Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-04 / 138. szám
Tisztelt Szerkesztőség Augusztus 27-én reggel a Boglárlelle felsőn levő árkok mellett lakók és üdülök arra ébredtek, hogy a medrek mélyén csak a híg sár maradt a benne döglődő 1—15 ernes halak ezrével Felháborodottan és megdöbbenten kerestük fel a szivattyúházat, ahol a kezelők elmondták, hogy a víz teljes leszívatására mederkotrási munkák miatt van szükség. Nyeltünk egyet, és a szívfájdító, természetpusztító tényt a várható jobbítás reményében vettük tudomásuL De nem történt semmi! (Megjegyzem, hogy 1985-ben a víz leszívatása nélkül egy kotrógéppel két kezelő hajnaltól késő estig dolgozva négy nap alatt elvégezte a munkát) A BHGjelzésével ellátott két kotrógép most napok alatt összesen nem dolgozott nyolc órát. Miért kellett az cirkok élővilágát a sáros fenékig történő naponkénti leszívatással tönkretenni, amikor a kotrógép kanala a kotrás helyén keletkező tócsában amúgy is mindig víz alatt dolgozik? Tisztelettel Gál Olivér Budapest. Laktanya u. 33.1/1. Vizsgázhat is az autó a közlekedik a család vetélkedőn maoEmam Krónika 420 éve született OKTOBER csütörtök Ferenc A nap 5.45 órakor kél, és 17.20 órakor nyugszik; a hold 16.52 órakor kél, és 5.39 órakor nyugszik. Derűre ború A nyugati megyékben délutántól már növekedni kezd a felhőzet, és kisebb eső is valószínű. A déli, délkeleti szél a nappali órákban gyakran lesz élénk, időnként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19 és 24 fok között alakul. Konditerem a testépítőknek Október 6-án, szombaton a közlekedésbiztonsági hét keretében rendezik meg a „Közlekedik a család” játékos vetélkedőt Kaposváron 9 órai kezdettel az ATI Berzsenyi u. 13. szám alatti vizsga- és rutinpályán. A szervezők — noha az ideális a család három tagjának részvétel az ötféle ügyességi kategóriában — nem zárják ki azokat sem, akik egyedül jönnek. Az élvezetesnek ígérkező közlekedési versenyre nemcsak azért érdemes elmenni, mert a sponzorok mintegy húsz értékes díjat ajánlottak föl a legjobbaknak, hanem mert lesz alkalom arra is, hogy ingyen megvizsgálják a járműveket, illetve —ha szükséges—beállítsák a fényszórókat, a gyújtást, és megmérjék a kibocsátott káros anyag, a CO-értéket. Különösen jól járnak azok az autósok, akik neveznek is, mert járművüket az Autófelügyeletnél alapos diagnosztikai közlekedésbiztonsági vizsgálatnak vetik alá, anélkül, hogy levennék a rendszámot, ha hibát találnak. Fényszórót, Co-t már 8 órától állítanak. Az ilyen járművek tulajdonosainak felhívják a figyelmét a tennivalókra. Mód nyílik arra is, hogy vizsgáztatás előtti „kórképet" adjanak az autóról, vagy ha az hibátlannak minősül, akár ingyen le is vizsgáztassák. Nagyváradon Pázmány Péter (1570— 1737) esztergomi érsek, bíboros, író. Protestáns családból származott, de 1583-ban katolizált. 1587-ben belépett a jezsuita rendbe, majd Európa több varosában működött. 1601-ben tért vissza Magyarországra, s 1607-ben került Forgách Ferenc esztergomi érsek udvarába. 1616-ban előbb turóci prépost, majd még ugyanabban az évben esztergomi érsek lett. A bíbort 1629-ben Vili. Orbán pápától kapta. A magyarországi ellenreformáció vezéralakja volt; több főúri családot— Esterházy, Zrínyi — térített vissza a katolikus hitre. 1623-ban Bécsben ő alapította a később Pazmaneumnak nevezett magasabb papnevelő intézetet, 1635-ben pedig a nagyszombati egyetemet, azz Eötvös Loránd Tudományegyetem elődjét. Nagyszombatban egyébként nevelőintézetet és apneveidét, Pozsonyban jezsuita ollégiumot és iskolát, Érsekújváron és Körmöcbányán ferences kolostort is létesített. Vitairatai és prédikációi, amelyeket népies magyar nyelven Irt, kimagasló szerepet játszottak a magyar irodalmi nyelv megteremtésében s irodalmunk nagybecsű értékei ma is. — Kaposvári fotós sikere. Egyidőben több nemzetközi kiállításon kerültek falra a kaposvári Péter János képei. A Somogy Fotóklub tagjának Főnök című képét Washingtonban, Intermezzo című alkotását a kanadai Winnipegben, God//címűfelvé- telét pedig Sanghajban állították ki. — A Magyar ILCO Szövetség ma 11 órakor tartja tanácskozását a kaposvári Latinca művelődési központban. Az országos rendezvényen többek között dr. Kett Károly, a POTE tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Ádám György akadémikus és dr. Ritter László, az Orvostovábbképző Egyetem docense tart előadást. Kondicionálótermet alakítottak ki a Somogy Megyei Köjál kaposvári székházában. Az Egészségvédő Családi Sportegyesület 150 ezer forintot nyert pályázaton korszerű kondicionálóeszközök vásárlására. Sok mindent „tudnak” ezek a gépek: többek között „biciklizni”, „csónakázni” és az egész testet megmozgató gyakorlatokat lehet végezni rajtuk. Vasárnap kivételével mindennap edzhet- nek a testépítők, sőt szakember is segíti az izmokat erősítő kondigépek használatát. Az egyesületet támogató köjál minden kedden bővíti ezt a programot, ingyenes egészségszintméréssel, szűrővizsgálatokkal és ismeretterjesztő programokkal. Kérdezzen velünk! Folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkbe a „Kérdezzen velünk!” — múlt csütörtöki számunkban meghirdetett — interjúpályázatunk kérdései. A félreértés elkerülése végett közöljük: kérdéseiket nemcsak a fotókon látható személyiségekhez intézhetik, hanem másokhoz is. Várjuk tehát a szelvényeket levélben, levelezőlapon vagy személyesen a hirdetésfelvételi iroda olvasószolgálatánál. A pályázat október 10-ig tart. Köszönjük, hogy kérdez velünk! WésO A két német állam postaigazgatása is egyesült október 3-án. Mostantól a volt nyugatnémet postai területekre szóló küldemények címzésekor egy „W” betűt, a keleti (korábban NDK) postai területekre szóló küldeményeknél pedig „O” betűt kell írni az irányítószám elé. SIÓ TV A ma esti program: Mese — Játék gyerekekkel; a vendég Molnár Tamás 9 éves motorversenyző. — Film: Bruce Lee visszatér. — Játék felnőttekkel. Ma este újra Kapos Tévé A városi televízió mai adásában a pártok kaposvári képviselői nyilatkoznak a helyi önkormányzati választások első sikertelen fordulójáról és a második forduló esélyeiről. Tudósítást láthatnak még a nézők a közúti ellenőrzési akcióról, egy irodalmi estről és ecjy szép kaposvári sportsikerrol. A műsor 18 órakor kezdődik, az IKV-s antennarendszeren fogható. —Véradónapot tartott Szántódon a Vöröskereszt Siófoki Szervezete az Oázis üzletházban. 36-an mintegy 15 liter vért adtak. Rendőrségi felhívás Szeptember 27-én 7.25-kor Barcson a Bajcsy és a Damjanich utca kereszteződésében ismeretlen személy személygépkocsijával figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát, és nekihajtott egy szabályosan közlekedő, KO—53—46 frsz.-ú Polski Fiat 126-os személygépkocsinak. A kis Polski az ütközés következtében a jobb oldali útszegélyen és gyalogjárdán át a gépkocsiparkolóba hajtott és ott a parkoló autóknak ütMegfejtés Közmondás: Ki mint vet, úgy arat. Körbe-körbe: Minden második betűt kell összeolvasni, a megoldás: Jugoszlávia. között. Vezetője, Illés Györgyné köny- nyebben megsérült. A balesetet okozó a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A helyszíni szemlén az ismeretlen személyautóról származó szürkéskék (metállszf- nü) festékmaradványt és az ütközés során az úttestre esett „Ford” feliratú fekete műanyag hütőrácsot találtak, továbbá az ismeretlen gépkocsi eltört bal oldali lámpájából és irány- jelzöjéböl származó darabokat. Kérjük, jelentkezzenek, akik a balesetet okozó autósról és a valószínűleg szürkéskék személygépkocsiról adatot tudnak szolgáltatni. Kérjük, azon autószervizek és gépjárműjavító műhelyek dolgozói is jelentkezzenek, ahol ilyen balesetben rongálódott személygépkocsit javíttatnak, a Nagyatádi Városi Rendőrkapitányságon (tel.; (83)12-811) vagy bármely rendőri szervnél jelentkezhetnek. C A Budapesti Fegyház és Börtön ) hivatásos tiszthelyettesi munkakör betöltésére férfiakat keres. Alkalmazási feltételek: magyar állampolgárság, legalább 8. általános iskolai végzettség, feddhetetlen előélet, letöltött sorkatonai szolgálat, maximum 35 éves életkor. Fizetés: nettó 10 000—11 000 Ft + egyéb juttatások. Jelentkezni lehet levélben rövid önéletrajzzal a 1475 Budapest Pf. 22 címen vagy személyesen az intézet személyzeti osztályán, Budapest X., Kozma u. 13. szám alatt. (108192) TEXTILJÁTÉKOK készítéséhez varrni tudó, varrógéppel rendelkező BEDOLGOZÓKAT KERESÜNK KAPOSVÁR és NAGYATÁD környékén lakók jelentkezését várjuk. Ajánlatokat a 3512. számra kérjük a kaposvári kiadóba. (3512) — ZSELICI ŐSZ. Szüreti mulatság a szennai „Zóka-högyön" október 7-én 13 órától. Szüreti felvonulás, borivó verseny, helyszíni disznóvágás, disznótoros, cigányzene. Lovasfogat indul 13 órától óránként a buszfordulótól. (3269) — Kül- és belföldi fuvarvállalás nyolcszemélyes Mercedesszel. Telefon: Siófok 13-162. (133949) — Sportcipők 40%-os, pamut pulóverek 30%-os engedménnyel kaphatók az Ezermester boltban. Kaposvár, Május 1. u. 26. (3421) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 4-én és 5-én reggel 7- töl 16 óráig a József utcában, a Xantus utcában, a Táncsics utcában, a Kölcsey utcától a Liszt Ferenc utcáig, az Erkel utcában, a kör- tönyebükki bejáróban, a Rózsa utcában, a Kölcsey utcában és a Szegfű utcában szakaszosan áramszünet lesz. (108150) — Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy új helyre való költözködés miatt a hivatal október 4-én és 5-én zárva tart. Új címe: Kaposvár, Szent Imre (Lenin) utca 14. sz. Nyitás; október 8-án 12 órakor.Kaposvári Körzeti Földhivatal. (108173) Uj munkatárs —Az igazgatónk biztosan nagyon fog tetszeni magának—mondja az új munkatársnak a személyzeti főnök. — Ez ugyanis nálunk előírás... Kínai puceráj Manhattanban egy amerikai elmegy az ingeiért a kínai tisztítóba. Észreveszi, hogy a cédulán kínai írásjelek vannak. — Ez volna a nevem? — kérdezi kíváncsian. — Nem — feleli az őt kiszolgáló kínai. — Ez azt jelenti: kis, kövér, kopasz férfi... Aforizmák — nőkről A nő addig szép, míg szeretik. Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami áldozatot azért, akit szeret, az ne hozza meg. * * * Ha a nők azt mondják: igen, az sokszor nem-et jelent. A nem majd mindig igent, és a soha többnyire azt: nemsokára. A fej gyönge percei a szív legszebb órái. * * * Ha két rokonlélek egymásra találva feltárja belsejét, sorsuk el van döntve. Van plátói szerelem? Van—de csak házastársak közt. Nem szokás, hogy férj és feleség idegenek előtt csókolódzanak; de inkább az, mint veszekedjenek! * * * A nők nemigen tudnák megmondani, mire van nagyobb szükségük: egy férfira, aki állandóan védje vagy állandóan támadja őket. * * * A modern lány pirulása csak nevelésügyi dolog. SOMOGYI HÍRLAP l\z Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyed évre 435 forint, fél évre 870 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.