Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-15 / 147. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. október 15., hétfő Az államtitkár nem értette a kérést A,, magad uram ” logikája Egy önépítő iskola törekvéseiből —A vállalat már nem, az adó még parancsol A faipari tanműhelyben Fotó: Lang Róbert Készül a tornaterem A kaposvári Építőipari Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet megyénk legfiatalabb középfokú oktatási intézménye. Alapépülete viszont talán a legöregebb: a századfordulón épült. Működött benne elemi népiskola, gazdaképző, mezőgazdasági technikum és általános iskola is. Az építőipari szakképzésnek 1986-tól ad otthont. Az iskola épületrendszere évről évre változik, szinte hihetetlen gyorsasággal bővül. Szembeötlő ez a súlyos anyagi gondokkal küszködő oktatás területén. Tehát ez az intézmény nemcsak fiatal, hanem okosan gazdálkodó is. S ez mai világunkban ha nem is nevezhető egyedülállónak, de országosan is példás. — 1986-ban a magasépítési technikus-szakképzést minden előzmény nélkül indítottuk be — mondja a kezdetekről Poniktor Zoltán igazgató —, s az 512-es szakmunkásképző intézetből „átvettük” az építőmesteri, a szakipari és faipari szakmák oktatását. A három tanév alatt a diákjaink száma megkétszereződött, most szeptembertől csaknem hétszázan tanulnak nálunk. Az iskola diákjai kezdetben különböző építőipari vállalatoknál sajátították el a gyakorlati ismereteket, ám ennek a rendszernek a SÁÉV és a Tanép megszüntetésével nem volt jövője. Az intézmény azonban elébe ment az eseményeknek, még időben lépett. — Mivel 1986-ben nem volt helyben lehetőségünk gyakorlati oktatásra, gyerekeink vállalatokhoz jártak. Ez azt jelentette, hogy a szakképzésnél a vállalatdiktált: ez van, ha megfelel, jó, ha nem, akkor úgyis alapon. Felismertük, hogy az akkori körülmények csak romlani fognak, s az illúziónak tetszett, hogy a tanács majd épít nekünk egy szuper iskolát. S felvetődött a kérdés: ha ezek a vállalatok tönkremennek, mi lesz a diákjainkkal? Tehát az iskola lépett: a felüljáró építésekor vállalt bontást, s az építőanyagot felhasználva 480 négyzetméteres faipari tan- műhellyel bővítette intézményét. Természetesen saját kivitelezésben. És erre igen büszkék. Jogosan... De megvolt a műszaki átadása annak a bővítménynek is, amelyben hat tanterem, szertárak és esztétikusán kialakított zsibongó kapott helyet. Az első téglasort 1989. március 1 -jén raktak le. Az iskola ehhez 22 millió forintot kapott a városi tanácstól. A beruházás befejezéséhez a megyei tanács 4 millió forintot adott. — Ezt az épületet a diákok október végén vehetik birtokba —folytatta az igazgató—, ám a második ütemben továbbépítjük a bővítményt: számítógéptermet, könyvtárhelyiséget, ügyviteli és tanári irodát szeretnénk kialakítani. Ha az időjárás engedi, még az idén elkészül az alapozása. Mivel az infláció örökös ellenség, az építőmesteri tanműhelyünk kivitelezését is megkezdjük az ősszel. Erre a pénzt — 14,8 millió forintot — pályázat útján nyertük. A hiányzó 6 milliót „sajátból" tesszük hozzá. A bővítések sora még folytatódik: 22 millió forintért — amelyet ha év alatt kell megfizetni — az iskola megvásárolta a Vasipari Ktsz-tőí az egyik hatalmas szerelőcsarnokot. Az épületet most alakítják át a diákok. — Régi vágyunk egy tornaterem, most végre megvalósul — mondta Ponikfor Zoltán, majd mosolyogva hozzáfűzte: — Ezt nem lehetett kihagyni! S hogy minderre honnan van anyagi fedezet? — 1987-ben két tanulócsoporttal kezdtünk munkát vállalni — magyarázta az igazgató —, s a pénzen eszközöket vettünk. Ma már eljutottunk odáig, hogy nem kell munka után járni, az igények kimerítik lehetőségeinket. Bűn, hogy ebben a gazdasági helyzetben nem merik föl, hogy a szakképző intézetekben mekkora termelői kapacitás rejlik, kihasználatlan szellemi erő és eszköztár. Az állam elmulasztotta a szakképzés eszköz- rendszerének a fejlesztését, hát saját erőből kell pótolni! Hiszen egy leendő fellendülő gazdaságba jó szakemberek kellenek. Az iskola munkavállalásaiból befolyt nyereségét azonban nem használhatja teljes egészében az oktatás, az alaptevékenység korszerűsítésére, adóznia is kell. — Milyen erkölcsi alapja van a pénzügyi kormányzatnak, hogy a gyerekeket, akiknek közben meg is kell tanulniuk a szakmát, profi építőipari vállalatokkal versenyeztessék?—tette föl keserűen a kérdést Ponikfor Zoltán. — Levélben kértem dr. Botos Katalin államtitkárt, hogy a szakképzőiskolák tanrend szerinti gyakorlati oktatás során végzett tanulói gyakorlótermelő tevékenységet általános forgalmi adó, az igv képződő eredményt pedig vállalkozási adó ne terhelje, válaszlevelet ugyan küldött, de nem értette meg a kérésemet. Pedig tevékenységünk eredményevei a költségvetést tehermentesítjük. Végül elmondta az igazgató, hogy ezt az időszakot átmenetinek tekintik, mert ideális helyzetben a diákok gyakorlati oktatását a vállalatoknak kellene felvállalniuk. De ez nem csorbítja az Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet érdemeit: csupán három tanév kellett, hogy a gondokat leküzdve megteremtse a gyakorlati oktatás bázisrendszerét. Tamási Rita Fotó: Kovács Tibor ZSELICI ŐSZ 1990 Búcsú a falumúzeumban Az országban egyedülálló — élő faluban létrehozott — Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény adott otthont a már hagyományosan évről évre megrendezett Zselici ősz rendezvénysorozatnak. Az 1800-as éveket, illetve a századfordulót idéző falumúzeum hiteles környezetében a hagyományőrző búcsút a dombon méltósággal álló népi barokk stílusú, gyönyörű református templom vigyázta. A rendezvény igen változatos és színes programot ígért, fél tízkor Torma János makett-kiál- lításával kezdődött. Sok érdeklődőt vonzott a játszóház és a kézművesek bemutatója, az apróságok most is hálás közönségnek bizonyultak. Délután egyre több szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözött fiatal és ragyogó ruháját büszkén viselő idősebb ember vegyült el a búcsú forgatagában. A program: néptáncbemutatókat ígért. Két órától a Zengő együttes — mindig nagy érdeklődés és siker kísérte — koncertjét, népi együttesek bemutatóját. Nevezetesen: a szennai gyerektánccsoport, a somogyi aprók és a buzsáki népi együttes műsorát ajánlották a közönség figyelmébe a szervezők. A táncos lábakat a kaposvári Kabarészínpad előadása követte. Délután öt órától a bajai és a kaposvári egyházi kórus koncertje várta a közönséget. A búcsú mint mindenütt, bállal fejeződött be, ahol a talpalá- valót Ölbei Miklós zenekara szolgáltatta. x. R. A FŰGGÖNYHI JZÓ Afiiggönyhúzó a színházi élet krémjéhez tartozónak vallotta magát. Persze a foglalkozás rovatba mást jegyeztek be a személyi igazolványába, de ennek ellenére ö volt a függöny húzó. Nem hagyott ki egyetlen előadást sem; lehetett náthás, asztmás, történhetett bár- mű ő mártír módon ott volt a színpadon, és húzta a függönyt rendületlenül Később akadt egy helyettese, segédje. Hamarosan ö is átvette afüggönyhúzófontosságát valló téziseket, és hű követője lett a Függöny húzónak. Emberünk meggyőződéssel vallotta: játszhat a színész, amit akar, ahogy tud, mindez semmit nem ér, ha nem megy föl a függöny. Ezt aztán mindenki tudomásul vette, a bohémek vidáman, mások nemtörődöm egykedvűséggel, ám volt, aki hamar megunta a függönyhúzás mítoszát és leszólta ezt a munkát. (Ezek a színészek általában egy szezonra szerződtek, vagy ha nem, hát akkor is hamar eltávoztak a színháztól.) Okét nem szerette. Némelyiküket lépten-nyomon ócsárolta. De vigasztalta, hogy ezek úgysem maradnak sokáig. Változtak az idők, a függönyt most automata húzza. A napokban találkoztam emberünkkel. Köszönésemet kecses biccentéssel fogadta. (Mint korábban megjegyeztem, változtak az idők!) Arcáról látszott: a régiek még mindig öt tartják ,, A” függöny húzónak, az ifjak pedig ápolják az örökül kapott legendát. Hiába no, nincs az a színház, ahol ne kéne függönyt húzni! És nem is biztos, hogy csak a színházról van szó. Jóllehet Shakespeare óta tudjuk: színház az egész világ... Kovács Tibor TÁNCOS LÁBÚ GÓLYÁK Négy hét után — egy lábon állva — sikeresen vizsgáztak a kaposvári tanítóképző vadonatúj hallgatói. Közös—Bábel környékén már ismert nyelvjárásban elmondott — esküjükben megfogadták, hogy igazi diákok lesznek: fokozott érdeklődést tanúsítanak a képregények és egyéb, klasszikusnak mondható műfajok iránt — természetesen csak a matematika-előadásokon. A gólyák egy hónap után meglelték életük értelmét: azért vannak, hogy felsőbbéves kollégáiknak boldogságot szerezzenek. Éjfél felé járt már, amikor a gólya-hercegnő és herceg fejére került a korona, akiknek mindenféle indiszkrét kérdést tettek fel, ám ők rutinos vizsgázóként sikeresen kitértek a konkrétumok elől. Fotó: Lang Róbert Leitner Sándor főigazgató — festőművészként is az esztétikum jeles értője — örömmel közölte az újságírókkal, hogy a 250 elsőéves hallgató nagyobb része rendkívül csinos... hölgy. A táncversenyen (és ezen kívül is) ez beigazolódott: a tangónál és a lambadánál erőteljesen érezhették a férfiak valami kemény fuvallatot a spanyol és a Karib-tengeri éjszakák fülledt erotikájából. A csúszós parkett gyakran megtréfálta a tűsarkú cipőben lebbenő hölgyeket, felvillantva a nyári napozások és a fehérneműk elbűvölő kontrasztját. Fotósunk — aki néhány hónapja még a főiskola növendéke volt — sajnos csak pár ütemmel, de mindig lemaradt ezekről a szemet gyönyörködtető pillanatokról. (Süli)
