Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-09 / 142. szám
SOMOGYI HÍRLAP * • ____/ 4 / \v ' !S I. évfolyam, 142. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1990. október 9., kedd Csopogo olajcsapok Alkotmánybíróság előtt a pályázat EREDMÉNYTELEN ORVOSIGAZGATÓA Szovjetunió nem tudja teljesíteni idei szállítási szerződését Jugoszlávia felé sem, jelentette ki a szovjet külgazdasági minisztérium szóvivője. Sztyepan Szitarajan miniszterelnök-helyettes a közelmúltban levelet küldött jugoszláv kollégájának, Alekszandr Mitro- vicsnak, amelyben közölte, hogy a kölcsönös szállítási jegyzőkönyvben rögzített 7 millió tonna helyett csak 6 milliót tud szállítani a Szovjetunió 1990-ben. A szállítások csökkenését a szovjet gazdaság súlyos helyzetével, az egyre nehezebbé váló kitermeléssel és szállítással, valamint a belső piac ellátatlanságával magyarázzák. A minisztérium szóvivője szerint azonban még ennyit sem fognak szállítani, „jó, ha 5 tonna kőolajat kap az idén Jugoszlávia." A kelet-európai szállítások drasztikus csökkentését sokan „büntetőakciónak" tartják, válaszképpen az egykori szocialista országokban zajló rendszerváltásra. Ezeket az állításokat cáfolja Szergej Szazsen- kov, az Internafta külkereskedelmi vállalat igazgatója. A szállítások csökkentése annak a júliusi kormánydöntésnek a következménye, amely elrendelte a teljes kőolajexport arányos csökkentését, és az így felszabaduló mennyiség belpiaci felhasználását. Egyaránt csökkentek a valutás és a szerződéses szállítások. Minden alapot nélkülöz az a híresztelés is, hogy a Szovjetunió egyáltalán nem fog kőolajat exportálni a Cseh és Szlovák Köztársaságba. Közbiztonsági akció külföldi bűnözök ellen A közrend és a közbiztonság javítására, az idegen állampolgárok egyre szaporodó bűncselekményeinek korlátozására hétfőn nagyszabású országos akciót_kezdett a rendőrség és a határő'rség — erről Horváth Balázs belügy m i n iszter tájékoztatta hétfőn délután az MTI munkatársát. A miniszter elmondta: az intézkedéssorozat célja, hogy a huzamosabb ideig tartó ellenőrzéssel kiszűrjék a hazánkban tartózkodó idegen állampolgárok között meglapuló bűnözőket. Az intézkedő rendőrök és határőrök eljárásuk során a törvényesség, a humánum és a genfi konvenció messzemenő figyelembevételével járnak el. A Külügyminisztérium illetékesei hétfőn az esti órákban tájékoztatták az akcióról a külföldi országok budapesti nagykövetségeit, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosát. (MTI) Tizenkét millió forintnyi kábítószer Heroinfogas Ferihegyen Mintegy 300 ezer márka (12 millió forint) értékű heroint találtak a Ferihegyi repülőtéren egy Magyarországra érkezett, Bécsben élő jugoszláv állampolgárnál. Október 3-án a török légitársaság isztambuli járatával érkezett Budapestre a jugoszláv állampolgárságú Ibrahim Nazi- fa. Feltűnően nyugtalanul viselkedett, úti okmányainak ellenőrzése után ezért felszólították, hogy mutassa be csomagjainak tartalmát. Az ellenőrzés során Nazifa megpróbált egy nejlon reklámzacskót a már átvizsgált holmik közé helyezni. Ezt észrevéve a pénzügyőrök kinyitották a zacskót, s abban többek között egy lezárt habfürdős flakont, valamint két, felirata szerint kéztisztító kendő tárolására szolgáló dobozt találtak. Ezek fölbontásakor pedig előkerült a három kis csomag, amelyek összesen 1000 gramm szürkés színű port tartalmaztak. A helyben elvégzett teszt- vizsgálatok már valószínűsítették, hogy valamiféle kábítószerről van szó. A BRFK laborvizsgálatának első. eredményei alapján bebizonyosodott, hogy heroinról van szó, amelynek értéke a kábítószerpiacon legalább 300 ezer német márka. VÁLASZTÁSOK Öt gyógyintézetben tartottak az elmúlt napokban orvosigazgató választást Somogybán. A Népjóléti- és a Belügyminisztérium írta ki a pályázatot, amit máris az Alkotmánybíróság elé terjesztettek az esélyegyenlőség fölrúgása miatt. Megyénkben csupán egy helyen, a mos- dósi tüdőgyógyintézetben volt eredményes a szavazás, itt megerősítették tisztében dr. Andrasofszky Barna orvosigazgatót. A megye négy gyógyintézetében újabb pályázatot írnak ki — nyilatkozta a Somogyi Hírlapnak dr. Horváth Sándor, a Somogy Megyei Tanács társadalompolitikai főosztályának vezetője. (Folytatás lapunk 5. oldalán.) Nyolc kepviselojelölt visszalépett Kaposváron Tegnap zárult le az a lehetőség, hogy az első fordulóban induló képviselőjelöltek bejelentsék a visszalépésüket. Dr. Barna Lajostól, a Kaposvári Városi Tanács vb-titkárá- tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nyolcán nem indulnak az október 14-i választáson a megyeszékhelyen. így dr. Vékony László és Dévényi János, az 1. választókerület két független jelöltje, valamint ugyanebben a kerületben 1992-BEN Szovjet— német űrrepülés Szovjet—német közös Űrrepülés lesz 1992 márciusában — jelentette be a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség drezdai kongresszusán Heinz Rie- senhuber német kutatási és technológiaügyi miniszter. Németország 30 millió márkát fizet ezért a Szovjetuniónak. (15 tudományos—elsősorban biotechnológiai — kísérletet fognak elvégezni a MIR állomáson. Német részről egy berepülőpilótát és egy fizikust szemeltek ki jelöltként. Később válik el, hogy melyikük, a 38 éves Klaus- Dietrich Fiadé repülőőrnagy avagy a 34 éves tudós, Reinhold Ewald vesz részt a nyolcnapos űrutazáson. Bizderi Károly, a Humanista Párt jelöltje, a 10. választókerületben dr. Tóthmá- tyás László független jelölt, a 11. választókerületben a szociáldemokraták által támogatott Szűcs László, a 12. választókerületben Magyar Attila (Humanista Párt), a 13. választókerületben Berzeviczy Zsolt (szintén Humanista Párt), a 16. választókerületben pedig Bodnár Imre, az Agrárszövetség képviselőjelöltje már nem szerepel a szavazólapokon. Huszonkét halott, több száz sebesült Huszonkét palesztin életét követelő összecsapás robbant ki hétfő délelőtt a jeruzsálemi El-Aksza és Omar mecset platóján zsidó szélsőségesek, izraeli rendfenntartók, illetve palesztinok között. A délutáni órákban az összetűzés még tartott, Kelet-Jeruzsálem óvá- rpsában lövések hallatszottak. A sebesültek száma több mint háromszáz. Palesztin források szerint szélsőséges zsidók megpróbáltak behatolni az iszlám harmadik szent helyének számító körzetbe, amit a muzulmán hívők kődobálással igyekeztek megakadályozni, erre viszont a rendőrök és a telepesek lőni kezdtek. Az izraeli katonai rádióadó viszont azt állította, hogy a palesztinok a Siratófalnál imádkozó zsidó hívőket dobálták meg, s így tört ki a súlyos incidens. Késsel támadt — értékeket követelt TEMPLOMFOSZTOGATÓ HÁCSON Betörés, lopás szép számmal fordult elő a hét végén. Kaposváron a Berzsenyi Általános Iskolát, az Univerzál Kisszövetkezetet, a Mártírok terén lévő újságosbódét, az Áchim András utcai nyomtatványboltot, Ka- posfőn a Nagybajomi Áfész 16- os számú boltját; Batében a termelőszövetkezetet látogatták meg — többek között — hívatlan vendégek. Többnyire amit tudtak, magukkal vittek. A hatéi termelőszövetkezetből például önitatókat loptak el. A rendőrök szerint ez sajnos nem annak a jele, hogy a bűnözők jobb útra térve netán állattartáshoz kezdenének. A tapasztalat az, hogy az ilyesmit eladják. Vevő pedig rendszerint mindig akad. Nyilván, hasonló céllal vittek el értékes szerszámokat, gépeket a Délviép építésvezetőségének Ságvárés Som között lévő konténertárolójából. Több mint 280 ezer forinttal károsították meg a vállalatot. Közel ilyen értékűek azok az elektromos szórakoztató eszközök is, amelyeket a balatonleilei Mario bárból emeltek el, ugyancsak ismeretlen tettesek. (Folytatás a 4. oldalon) Fotó: Kovács Tibor ESKÜTÉTEL AZ ÉRDEKLŐDŐK ELŐTT A bizalmat a lakosság szolgálatával hálálják meg Megalakult a képviselő-testület Nagybajomban Az elsők között tartották meg a képviselő-testület ünnepi alakuló ülését tegnap délután Nagybajomban. A polgármesternek megválasztott eddigi tanácselnök letette az esküt, s ezzel a törvény szerint is elfoglalta hivatalát. Ahogy máshol is, most már a helyiek veszik saját kezükbe sorsuk irányítását. Nagy volt az érdeklődés a nagyközségben, sokan elfogadták a meghívást, s először a községháza előtti, 4 órakor kezdődő ünnepségen vettek részt, ahol a nagyközség önállóságát szimbolizáló régi zászló helyére felvonták a koronás címeres új lobogót. A Himnusz és a Szózat keretébe foglalva, alkalomhoz illő versek hangzottak el, Fekete Lajosné önkormányzati előadó pedig nagyon szép beszédet mondott. — Jelképezze ez a zászló a népképviseletet! Fejezze ki azt, hogy mi itt, Nagybajomban készek és képesek vagyunk arra, hogy létrehozzuk, megalkossuk saját élő és működni tudó önkormányzatunkat. Zsúfolásig megtelt a nagyterem, még a folyosón is álltak érdeklődők. Az ünnepi ülésre eljött István József országgyűlési képviselő is. Boross László korelnök rövid tájékoztatást adott a szeptember 30-i első szabad önkormányzati választás eredményeiről, hansúlyozva, milyen nagy volt az érdeklődés már a kampány során. A választásra jogosultak több mint 53 százaléka adta le a voksát. A polgármesterjelöltekre leadott 1406 szavazatból 291-et Witzl Ferenc, 192-őt Szabó Tamás, 923-at pedig Csik László eddigi tanácselnök kapott. Megjegyezte, hogy a számok önmagukért beszélnek. Ismertette a képviselő-testület tizenegy tagjára leadott szavazatokat is. Mindnyájuknak kitartást és célratörő jó munkát kívánt a köz szolgálatában. A képviselő-testület ezután munkához látott. Először abban döntöttek, hogy Csik Lászlót függetlenített polgármesterként alkalmazzák, ismerve Nagybajom lehetőségeit, a polgármesterre háruló feladatok nagyságát. (Folytatás a 2. oldalon) Két amerikai tudósé az orvosi Nobel-díj Két amerikai, Joseph E. Murray és E. Donnal Thomas kapja megosztva az idén az orvosi Nobel-díjat. így döntött hétfőn a svéd Karolinska Intézet Nobel-díj Bizottsága. Murray főleg a szervátültetés, Thomas pedig csontvelő-transzplantáció klinikai alkalmazásában játszott úttörő szerepet. Hajlott kora ellenére mindkét új Nobel-díjas orvos ma is aktív: a 71 éves Murray egy bostoni kórházban, a 70 éves Thomas pedig a Seattle-i rákkutató központban dolgozik. Az orvosi Nobel-díj összege az idén 4 millió svéd koronára rúg. (Ez 695 ezer amerikai dollár.) A díjátadás december 10-én lesz.