag pala­csintát csinált belőlük. Az ösz- szekeveredett színek tarkasá­gába belenyomta tenyerét úgy, hogy ujjai is belemélyedtek. Aztán, hogy kivonta, ott maradt a levonata. — Szeretném hazavinni — mondta. Ági néni egy kis tálkát hozott, aztán gipszet és vizet. Össze­keverte sűrű péppé. — Gyere, nyomd bele a ke­zed... Engedelmeskedett. Érezte, hogy az a valami lassan me­legszik, és akkor ki kellett venni a kezét. Jobban ott maradt nyoma, mint a gyurmában. Az­tán az óvónéni a megkeménye­dett öntvényt kivette a mű­anyag tálkából, megfaragta ol­dalát. Odaadta, és csak akkor kérdezte. — Mit kezdesz vele? — Elviszem nagyapáék- nak... Azóta tenyerének nyoma ott függ a falon, anyja fényképe mellett. S ha nagyapáéknál van, belepróbálja a kezét a nyomatba. Pár pillanat múlva olyan meleg lesz, minthavalaki megfogta volna... zsiás a ritkás bozótos mellett egy tonzurás alakot pillantott meg, barna avítt ruháját kötél fogta át derekánál. Egy tüskön ült és térdén könyökölve nézte a vi­zet. Ézsiás látásból ismerte. Furcsa alakja volt. Senki nem tudta honnan jött, miből él, s lakik-e valahol. De úgy hozzá­tartozott a városhoz, mint a kettőstornyú templom a főté­ren. — Jó napot — köszönt rá Ézsiás. — Adjon az Úr — felelte az reszelős hangján, aztán látva, hogy Ézsiás tovább akar men­ni, folytatta. — Telepedjen le, van itt hely — húzódott arrább. Ézsiás, kezében a levéltöre­dékkel, mellé ült. — Borkövi Dániel, ha meg nem sértem — mutatkozott be az emberke. — Örvendek — felelte Ézsi­ás. — Napjában megyünk el a másik mellett, s nem tudjuk, hogy kicsoda. S egyszerre csak ráfeledkezünk, s nem ért­jük, hogy nem vettük észre idáig. — A hétköznapi gondok — toldotta meg Ézsiás. — Pedig nekem uram, elhi­heti, hogy minden ember — ti­toktudója! Ézsiás hajtogatni kezdte a kis levelet. Borkövi úr cigarettát kotort elő feneketlen oldalzse­béből. Görbe volt, egyszerű fil­ter nélküli. Majd a másikból egy kupakos rézgyújtót. Felpattin­totta fedelét, megdörzsölte a kis kereket, és benzines láng lobbant orra előtt. Pöfékelni kezdett, a feltámadt szél elkap­ta a kékes füstöt. — Szabad? — nyúlt Borkövi úr a levéldarabka után. Arca rezzenéstelen volt amikor vé­gigolvasta a sorokat, csak re­pedezett körmű ujjai közt re­megett a gerincevesztett ciga­retta. — Az életünk rejtélyét ki fejt­heti meg — mondta maga elé Ézsiás. — íme, itt is ezek a so­rok... — Uram, ezek bizony régen íródtak. Én mondhatok magá­nak egy történetet — felelte Borkövi. Ézsiás hitetlenkedve nézett rá. — Hajdanán — folytatta Bor­kövi úr messze fújva a füstöt maga előtt — egy férfi úgy sze­retett egy nőt, hogy lemondott róla. A hölgyet Jankának hív­ták, az urat pedig de, hagyjuk ezt. A holtak nyugodjanak bé­kében. — Látja, barátom, ez az! — mondta Ézsiás. — Vannak mondatok, amiket nem lehet befejezni. S vannak életek, amiket nem lehet újra kezdeni. De én tudok egy helyet a falon, ha odateszem a kezem, mindig É et érzek.. elállt és elindult. Ami­kor hátra nézett egy pil­lanatra, látta, hogy Borkövi a levélből hajtogatott kis hajót a vízre teszi, s az hin­tázva úszik a város felé. EURÓPAI UTÓN INDULTAK Patikák a história mérlegén Dr. Sziliné Dr. Decsi Márta GYÓGYSZERÉSZET SOMOGY MEGYÉBEN 1760-1950 Dr. Sziliné dr. Decsi Márta közelmúltban megjelenő kiad­ványával nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy az 1760 és 1950 között eltelt 190 esz­tendőt tekintette át, az első Somogy megyei gyógyszertár megalapításától a magyaror­szági gyógyszertárak államo­sításáig. Somogy megye gyógysze­részeiének történetét fontos stúdiumnak tekintjük e táj min­denkori fejlődése és az általá­nos viszonyok megítélése szempontjából egyaránt— írja a szerző előszavában. Az el­múlt évtizedekben az ország különböző városainak és me­gyéinek gyógyszerészetét ele­mezve számos helyi és regio­nális gyógyszerészettörténeti kiadvány, tanulmány jelent meg. Az ezekben fellelhető ku­tatási eredményeket a szerző figyelembe Vette, a feldolgozás módszerét pedig tovább fej­lesztette. Kiadványában felvá­zolja többek között az általános egészségügyi viszonyok és a mindenkori gyógyszerészet között kimutatható összefüg­géseket is. Amint írja, Somogy gyógy- szerészete az „európai” úton Mária Terézia uralkodásától kezdődően indult el. A XIX. század általános fellendülése e területen azonban látványos eredményeket nem hozott, ám az évszázad utolsó évtizedétől a gyógyszerészet intenzív fej­lődése összefügg az egész­ségügyi törvény és a magyar gyógyszerkönyv megjelenésé­vel. A kiadvány három fő részre tagozódik. Nevezetesen: So­mogy megye fejlődésének főbb tényezői, a gyógyszertári háló­zat kialakulása és fejlődése, valamint a gyógyszertári háló­zat fejlődésének vizsgálata című fejezetek adnak érdekes információkat megyénk gyógy- szerészet-történetéről. Mivel ezen írásnak nem lehet célja átfogóan elemezni a kiad­ványt, rendkívül nehéz a szá­mos különleges, bizonyára sokunknak új információból vá­logatni. Lám, gondot okozhat ez — a bőség zavara — is. De ez csak egy körültekintően, gondosan szerkesztett tanul­mánynál jelentkezhet. Már pedig dr. Sziliné dr. Decsi Már­ta dolgozata igen színvonalas tanulmányok füzére. Munkáját levéltári dokumentumokkal és szakirodalommal illusztrálja. A Gyógyszertári hálózat ki­alakulása és fejlődése című fe­jezet a XVIII. században a szerzetesrendi gyógyszertárak megjelenése című cikkel kez­dődik, majd a fejlődést végigkí­séri Kaposvár, a járási székhe­lyek és jelentősebb mezőváro­sok, a Balaton-part, valamint a megye különböző területein működő gyógyszertárakban. Összesen mintegy 68 gyógy­szertárról tesz említést a szer­ző természetesen többek kö­zött az alapítás évével, helyé­vel és nevével együtt. Vala­mennyiről rövid leírást is olvas­hatunk. Érdekes az a statiszti­kai tábla is, amely a 100 négy­zetkilométer területre és 100 ezer lakosra eső gyógyszertá­rak számát mutatja. 1760-ban 100 ezer lakosra 0,8, míg 1950-ben 17,3 gyógyszertár jutott. A hálózat fejlődési sza­kaszait tekintve a gyógyszeré­szet megjelenési szakasza 1760—1850 közötti időszakra tehető, 1890-ig lassú, majd 1940-ig dinamikusan fejlődő szakasz volt jellemző, amely a következő évtizedben lelas­sult. A szerző külön ecseteli az intézménytörténet-kutatás egyik fontos kérdését: azt, hogy a vizsgált intézmények a kor színvonalához viszonyítva milyen szakmai — tárgyi és személyi — feltételek mellett működtek. A szerző munkájá­ban a közegészségügyet is érinti, mégis úgy véli, hogy a kép csak akkor lehet teljes, ha a megye egészségügyi törté­netét monográfia igénnyel fel­tárják majd a kutatók. Tamási Rita

Next

/
Oldalképek
Tartalom