Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-17 / 149. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. október 17., szerda Őszi lehalászás — Nem csak haipénzzel fizet... Hat tó hazája Bárdudvarnok. Dombok ölelik a falucskát, köz- útja sem zavarja háborítatlan csendjét. A Goszthony család terebélyes birtoka vadaskerttel, halastórendszerrel és arborétummal büszkélkedett. A Bárdibükki Állami Gazdaság öt évre bérbe adta a pusztuló tavakat Kovács Lajosnak és Pitz Andrásnak. Három éve gazdálkodnak itt. Falkában húzták a hálót a környék halastóbérlői az őszi lehalászáson. Az ember nem lát bele a vízbe, a zsákmányt csak becsülheti. — Mire számítanak? Pitz András: — Tizenöt, húsz százalékkal kevesebb lesz a hal, mint tavaly. A szárazság az oka. Az egyik tavunk csaknem kiszáradt. A legnagyobb pusztulás a süllőállomanyt érte. A háromnyaras ponty másfél kilóra nőtt, a kétnyaras eléri a harmincöt dekát. Ezenkívül busát, amúrt, csukát és harcsát telepítettünk a tavakba, A zsippói halastavak jó kezekbe kerültek. Tavasszal felújították őket; megerősítették a gátakat, a halágyakat kikotorták. Mintegy négyszázezer forintot fordítottak rájuk. — Megéri a halastó-gazdálkodás? — Az ötéves bérleti szerződés lejártáig még két esztendőnk van. Szeretnénk meghosszabbítani, mert időbe telik, amíg megtérül a befektetés, a munka. Megéri-e? Hosszú távon igen. Vásárlóink főleg a Kaposvár környéki horgászegyesületek; ivadékokat nevelünk számukra. Ottjártunkkor a Töröcskei-tó gazdája, a Kaposvári Sporthorgászegyesület megbízottja válogatta a „horogérett” pontyot őszi telepítésre. A süllőivadékot a Desedába szállították. A környéken öt halastóbérlő gazdálkodik. Egyiküknek sem tanult mestersége a halászat; egymásnak segítenek a munka dandárjában. Elkél az emberi erő a lehalászáshoz, s a megértés is, a kölcsönzött ősi szerszámokkal. Kovács Lajos bérlő: — Az erdészetben szereztem szakmát. A somogyfajszi uradalomban az is a feladatunk volt, hogy segítsünk a halászoknak. Volt némi tapasztalatom, ezért is vágtam bele a halgazdálkodásba. Amit nem tudtam, megkérdeztem mástól. A lehalászás irányításában Fotó: Gyertyás László közreműködött fíácz Béla halászati szakmérnök is, aki Mikébe halkeltetéssel foglalkozik. Elégedett a művelettel, ahogy a lehalászás folyik. — Szakszerű munkát végeznek. Ezt elmondhatom valamennyi halastóbérlőről. Tervszerűen gazdálkodnak. Az ivadékok jelentős részét biztosítom számukra; ezzel is segítem őket a megfelelő halállomány kialakításában. Újraéledtek a zsippói tavak. A halastógazdák biztonságos megélhetésre számítanak, vásárlóik jó minőségű halra. A gazdálkodással pedig együtt jár, hogy a tájvédelmi körzet megfiatalodik. Horányi Barna Akiket a határig kísértek... A közbiztonsági akció somogyi tapasztalatai (Folytatás az 1. oldalról) — Mikor kezdték el az akciót és hogyan fogtak hozzá? — Valamennyi rendőrkapitányság területén október 8-an, az úgynevezett akcióterv alapján láttunk munkához. Reggel 6-tól 22 óráig tartott az ellenőrzés. Ez Kaposvár kivételével egy hétig mindenütt intenzíven folyt. A megyeszékhelyen ugyanis azokat a szórakozóhelyeket, ahol külföldiek megfordultak, tovább ellenőriztük. „ Önkéntes jogkövetők ” —Kiket szűrtek ki eddig és mi lett a sorsuk? — A múlt hét végéig Somogybán 24 külföldinek a tartózkodási engedélyét vontuk meg. Hat román és egy lengyel állampolgárt úgy távolítottunk eí az országból, hogy egészen az államhatárig kísértük őket. Tíz lengyel és 8 román úgynevezett „önkéntes jogkövető" volt, ami azt jelenti, hogy elismerték, hogy itt devizavámbűncselekményeket követtek el. Nem is szándékoztak tovább Magyar- országon maradni. Ennek megfelelően vállalták, hogy meghatározott (rövid) idő alatt saját járművekkel, illetve tömegközlekedési eszközökkel elhagyják a Magyar Köztársaságot. Egy szovjet (ukrán) férfit Barcson hiányos ruházatban, lerobbant egészségi állapotban találtunk. Feltehetőleg már egy hete csavargott a környező szőlőhegyekben. Jelenleg a kaposvári kórházban kezelik. Ráakadtunk két szíriaira, aki nem tett eleget bejelentési kötelezettséginek; ezért megbírságoltuk őket. Az utóbbi napokban előállítottunk több vietnamit is. A járőr elsősorban azért hozta be őket, mert nyelvi nehézségek merültek fel. Utóbb kiderült, hogy ők — kettőt kivéve — a Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyárában dolgoznak, illetve dolgoztak. Ugyanis többen repülőgépre, illetve moszkvai csatlakozásra várnak. Addig az árusításokból befolyt pénzből igyekeznek helyzetükön javítani. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy ezt a tevékenységet fejezzek be. Felbontják az arabok szerződését — Milyen arányban fordultak elő bűnözők a külföldiek között? — Az idegenrendészeti akció során igazoltatott külföldiek mintegy 60 százaléka követett el különféle deviza- és vámbűncselekményt. Velük szemben a megyei vámszervek és rendőrkapitányságaink jártak el. — Részt vettek-e súlyosabb bűncselekményben az előállítottak? — A közismert kaposvári arab—cigány konfliktuson kívül nem történt súlyosabb bűncselekmény, amelyhez külföldieknek lett volna közük. Az arabok bűnügyében e hét végén várható a másodfokú tárgyalás. Tudunk arról, hogy az iskola, a Tesco, illetve az oktatási főhatóság máris megállapodott, hogy felbontják az arab diákok szerződését. Ők tehát végleg elhagyják a megyeszékhelyet. — Találkoztak-e ellenállással az akció során? — Rendbontásra és ezzel kapcsolatos kényszerintézkedésekre nem került sor. — Mi a biztosíték arra, hogy akiktől most megvonták a tartózkodási engedélyt, nem térnek-e vissza és tartózkodnak nálunk ismét szabálytalanul? — Részben az, hogy megszigorították az úgynevezett vízumkötelezettséggel kapcsolatos szabályokat. A külképviseleti hatóságaink ugyanis az útiokmányok megvizsgálásakor látják a tartózkodási engedély megvonásával kapcsolatos bélyegzőnket, s ez azt jelenti, hogy meghatározott ideig nem adhatnak beutazóvízumot. A nagyobb gond inkább azokkal van, akik útiokmány nélkül voltak nálunk és úgy adtuk át őket. Ilyen lépésre került sor például a román határon. A román hatóságok az első nap minden vizsgálódás nélkül át is vették tőlünk saját állampolgáraikat. Másodszor azonban közölték, csak akkor hajlandók erre, ha a követségtől szerzünk olyan dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy valóban román állampolgárokról van szó. Végül is, szerencsénkre, nem kellett igazolást beszerez-' ni, mert a románok átengedtek hozzánk török állampolgárokat, olyanokat, akiket mi nem akartunk befogadni, így aztán „csereakció” útján megszabadultunk a kiutasított román állampolgároktól. A török ügyét pedig más módon rendeztük. Az ilyen — tehát útiokmányok nélkül — kitoloncoltak visszatérésére számítani lehet. — Véget ért-e az idegenrendészeti akció? — Csak látszólag. A külföldiek ellenőrzését addig folytatjuk, amíg az országos főkapitány befejezettnek nem nyilvánítja. Addig változatlanul kilenc közrendvédelmi beosztott, nyolc bűnügyi nyomozó, öt igazgatásrendészeti előadó, több vámhivatali dolgozó — és hat gépjármű vesz részt a munkában. Szegedi Nándor I I Az Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet felvételre keres 1 központifűtés- szerelőt Jelentkezni az intézet gazdasági vezetőjénél lehet. Kaposvár, Cseri út 6. (108271) ■ Az Ön szolgálatára ■ nyitva: hétfőtől péntekig: ■ 9—17 óráig ■ szombaton: 9—13 óráig ■ INTERGOLD l ÉKSZERÜZLET a Vásároljon nálunk m ezüstöt, aranyozott ezgstöt, ■ 8—14—18 karátos aranyárut ■ és 14 karátos brillgyűrűt. ■ Kaposvár, Ady E. u. 14. ■ (149503) r — — — — — — — — i | KOLESTON IGORA ROYAL LONDACOLOR hajfestékek ANACONDA készítmények fodrászcikkek nagy választékban kaphatók. I Kérésre csomagot küldünk. ■ lllatszerbolt Kaposvár, Berzsenyi u. 12. L_ — .<3874>j t y„ ;* * auf Újra élnek a zsippói tavak