Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-21 / 153. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TAJOLO, OLVASOSZOLGALAT 1990. október 21., vasárnap AJÁNDÉKBA: VIDÁM PÁRNÁK Készülhetnek plüssből, kord­bársonyból, frottírból, vászon­ból. A szabásmintát a megadott méret szerint felnagyítjuk, majd varrásráhagyással minden darabot kétszer szabunk ki. Azokat a részleteket—szem, orr, száj, köröm stb.—melyeket hímezni fogunk, rajzoljuk fel, és lapos-, szár- illetve láncöltéssel varrjuk ki. Az elefánt fülét, taka­róját, a halacska pikkelyeit ki­szabhatjuk más, elütő színű, vagy mintájú kelméből, duplán szabva, slingelő öltéssel ösz- szeapplikálva, majd rátűzve a megfelelő helyre. A kiszabott darabokat jobb oldalukkal egymásnak szembe fektetve, összegépeljük körbe úgy, hogy egy kis részt szaba­don hagyunk. Ezen a nyíláson tömjük ki a párnát habszivacs törmelékkel, majd a nyílást erős cérnával, apró kis öltésekkel összevarrjuk. Gasztronómiai kalandozások Egy_ tepertős pogácsa Amikor elkezdtem gasztro­nómiai kalandozásaimat, még nem sejtettem, hogy le­veleket, sőt szakácskönyve­ket kapok. Dombóvárról egy idősebb hölgy írt tucatnyi házi praktikáról, míg egy nyugdíjas nagyatádi peda­gógus szakadt, öreg sza­kácskönyvét küldte el. Nem tudom, hogy Juhász László- né, borítójától megfosztott recepteskönyvébe miért ke­rült egy kézzel írott mondat a tepertős pogácsára utaló öt- venhatodik oldalra. Az ere­deti tulajdonosnak minden oka meglehetett rá. Ismeret­lenül is tisztelem, s ezért a százötvenvalahány éve ké­szült receptet ezúttal közzé teszem. „1 kg liszthez megdará­lunk 40 dkg tepertőt, össze­morzsoljuk a liszttel, a köze­pébe mélyedést csinálunk, hozzáadunk 2 egész tojást, 1 tojás sárgáját, 2-3 evőkanál bort, tojás nagyságú vajat, kávéskanál sót és 2 dkg élesztőt, melyet 2 kockacu­korral 2 deci tejben olvasztot­tunk. Jól kidolgozzuk és hi­deg helyen pihentetjük. Leg­jobb este elkészíteni, más­nap kiszaggatni, a tetejét to­jásfehérjével megkenni és jó meleg sütőben megsütni.” Nos ennyi nagyanyáink jó tanácsa. Legközelebb ugyancsak ebből a könyvből idézünk. ^ j A díszítésnél engedjük sza­badjára a fantáziánkat, hiszen sok mindent felhasználhatunk: gyöngyöket, farkasfogat, hím­zett pántokat, füttert, sujtást, zsinórt stb. Virágos ablakok A legtöbb növény elhelyezésé­hez az ablak kínálja a legjobb he­lyet, kitűnőek a fényviszonyok, és a virágösszeállítás kifelé is jól ér­vényesül. Egyszerű és olcsó ötlet, ha az ablakdeszkát kiszélesítjük, vagy az ablakpárkányra állítjuk a növé­nyeket. Ehhez azonban az szük­séges, hogy virágtartót acélcső­vel vagy szögekkel erősítsük oda. Célszerű üveg vagy műanyag alátétet is alkalmazni, hogy a víz ne csöpögjön le. A különböző cserepes növények szép ösz- szeállítását a felső rámára erősí­tett függő virágtartó egészítheti ki. Magunk is kialakíthatunk az ab­lakban mini üvegházat: egy abla­kot építünk be szekrénymódra. E variáció előnye; magas páratar­talmú mikroklíma jön létre. Az or­chidea és a bromélia nagysze­rűen fejlődik ilyen helyen. A növé­nyek vásárlásánál ez esetben is kérjünk tanácsot a szaküzletben, ugyanis sok szubtropikus és tro­pikus növény szépen fejlődik hű­vösebb helyen is..Ilyen célra a legalkalmasabb a délkeleti és dél­nyugati fekvésű ablak. A déli he­lyeken gondoskodni kell a fény elleni védelemről, vagy csak olyan növényt tartsunk ott, ame­lyik az erős fényt kedveli. De még akkor is gyakran kell öntözni. PELERIN­SZOKNYA Pierre Cardin legutóbbi pesti divatbemuta­tóján érdekes duplaszoknyás estélyit mutattak be. A földig érő szoknya szabása egyenes volt, felette pedig egy térdig érő, „áthajtós”. Ezt aztán lekapcsolta a derekáról a maneken, és a vállára terítette. így változott át a szoknya csí­pőig érő pelerinné. Ezt az ötletet nyugodtan „ellophatjuk” a híres párizsi divattervezőtől. Szabása rendkívül egyszerű, dupla széles anyagból 120 centiből kitelik. Félbe kell hajtani a kelmét, és a rajzon jelzett módon kivágni a körívet, amely a kisebbik ívében megegyezik a derékbőséggel. A derékpántot a maradék anyagból szabjuk, duplán és ferdén. Gombbal vagy horgoskapoccsal csukódik. A pelerin- szoknya készülhet frottírból, mintás kartonból. SZÓJABAB ES SZÓJACSÍRA A szójabab a hüvelyesek csa­ládjába tartozik. A babszemek kis méretűek, sárga, barna, fe­kete vagy márványos színűek. Kelet-Ázsiából származik, és a múlt század végén került Ame­rikába és Európába. Napjaink­ban igen fontos és értékes gaz­dasági növény. Jelentőségét magas fehérje, olaj- és szénhid­rát tartalmának köszönheti. A szójaolaj és a szójaliszt használata napjainkban már igen elterjedt. A sárga szójaba­bot 12 óra hosszat bő vízben áztatjuk, majdafellazultbabot2 óra hosszáig főzzük. Körítés­nek vagy levesbetétnek tálal­juk. Szójatejet a következőkép­pen készíthetünk: a beáztatott babhoz forró vizet adunk (2 csésze forró víz 1 csésze bab­hoz), összenyomjuk, pürét ké­szítünk belőle. Majd bő vízzel felengedjük, és kis lángon 15 percig főzzük. Ezután leszűr­jük. A szójatej nem tartalmaz koleszterint, és a tehéntejre al­lergiás betegek tejként fo­gyaszthatják. A szójatúró hús és fehérje pótlására alkalmas, főtt és nyers ételekhez sokféle módon felhasználható. A szójacsírát egy másik hü­velyes növényből, a mungó- babból nyerjük. Négy-öt nap alatt fogyasztásra alkalmas csí­ra nő a mungóbabból. Legízle- tesebb, ha vajban megpároljuk, és salátaként húsokhoz, főzelé­kekhez, rizshez, tésztához fo­gyasztjuk. Ananászból, sárga­barackból, szőlőből, cseresz­nyéből és dió- vagy mandulada­rabkákból készített gyümölcs­salátához hozzákeverve igen ízletes. A szójafehérje egyenértékű az állati fehérjével. A szójaolaj nem tartalmaz koleszterint. A szójaszénhidrátok olyan cukor­fajtákat tartalmaznak, melyet a cukorbetegek is fogyaszthat­nak. Rovatszerkesztő: HORÁNYI BARNA VÖRÖS MÁRTA VÉDEKEZZÜNK A VÉRTETŰ ELLEN Az idén megyénk több pont­ján figyeltük meg a vértetűfertő- zéseket. A fertőzés a többnyire rendszeres növényvédelem­ben részesített ültetvényekben fordul elő. Ennek oka, hogy a gyakori rovarölőszeres perme­tezések a vértetű természetes ellenségének — a vértetű für­késznek — jelentős mértékű pusztulását idézik elő. Különö­sen sok házikertben figyelhető meg afertőzés Nagyatád, Csur­gó, Marcali, a Balaton-part, va­lamint Kaposvár körzeteiben. A kártevő kizárólag almán él, és szívogatásával károsítja a fa hajtásait. A vértetűtelepeket fe­hér színű, viaszos vattaszerű bevonat takarja, amelyről a fer­tőzés könnyen felismerhető. A telepek elsősorban a fák gyö- kérnyaki részén és a gyökere­ken alakulnak ki, majd a te- nyészidőszak végén a lárvák innen vándorolnak a föld feletti GONDOS GAZDA részekre, ahol elsősorban seb­helyeken és zöld hajtásokon, levélnyeleken telepednek meg. A fertőzöttség megszünteté­se nem megy egyik napról a másikra, csak fokozatos gyérí­tésükről, illetve egyedsűrűsé- gük veszélyességi szint alá szorításáról lehet szó. Erre a célra most, illetve a telepek ész­lelésekor, házikertekben és kis­üzemekben a Pirimor 50 WP készítmény a legalkálmasabb 0,1 százalékos töménységben (a készítmény várakozási ideje 7 nap) A vértetű-telepek a téli hideg­nek ellenállnak, nemcsak a fák föld feletti részét károsítják, hanem erősebb fagyok bekö- szöntével lehúzódnak a föld felszíne alá, és ott a fa gyökér­nyaki részén telelnek át. A kár­tevő áttelelésének és a tavaszi újrafertőződésének megelőzé­se érdekében még az erősebb fagyok beköszönte előtt távolít­suk el a fákon található fertőzött gallyakat, vesszőket. A vasta­gabb ágakon a vértetves sebe­ket, telepeket terpentinnel vagy gyümölcsfaolajjal ecseteljük le és a sebeket pár nap múlva éles késsel tisztítsuk ki. A sebek fe­lületét faragjuk simára, és ken­jük be Santar SM, vagy Celcid sebkezelő anyaggal. A fertőzött fákat kora tavasszal, illetve rügypattanáskor Novenda, vagy Ágról készítménnyel kell majd áztatásszerűen megper­metezni. A következő permete­zések során ismét a Pirimor 50 WP felhasználása kerül előtér­be, mindaddig, amíg a vértetű- telepek el nem tűnnek a gyü­mölcsfákról. Dr. Katona Antal NORVEGMINTAS KÖTÖTT KESZTYŰK Háziipari szövetkezetből nőt­te ki magát a Gyoma Kötőipari Szövetkezet, amely ezt a nevét öt éve vette fel. A kezdeteknél — 1952-ben — az volt a cél, hogy minél több falusi asszonyt tudjanak foglalkoztatni bedol- goztatással, könnyű, otthoni munkával. Mára ez a réteg kiöregedett. A szövetkezet úgy váltott, hogy japán és svájci kötő- és konfek­ciógépeket vásárolt és ipari jel­legűvé alakult. Gépi síkkötött termékeik legtöbbje pulóver és kardigán, szövött készítmé­nyeik a törülközők, asztalken­dők és a lepedő. Évtizedek óta kézzel kötik a norvégmintás gyapjúkesztyűt, amelynek hűséges vásárlója Japán. Horoszkóp 22-28. KOS (III. 21.—IV. 20.) BIKA (IV. 21.—V. 20.) Szerelem: Most annyi mindennel kénytelen foglalkozni, hogy a szerelem háttérbe szorul, új kapcsolatok kialakítására nincs ereje, a régi ápo­lására pedig az idő kevés, amit partnere rossz néven is vesz Öntől. Hivatás: Ismét viharfelhők tornyosulnak, s nemegyszer megalkuvásra kény­szerül a cél érdekében. Hanem teszi meg — alul­marad! Szerelem: Érzelmi viharok dúlnak most lelké­ben. Haragban van a világgal és önmagával. Ez a hét a mélypont. Hivatás: Kemény hétnek néz elé­be: elsősorban az emberi kapcsolatok feszültsé­ge miatt. Ha sikerül rendeznie a vitás kérdéseket, felszabadult energiáit a munkára fordíthatja. IKREK (V. 21.—VI. 21.) RÁK (VI. 22.—VII, 22.) Szerelem: Békére, szeretetre, nyugalomra vágyik? Akkor próbáljon meg végre nyugton ma­radni! Partnere ugyanis nagyon ingerelhetővé vált az Ön állandó kötekedés miatt, s a végén mindketten megbánják, ami történik — de késő! Hivatás: Felelősségteljes megbízatást kap, ami­hez ugyancsak nyugalom és koncentrálóképes­ség kell, ez azonban a héten aligha lesz meg. Szerelem: Boldog órák és — ha még egyedül van — meglepő hódítások várják az elkövetke­zendő napokban. Hivatás: Nyugodt, kiegyensú­lyozott (kicsit talán már unalmasnak tűnő) idő­szak köszönt Önre, először élvezi, később már kicsit unja az eseménytelenséget. Anyagi hely­zete stabilizálódik. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) Szerelem: Egy percig se higgye, hogy boldogta­lan, csak kicsit túlságosan is sajnálja önmagát. Az események ugyan kellemetlenek, de saját maga kereste a bajt! Hivatás: Rosszkedve a munkájára is rányomja bélyegét. A hét második felében azon­ban már megtalálja a megoldást a bajokra. Szerelem: Futó kalandnak induló kapcsolatából később még bonyodalmak származhatnak! Hiva­tás: Rendkívül kedveznek a csillagok a vállalkozó 22UZ szellemű Szüzeknek. Ha most megragadják a (Vili 24 —IX 23) Ehetőséget, biztos, hogy sikerrel zárják az évet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom