Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-04 / 138. szám

1990. október 4., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 AZ ISKOLA NEM HITBIZOMÁNY Iskola és igazgató TÁBLA NÉLKÜL KÍNÁBÓL Csillagvár és a turisták Háromszor törtek be Sokszor és sokféle fórumon elhangzott (elhangzik) és meg­írták, hogy nemzeti megújulá­sunk, európaiságunk egyik leg­fontosabb talpköve oktatáspoli­tikánk alapos megreformálása, nemzetközpontú szemléleté­nek elvi, elméleti és gyakorlati megteremtése. Az új oktatási program végrehajtásának sze­mélyi feltételei — úgy tetszik — megvannak. De megvannak-e valójában? Létszám szerint bi­zonyára meg. A mai magyar pedagógustársadalom összké­pe azonban tudatilag rettenete­sen kusza. Harminckét éve vagyok a pá­lyán. Köztanárként és irányító­ként egyaránt dolgoztam. Isme­rem azokat a bajokat, amelyek egyre nyomasztóbban hatnak a még pályán maradó kollégáim­ra. A pedagógus-munkakörök fokozatos elnőiesedése, a hiva­tástudat csökkenése, a sokol­dalú leterheltség, az elégtelen szakmai felkészültség, az ön­képzés iránti igénytelenség, az ideológiai közöny, az emberi öntudat elszürkülése, a kellő társadalmi, anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya stb. — kö­zel sem soroltam fel mindazt, ami a pedagógusközérzetet évtizedek óta egyre jobban aláásta. De tudatában vagyok: bármennyire is nehezek gond­jaink, ma még gyógyíthatóak ezek a sebek. „Idegünk rángó háló” Igyekeztem tömören megfo­galmazni azt, ami ma öregbíti gondjainkat. Ne vegye panasz­nak a kedves olvasó, mert már abban sem bízunk, hogy értő fülekre talál minden nyava­lyánk. Idézhetem akár József Attilát: „Itt élünk mi! Idegünk rángó háló, vergődik benn a múlt síkos hala..." Hadd ne mondjam tovább. De hát itt ál­lunk egy újabb — ki tudja, há­nyadik — megpróbáltatás előtt. Nagyon reméljük, hogy hitünk és számításaink szerinti refor­mot kell vállalnunk. Ahogyan a „fajtánkat" ismerem, becsület­tel vállaljuk is. Mert valahogy úgy vagyunk, mint a görög mondabeli Antaiosz: akár­hányszor a földbe taposnak bennünket, új erővel kelünk fel, mert a nemzet szolgálata köte­lez bennünket, hogy tegyük, amit pályára lépésünkkor fo­gadtunk. (Az idősebb generáció még így gondolkodik.) Egyrészt vállaljuk, mert nincs más vá­lasztásunk. Másrészt, mert azonosulni tudunk a meghirde­tett programmal. Harmadszor: mert hisszük, hogy ez a kor­mány valóban a nemzeti meg­újulás egyik pillérének tekinti a pedagógust. Meggyőződésem, hogy bármennyire is megnyo­SCI-FI Parányi repülőszerkezetek szálltak be a szobába: egy őszi fa magvai. Légörvény-sodorta életek: fönn szálkás, szélbe- kapaszkodó légi alkalmatossá­gok, pörgő-billegő ejtőernyők, alul a gömb, amely a magot rejti, a titkos lángot, benne fák, hol­napi erdők alusznak. Mákszem- nyi az egész szerkezet, tökéle­tes parány: az ejtőernyő arány­talanul nagyobb, mint célja és értelme: a mag. Megkapasz­kodnak a függönyön, fel-alá sodródnak a padlón — össze- gubancolódnak, parányi ör­dögszekerek —, ellepik a ru­hám, hajam, szakállam. Jönnek vég nélkül, a természet pazarló és bölcs bizalmatlansága ontja őket százszámra. Nem vagyok sci-fi olvasó, de ahogy az apró ejtőernyők érkezését figyelem, megérint valami, megsejtem, milyen titkos folyamatok ját­szódnak le a Földön és az űri morodott a pedagógus értelmi­ségi réteg; még rengeteg szel­lemi és erkölcsi tartalék van benne, amely mozgósítható. Csak érezze és tapinthassa újabb áldozatvállalásának eredményeit! Új iskolai légkör A pedagógusközérzet, az al­kotó- és teremtő munka meleg­ágya a tanintézet és a tantestü­let. Az előttünk álló feladatok érdemi elvégzéséhez új szel­lemnek kell meghonosodni az iskolákban. Ezen új szellem ki- kovácsolója csak az iskolave­zetés és a tantestület harmoni­kusan együttműködő közössé­ge lehet. Olyan újfajta iskolai légkör kialakításáról van szó, amelynek központi kérdése egy, a hagyományokon alapuló nemzeti és erkölcsi tudat, amely mélységesen humanista és emberközpontú. Az ezen való munkálkodás során a tes­tület figyelembe veszi a klasszi­kusan fejlődő polgári demokrá­ciák ide illő tapasztalatait, az oktató-nevelő munka folyama­tában támaszkodik az egyéb tudományokra, többek között a táj- és népismeretből fakadó haladó hagyományokra. Ebben a folyamatban egy új típusú iskolavezetésre óriási feladat hárul, de nagyon szép feladat. Mivel ez a fejlődési fo­lyamat nem kötheti meg, nem szoríthatja falak közé az egyé­niséget, az önállóság és az ön- tevékenység keretei kitágul­nak. Az iskolák igazgatóinak élniük kell ezekkel a lehetősé­gekkel. Az iskolák jövő felé vivő útjának ez sarkalatos kérdése. Az igazgató, a helyettes(ek), a testület igen bonyolult, szer­teágazó kapcsolatban van egy­mással. A mindennapi munka felszínén, a laikus előtt ez alig érzékelhető.' A testületi légkört erőteljesen meghatározza a kollégák kapcsolatrendszere, amely nemtől és szaktól füg­gően (vagy éppen függetlenül), igen színessé teheti a testületi életet, s egyik meghatározója lehel a pedagógus munkahelyi közérzetének. Egyben szolgálat is A munkahelyi légkör alakulá­sának igen fontos tényezője az igazgató. Idős és tapasztalt kol­légák szerint a jó igazgatót nem lehet észrevenni; bár állandóan jelen van, — egy a testület tagjai közül. Melyek a jellemzői? Bent él az iskolában. Pozíciójának stabilitását nem külső kapcso­lataiban (párt, felettes szervek) látja elsősorban, hanem a tes­tület, a „közemberek” iránta megnyilvánuló őszinte érzései­ben, tiszteletében és bizalmá­ban. Példát mutat a testületnek térben — nagyban és kicsiben, a parányok és a gigantikus mé­retek világában — mindkettő egymást tükrözi, hogy egyálta­lán méretekről szó lehet, ez csak az emberi szem látóké­pességének s az emberi képze­let határainak függvénye. Száll­nak a parányi, őszi ejtőernyők, rendeltetésükön megbicsaklik a gondolat, talán a félálom ősi szerkezete többet felfog belő­lük. Egy mag földet ér majd va­lahol, az esők belemossák a rögökbe, meggyökerezik, ki­hajt. Fa lesz belőle, szerencsé­je szerint parányi vagy óriási, attól függően, hol, milyen talajra ért. Teljes fa lesz, minden rész­letében a magban alvó valahai álom pontos tükre. Egy ősfa gondolata, mely nincs sehol. Ki munkafegyelemben, szakmai felkészültségben, emberi és erkölcsi tartásban, és e tekintet­ben követel a testülettől is. Az igazgatói pozíció hatalmat jelent, de olyan hatalmat, amely egyben szolgálat is. Akiben e két fogallom nem harmonizál, aki elfelejti vagy csak egyiket gyakorolja, az nem lehet jó igaz­gató. Ott, abban az iskolában a testületi, illetve iskolai demok­rácia is csak szlogen marad. Híressé középfokú intézete­ket nemcsak neves tanárokból álló testületek tettek, hanem olyan igazgatók is, akik tudato­san alakították, segítették tes- tületüket, akik életük jelentős részét az intézet falai között él­ték le, akiknek példamutatása maga is hagyománnyá vált. A mai kor sem lehet érzéketlen az ilyen emberek iránt: s ma külö­nösen időszerű ilyen tanárok, testületek, igazgatók munkál­kodása. A káderpolitika kártételei Az elmúlt évtizedek monoliti­kus párthatalma és antidemok­ratikus káderpolitikája mérhe­tetlen anyagi és erkölcsi kárt okozott a pedagógiában. Ideo­lógiai meggyőződésük miatt jól felkészült .pedagógusok ezrei hagyták ott, illetve kényszerül­tek elhagyni a pályát. Az idő­sebb pedagógusgeneráció a saját bőrén tapasztalhatta, hogy kik, honnan, milyen fel- készültséggel kerültek közép­iskolák, főiskolák, egyetemek oktatói közösségeibe, gyakran föléjük, és megkeserítették a legbecsületesebbek életét. Ná­lunk is érvényesült az SZDSZ által a tavaszi választások előtt nyilvánosságra hozott, a KGB titkos dokumentumában sze­replő 35. pont a meghódított, il­letve felszabadított országok teljes leigázásával kapcsolat­ban, amely kimondja: „Azalap- , illetve szakiskolákból, de külö­nösen a közép- és főiskolákból el kell távolítani azokat a tanító­kat, akik köztekintélynek és népszerűségnek örvendenek. Helyüket kinevezett emberek­kel kell feltölteni. ”Sajnos az ef­fajta politika „hatásosan” mű­ködött— még a legutóbbi évek­ben is — itt, Somogybán is. Nem a szakmai,'emberi és er­kölcsi rátermettség határozta meg, hogy ki kerülhetett iskolák élére, hanem a pártállás, az ideológia, a személyes kapcso­lat, a baráti — netán családi — összefonódás. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy minden igazgató, méltatlanul került in­tézetek élére, de hogy a káder- politikának súlyos hiányossá­gai voltak, az vitathatatlan. Ma mindinkább hangot kap tudja, honnan és mikor kelt légi útra az első ejtőernyő ? Teremtő és teremtett bonyolult tükör­rendszere: minden visszafény- lik valami még ősibbre, miköz­ben önmagát kiterebélyesíti, betölti a maga egyetlen idejét. Millió lehetséges változat közül létrejön egyetlen: mindig a te­remtő tükre, mégis mindig új, mindig más. ABLAKOK TÁNCA Esti tömbház, kigyúló-ellob- banó ablakok százai. Kékek, zöldek, sárgák, vörösek. Foly­tonos vibrálás, tánc: egyik fény kialszik, másik fellobban. Zene. Valaha a kubisták fedezték fel az egyidejű történések vará­zsát, ahogy a párhuzamos idő­be, szerte a földön, események — különösen a középiskolák­ban — a testületek részéről, hogy az igazgató éljen bent, az iskola légkörében. Ne kötelez­ze el magát kifelé, párt(ok), fe­lettes szervek „barátságát” ke­resve. Ne vállaljon erején felül társadalmi megbízatásokat, hogy kifelé azzal is bizonygas­sa vezetői rátermettségét, ha­nem igazolja ezt inkább válasz­tói, legfőbb támasza, a tantes­tület előtt. Legyen jó tanára szaktárgyának, akihez szakmai és metodikai problémákkal bát­ran lehet fordulni. Ismerje a tes­tület tagjainak felkészültségét, pedagógiai és emberi értékeit, eredményeit. Ösztönözze ön­képzésre, önálló kutatásra tanárait! Méltányolja és ismerje el az ilyen törekvéseket! Egyéniség, tekintély Az igazgató személyének és egyéniségének tekintélyt ér­demlőnek kell lennie. De hol a tekintélye annak, aki önmaga képtelen megírni egy szakdol­gozatot; aki nem meri a szaktár­gyát tanítani, mert járatlan a tananyagban; aki nem tudja, hogy iskolájában milyen szak­körök működnek; akit a testület két napig keres, mert eltűnt va­lahová; aki 1990-ben ki meri je­lenteni, hogy: „Azt szavaztatok meg a testülettel, amit akarok. ” (Az intézetet érintő lényeges kérdésről volt szó.) Az ilyen igazgatók hitbizo- mánynak tekintették az iskolát, a testület tagjait pedig „napszá­mosoknak”. Sajnos, többen még ma sem veszik észre, hogy ilyen stílusban vezetni anakro­nizmus, sőt bűn. Sok szó esik mostanában a nemzeti alaptantervről. Ha he­lyesen értelmezem az elképze­lést; ez olyan tantárgyi, nevelési minimumot jelent, amelyet isko­latípusok szerint a testületek­nek meg kell valósítaniuk. Ezen felül az iskolák — önállósodá­suk keretében — annyira tágít­ják a tantárgyi és nevelési tana­nyagot, amennyire ezt a testü­let, a tanárok es a tanulók fel- készültsége, teherbíró ké­pessége, illetve az iskolával szemben az infrastrukturális társadalmi igény lehetővé teszi. Az iskola önállósága várhatóan tág teret kap. Ez a várható jövő!? Erre a testületeknek fo­kozatosan fel kell készülnie. Nyilvánvaló, hogy ez új típusú iskolavezetést igenyel. Ebben a felállásban megnövekszik a testületek és a vezetés felelős­sége. Az új szellemű iskolai lég­kör kialakítása nem megy máról holnapra: ehhez időre és na­gyon nagy türelemre van szük­ség iskolán kívül és iskolán be­lül egyaránt. A „receptet” ma­gunknak kell írnunk, már most, az új tanévben. ékelődnek, korok mosódnak össze, élet és halál, idill és tra­gédia rétegei különválnak és egymásra torlódnak. Az esti ablakok százainak örökös vibrálása mögött zajlik a látha­tatlan történelem. Egy pillanatra tanúja lesz az ember az idő szá­zarcú természetének. A kele­tiek mandalának mondják azo­kat a meditációs tárgyakat, amelyeket figyelve megértik a mélyben munkálkodó rejtett fo­lyamatokat: a külső világ ennek a sejtekben és álmokban áram­ló folyónak a tükörképe. Fellob- ban-kialszik egy-egy ablak­szem: valaki elindul vagy betop­pan, elalszik, halni készül, megszületik, lomjai közt babrál, ölelésben összefonódik, köny­vet olvas. Vibrál az ablakok fé­nye, a város esti tánca, az egyidejű történések százféle arca néz vissza rád. Egyszerre a múlt és jövő ígérete. Az idő ze­néje. Csillagvár a Balaton környé­kének egyik érdekessége. Tu­risták ezrei keresik fel nyaranta, de talán még többen látogatnák a hajdani Festetics grófok va­dásztanyáját, ha az odavezető utat megtalálnák. Balatonszentgyörgy határá­ban ugyan van egy tábla, de a továbbiakban nem kap több útbaigazítást a kíváncsi utazó. Amikor pedig a téglagyárhoz ér, végképp elmegy a kedve a műélvezettől. Főleg eső után, akkor ugyanis a felhordptt sár vastagon takarja az utat. így járt az előttünk haladó német turista is. Elérve a sáros utat, szívesen visszakanyarodott volna, ha képes lett volna rá. Amikor már odaértünk, nem bántuk meg. Szirmainé Bayer Erzsébet, a Magyarországi Németek Szövetsége képzőművészeti szekciójának egyik alapító­tagja. A szövetségben taná­csolták a nemcsak alkotásai­ról, de elbűvölő vitalitásáról, határozottságáról is jól ismert festőművésznek, hogy keres­sen kiállítási lehetőséget me­gyeszékhelyünk német test­vérvárosában. Az ötlethez szerencse is párosult: tavasz- szal Kaposvár látta vendégül Hans Peter Buscht, Glinde főpolgármesterét, aki zsúfolt programja ellenére fogadta a művésznőt, s segítőkészsé­ge nyomán beindult a „gépe­zet”. A kiállítás időpontjának és szervezésének részleteit a kaposvári festőművész a glin- dei iskolaközpont gimnáziumi művésztanárával — Brend Siemével — levelezés útján tisztázta. S e néhány levélvál­tásban eleinte Papp János és Vidák Gizella közvetített. — Az első gondot a festmé­nyek szállítása okozta — em­lékezett vissza Szirmainé Bayer Erzsébet. — A kiállítá­somat azonban többszörös szerencse előzte meg; alkotá­saimat az éppen Kaposváron vendégszereplő glindei zene­kar juttatta testvérvárosunk­ba, én pedig szeptember 6-án a Rákóczi ,,öregfiúk’’ buszá­val utazhattam ki Glindébe. A művésznőt az „Egyesült Európa” gondolatának szülő­városában nem mint festőmű­vészt, hanem, mint a testvér­A ma még a Siotour kezelésé­ben álló épület a 16—17. száza­di végvári életet idézi. Kedvelik a turisták: az idén 25 országból látogattak el ide. Még Malaysiá­ból és Kínából is érkeztek kí­váncsiskodók. Sajnos, enyves­kezű műgyűjtők is jártak a Csil­lagvárban. Az elmúlt 10 év alatt háromszor törtek be, legutóbb a nyár elején. Az elkövető most egy másik „erődítmény” ké­nyelmét élvezi. A műemlék jellegű épület fenntartása nem ráfizetéses, így aztán érthető, hogy a Sio­tour nem szándékozik bérbe adni. Nagyon kevés az épen ma­radt műemlékünk: az 1820-as évek elején épített vadásztanya ezek egyike. H. I. város polgárét fogadták, nagy szeretettel. Mint kiderült, az iskolacentrumban ő a 28. kiál­lítóként szerepel, ugyanis kiállítássorozat már számos művész alkotásait — a kínai­tól a bolgárig, az amerikaitól a jugoszlávig — mutatta be. Élményeiről lelkesedéssel beszélt: — Lenyűgöző volt a kiállítás megszervezése. Már több mint egy héttel a megnyitó előtt remek csoportosításban paravánokon voltak a festmé­nyeim. A csodálatos városról, segítőkész, nagyvonalú pol­gárairól nem tudok elérzéke- nyülés nélkül beszélni. Csak egy aprónak tetsző eset: a város melletti megsüllyedt, ódon malomépületet festet­tem, amikor két kisgyermek mögém állva nézte munká­mat. Kértem, hogy egy kicsit később jöjjenek vissza, s ami­kor újra megérkeztek, nagy virágcsokor volt a kezükben. Hát ilyenek ők; a felnőttek, és már a gyermekek is... — Azt azonban szomorúan vettem észre, hogy sokszoro­san többet tudnak Kaposvár­ról, mint mi az ő városukról — folytatta. — Ők nem beszélik, hanem élik Európát! Én is val­lom, hogy az emberi kapcso­latok szépségénél nincs bol- dogítóbb a földön. S én ott Brend Sieme családjával és a glindei emberekkel nagyon boldog voltam. Hát ilyen volt ez a csodavilág csodaembe­rekkel... Tamás Rita Or. Marek János Szepesi Attila MINIATŰRÖK A glindei napok bűvölete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom