Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-21 / 153. szám
Krónika 200 éve született Maconban Alphonse Marie Louis Prat de Lamartine (1790—1869) francia költö, politikus, akadémikus. Első verseskötete, a „Költői elmélkedések” megjelenését tartják a francia romantika kezdetének. „A giron- diak története” című történelmi munkája Európa-szerte forradalmi hatást tett, hatott Petőfire és Jókaira is. írt elmélkedő jellegű hosszabb költői elbeszéléseket is, s megírta az 1848-as forradalom történetét. „Az irodalom családi kézikönyve" című 28 kötetes óriási irodalomtörténeti és kritikai tanulmánysorozatáért „a toll gályarab- já”-nak nevezték. Esélyimpressziók címmel M. Soós György fotóművész képeiből nyílik fotókiállítás hétfőn Nagyatádon a Gábor Andor Művelődési Központban. Képünkön a szerző egyik alkotását mutatják be A Déry-alapítvány díjasai A Déry Tibor-alapítvány kuratóriuma az idén a következő művészeket részesítette jutalomban: Kiváló irodalmi munkásságáért Bajor Andort, Bertók Lászlót, Csordás Gábort, Fe- rencz Győzőt, Fodor Gézát, Lázár Ervint, Megyesi Gusztávot, Nádasdy Adámot, Parti Nagy Lajost és Takács Zsuzsát; a magyar nyelv oktatásában elért eredményeiért Alle Éva budapesti tanárnőt. A szép magyar nyelv ápolásáért Fábián Pált; a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításában nyújtott kimagasló teljeTRAFFIPAXMENETREND A Traffipax sebességmérő gépkocsik tervezett telepítési helyei október 21—27-ig: Október 21-én: Kaposvár— Sántos—Szentbalázs—Bató— Szabadi—Igái, Mernyeszent- miklós—Somogyaszaló, Bog- lárlelle—Balatonszemes, Bala- tonföldvár—Zamárdi. Október 22-én: Kaposvár— Boglárlelle—Fonyód—Bala- tonfenyves—Marcali—Mesz- tegnyő-^Bőhőnye—Kiskorpád, Siófok—Balatonföldvár. Október 23-án: Kaposvár— Siófok, B.-lelle—Balatonföldvár. Október 24-én: Kaposmé- rő—Kaposvár—Igái—An- docs—Balatonföldvár—Siófok, Ság vár—Fonyód. Október 25-én: Kaposvár— Kadarkút—Lábod—Barcs, Boglárlelle—B.-földvár, Siófok. Október 26-án: Sántos— Szentbalázs—Mernye—So- mogybabod—Mernyeszent- miklós—Kaposvár—Kiskorpád—Kaposmérő, Siófok—B.- lelle—Balatonföldvár. Október 27-én: Kaposvár— Kaposmérő—Böhönye— Mesztegnyő—Marcali, Lengyeltóti—Somogy vár—So- mogyjád—Juta—Boglárlelle— Zamárdi—Balatonföldvár— Siófok. sítményéért pedig Thomas R. Mark egyesült államokbeli és Le Xuan Giang vietnami fordítót, valamint George Szirtes angol írót tüntette ki. A jutalmakat Keresztúry Dezső, a kuratórium elnöke csütörtökön adta át. Az Alapítvány Déry Tibor özvegyének végrendeletén alapul, aki a magyar államra hagyta vagyonát, hogy annak kamataiból évente jutalmazzák a végrendeletben meghatározott kimagasló irodalmi tevékenységeket. (MTI) — Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a munkanapok átrendezése miatt lapunk legközelebbi száma szerdán, 24-én jelenik meg. A Somogyi Hírlap szerdai számában számolunk be a hétvége sporteseményeiről. Koszorúzás Szenyérben Az 1956-os forradalom hősi halottjáról, Bojtor Ferenc sorkatonáról emlékeznek meg kedden Szenyérben. Ugyanekkor koszorúzási ünnepséget tartanak az 1919-es fehérterror áldozatául esett Simon József káplán sírjánál. — Az NSZK-beli Sinsheim városába utazott a kétszeres ezüst minősítésű szuloki német nemzetiségi együttes. A 40 tagú csoport Virth József polgármesternek, az együttes vezetőjének kíséretében négy napot tölt a városban és kétszer lép pódiumra a sinsheimi magyar napokon. Tűz Istvándiban A Barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet istvándi Műanyag-feldolgozójában szombaton tűz ütött ki. A kár mintegy hatszáznyolcvanezer forint. A barcsi, illetve a szigetvári tűzoltók mintegy ötszázezer forint értékért mentettek meg. A tűz okát a szakértők vizsgálják. FILMVETÍTÉS, koszorúzás Megemlékezés Tabon (Tudósítónktól) Kulturális programmal készülnek Tabon az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltása évfordulójának megünneplésére. A Zichy Mihály Városi Művelődési Központ hétfőn és kedden is várja a város polgárait. 22-én délelőtt 9 órától videofilmvetítés lesz az 1956-os eseményekről, ezt beszélgetés követi a dokumentumfilmről. Délután játszóház, valamint ügyességi játékok várják a gyerekeket. Kedden délután 4 órától ingyenes filmvetítésre hívják mindazokat, akik kíváncsiak a ,,Halálra ítélt" című — a 34 évvel ezelőtti események elítéltjeiről szóló — magyar filmre. 6 órakor koszorúzásra és gyertyagyújtásra kerül sor a Kossuth Lajos út 53. számú épületnél, az 1956-os forradalom emlékére elhelyezett márványtáblánál, majd 20 órától tekinthetik mecj Gálffi László Jászai- díjas színművész zenés pódiumestjét a városi művelődési központban. BETÖRTEK Betörtek a Kaposvári Villamos- sági Gyár Rákóczi-pálya melletti telepére és onnan az egyik műhelyből elvittek 9 csiszológépet. Ezek értéke mintegy 300 ezer forint. Az ismeretlen tettesek az ablakon át jutottak a műhelybe, majd a tárolóhelyekről leverték a lakatokat és így szerezték meg az értékes gépeket. A telepen van portás, és őrzőkutya is. Ők azonban a betörők garázdálkodásából semmit sem vettek észre, Halottszállítási ügyelet hétfőtől vasárnapig: 0—24 óráig Kaposvár, Mező Imre út 2. Telefon: (82)-12-230 1149499) — TEHETSÉGES FIATALOK jelentkezését várja az Országos Szórakoztatózenei Központ Kaposváron működő stúdiója az 1990. november 1-jén induló DOB tanszakra. A jelentkezés helye: OSZK Somogy Megyei Ki- rendeltsége, Kaposvár, Április 4. u. 20. (108326) — Isztambuli buli október 27- töl. 6 napos út: 5950 Ft 4- vízum, szállás félpanzióval. Jelentkezni SOS telefon: (82)10-044, munkanapokon 10—16 óráig. (4068) VENDÉGE VAN? VENDÉG AKAR LENNI? VARjA A BEKE SÖRÖZŐ Kaposvár, Füredi út 24. (007400/S) OKTOBER A nap 6.11 órakor kél, és 16.48 órakor nyugszik; a hold 9.20 órakor kél, és 17.37 órakor nyugszik. Erős lehűlés vasárnap Orsolya Erős lehűlésre kell számítani. Eleinte többnyire erősen felhős idő várható, sokfelé ismétlődő esővel. Az északi, északkeleti szél megerősödik, vasárnap napközben időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 9 és 14 fok között alakul. Triesztbe utazik a Munkácsi!-kórus Négynapos vendégszereplésre az olaszországi Triesztbe utazik 24-én a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola női kara. Négynapos programjukban négy hangverseny szerepel. Mintegy negyven művel készült föl a középiskola női kara a turnéra. Egyházi és világi énekekből állították össze a repertoárjukat, amelyben többek között Bárdos, Széles a Balaton című népdalfeldolgozása mellett fölcsendül Lassus, Kodály néhány műve is. A gimnázium női kara kamarazenekart is alakított, ők szintén bemutatkoznak a vendéglátó Trieszt zeneszerető közönsége előtt. A női kart Dorogi István vezényli, zongorán kísér Kardos Kálmán és Dorogi Ákos. (Képünk a főpróbán készült) Szakaszos horgászati tilalom a Desedán Mától szakaszos horgászati tilalmat rendeltek el a Desedán. Több mint száz mázsa fogható méretű pontyot telepítenek a tóba. Teljes horgászati tilalom alá esik a tarozó déli vízterülete: a toponári oldalon a gáttól a szőlőhegy alatti öböl csónakkikötőjéig, illetve a füredi részen a gáttól az Öreg-erdő felső sarkáig (dögkúti lejáróig). Ettől északra lehet horgászni. A tilalom visszavonásig érvényes. ÜNNEPI NYITVA TARTÁS Ma az élelmiszerboltok szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. A Zselic Áruház élelmiszerosztálya 7—15 óráig, a Somogy Áruház csemegeosztálya 6.30-tól 14 óráig tart nyitva. Az iparcikküzletek zárva lesznek. Hétfőn és kedden minden kiskereskedelmi bolt zárva tart. A kijelölt vendéglátóegységek árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. Október 24-én, szerdán minden kereskedelmi üzlet a szerdai nyitva tartás szerint üzemel, a Somogy Áruház csemegeosztálya hosszabbított nyitva tartással, 8—19 óráig várja a vásárlókat. 56-ra emlékezik a pécsi tv Október 23-a ugyanúgy keddre esik, mint harmincnégy évvel ezelőtt. Ennek előestéjén 20 órától a forradalom emlékeit idézi föl a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának adása. A műsor olyan embereket .szólaltat meg, akik a pécsi, baranyai eseményeknek részesei voltak. Szemtanúkat keresnek Kiskorpád és Nagybajom között — a 61 -es út 138/600 kilométerszelvényében — halálos kimenetelű baleset történt október 10-én 10 óra 05 perckor. Egy műszakilag meghibásodott pótkocsit hagyott hátra tulajdonosa világítás nélkül, és ennek ütközött egy személygépkocsi Kaposvár felöl haladva. A rendőrség közlekedési alosztálya kéri azon járművezetők jelentkezését, akik 19 óra 30 és 21 óra közötti időben ezen az útszakaszon közlekedtek és a pótkocsi elakadásjelző háromszöggel való megjelölésével kapcsolatban bármit tudnak. Jelentkezni lehet a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán, Kaposvár, Lenin utca 12. fszt. 21-as szobában, vagy a (82)14-422 22-82-es telefonon. A Szocialista Párt képviselői köszönik a választópolgárok támogatását! (108417) Tarka sorok Nincs remény — Én már soha nem gyógyulok meg... — Ezt az orvos mondta neked? — Nem mondta ilyen egyenesen. Csak annyit mondott: ha nem hagyom abba az ivást és a dohányzást, akkor semmi sem segít rajtam. Titok — Hallottam, szomszéd úr, hogy leégett a nyaralójuk... — Pszt! Még nem... Majd csak csütörtökön ég le... Sebaj Andalgás közben a jövőről ábrándozik az ifjú pár. A fiú 22 éves, a lány 19. Már a házassági terveknél tartanak. A lány nagyot sóhajt: — De meg kell vallanom: nem tudok főzni. — Sebaj — nyugtatja meg afiú. — Én meg nem keresek annyit, hogy mind a ketten együnk. Korszerű — Még nem tudom megmondani, megkap- ja-e az állást, vagy sem — mondja a személyzetis a pályázónak. — A számítógépre mindenesetre kitűnő benyomást tett... Sikeres bátorítás A fogorvos meg akarja nyugtatni reszkető páciensét: — Igyon egy dupla konyakot... Igyon még egyet!... No, most már eléggé bátornak érzi magáj? — Én? De még menynyire! És ne merjen a fogaimhoz közeledni! Áruházban Egy fiatalember megáll a csinos elárusítónő előtt. — Mi a kívánsága? — kérdi a lány. — Szeretném megölelni, innen elvinni, es szenvedélyesen megcsókolni. De amit vásárolni akarok: az egy pár zokni... SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető Igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ Irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1,u, 101, Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető bármely hirlapkézbesltő postahivatalnál, a hlrlapkézbesftöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyed évre 435 forint, fél évre 870 forint, egy évre 1740 forint. ISSN0865-9125 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.