Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)

1990-09-05 / 113. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Berki Gézemé boglárlellei lakos augusztus 14-én megje­lentpanaszára az alábbi tájékoztatást adom. Boglárlelle a déli part azon települései közé tartozik, amelyek a saját területükön megépített vízbázisokból nem tudják a vízigényeket kielégíteni A regionális rend­szereken nyugati és keleti irányból a szomszédos telepü­lésekre telepített nagyobb kapacitású vízmüvek pótolják a hiányzó mennyiséget. E rendszerek műszaki indokok miatt az üdülőövezeten a vasúttal közel párhuzamosan lettek megépítve. Boglárlellén több éve gondot okoz a nyári csúcsfogyasztási időszakban a parttól távol eső, magasabban fekvő területrészek vízellátása, ezt a hát­térbe telepített kútcsoportok segítik. A vízellátás javítása érdekében a városi tanács vezetésével tavaly megálla­podtunk egy új kútfúrásában, amelynek költségeit úgy osztottuk meg, hogy a kút fúrását a városi tanács, ener­giaellátását és bekötését a DRV vállalta magára. Az ak­kori megállapodás szerint a kút üzembe helyezésére ez év szezonkezdetre reális lehetőség mutatkozott. Az elő­készületek időben megtörténtek. Sajnos, amikor a pén­zek átadására került sor, a városi tanács elállt az eredeti megállapodástól, ezért a kút nem készülhetett el. A település ezen részére a regionális rendszerről azért nem lehet több vizet eljuttatni, mert a településfejlesztés­sel egy időben a vízvezetékrendszer keresztmetszetei nem bővültek, ezért oda több víz nemjuttatható el. Arra, hogy a Hámán Kató — Iskola utca környékét más terüle­tek vízkorlátozásával lássuk elfolyamatosan ivóvízzel, a fentiek miatt nincs lehetőségünk. A jövőt illetően mindenképpen foglalkozni kell a terület vízellátásának Javítása érdekében további kút vagy ku­tak üzembe állítéisával, mert csak ettől várhatunk Javu­lást. Ennek érdekében az egyeztetéseket az érdekeltek­kel mielőbb megkezdjük. Tisztelettel: Gergye Ferenc üzemlgazgató DRV Dél-balatoni Üzemigazgatósága Siófok Új levéltári szolgáltatás Iratmásolatok az ingatlanokról A privatizációval összefüg­gésben az utóbbi hónapokban mind többen keresik fel a me­gyei levéltárat, hogy az állami kezelésbe került ingatlanaikra vonatkozó iratmásolatokat kér­jenek. Nagyon sokan viszont nem is tudják, hová forduljanak, és azt sem, hogy ezt a munkát a levéltár új, ingyenes szolgálta­tásként végzi el az ügyfelek­nek. ' Mint megtudtuk, arra sincs szükség, hogy az érdeklődők személyesen keressék fel a le­véltárat. Elegendő, ha levélben közük az igényüket az ingatlan­ra vonatkozó adatok megjelölé­sével — tulajdonos neve, telek­könyvi adatok, helyrajzi szá­mok. Emiatt fontos, hogy az igénylők előzetesen tájékozód­janak az illetékes földhivatalnál. Aki személyesen kívánja ügyét intézni, annak az ügyfélszolgá­lat a hét minden munkanapján reggel nyolctól délig rendelke­zésre áll. Azzal együtt, hogy a levéltár a szolgáltatásért nem számít munkadíjat, tudni kell, hogy a kérelmezőket a törvény­ben előírt száz forintos beadvá- nyi illeték, oldalanként húsz­huszonöt forintos hiteles illeték, valamint hat forintos másolati díj terheli. — Megalakult a Függet­len Kisgazdapárt helyi szer­vezete Szóládon 31. Bala- tonföldváron 16, Csombár- don 10, Somogygesztiben 14 és Magyeregresen 11 taggal. — Segítség a szülőknek. A Videoton tabi gyáregység szak- szervezete 500 és 2250 forint kö­zötti összeggel támogatta az arra rászoruló szülőket gyermekeik tanévkezdésében. 215 dolgozója több mint 200 ezer forint szociális segélyt kapott az elmúlt napok­ban. — Dombóvár—Isztambul reklámáron! Utazás autóbusszal, időpontok októ­ber 31—nov. 4., nov. 14—18-ig, no­vember 28—dec. 2., dec 12—16-ig, 19—23-ig. Ár: 1650 Ft + 50 DM. Jelent­kezni Kiír Antal 7200 Dombóvár, Fő u. 53. Telefon: 74-65-978. (2769) — Értesítjük a lakosságot és a közüle- teket, hogy ma, szeptember 5-én, Barcson és Tabon országos állat- és kirakodóvásár lesz. (111847) — Utazás Isztambulba. Időpont: októ­ber 21—25. Ellátás: félpanzió. Részvé­teli díj: 7000 Ft. Költőpénz: 2400 Ft az iroda valutakerete terhére. Jelentke­zés: COOPTOURIST Utazási Iroda, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. Telefon: 12-038. (111843) —A Dialóg Nyelvstúdió angol, francia, német, olasz, nyelvtanfolyamokat hir­det felnőtteknek kezdőtől nyelvvizs­ga-előkészítőig, angol kezdőt gyere­keknek. Felvilágosítás munkaidőben (82)19-956, Kaposvár, Forradalmárok tere 2., középiskolai diákotthon. (2572) — Az áramszolgáltató vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy szeptember 6-án és 7-én 8-tól 16 óráig a Semmelweis utcában, a Jászai M. utcában és a Mező Imre út páratlan oldalán a 47-es házszámtól a 119-es házszámig áramszünet lesz. (1118227b.) Krónika SZEPTEMBER Szerda Viktor, Lőrinc A nap 6.07 órakor kél, és 19.19 órakor nyugszik; a hold 19.10 órakor kél, és 6.27 órakor nyugszik. Újabb esők A várható időjárás szerda estig: Tartósan borult idő várható, előbb nyugaton, később minde­nütt lesz eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15,20 fok között várható. A CSALADSEGITES ELISMERÉSE Svéd szociális szakemberek Kaposváron 1400 éve hunyt el Páviában Authari (?—590) longo- bárd király. Klef király fia vérzivataros időkben látta meg a napvilágot, de hogy ponto­san mikor, azt még nem sikerült a tör­ténettudománynak kiderítenie. A lon- gobárdok — vagy langobárdok — egy germán néptörzs tagjai voltak, s a nép- vándorlások korában egy időben Pan­nónia földjén — főként a Duna-Tisza közén — is megtelepedtek. Később Észak-ltáliába vonultak, s a mai Lom­bardia környékén új hazát alapítottak Pávia székhellyel. A már akkor azon a területen lakók persze ellenálltak. A honalapítás véres eseményeit még az is tetézte, hogy a longobárd nagyurak nem szívesen vetették alá magukat királyuk akaratának. Külső és belső harcok közepette cseperedett fel tehát az ifjú Authari, akinek azt is látnia kel­lett, hogy 575-ben atyját megölik. A longobárd hercegek ezután egy évti­zedig nem töltötték be a királyi méltó­ságot, s így szabadon garázdálkod­hattak. Authari végül 584-ben került trónra, s uralkodása kezdetén rögtön a bel- viszályok és a frankok ellenségeske­dései közepette találta magát. Orszá­gában úgy-ahogy sikerült rendet ten­nie, de a frankokkal több ízben is hada­kozni kényszerült. Képviselői fogadóóra István József, az 5. számú választókerület kisgazdapárti képviselője pénteken 17-től 19 óráig fogadóórát tart a gyéké­nyes! kultúrházban, majd 19.30- tól nagygyűlést tart a vá­lasztópolgároknak. Szombaton 15-től 17 óráig tart fogadóórát a berzencei kultúrházban, majd 19.30- tól pedig nagygyűlésre várja a választópolgárokat. — Sajtóhiba volt tegnapi számunk első oldalán. Termé­szetesen a Magyar Köztársa­ság Nemzetbiztonsági Hivata­lának Panaszirodája kezdte meg működését. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 11361,60 12064,38 Ausztrál dollár 4931,65 5236,71 Belga frank 186,75 198,31 Dán korona 1001,93 1063,91 Finn márka 1632,41 1733,39 Francia frank 1144,07 1214,83 Görög drachma a) 38,82 41,22 Holland forint 3404,28 3614,86 ír font 10294,11 10930,85 Japán yen (1000) 423,30 449,48 Kanadai dollár 5241,10 5565,30 Kuvaiti dinár árf.-jegyzése szünetel Német márka 3836,42 4073,72 Norvég korona 993,26 1054,70 Olasz líra (1000) 51,61 54,81 Osztrák schilling 545,38 579,12 Portugál escudo 43,45 46,13 Spanyol peseta 61,48 65,28 Svájci frank 4615,35 4900,83 Svéd korona 1046,06 1110,76 USA-dollár 6080,73 6456,85 ECU (Közös Piac) 7942,43 8433,71 a) A bankközi és vállalati elszámolá­soknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 39,98 40,06 — Az áramszolgáltató vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy szeptember 5-én 8-tól 14 óráig a Pete Lajos utca páratlan oldalán áramszünet lesz. (111822/a) — Fogyókúra-szenzáció! 13 nap alatt 8 és 4 kg között fogyhat! A fogyó­kúra leírását megküldjük 500 Ft pos­tai befizetése után. Cím: Special Stú­dió 0001 1519 Budapest, Pf. 377. (123258) — Tévesen jelent meg szeptember 1- jén a Pannon Wolf Építőipari Kft. hir­detése. Helyesen: Rendkívüli nyitva tartás szeptember 8-án 7.30-tól 16 óráig. A Kaposvári Családsegítő Központ vendége volt a napok­ban a Department of Social Work Svédországból érkező két professzora és három hall­gatója. A szociális szakember- képzéssel foglalkozó egyetem, az ELTE Szociológiai Kutatóin­tézete és a családsegítő köz­pont együttműködésének eredményeként Mona Cheffer professzor asszony vezetésé­vel látogatott a megyeszékhely­re, ahol megismerkedtek a csa­ládgondozás helyi intézménye­ivel: információs rendszerével és külön a hajléktalanok átme­neti otthonával. Az Őstersund városából érkező csoport elis­meréssel szólt a családsegítő központ komplexitásra törekvő munkájáról és az otthon nélkül maradt emberek felkarolásáról. Szabó János intézményvezető­től azt is megtudtuk, hogy a vendégek egyetemükön beha­tóan foglalkoznak Közép-Kelet- Európa szociális helyzetével és — mivel nyugaton specializá­lódtak a különböző szociális in­tézmények — pozitív tapaszta­latokat szereztek az itt folyó széles körű szociálpolitikai alaptevékenységről. E külföldi kapcsolatok azért is haszno­sak, mert a magyar szakembe­rek — utazási lehetőség híján — közvetlenül kaphatnak tájé­koztatást a határainkon túli szo­ciális feszültségek feloldásá­nak módozatairól. 5x9 = ATVR-hét 37. számával ötfordulós rejtvénypályázat indul. Nyeremény: félmillió Ft értékű ajándék! Részletes pályázati feltételek a TVR-hét 37. számában, melyben a Cooptourist őszi—téli—tavaszi teljes programajánlata is megtalálható! Már kapható az újságárusoknál! (111854) Tarka sorok Állatfajta — Melyik az az állatfaj­ta, amelyik egy nap alatt a legtöbbet fogy? — A férj. Mert reggel a felesége így ébreszti: kelj fel, te víziló. Délben így hívja ebédelni: gyere enni, te marha. Este pe­dig így invitálja az ágyá­ba: gyere csak, nyulacs­kám. Mindezek után pe­dig így minősíti az apu­kát: mivolt ez, te tetű... Reggelinél — Fúj, milyen íze van ennek a kávénak!—mél­tatlankodik a férj az új­ságja mögött. — Tudom, kedvesem, hogy nem szereted a sózott kávét—válaszol a feleség —, de szerettem volna ismét hallani a han­godat. Ártalom — Miért rázza a férje állandóan a fejét, Ko- vácsné? — Ez nála munkahelyi ártalom. — Miért, mit csinál a munkahelyén? —Ő a felelős a f izetés- emlésekért. Csalóka — Miért vagy olyan ideges? — Ez a horgászástól van. — Igen? Úgy tudtam, hogy a horgászás nyug­tat. — Igen, ha van az embernek engedélye. Profi Egy személyszállító gép leszálláshoz készü­lődik. A pilóta leteszi a gépet, majd az összes féket berántja. A kifutó­pálya utolsó öt méterén sikerül megállnia, letörli homlokáról az izzadtsá­got, majd így szól: — Hű, ez szoros volt. Ez a pálya legfeljebb 80 méter hosszú! A másodpilóta szét­néz, majd szárazon meg­jegyzi: — Igen, de három kilo­méter széles. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kit. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető „ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Gyertyás László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom