Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-06 / 140. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. október 6., szombat MATRÓZMESÉK Disznótor az óceánon A bocman (fedélzetmester) szenvedélyes vadász. A tengeren persze nem lehet tapsifülesekre lövöldözni, így aztán, ha tengerre indul, viszi magával a fényképezőgépét, azzal is el lehet kapni valamit. Történt valahol Skandináviában, hogy a tengerészcsapat unalmában partit rendezett. Szeszélyük folytán csupa ,,A’’-betűs dolog került az asztalra. Jócskán kezdett sötétedni, amikor vadludak húztak el az égen. A bocman úgy gondolta, itt az ideje becserkészni őket. Előkapta apró vakus gépét, s elkezdett vaktában „lövöldözni”. Másnapra elfelejtődött az egész ügy. A hajó szelte a vizet, a másod- vagy ki tudja hányadik tiszt meg szidta a pincért, aki éppen kihajózásra készült, mert ez is, az is hiányzott a kávéskészletekből. Ezért pedig kártérítést kell fizetni. A hajó valahol Dél-Európában kikötött. A bocman „ellőtte” utolsó kockáit, előhívatta a filmet, amin persze semmi sem volt. Illetve! Az egyik, isten tudja miért kattintott kockán látható, amint az ugyancsak jó hangulatban lévő — számonkérő — tiszt egy tálcáról éppen a tengerbe borítja a hiányzó evőeszközöket... Senki sem fizetett. A bocmant, azaz a fedélzetmestert Ihász Lászlónak hívják. Állandó lakhelye Szentgáloskéren van, de többnyire a tengereken és óceánokon él. Tanúja voltam, amikor a hajdani kezdő matróz a volt fedélzetmesterével újból találkozott. A Petőfi, amely megkerülte Afrikát — Hogy vagy, hogy vagy? — kérdezgették néhány percig egymást a parton. A Kapos-par- ton. — Emlékszel-e arra, hogy mit mondtál nekünk az első „újoncbehajózásunkkor"? — kérdezte Mészáros Csongort Ihász László. Csongor volt akkor a fedélzetmester, László a tanuló matróz. — Azt mondtad, hogy: „Higgyék el, én nagyon jó ember vagyok, de vegyék tudomásul, hogy tudok nagyon rossz is lenni!” Mészáros Csongor „parti ember” lett. Ihász László azonban nem tud megválni a hajóktól. — Pedig nem voltam vízi ember. Úgy kezdődött, hogy... Együtt jártam a donneri iskolába Belyei Csabával, s neki mindene a víz volt. Előbb a folyami hajózáshoz került, utóbb a tengerihez. Ő csábított. Már minden papírom megvolt, csak helyet nem találtak. 1971- ben vették a három német gyártmányú hajót, a Dunát, a Tiszát és a Rábát. Kellett a matróz, hát így hajóztam be a Tiszára. Tengerészélmények sora következett. A Szuezi-csatorna zárva volt, Afrikát megkerülve jutottak el csak a Távol-Keletre. Volt a Perzsa-öbölben, s kikötöttek az Indiai-óceán kisebb szigetein is, ahol öt hordó olajért vettek két disznót; az egyiket sehogysem sikerült levágni, mert elmenekült. A bennszülöttek két napig üldözték. Végül mégis lett magyaros disznótor a hozzávaló reggeli pálinkával. Összekacsintanak, aztán a mostani bocman elmeséli, hogy Rejtő Jenő történetei nem is annyira kitaláltak. A kikötői verekedések ma sem ismeretlenek. A panamai „bokszosok”, no meg a magyarok egyszer tisztességgel szétverték Olaszországban a ranovai ,, Szépasz - szonyhoz” címzett kocsmát. „Nemzeti becsületünkön” nem esett csorba, a kártérítést azonban sokáig fizették lelkes fiaink. Persze dollárban, a napidíjukból. Ilyen kalandokból állna csak a tengerészélet? Dehogy, mondja Ihász László, amikor komolyra fordítjuk a szót. Ahhoz, hogy valaki a hajókon olyasféle lehessen, mint a seregben az őrmester, hosszú időnek kell eltelnie. A bocman- nek nemcsak tekintélye van, hanem igen sok dolga is. Ő felel a fedélzetért, a ki- és berakodásért... — Milyen érzés évente nyolctíz hónapot az óceánon tölteni? Egyáltalán: elviseli ezt a család? — Ha nem viselné el, már régen nem lehetnék tengerész. Biztos, hogy sok lemondást követel ez a pálya, de sokat tapasztal az ember. Szinte napi árfolyamokról hallok, megtudom, hogy ma Spanyolországban mi mennyivel drágábban kapható, mint tavaly, hol és mit érdemes megnézni. Úgy tetszik, egy hajósnak naprakészebb információi vannak, mint egy utazási irodának. A gasztronómiai különlegességekről nem is szólva! — Bárhol kötünk ki, én minden ottani különlegességet A bocman megkóstolok. Akár sült cápa, akár muréna. A legizgalmasabb aSulinán horgászni. Mentőcsó- nakbóL a vadvizeken. Hatalmas csukákat lehet fogni, s abból mi minden jót lehet főzni. De a legjobb az itthon lőtt vadból készített pörkölt, vadas és sült. Képek kerülnek az asztalra. Hajókról, kikötőkről, távoli tájakról. Mindegyikhez sokféle élményfűződik. Az Admiral Nahi- movhoz, amely elsüllyedt a Fekete-tengeren, a Petőfihez, amivel megkerülték Afrikát, a Csokonaihoz és leginkább a Sióhoz, amelyről nemrégiben „leszállt”. Most újítják föl. — Képzeld, olyan készüléket tettek föl rá, amilyen eddig csak a tengeralattjárókon volt. A sós vízből ivóvizet csinál... — meséli Csongornak. Mert gondolatai újból a hajón járnak. Karácsony körül talán ismét ő lesz a Sió fedélzetmestere. Nagy Jenő Fotó: Gyertyás László és Ihász László A Csokonai felülnézetből Üzenet a tizenéveseknek Csurgói adatok kapcsán Emlékszem, diákkoromban mindig nagy örömmel vártuk az iskolába érkező orvost, védőnőt; ami nem csoda, hiszen így néhány perccel megrövidült egy-egy tanóra. Testsúlymé- rés, haj- és körömvizsgálat, a fogak ellenőrzése mindig „jól jött”, kiváltképp, ha éppen felelést vagy dolgozatírást ígértek aznapra. Csakúgy, mint társaim, én is nagy lelkesedéssel vetettem alá magam az úgynevezett akcelerációs vizsgálatnak, amelynek a lényege az volt, hogy különféle mérési adatok halmazával igazolják: felgyorsult a kamaszok testi fejlődése. Akkor még—hátulgombolós, majd idősebb korunkban — nem tudtuk igazán, miért fontos e rendszeres napi ellenőrzés az óvodában s az iskolák különböző fokain. Mára azonban már benőtt a fejünk lágya, és mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyi lemaradásunk és ezzel együtt mennyi tennivalónk van (lenne), hogy a felnövekvő s egyre korábban érő fiúk, lányok egészségesen éljenek. Sokan már-már közhelynek tartják, ha valaki az egészséges életmódról, a helyes táplálkozásról „papol”, ám nincsenek tisztában azzal, hogy milyen megdöbbentő „eredmények” születnek egy-egy iskolai vizsgálatkor. A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolának az elmúlt tanévről szóló füzetében dr. Hantosi Klára iskolaorvos az intézmény egészségügyi helyzetéről számol be. Kimutatásából megtudjuk, hogy az 1989— 90-es tanévben az iskolaorvosi szűrővizsgálatok során a tanulók 90(!) százalékánál megfigyelhető a fogszuvasodás, közel egyharmaduk lúdtalpas, 17 százalékuk hátgerincferdüléssel küszködik, és minden negyedik diáknál látásélességcsökkenés észlelhető. A heveny megbetegedések között a légúti (főként vírusok által okozott) megbetegedések vezettek. A doktornő azt is papírra vetette, hogy a tizenévesek egészségügyi ismeretei igencsak hiányosak, s a káros szenvedélyek közül a dohányzás a legelterjedtebb, valamint a szeszesital-fogyasztás is előfordul már néhány gimnazistánál. Egyre gyakoribb a neurózis, a vegetatív idegrendszeri zavar, amelyért a labilis családi háttér és az egyre növekvő iskolai követelményrendszer is hibáztatható. Meghökkentő és szomorú adatok ezek, amelyek minden bizonnyal más középfokú tanintézetre is jellemzők. Ezért van még nagyobb szükség a rendszeres szűrővizsgálatokra, s főleg a megelőzésre. Ám ehhez partnerek kellenek. Ti, tizenévesek. , Lőrincz Sándor Reggeli Ceausescuval Bodor Pál az eszelős román diktátorról Bodor Pál, a szekszárdi orvosklub legutóbbi vendége nem titkolódzóit: kertelés nélkül bevallotta, hogy több más neves erdélyi magyar íróval, költővel együtt tagja volt a Román Kommunista Pártnak. A Magyar Nemzet című napilap szerkesztője írói álnevén Diurmusként talán ismertebb az olvasó előtt, egy rövid történelmi háttérvázlat felrajzolásával magyarázta meg — azóta természetesen megszűnt—tagságának miértjét. — A II. világháború után a rendkívül erős szélsőjobboldali román sovinizmussal szemben csak a baloldal, így a kommunista párt nyújtott kezet az erdélyi magyarságnak. Az is tény, hogy 1944—48 között a Romániában élő magyaroknak sikerült megteremteni azokat az intézményes kereteket, amelyekre manapság csak sóvárogva gondolunk: egyetem, aszínházi hálózat, sajtó, sőt a történelem folyamán először magyar iskolák létesülhette! Moldvában, a csángók földjén. Tehát nem lehet azt mondani, hogy az úgynevezett Groza-korszak merő „porhintés” lett volna. — Később azonban ezeket az eredményeket felszámolták, de most ismerkedjünk meg Bodor Pál történetével. Magyar író létére karriert futott be Romániában, majd 1983-ban mégis áttelepült Magyarországra... — Az Utunk című kolozsvári irodalmi hetilap főszerkesztője voltam tizenhét évig. Később az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi osztályának lettem a főszerkesztője Bukarestben, majd a Kriterion kiadó főszerkesztőjeként tevékenykedtem. Dolgoztam a rádióban és a televízióban is, a nemzetiségi műsorok főszerkesztőjeként. Közben 1970-ben megkaptam a román írószövetség költészeti díját, tíz évvel később pedig a prózai díját. Tehát valóban azt lehet mondani, hogy bizonyos karriert futottam be. Akkor menekültem el Romániából, amikor már úgy éreztem, hogy semmi lehetőségem nincs a szólásra vagy a publikálásra. Két út állt előttem: vagy megbénítva, hallgatásba burkolód- zom, vagy átmentem magam és meg nem írt cikkeimet egy bombabiztos fedezékbe. Ez a fedezék volt számomra akkor Magyarország. — Ez azért is érdekes, mert a nyolcvanas évek elejének Magyarországáról ma már jórészt elítélően illik nyilatkozni. — A két ország között akkora volt a különbség, hogy számomra —tudom, ez sokak számára meghökkentően hat — Magyarország egyenlő volt a Paradicsommal. Romániához képest itt majdnem korlátlannak éreztem a szellemi szabadságot, a sajtószabadságot. Különös, de haragudtam magyar barátaimra, akik akkor elégedetlenkedtek. Ma már értem őket. Szóval a különbség akkora volt, mint amekkora eltérést lehetett tapasztalni Ceausescu és Kádár között. A megalomániás, eszelős, gyűlölködő Ceausescuval szemben Kádár számomra egy szerény, jovális ember benyomását keltette... — Bodor Pál találkozott személyesen a román diktátorral, Ceausescuval? —Természetesen; még vitatkoztam is vele. Első alkalommal 1968-ban találkoztunk — amikor a Csehszlovákiával kapcsolatos merész román állásfoglalás miatt szinte mindannyian azt hittük, hogy Ceausescu lesz a hazai Dubcek —, szóval akkor meghívott bennünket, írókat, képzőművészeket, zenészeket egyik vidéki kőrútjára. A külön- vonatával utaztunk, s együtt reggeliztünk, ebédeltünk és vacsoráztunk egy hosszú asztal mellett Ceausescuval. Szerényen viselkedett, ritkán szólalt meg, akkor is találóan és szellemesen. Egyáltalán nem volt ellenszenves. Ugyanakkor 1981 -ben, újabb találkozásunkkor egészen más oldaláról mutatkozott be. Szintén egy művészdelegációt fogadott, amelynek tagjaként jómagam is felszólaltam, elsorolva néhány nemzetiségi sérelmet. Soha nem felejtem el: alighogy befejeztem, Ceausescu egyórás viszontválasszal reagált, pontosabban mellébeszélt. Azután néhány nap múlva felszólalt a szakszervezeti kongresszuson, ahol hosszú passzusban ítélte el a nacionalizmust, a sovinizmust. Persze, ezt minden román tévénéző és rádióhallgató úgy értette, hogy harcolni kell a magyar nacionalizmus és sovinizmus ellen. — így kreált ellenséget a magyarokból... — Ceausescu egyáltalán nem volt buta ember. Valóban a magyarokat választotta ellenségként, s ez politikai telitalálatnak bizonyult. Rendkívül ügyesen kialakította azt a román nemzeti pszichózist, amelynek középpontjában a magyarok szerepeltek bűnbakként. S azért gyűlöltette a magyarokat a románokkal, hogy ne őt gyűlöljék. Az utolsó menetben persze kiderült, hogy ez a megoldás sem volt tökéletes... Szeri Árpád A pécsi JPTE Kaposvárra kihelyezett MARKETING-MANAGER 4 féléves, szakokleveles — nyelvvizsgát adó — EGYETEMI KÉPZÉSRE VÁRUNK MÉG NÉHÁNY JELENTKEZŐT. Felvilágosítás a 82/13-739-es, illetve a 82/13-311-es telefonon. rzuv Oktatási Iroda (108226)
