Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-19 / 151. szám
1990. október 19., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Mi lesz veled, „Édosz?” A gazda gazdát keres Az alkalmazottak elbocsátására a nagyértékű berendezési tárgyak és a technikai eszközök leltározására, az épület bezárására vonatkozó döntését az Édosz szövetségi tanácsa azzal indokolta, hogy a működtetésre nincs pénz. Az ominózus időpontban ismét a Kaposvári Cukorgyár kezelői jogába került az Édosz. A gyár igazgatója, Kováts Imre egy szeptember 10-én kelt levélben szólította föl Horgosi Istvánt: ,,Kérem, hogy az épület átadásáról haladéktalanul gondoskodjon, a kulcsot gyárunk képviselőjének adja át. Az ingóságok megőrzése és állagának óvása gyárunk kötelessége. Az épület csak gyárunk hozzájárulásával használható." — olvashatjuk a levélben. A címzett nem tett eleget e kívánságnak, hiszen az eszközállományért ő a felelős. Telefonon azonban megígérte a cukorgyár-igazgatónak, hogy szeptember végéig átadja a művelődési komplexum kulcsait. Ám ez ideig még nem történt semmi. Azok viszont, akik rendszeres látogatói voltak a helynek, türelmetlenek, és azt érzik, hogy fejük fölött megindult az osztozkodás... Vanek Béla, az Édosz országos titkára és Horgosi István, a megyei titkár is azt szeretné, hogy a ház a jövőben is álljon az élelmiszeriparban dolgozók rendelkezésére és a területi feladatokat is ellássa. E sajátos, pénz nélküli helyzet létrejöttében vétlennek érzik magukat, ám továbbra is „harcolnak” azért, hogy a házat olyanok használják, akiket megillet. Szó esett arról is, hogy az alagsori, egykor még üzemelő vendéglátó-ipari egység újra fogadja az idelátogatókat, s az itteni haszon a művelődési ház működtetésére fordítassék. Horgosi István szerint a megszűnéshez — illetve ideiglenes szüneteltetéshez — úgy tetszik egyenes út vezetett, hiszen a művelődési ház vezetőjét már korábban is arra kérték, hogy — a szentjakabi Móricz Zsigmond Művelődési Ház mintájára — próbáljon jövedelmező tevékenységek után nézni. A kezdeményezések legtöbbje elsikkadt. Talán ha több bevételi forrás lett volna, most nem így alakulnak a dolgok... A könyvtár módszertani felügyeletét a Szakszervezetek Somogy Megyei Könyvtára látta el. Megítélésük szerint mindenképpen szükség van a jól működő, 20 ezer kötetes könyvtárra, (amelynek állományából a Zrínyi és a Vörös Hadsereg úti Fotó: Kovács Tibor iskolába is került). Az átmeneti szüneteltetés következményeként itt kapta kézbe munkakönyvét Somogy első munka- nélküli könyvtárosa. Amikor felreppent a hír, hogy megszűnik az Édosz művelődési ház, akadt jelentkező, aki meg akarta venni a létesítményt. Az épülettől azonban nem akart megválni a tulajdonosa. Kováts Imre, a cukorgyár igazgatója jól döntött, amikor a több millió forintos bevételi forrást jelentő épületet nem bocsátotta áruba: ehelyett inkább vár. Hogy mire? Egy olyan jogi személyre, aki bérli majd a helyiségeket. Az igazgató azt ígéri, hogy a bérleti díj megállapításában nem fog majd vastagon a ceruzája. Éppen azért, hogy az alapfunkciók mellett — élelmiszerbolt, húsbolt, vállalati klub — a művelődésre is jusson valami. A cukorgyár vezetése is egy vendéglátóegység létrehozásában látja a megoldást. E bevételekből — az átadott eszközökkel —talán továbbra is lehetne működtetni a könyvtárat. Ha nem akad vállalkozó—bár a megyei és a városi tanács illetékesei segítenek ilyen személyt keríteni — akkor egy úgynevezett „vegyes hasznosítású” épületet alakítanak ki, amelyben Kováts Imre tervei szerint egy menedzser- és egy szórakoztatóközpont kapna helyet néhány vendégszobával. Am előbb beperelik az Édoszt a vendéglátó vállalat—mint bérlő — által tönkretett helyiségekért. Egy ház amelynek van is, nincs is gazdája—tehát gazdára vár. Hogy lesz-e vállalkozókedvű, s a kultúra iránt (is) érzékeny egyén eme üzleti érdekekre épülő világban? Nem tudni előre. Egy azonban tény: a jószándék kevés. Lőrincz Sándor Egy darabka mesevilág A KUTASI BÁBKÉSZÍTŐK A látvány szívmelengető volt, ahogy beléptem Göncz Józse- fék házába Kutason. Egy darabka mesevilág — ez jutott e- szembe. Mindegy, hogy az ember hol él, városban vagy tanyán, ha a harmóniát önmagában hordozza. A pár évvel ezelőtt épített családi ház melegséget és sok-sok ötletességet nyújtott. Zegzugok, kandalló, oszlopok és barátságos, „vendégmarasztaló” sarok. S rengeteg tarkabarka báb: sünök, nyuszik, csigák, madarak, bohócok. Éz persze nem véletlen, hiszen a vendéglátók bábkészítők. Ottjártunkkor Göncz József feleségével, Pálfi Máriával beszélgettünk. — A férjemmel itt, Kutason ismerkedtünk meg. Édesanyja az óvodában dolgozott, ahol en óvónő voltam. A szerelemből hamarosan házasság lett. A férjem akkor még a SÁÉV-nál dolgozott. Önálló lakásunk nem volt, a szülőknél laktunk, s hogy egy kis plusz jövedelemhez jussunk, vattacukrot készítettünk. Főleg búcsúkban. Egy alkalommal Buzsákon láttam meg a bábokat. Rögtön megtetszettek. Mindig is szerettem rajzolni; azt mondják jó a kézügyességem. Volt kitől örökölnöm, hiszen édesapám restaurátorként dolgozott Erdélyben. — A búcsúból tehát egyenes út vezetett a mai sikerekig... — Nem egészen. A férjemet hamarosan behívták katonának. Én esténként bábokat terveztem, rajzolgattam. A magány aktívvá tett. Az emberek biztattak: aki látta, annak tetszettek a természetes anyagból készült, színes játékok, figurák. Már csak egy esztergályos hiányzott, hogy a fejeket elkészítse. Ekkor társult velem a férjem. Szabad szellemi foglalkozásúként önállóak lettünk. Ezer forint befektetéssel indultunk: filcet, színes anyagokat és fagolyókat vásároltunk. — Ennek már hat éve. Azóta komoly nemzetközi sikereket is magukénak tudhatnak. — Lehetőségünk adódott arra, hogy munkáinkat lezsüriz- tessük. Majd megkeresett bennünket az IDEA, amely külkereskedelmi kapcsolatteremtéssel is foglalkozik. Akkor kaptuk az első ajánlatot. Német ízlésnek megfelelően, fekete-fehér összeállításban ötven bohócot készítettünk. Ezzel szerepeltünk a müncheni kiállításon. Amikor a bohócokat készítettem, megdobbant a szívem, és a szájvonala kissé „elcsúszott”. Ezért minden bohóg egy kicsit más, mint a többi. Érzik ezt az emberek is, mert amikor vásárolnak, sorba állítják őket, és nézegetik, hogy melyik vonzóbb. — Sorra jöttek a nemzetközi meghívások: Frankfurt, Malmö, Strasbourg... És hamarosan Udine. Milyen tapasztalatokat hoztak Európa nyugati részéből? — Rengeteg apró ötletet, s ezt a munkánkban fel is használtuk. Legutóbb Strasbourg- ban egy francia üzletember azzal a kéréssel keresett meg bennünket, hogy ötvenezer fre- golijátékot rendelne tőlünk. Bár ilyet még nem csináltunk, elvállaltuk, mert nemcsak kiváló üzletnek, hanem nagyon izgalmas feladatnak is látszik. — Mi az a fregolijáték? — Különleges bábu; egy test- , ben három személyt lehet „életre kelteni”. Mesék megszemélyesítésénél használják. — Egy három- és egy hétéves kislányuk van. Ők milyennek találják a bábokat? —Nekik a mi munkánk végtelen játékot jelent. Amikor dolgozunk, segítenek: kézre adják az anyagot. Nagy élvezettel vesznek részt a munkában. Szerencsés is az így együtt tölthető idő, mert egyébként sokat va- gyunktávol otthonunktól. Gyakran kell utaznunk anyagbeszerzés és árusítás miatt, de mindig csodálatos érzés hazatérni. Ez a pár négyzetméter a nyugalmat és a biztonságot jelenti. Harminc kilométerre van a város, de nem érezzük ennek hátrányát. Hunyadkürti Ilona (Fotó: Jakab Judit) HA CASTRO SIÓFOKRA JÖNNE... Elefántfüle nőtt a népművelőnek Azt mondtam a barátomnak (legelőször tán egy éve történhetett, azóta is csak ismételgetem állandóan), hogy csináljon már valamit; ne álljon üresen, kihasználatlanul Siófok és környékének művelődésügyét- szórakozását szolgáló munkahelye, a Dél-balatoni Kulturális Központ. Hiába magyaráztam, barátom, a Tibi fura dolgokat mondogatott nekem azzal kapcsolatban, hogy ők úgy dol- oznak, hogy majd megsza- adnak, ennek ellenére nem talál otthonra nálunk számos szép kezdeményezés. Mondtam is neki: haver, te népművelő vagy, nem adhatod fel, rajtad a világ szeme! Mutassad az utat nekünk Európa felé! Szóval el- diskurálgattunk. Én azt mondtam: a bérletes előadásokon kívül csupán operett van, meg néptánc, ő meg úgy válaszolt, hogy mit lehet tenni, ez érdekli az embereket. Amikor úgy vélekedtem, hogy próbálkozni azért illenék, lemondóan legyintett: megtettük már számtalanszor, nézd meg mekkora veszteséggel. Fenn is kell tartani az intézményt! Tegnap megkeresett a barátom es azt mondta: figyelj, van itt egy-két dolog amivel újra megpróbálkozunk angol—német—francia—olasz nyelvtan- folyam meg felvételi-előkészítők négy tárgyból aztán kozmetikai tanfolyam tinédzsereknek és természetgyógyászati előadás-sorozat és biokertészet — ne vágj a szavamba! — mert idegenforgalmi marketing- és reklámismeretekre is szert lehet tenni nálunk és a vállalkozásszervezőknek is tudunk segíteni... — Vegyél már levegőt Tibi, mert megfulladsz — vágtam a mondat közepébe. — Ha ilyen ügyesen megszerveztétek az egészet, akkor nincs más teendő, mint feladni néhány hirdetést a televízióban, a rádióban és legelőbb persze a Somogyi Hírlapban, aztán már özönlik is a nép! Tovább is ecsetelgettem volna még a reklámozás célszerűségeit, de közben észrevettem, hogy a barátom nadrágja úgy néz ki, mintha elefántfülei nőttek volna. S a kifordított zsebekből nem gurult a földre egy ágrólszakadt fillér sem. — Hát akkor nincs más, — folytattam —, mint kézenfogod a kollégáidat, aztán rikkancsként tele- kürtölitek az egész várost a programok hírével, meg hogy a hónap végéig lehet rájuk jelentkezni. írhattok kézzel plakátokat is, rögvest adok (lásd hogy haverok vagyunk!), egy maroknyi üres papírt, aztán ragaszd tele vele Siófokot. Nézd csak! — szóltam, s ceruzám közben szélsebesen szántotta az asztal lapját, ha megjelenne a városban a Fidel Castro, fél órán belül mindenki tudná. Úgy számolom, hogy a ti népszerűségetekkel két nap alatt lehetne körülbelül bevégezni a feladatot! Diadalmas mosollyal néztem rá, de ő csak szomorúan annyit kérdezett: Hát ilyen havervagy, nem segítesz? Magabiztosan léptem ki a lavórból, melyben eddig közösen áztattuk a lábunkat, sietve cipőt kerítettem, majd a fogam hegyéről odavetettem neki: haver, kérhetsz tőlem bármit, de a lapomban egyetlen sor ingyenreklámot sem írok! Rácsaptam az ajtót, de még a folyosón is dödögtem magamban: Méghogy leírjam, hogy manöken- és divattervezéssel kacérkodó környékbeli lányoknak és asszonyoknak is vetélkedőt szerveznek, amire október 25-ig lehet jelentkezni. Hát mit képzel ez? Czene Attila Odafenn, valahol Budán áll egy igen takaros kis házikó. Társasház, három lakással. Egykoron bizonyos Berecz úr, Váncsa úr és Tatai úrhőlgy járté falak között. Hogy, hogy nem— most ne firtassuk mi okból —, a régi lakók elköltöztek, s újak kerültek a helyükbe. Bizonyos Andrásfalvy úr, Keresztes K. úr és Surányi úr. Meddig lesznek majd itt, s ki jön majd utánuk? Nem a mi dolgunk megjósolni. Mindhárom új lakó megfelelő állapotban vette át a lakást. A falak kimeszelve, ajtó, ablak a helyén, villanykapcsolók nincsenek leszerelve. Rendes népek voltak hát az előzők is, mégis úgy esett, hogy néhány HELYCSERE limlom ott maradt. A sarokban, a pincében, a padláson, a folyosón vagy a kert sarkában. Andrásfalvy úr, az új főbérlő például 32 kötet könyvre bukkant a spájzban. Az,, Ellenforradalom tollal és fegyverrel” című kötetet a sarki antikvárium nem volt hajlandó átvenni, így azóta is ott porosodik Andrásfal- vyéknál. Bizony néha jó hasznát veszik, ha egy billegő asztalt kell alátámasztani. Találtak továbbá az új lakók egy B. J-né, született S. Anikó névre kiállított politikai főiskolai indexet. Vizsgajegyek nem voltak benne. Kortárs magyar írók kötetei is maradtak a pincében. Mindegyik bizonyos,, B. J-nek, a Magyar írók Szövetsége atyai jóbarátjának” volt dedikálva. A dedikációk alatta mai kormánypártjeles íróinak aláírásai. Keresztes K-nak mániája a környezet tisztasága. Beköltözése után sikált, pucolt, csiszolt mindent. Kidobta Váncsáék elhagyott kacatjait: állami gazdaságok és téeszek díszokleveleit, mutatóba küldött s mára márpirinyóra száradt óriás tököket, kistraktor-maketteket, vándorzászlókat, mezőgazdasági versenyfelajánlásokat, humuszgyűjteményt, Micsurin- bélyeget és impregnált vetőmagot. Tatai Ilonka új lakójának volta legkönnyebb dolga. Alig maradt valami a lakásban, néhány gumitárgyon kívül, úgy mint: gumikülső, gumibelső, gumimatrac, gumibugyi, gumicukor. Sohasem fogjuk megtudni, miért került ennyi gumiáru ebbe a lakásba. Vajon milyen kacatok maradnak az új lakók után? Hamarosan beszámolunk róla. (majláth mikes) Angolok Ottlik Gézáról A huszadik századi magyar próza mestereként, egyúttal jelentős európai íróként és Dickens, Evelyn Waugh, G. B. Shaw, John Osbome briliáns fordítójaként méltatja az október 9-én elhunyt Ottlik Gézát keddi megemlékezésében a The Times. , Kiemeli, hogy a második világháború, majd az azt követő sztálinizmus kényszeritette Ottlik Gézát arra, hogy műfordítással keresse meg a kenyerét. „Iskola a határon” című regényének megjelenése 1959-ben, a forradalom utáni Magyarország fojtogató légkörében, egy bátor ifjú szerkesztő fortély os diadala volt — úja. „Ottlik Géza a magyar irodalmi élet magdmyos alafc/a volt. de élete utolsó évtizedében a hetvenes évek során színre lépett fiatal írónemzedék hősévé lett, a mai és a háború előtti magyar próza közötti élő kapocsként ünnepelték” — úja a The Times.
