Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-24 / 154. szám
1990. október 24., szerda SOMOGYI HÍRLAP 3 FORRADALOMTÖRTÉNET 13 500 ISKOLÁNAK Nagy Imre 1956 jelképe BIZONYTALAN VÁLLALKOZÓK Requiem egy fürdőért (Folytatás az 1. oldalról) A köztársasági elnök beszéde után Tevely .Sarolta felolvasta az 1990. évi I. törvényt, amely 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét örökíti meg, és október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadság- harc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünnepé nyilvánította. Ezt követően koszorúzták meg Nagy Imre emléktábláját. A Magyar Köztársaság koszorúját Göncz Árpád helyezte el. A család nevében Nagy Erzsébet és fia koszorúzott. A Történelmi Igazságtétel Bizottság koszorúját Szalai Richárd, Horváth Gyula, Tamás József és Fonai Jenő', Somogy megye és Kaposvár koszorúját dr. Gye- nesei István megyei tanácselnök, dr. Iharos Csaba, a megyei tanács vb-titkára és Szabó Lajos, a kaposvári ön- kormányzat korelnöke, a Fidesz és a Nagy Imre Emléktábla Alapítvány koszorúját Kappéter Agnes és Wolf Csaba, a Független Kisgazdapárt koszorúját dr. Szabó Árpádné és Dicenty Ernő, a Keresztény- demokrata Néppárt koszorúját dr. Posza Ferenc és Szabó Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum koszorúját Ratasics János és Csikely József, a Magyar Szocialista Párt koszorúját dr. Lamperth Mónika és Paksi Lajos, a Szabad Demokraták Szövetsége koszorúját Erdő Árpád és dr. Takács Norbert, a Fegyveres Erők koszorúját dr. Fe- renczi László rendőr ezredes, megyei főkapitány és Preinin- ger Ambrus honvéd vezérőrnagy, a helyőrség parancsnoka, a város ifjúságának koszorúját Vígh Marianna és Bárdos Tamás helyezte el. A koszorúzás után Kunszabó Ferenc, az 1956-os forradalom kaposvári eseményeinek egyik vezető személyisége emlékezett: — Boldogan jöttem abba a városba, ahol az 1956-os forradalom elkezdődött. A történészek szerint is itt már október 19-én több ezres tömeg tüntetett órákon át, hangosan — kezdte. — A tisztiháztól vonultak az emberek a mozihoz, és bennt a nézőtéren, kint az utcán órákon át tüntettek. Ne engedjük ezt se kihullani az idő rostáján. A máról szólva azt mondta: — Aggodalommal tölthetnek el bennünket a politikai huzakodások, ócsárlások, alattomos hisztériakeltési kísérletek, a háttérben suttyomban megkötött alkuk. Megbízást kaptam bajtársaimtól annak kijelentésére, hogy 34 évvel ezelőtt a százezrek nem azért tették meg, amit megkövetelt tőlük a haza, az ezrek nem azért haltak meg, hogy most elit értelmiségi csoportok huzakodjanak egymással az ország, a nép nevében. (Nagy taps.) Nem a pártoskodásért hullott a vér és a könny, nem az egypárti vagy többpárti diktatúráért, hanem a magyar szabadságért, az egyetemes magyarságért — mondotta többek között. Ezután Quintus Konrád, a Csiky Gergely Színház művésze elszavalta Faludy György. 1956, Te csillag című versét. Majd Király Béla mondott ünnepi beszédet. Köszöntötte a Magyar Köztársaság elnökét. Hangsúlyozta: büszkék vagyunk arra, hogy közénk jött, majd így folytatta: — Méltó az, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 34. évfordulójának ünneplése e helyen kezdődjék. Ha ugyanis 1956 újkori történelmünkben a Csillag, akkor Nagy Imre 1956 zászlaja. Nagy Imrének köszönhetjük, hogy 1956—sokak állításával ellentétben — nem vaktában elkövetett tévedések Nagy Erzsébet és fia koszorút helyez el az emléktáblánál (Fotó: Gyertyás László) sora, hanem a magyar nemzet őszinte akaratmegnyilvánulása lehetett. Emlékezzünk tehát 56- ra itt, Nagy Imre szülőházánál. Emlékezésünk elsősorban a magyar ifjúsághoz szól. Kérjük őket, hogy legyenek békés forradalmunk, haladásunk motorjai. Rámutatott: — Ellenségeink azt állítják, hogy a magarok nem érettek a demokráciára. 1956 megmutatta, hogy ez rágalom, mert a magyar nemzet — az európai történelemben példátlan módon — közvetlen demokrácia útján töltötte be azt a vákuumot. Közvetlen demokrácia az a folyamat, amelynek során törvények időtrabló beiktatása nélkül érvényesült a népakarat... A közvetlen demokrácia legvonzóbb megnyilvánulása a munkástanácsok spontán létrehozása volt... Ahogy az új forradalmi intézmények átvették a hatalmat országszerte, az lett a kérdés: képes lesz-e a forradalom olyan központi kormányzatot létrehozni, amelyet a nemzet is elfogad, mint törvényes képviseletét. Ez is sikerült. Október 30-án, délután 2 óra 30 perckor Nagy Imre bejelentette a többpártrendszer bevezetését, és a koalíciós kormányzásra való visszatérést. November 1-jén az ő vezetésével már olyan minisztérium irányította az országot, melyet a közvélemény túlnyomó része magáénak tar- tott. Király Béla 1956 eredményeinek érzékeltetése után a mával is foglalkozott: — Az 1956-os politikai dinamika helyett ma apátia uralkodik el hazánkban; az 1956-os, egészséges, de élénk optimizmus helyett ma lassan reménytelenné válunk. Az akkori önbizalommal és jövőbe vetett hittel szemben ma elkeseredés és érdektelenség uralkodik; az 1956-os csillagot felhős ég takarja el. Külföldi politológusok azt mondják, hogy soha nem láttak ilyen békésen győzedelmes, de mégis szomorú forradalmat. Maradhat-e, maradjon-e ez így? Nem! Hit, lelkesedés, önbizalom, határozott célkitűzés, életöröm nélkül nincs előrehaladás. Ha az ifjúság nem örülhet az életnek, akkor csak vegetál, pedig élni gyönyörű! Legyen egy optimista, örülni tudó, víg Messiásunk 1956 szelleme. Király Béla beszédét 1956- nak a magyar fiatalokhoz szóló üzenetével fejezte be: — Az igazság nemzete vagyunk és legyünk! 1956 magyar diadal, tegyük 1990-et is azzá! 1956-ban világszerte visszaállítottuk az emberek önmagukba vetett hitét. Mindez számunkra azt jelenti: legyünk optimisták, tanuljunk, dolgozzunk, követeljük és gyakoroljuk emberi és politikai jogainkat. Király Béla beszéde után a Vikár Béla Vegyeskar Zákányi Zsolt vezényletével előadta Bárdos—Ady. Az Új Vazul éneke és Bárdos—Kölcsey. Nemzeti fény című művét. Ezután bejelentették, hogy az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat tudós kutatói feldolgozták és megjelentették az 1956-os magyar forradalom valóságos történetét. A dokumentumokat tartalmazó köteteket a társulat Magyarország 13 ezer 500 iskolájának adományozza, a hiteles történelemtanítás elősegítésére. Ezt követően az iskolákat képviselő diákok a köztársaság elnökétől átvették a könyvcsomagokat. Az ünnepség hivatalos része a Szózattal és a díszegység elvonulásával ért véget. Szegedi Nándor Szülök határában a hévízparadicsom gyógyhatása nagyobb figyelmet érdemelne. Kellemes a környezet, pusztulófélben a kabinok és kiszolgálóhelyiségek. A napfényes, késő őszi délutánon azonban még mindig találkozunk vendégekkel. Összkomfortos lakókocsijukban Fabian Heinz és felesége tüsténkedik. — Három hónapja vagyunk itt — mondják —, és nagyon jól érezzük magunkat. A fürdőt már szeptember 31-én be kellett volna zárni, de amíg maradunk, addig nyitva tartják. A víz remek, nagyon jó a gyógyhatása. Szeretnénk ide újból, minél előbb visszatérni. Csak az a gond, hogy nincs elég WC, zuhanyzó, mosogatásra használható folyóvizes helyiség. Arról érdeklődtünk a Kölnből érkezett vendégektől, hogy miként találtak ide? — Hallottuk — felelték —, mert prpspektus nincs róla. De jobb is. így kevesebb a vendég, ideális a pihenés. Páthy Erzsébet és Tóth István barcsi vendéglátósok: — Ha sürgősen nem intézkednek és nem találnak gazdát, összedől itt minden. Pedig nagy kár lenne érte, mert a környékbeliek szívesen járnak ide és a külföldi — főleg német, osztrák — vendégek is gyakran sátrat vernek a víz mellett. Itt van most is egy osztrák — évek óta visz- szajár. Bottal jön és bot nélkül, a saját lábán távozik. Azt mondják a szakemberek, hogy a hévízivel azonos értékű a forrás, 56 Celsius-fokos a gyógyvize. Tizenöt éve a falu lakossága társadalmi munkában létesítette a fürdőt. Egy időben sokat költött rá a homokszentgyörgyi téesz, de a pénz lassacskán elapadt. Mára azonban gazdátlanná vált a terület, mert a téesz még nem adta át, a tanács pedig még nem vette át gondozásra. Egy búvárszivattyú és 50 kabin a vagyon, no meg a hévizes és úszómedence, melyeknek betonozása ugyancsak felújításra szorulna. — Egy éve vettük át szerződéses üzemeltetésre és nem bántuk meg — folytatja a fiatalasszony. — Szépen jöttek a vendégek, pedig még tábla sem jelzi az úton, hogy itt van afürdő. Az is igaz, ha késő este, zárás után jött a Rézi néni, hogy kiáztassa a reumáját, hát megvártuk, amíg végez. Volt, hogy éjfélkor utaztunk haza a férjemmel. Csak hát hiányoznak a legalapvetőbb higiénés feltételek; az elegendő WC, a zuhany. Ha tudnám, hogy érdemes rá költeni, gondolkozás nélkül elvállalnám a kezelését. Egyelőre azonban nem tudom, kivel tárgyalhatnánk. Pedig, ha itt valaki azt akarja, hogy jövőre is lehessen vendégeket fogadni, akkor már most intézkednie kell. Vállalnánk a nagyobb kölcsön felvételét is, ha tudnánk, hogy legalább tíz évre megkapjuk az üzemeltetés jogát. Nekem garancia kellene arra, hogy megtérül, amit befektetek. Eddig is sokat költöttünk rá saját zsebből is, de a falu terhét nem vállalhatjuk magunkra. A házaspár szereti ezt a helyet és fájó szívvel mondanak le a gazda szerepéről. S bár még minden bizonytalan, elmondják: téliesítenék a fürdőt, kerthelyiséget alakítanának ki, rendeznék a higiénés körülményeket. Létesítenének masszázsszalont gyúróval, fürdőorvossal... Szóval, mindazt biztosítanák, ami egy kulturált gyógyfürdő működéséhez elengedhetetlen. Wirth József polgármestertől megtudom: a fürdő a tanács és a magyar állam tulajdona. A homokszentgyörgyi téesz üzemeltette, majd áprilisban átvette a tanács, de a választásokig érdemben nem történt semmi. Most az önkormányzat dönt a hogyan továbbról. Ő annak híve, hogy versenytárgyaláson döntsék el, ki legyen a tulajdonos, illetve a kezelő. A fejlesztésekről nem mondanak le. Szívügyük a szuloki fürdő és annak a gondjára bízzák majd, aki többet ígér. A bürokrácia emelte akadályok azonban kétségessé tehetik a jövő évi üzemelést. Jó gazda lenne, pénzt is kapnának rá. Csak ne legyen túl késő! Várnai Ágnes Emlékeim 1956 őszéről Minden hatalmat a munkástanácsoknak! Az átalvatlan éjszakák már kezdtek megviselni. Néhány erősítő injekció a kórházban, a sok-sok kétség- beesett ember jajkiálltása, s a tiszta holnap, a független magyar haza kialakulása ismét erőt adott. Sorra alakultak a vállalati, községi munkás- és polgári tanácsok. Hitték az emberek, hogy végre eljött a szabadság lehetősége. Senki nem gondolt akkor a világhatalmak versengésére (izraeli háborúra, szuezi válságra); a tankok, a fegyverek arzenáljának „szava” nem jutott el az emberek „józan” ítélőképességéig. Fegyverért kiáltottak Amikor a volt ipartestületi székház dísztermében összegyűltünk a megye sorsának és további életének meghatározó döntések meghozatalára — hivatalosan: a munkástanácsok megyei választmányának ülésére —, még nem gondoltam, hogy alig elért vívmányaink milyen törékenyek. Üléseztünk a hatalomból kiszorult pártapparátus árnyékában. Az elnökségben foglalt helyet Tóth István, Poldesz Albert, és én is. Azért biztos, ami biztos: Hidas alezredes és Marties ezredes ott volt a tömegben. Emlékezetem szerint afelizzott hangulatban csak egy célom volt: megakadályozni a vérontást. Vállaltam bármit; még azt is, hogy akkori harcostársam ' (később vádlott-társam), Kunszabó Ferenc árulónak bélyegezzen, mikor fegyverért kiáltott. Fegyvert akartak az emberek —, hogy Pestre menjenek, segíteni a felkelőket... Hogy gondolhatta ezt Kunszabó, ma sem tudom. Több száz fős tömeg érkezett az ipartestületi székház elé, énekelve, jelszavakat skandálva. Néhányan Kunszabót követelték vezérüknek... Sikerült rávennem barátomat, hogy szóljon a tömeghez és csillapítsa őket. A szónak, legalábbis az övének, akkor azonban már nem volt ereje. Hidas és Marties — összekötőjük révén — azonnali fegyveres beavatkozást akart elrendelni. Tóth humánusabb volt (vagy félt?), s megpróbálta ezt megakadályozni. A tüntetők élén Teljes volt az anarchia. Ekkor lerohantam az emberek közé, és egy falnak támasztott motorkerékpárra állva próbáltam csillapítólag beszélni. Majd elébük mentem, és közös elvonulást szerveztem — azzal az ígérettel, hogy megyünk és ledöntjük a parkban a szovjet emlékművet. Nem tudom, hányszor énekeltük el a Himnuszt, de néhány utca után — amit a belvárosban végigjártunk, hogy közöljük a város polgáraival, mit akarunk — lassan, lassan fogyni kezdett a tömeg. Mire újból a parkba értünk, már csak pár tucat ember volt, s ők is jobbnak látták, ha hazamennek. Tartottak a letartóztatástól. Néhányat azonban így is őrizetbe vettek. A megyei munkástanács ugyan megalakult — elnöke Poldesz Albert lett —, de érdemleges munkát aznap már nem végzett. Hál' isten, elmaradt a fegyverek ropogása. Hidasék jobbnak látták a pártbizottság székházába való visszavonulást. Ott értem utol a „stábot”; határozott választ kértem az emlékmű eltávolítását illetően. Ezt Tóth megígérte, és — szavát tartva — még az éjjel egy műszaki alakulattal levetette talapzatáról a sokak szemében gyűlöletet keltő obeliszket. Csendesek voltak éjjel az utcák. Az ablakokból kiszűrődő fények azonban jelezték: az emberek e sorsfordulón ébren vannak. Nagy Imre üzenete Megjelent a Somogyi Néplap egyik legmegrázóbb cikke. Nagy Tamás írta. „Egy párt összeomlik” — ez volt a címe. Akkor olvastam, azóta nem jutotta hozzá. (A saját írásaimat sem láttam azóta; elnyelte őket a zúzda. Vagy valahol titkon őrzik őket?) Nagy Tamás cikke olyan mély benyomást tett rám, és az akkori olvasókra, mint cikk azóta talán soha. Igaz, később ezért kemény hónapokat vagy éveket mért rá a diktatúra. 1956. október 30-nak minden perce, minden órája a történelmünk egy-egy új lapja. A pártközpont már nem üzemelt, a „válságstáb” sem működött (vagy nem is akart működni). Losonczi megpróbálta ,,K”-vonalon valami hírt szerezni, de Kádár nem volt a helyén. „Megnyugtatásul” valaki közölte: Pesten es az ország egész területén ellenforradalom dúl, minden eszközzel és erővel meg kell védeni a proletárdiktatúrát. Szerencsére azonban a ,,K”-vonalon sikerült elérni Gimes Miklóst. Ismertem, mert korábban a „Szabad Nép"-et tudósítottam és ott találkoztam vele. Ő tolmácsolta Nagy Imre üzenetét, majd néhány perc múlva az „Öreg” is telefonhoz jött. „ Nincs ellenforradalom—mondta Nagy Imre —, ez a nép felkelése a sztálinista diktatúra ellen. Vigyázzanak az én szeretett városomra, Kaposvár népére; mindenképp tartsanak rendet. Napokon belül megnyugvással vehetik tudomásul a dolgok jobbra fordulását. ” Hogy mit jelentett ez a néhány mondat — akkor és ott —, csak jóval később, márianosztrai magányomban tudtam felmérni. „ Baráti segítség ’’ Még aznap Dombóvárra mentem egy küldöttség élén. Ott a szovjet katonai parancsnokság a legnagyobb „naivitással” fogadott bennünket. Ázt mondták: szó sem lehet semmiféle katonai beavatkozásról, csak tegyük dolgunkat. Sőt: ha valamiféle segítségre volna szükségünk, csak keressük fel őket bizalommal. Igen, bizalommal. Ezt akkor mi nem gondoltuk komolyan. Volt azonban, aki nagyon komolyan vette, és ezekben a napokban már tárgyalt a „segítségnyújtásról”. (Folytatjuk) Petőcz Sándor
