Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)

1990-09-06 / 114. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. szeptember 6., csütörtök A miniszter megírta levelét Sajtótájékoztató a HM-ben (Folytatás az 1. oldalról) Sokáig azt hittük, hogy de jól megy a katonáknak. Nos, erről szó sincsen. A Magyar Honvéd­ségben kevesen vannak, akik 20 ezer forint körüli jövedelmet mondhatnak magukénak. A polgári alkalmazottak 47 száza­lékának nettó jövedelme nem éri el az 5 ezer forintot. Vidéken egyre-másra bocsátják el a tisz­tességeket létszámleépítés címén. Megélhetési gondok vannak a katonacsaládokban. Luxus-e ilyen körülmények mellett fejlesztésről, új egyenru­háról beszélni? — kérdezték az újságírók. Nos, kiderült, hogy a 40 milliárdos költsévetésükből az idén mindössze 7 százalékot fordítottak fejlesztésre. Tovább dúl az egyenruha körüli vita. Még nem tudni, hogy milyen lesz, de az már bizonyos, hogy nem egyszerre vezetik be. Kon­dor Lajos vezérőrnagytól, a miniszter kabinettitkárságának vezetőjétől hallottuk, hogy a honvédség újabb vál­toztatásokra is készül. A kedve­ző nemzetközi viszonyok mel­lett a nagyhatalmi érdekektől mentes, nemzeti hadsereget akarnak létrehozni. A szovjet csapatok kivonulnak az ország területéről, hazánk kilép a Var­sói Szerződésből. A történelmi hagyományokat kívánják újra­éleszteni, még a csapatok elne­vezésében és zászlaiban is. Keleti György ezredestől a mi­nisztérium sajtószóvivőjétől hallottuk, hogy a szovjet csapa­tok kivonása menetrendsze­rűen tart. A tervezett 1352 sze­relvényből 544 már elhagyta az országot és 808 elszállításra vár. Nem titok, hogy Somogy­ból, pontosabban Taranyból az utolsók között vonulnak ki. Vár­hatóan februárban. Dr. Fehér József ezredes, a minisztérium jogi főosztályának vezetője sokakat érdeklő kér­désről számolt be. A hadsereg­ben is történtek törvénysérté­sek az 50-es években. Jogtala­nul telepítettek ki tiszteket és tiszthelyetteseket. Ez többnyire a lefokozásukkal is járt. Eddig 1356-an kérték dolgaik rende­zését. A minisztérium csupán annyit tehet, hogy visszaállítják rendfokozatukat, tiszti becsüle­tüket. Hogy mennyi lesz a nyug­díjuk? Még nem tudni. Ebben ugyanis a kormánynak, illetve az országgyűlésnek kell dönte­nie. — Rehabilitálják-e Für Lajos minisztert is? — kérdezte a Re­form munkatársa. Für Lajs csak annyit mondott, hogy eddig még’ nem kérvé­nyezte ezt. Dr. Fehér Józseftől megtudtuk, hogy az egykori al­hadnagy előléptetése jogi aka­dályba is ütközik, ugyanis a sa­ját előléptetéséről parancsot neki kellene aláírni. A Somogyi Hírlap arra volt kíváncsi, hogy az önkormány­zati választásokon állít-e ki sa­ját jelölteket a honvédség. Kele­ti György ezredes elmondta, hogy nem. Nem lesz többé olyan, hogy a helyőrségeknek kötelezően kell delegálniuk vá­rosatyákat. Viszont attól nem zárkóznak el, hogy segítsék a rátermett tiszteket, akiket lakó- környezetük akar megválaszta­ni. Elvileg ott lehetnek az önkor­mányzatban, de nem lehetnek polgármesterek. Nagy Jenő Szigorított ellenőrzés az osztrák határszakaszon Az osztrák hatóságok szerda hajnaltól minden útlevelet ellenőriznek, de ez nem okozott fennaka­dást a határátkelőhelye­ken — közölte az MTI kér­désére Zubek János, a BM Határőrség szóvivő­je. Szerdán a déli órákig mindössze 37 lengyel ál­lampolgár lépte át a ma­gyar—osztrák határsza­kaszt, s közülük négyet küldtek vissza az oszt­rák határőrök. A kaposvári koalíció listái (Folytatás az 1. oldalról) — A Somogyi Hírlapból tud­tam meg, hogy dr. Magyar Kál­mán MDF-támogatással indul az önkormányzati választáso­kon — mondta Garbera István. Ez ügyben a tévedés lehetősé­gét sem zárom ki. További tájé­kozódás szükséges ahhoz, hogy érdemben nyilatkozzam. A Kaposvári Koalíció termé­szetesen minden egyéni kör­zetben indít jelöltet és összeállí­totta a koalíciós pártlistát is. Tehát a 2-esben dr. Gallai Ist­ván közgazdász, villamosmér­nök (KDNP), a 3-asban Pintér József közgazdász (SZDSZ), a 4-esben Szita Károly környe­zetvédelmi szakmérnök (SZDSZ), az 5-ösben Bank Ti- borné könyvtáros (SZDSZ), a 6-osban dr. Ftádai Ferenc ve­gyészmérnök (KDNP), a 7-es- ben dr. Jakab Ferenc orvos (SZDSZ), a 8-asban dr. Farkas Géza ügyvéd (KDNP), a 9-es- ben Molnár Gyula műszaki el­lenőr (SZDSZ), a 10-esben dr. Esze Tamás ügyvéd (Zöld Párt), a 11-esben Fodor Gab­riella irodavezető (SZDSZ), a 12-esben Tímár Mihály agrár­mérnök (FkGP), a 13-asban dr. Csanda István docens (SZDSZ), a 14-esben Szabó Lajos agrármérnök-tanár (KDNP), a 15-ösben Lengyel Tibor tanár (SZDSZ), a 16-os- ban Dicenti Ernő agrármérnök (FkGP), a 17-esben pedig Kele­men László vállalkozó (FKgP). A koalíció pártlistájának első öt helyezettje pedig: 1. Dr. Ta­kács Norbert jogász (SZDSZ), 2. Bán József mezőgazdász (FKgP), 3. Pogány Judit szín­művész (SZDSZ), 4. Gondolo- vicsné dr. Bizderi Ilona közgaz­dász (KDNP), 5. Nyári Sándor mezőgazdász (FKgP) (A párt­lista első öt helyezettjét tüntet­tük föl, mivel a szavazólapon is csak ők szerepelnek.) L. J. Hazánkba érkezett Ordonez spanyol külügyminiszter Antall József miniszterelnök szeptember 5-ikén a Parlament­ben fogadta Francisco Fernandez Ordonez spanyol külügymi­nisztert Francisco Fernandez Ordo­nez spanyol külügyminiszter szerdán a kora délutáni órák­ban kétnapos hivatalos látoga­tásra Budapestre érkezett. A spanyol diplomácia irányí­tója — előzetes programjának megfelelően — röviddel megér­kezése után magyar vendéglátójával; Jeszenszky Géza külügyminiszterrel ült tár­gyalóasztalhoz, majd a sajtó képviselőivel találkozott. Ordonez külügyminisztert délután parlamenti dolgozószo­bájában fogadta Antall József kormányfő. A spanyol külügyek irányítója ezután Mádl Ferenc tárca nélküli miniszterrel, majd Matolcsy Györggyel, a Minisz­terelnöki Hivatal államtitkárával folytatott megbeszélést. (MTI) NATO-BEJELENTÉS Hétfőn Brüsszelben üléseznek a külügyminiszterek A NATO brüsszeli székhe­lyén szerda délután hivatalos közleményben erősítették meg, hogy hétfőn külügyminiszteri szinten összeül Brüsszelben az Észak-atlanti Tanács, hogy meghallgassa Baker külügymi­niszter beszámolóját Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök hétvégi helsinki találkozójáról és információt cseréljen az Arab-(Per- zsajöbölbeli helyzetről. A hétfői tanácskozás délelőtt fél 11-kor kezdődik, ered­ményeiről Manfred Wörner NATO-főtitkár sajtóértekezle­ten számol be a világsajtónak. Várható, hogy — mint ilyen­kor szokás —- Baker amerikai külügyminiszter is nyilatkozatot tesz, és válaszol az újságírók kérdéseire. A nyugati szövetséges leg­utóbb augusztus 10-én tartott hasonló szintű tanácskozást Brüsszelben, hogy megvitassa az öbölben Irak agressziója nyomán kialakult válságot. A részvevők ekkor támogatásuk­ról biztosították a válság nyo­mán tett amerikai lépéseket. Leszögezték, hogy működésbe hozzák a NATO szolidaritási mechanizmusát, ha Irakkal ha­táros tagállamának, Törökor­szágnak biztonsága veszélybe kerül. Ugyanakkor a tanácskozás­ról adott tájékoztatón kitűnt az is, hogy ezt az utóbbi esetet ki­véve a NATO, mint olyan, nem tölthet be katonai szerepet az öbölbeli válságban, amely kívül esik a szerződés területén—ott tagállamai csak a NATO kere­tein kívül léphetnek fel. Megerősítették viszont au­gusztusban a részvevők azt, hogy a NATO fontos politikai mechanizmust alkot számukra a válsággal kapcsolatos diplo­máciai stratégiájuk összehan­golásához. Ez, hangsúlyozták, mutatja azt az új, politikai szere­pet, amelyre a NATO a hideg­háború korszakának tovatűnté- vel törekszik, átalakítva és bő­vítve működési körét. Nagy-Britannia: MÍG 29 típusú szovjet vadászgép száll fel a hagyomá­nyos brit légibemutatón MTI TELEFOTO Kaposvári MDF: Városiak a belvárosiakról Egy téma második tétele A múlt szombaton este tartott kaposvári MDF-közgyűlés által vert hullámok nem csillapod­nak. A napokban az országos sajtó is írt a történtekről. Lapunk keddi számában hírt adtunk az — immár csak volt— belvárosi szervezet utolsó értekezletéről, ahol a jelenlevő tagok döntő többsége—a szombati esemé­nyek miatt — kilépett a pártból. Tegnap délután az MDF vá­rosi szervezete invitálta sajtótá­jékoztatóra az újságírókat. Szabados PétereInök szerint a közgyűlésen történtekkel kap­csolatban a sajtó egyoldalú in­formációkat kapott, hiszen csak a volt belvárosi csoport tagjai nyilatkoztak. Az igazsághoz az is hozzá tartozik — mondta Szabados Péter —, hogy az MDF kaposvári szervezete mindaddig nem kívánt véle­ményt nyilvánítani az ügyben, amíg a most kilépettek az MDF tagjai voltak. — Az oly sokat emlegetett megállapodásban rögzítettük — s ezt a belvárosi csoport vez- tői is aláírták — ,hogy erről a dokumentumról csak pártatlan félként az országos elnökség tagjai nyilatkozhatnak—mond­ta a pártelnök. Azonban Sziget­vári György vasárnap Buda­pesten megszegte ezt a megál­lapodást, nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Ráadásul eltor­zította a valóságos történése­ket. Az MDF kaposvári szerveze­te nyilatkozatban ítélte el a megállapodás megsértését, s a megjelent cikkekben foglalta­kat: „ Határozottan visszautasít­juk a kaposvári szervezetből kiszakadt kisebbség hangadói által terjesztett rágalmakat, s különösen élesen elítéljük Szi­getvári György megnyilatkozá­sait. Az MDF kaposvári szerve­zete arra törekszik, hogy tiszta eszközökkel, becsületes politi­kai küzdelemben méretesse­nek meg jelöltjei annak érdeké­ben, hogy a választás törvé­nyességéhez, tisztaságához kétség ne férhessen. S elhatá­rozott szándékunk, hogy a rendszerváltás Kaposváron is végbemenjen. E szándék tisz­taságát kétségbevonó nyilatko­zatokat a leghatározottabban visszautasítjuk"—hangsúlyoz­za a nyilatkozat. Egy kérdésre válaszolva — mely szerint az MDF III. orszá­gos gyűlésén éppen Hódos Győző javasolta az alapszabály olyan megváltozását, hogy egy adott településen csak egy MDF- szervezet működhet. Ezt szeptember 1 -ig rendezni kell, s emiatt is történt a „kaposi” eset. Hódos Győző elmondta: — Az MDF-ben mindenki él­het javaslattételi jogával. Való­ban én javasoltam a módosí­tást, de az is tény, hogy ezt az országos gyűlés elsöprő több­séggel elfogadta. Dr. Szép Tamás hozzáfűzte: az országban több helyütt is volt rá példa, hogy egy-egy város­ban, több MDF-szervezet is működött, de a választások so­rán korrekt módon együttmű­ködtek. Kaposváron pedig min­den együttműködésre irányuló kísérlet kudarcba fulladt a bel­városi csoport hangadóinak hozzáállása miatt. Természetesen sok-sok részletkérdés is napirendre ke­rült, többek között az MDF és a sajtó viszonya. A beszélgetés­be torkolló sajtótájékoztató so­rán az is kiderült: legjobb az egyenes út. Ha az újságírók részt vehetnek a különböző ren­dezvényeken, ezzel erőteljesen lecsökken „a szolgálati titkok” köre. (Lengyel) Gyorslista Nyereményjegyzék a szeptember 4-én megtartott augusztus havi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, amelyen a 34. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használták: A Vásárlási utalvány (5000 Ft) B Volkswagen Golf típusú sze­mélygépkocsira szóló utalvány C Opel Kadett típusú személy- gépkocsira szóló utalvány D Wartburg Standard típusú sze­mélygépkocsira szóló utalvány E Pioner hi-fi torony F Sony sztereo, színes tv, 68 ern­es G Sony hi-fi torony H Akay VS—37 EDG típusú video­magnó I Moulinex mikrohullámú sütő J Sanyo videomagnó 8 mm-es kamerával K Személyi számítógép monitor­ral L Moulinex party grill kenyérpirí­tóval M Moulinex friteuse kenyérpirító­val N Varia utalvány (75 000 Ft) O Sanyo 51 cm-es tv videomag­nóval P Hitachi 51 cm-es tv videomag­nóval Q Sanyo hi-fi torony R Bonanza lakberendezési utal­vány (120 000 Ft) S Hang-fény utalvány (50 000 Ft) T Otthon lakberendezési utal­vány (50 000 Ft) U Szerencse utalvány (40 000 Ft) V Iparcikk-utalvány (25 000 Ft) W Zenesarok-utalvány (20 000 Ft) X Vásárlási utalvány (10 000 Ft) Y Vásárlási utalvány (9000 Ft) Z Vásárlási utalvány (7000 Ft) 2059494 Y 2071380W 2077323 Y 2089209 W 2107038Y 2124867Y 2142696Z 2154582Z 2160525S 2166468Y 22258981 2237784 U 2267499 Y 2285328 U 2309100Y 2320986 Z 2332872 X 2338815S 2344758 Z 2362587 V 2368530 Q 2374473 X 2380416X 2386359 Y 2398245 Y 2416074X 2422017X 2427960 V 2445789 Q 2463618V 2469561 W 2475504 Y 2481447S 2487390 Y 2493333 U 2505219V 2511162W 2517105Y 2523048 Z 2540877 P 2558706 U 2570592 Z 2576535 X 2582478 Z 2588421 Z 2600307 V 2606250 S 2612193W 2618136W 2624079 X 2630022 X 2635965 Y 2748882 X 2754825 Z 2766711 R 2772654 S 2778597 R 2784540 X 2796426 S 2802369 T 2814255Y 2826141J 2832084 N 2838027 V 2843970 W 2867742 Y 2873685 Y 2885571 U 2891514Z 2897457 Z 2903400 U 2909343 Z 2927172X 2933115 U 2939058 Y 2950944 X 2956887 Z 2974716W 2980659 Z 61008111 S 61037826 Y 61061598Z 61091313T 61097256Y 61109142V 61156686V 61186401 Y 61204230W 61222059 X 61228002Y 61233945 Y 61239888 Y 61245831Z 61251774V 61257717V 61263660W 61269603Y 61275546T 61281489X 61287432U 61293375V 61299318Y 61305261 Y 61311204V 61329033 V 61334976Y 61340919 R 61346862X 61352805Z 61358748 P 61370634Z 61382520Y 61400349Z 61406292V 61412235Y 61430064T 614419501 61453836T 61459779T 61465722V 61471665W 61477608W 61483551 U 61489494R 61501380 X 61507323 U 61513266X 61519209 X 61525152S 61531095X 61537038V 61542981 O 61548924T 61554867N 61560810V 61566753 X 61572696W 61578639 X 61584582X A nyertes szelvényeket szeptember 25-ig kell a totó-lottó kirendeltsé­gek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazga­tóság címére (1875 Budapest, V. Nándor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgy nyeremény-jegyzék szeptember 11 -töl megtekinthe­tő az OTP-fiókokban, a totó-lottó kirendeltségekben és a postahivata­lokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom