Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)

1990-09-04 / 112. szám

1990. szeptember 4., kedd SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 7 EGY KORSZAKRÓL A NÉVADÓJÁVAL Törökötfogni indultak Két fiú összecsomagolt Siófokon Épp olyan fiatalos, mint ré­gen. Azon kevesek közé tarto­zik, aki fölött szinte nyomtala­nul pörögtek el az évek. Ma is csaknem a versenysúlyánál van, haja sem csavarodott őszbe, s frizurája is a régi fo­tóin megszokott, amolyan ,,matheszes” fazon. Pedig szakberkekben azt tartják: aki eladja magát a futball ördögé­nek és aktív pályafutása befe­jeztével az edzői padot vá­lasztja, olyan, mintha mindkét végén égetné a cigárettát. Nos, Mathesz Imre szeren­csés alkat. Az a kivétel; aki je­len esetben erősíti á sza­bályt... Ahogy egykori játéko­saink körébe érkezett, földe­rültek az arcok. Ő azonban ölelések, meleg kézfogások és kérdések özöne közepette is megmaradt mértéktartó­nak. Bár az ilyen ritka találko­záskor, mint ez a kis jubileum volt, még azoknak is illenék koccintaniuk, akik nem egé­szen otthonosak ebben a „műfajban". Az ő poharába azonban ezúttal is csak kóla került. Meg is jegyezte rögtön egyik volt játékosa: „lám, a mester ebben is a régi...” Va­jon miben változott? — Imre — fordulok hozzá. —Amikor annak idején együtt koptattuk a főiskola padjait, amikor jószerivel azt sem tud­tad, merre is van Kaposvár, mertél-e arra gondolni, hogy lesz egy időszak, amelyet So­mogy ,, fővárosának” labdarú­gó-történelmében úgy jelöl­nek, hogy a „Mathesz-kor- szak”, és mindez a jó értelem­ben? — Hogy is gondolhattam volna? Sőt... Elárulom, ezt tő­led hallom először. Bár éveim jelentős részét változatlanul ebben a megyében töltöm, ezt így soha nem mondta még neki. Nagy megtiszteltetés­nek tartom. És hogy is mond­jam? Nagyon jóleső érzés. — E név nemcsak a korsza­kot minősíti, hanem magát a tevékenységet is. Neked bi­zonyára kellett valami mara­dandót alkotni itt, Kaposvá­ron, hogy így maradj meg a köztudatban. — Én sohasem minősítet­tem úgy a munkámat, hogy az valami páratlanul nagy cse­lekvéssor volt. Tettem, tettük a dolgunkat; igyekeztük meg­valósítani azt, amit vállaltunk. Aztán amikor a vártnál is job­ban alakultak a dolgok, újra csak közösen határoztunk, hogy nem állunk meg a fél­úton; ha lúd, hát legyen kövér. Ut a csúcsig —Annak idején átvettél egy közepesen szereplő NB ll-es csapatot, ráadásul idény köz­ben, s aztán röpke néhány hó­nap alatt feltornásztad a do­bogó közelébe. A játékosok szinte egyik napról a másikra megtáltosodtak, olyannyira, hogy a következő évben baj­nokságot nyertetek. Mindez azonban csak a kezdet volt. Akkor még mindig két osztály választotta el a Rákóczit az NB l-től. — Tudtam, hogy nem va­gyunk még a csúcson. Nagy­szerű adottságú labdarúgók egész sora volt a kezem alatt, akikben csak fel kellett ébreszteni a többre vágyást. Ez sikerült. Most már meg merem mondani, hogy amikor az újabb bajnoki cím után az egycsoportos NB II kezdetén elnökünk, dr. Kassai János felhívott és azt mondta: „Imre, csak arra vigyázzanak, hogy ki ne essenek”, majd­nem elmosolyodtam. Abban a csapatban már akkor, az indu­lás előtt benne volt egy jó he­lyezés lehetősége. Hogy miért? Mert az együtt töltött másfél év alatt nagyon sokat dolgoztunk, s ha a jó képessé­gű labdarúgók ráadásul vállal­ják a munkát is, az nem ma­radhat eredmény nélkül. — így köszöntött Somogy- ra, Kaposvárra a negyven éve várt korszak: újra NB l-es csa­pata lett a megyének. — Életem legszebb idősza­ka volt. Tudod, annak idején, amikor a válogatott címeres mezében játszottam, mindig az járt a fejemben, hogy egy sportember életében ez a csúcs, ez az igazi boldogság. Ennél többre már nem vágy­hat. De akkor, ott, 1975-ben Oroszlányban, amikor nem mindennapi események után kiderült, hogy az NB l-be jutot­tunk, hát azt az érzést nem cseréltem volna föl néhány újabb válogatottsággal. Mint­ha álom lett volna; még napok múlva is attól féltem, hogy egyszer felébredek, és elillan minden. Igazán csak ott, az egykori klubom elleni nyitó mérkőzésen hittem el igazán, hogy ez a valóság. — Ilyen csodálatos időszak kevés embernek adatik meg. Hiszen te 3 év alatt 3 osztályt ugorva úgy vezérelted a ka­posváriakat a csúcsra, hogy erre soha senki sem kért meg. — így igaz. De abban a kö­zegben nem lehetett érdem a középszerűség. Mi annyi szé­pet és jót, annyi elismerést kaptunk a vezetőinktől és a szurkolóinktól, hogy már a gondolkodásban is belekény- szerítettek bennünket a to­vábblépésre. Búcsú kérdőjelekkel — Említetted, hogy nincs ennél fölemelőbb érzés. És két újabb NB l-es év után máig sem egészen tisztázott körül­mények között távoztál, s bár később több helyen próbáltál szerencsét, a kaposvárihoz hasonló kiugró siker nem várt rád. — Igen, amit mondtál, azon én is elgondolkodtam. Pedig hidd el, a felfogásom nem vál­tozott; ma is a régi maximalis­ta vagyok. És csak a munká­ban hiszek. Sajnos, sehol sem találtam meg a megfelelő alanyokat úgy, mint az akkori Kaposváron. Van bennem egy kis nosztalgia. Ez emberi dolog. Mégis, egy ideje nem edzősködöm sehol. Üzletkötő vagyok. Pedig másutt sem fe­lejtettek el. Kaptam is ajánla­tokat, de szerencsére, ma már vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak. Egyiket sem tartottam megfelelőnek, és nem az anyagiak miatt. Én elsősorban a munka feltételeit vizsgálom, és a hívók ambí­cióját. A felkérőknél ezek nem jöttek össze. Sajnos, kevés ilyen klub van manapság. Tudok ilyenekről, ismerek is néhányat, de én sohasem ajánlkozom. Ezt tiltja az önér­zetem. Viszont, ha egyszer olyan helyről keresnek meg, ahol kíváncsiak az én feltéte­leimre is, nos, akkor Mathesz Imre újra leül a kispadra. Ad­dig marad tehát a nosztalgia, és kielégítenek az ilyen örö­mök, amilyenben ezen a jubi­leumon részem volt... Állan­dóan az jár a fejemben, amit az elején mondtál, hogy Ma- thesz-korszak... Nagyon büszke vagyok rá... Tudod, akit nem felejtenek el az em­berek... Jutási Róbert Siófokon a Nemzeti Bajnok­ság I. osztályában játszó helyi labdarúgócsapat kétjátékosa is összepakolta batyuját. (Nem tudni, hamuba sült pogácsa került-e a csukák mellé?) No, nem büntetésből, nem amiatt, hogy a csapat nem tudta maga alá gyűrni a szomszédvár Veszprém együttesét. Behívót kaptak. Persze nem angyalbőr­be, hanem az „A” válogatott cí­meres mezébe fognak belebúj­ni. Marozsán János és Aczél Zoltán személyében a Balaton- parti piros-feketék először ad­nak játékost a legjobb hazai 11 - be. Marozsán korábban már a ,,B”-válogatott kerettagságig vitte, a kitűnő középhátvéd pe­dig egykor szerepelt a serdülő ,,C” és a Budapest válogatott­ban, de azért ugye, más... Tegnap, elutazásuk előtt be­szélgettem velük. Mint elmond­ták: mindkettőjüket meglepte Mészöly Kálmán hívó szava. — A tavalyi bajnokságban jól ment a játék — mondta Aczél — de mégsem számítottam erre a megtiszteltetésre. Inkább azzal foglalkoztam, miképp tudok minél jobban a csapat hasznára válni. A Veszprém elleni válo­gatott edzőmeccsen végig a pályán maradhattam, s akadtak jó megmozdulásaim is. A szö­vetségi kapitány mindkettőnk­Kézilabda NB Férfimérkózés: Csurgó—Keszthely 28-18 (11-10) Csurgó: Búzás — Fekete (4), Bencze (5), Nagyvizeli (2), Garai (1), Hosszú (7), Czuczi (8). Cse­re: Kunecz (1), Cserpán, Varga, Barna, Mogyorósi. Edző: Sótonyi László. Szoros első félidő után a máso­dik játékrészben a szellemesen és időnként remekül játszó Csur­gó tetszés szerint érte el góljait. A csurgói győzelem ilyen arányban is teljesen megérdemelt a mérkő­zés végére elfáradó és szinte csak a reklamálással törődő ven­dégek ellen. Jók: Fekete, Bencze, Hosszú. kel elégedett. Társaim is biztat­tak az öltözőben, hogy kez­dőember leszek a törökök ellen. Vagy tíz jó labdarúgó kergeti a labdát posztomon a hazai me­zőnyben. Pintér és Disztl Laci előttem van a rangsorban, ezt tudom, de úgy tetszik, utánuk én következtem Mészöly Kál­mán noteszában. Hogy milyen feladatot kaptam a válogatott mérkőzésre? Ha szereplési le­hetőséghez jutok, akkor a biz­tos védekezés mellett Limper- gerrel és Kovács Ervinnel fel­váltva kell felhúzódnom az el­lenfél kapuja elé fejelni. Marozsán az első két forduló­ban három gólt szerzett és ta­valy erején felül teljesített, a Siófoki Bányász meghatározó emberévé nőtte ki magát. — Úgy érzem, nem okoztunk csa­lódást az edzőmérkőzésen; gólt is sikerült szereznem. Az a vé­lemény alakult ki rólunk, hogy játékunk megfelelt a várakozás­nak. A bevalogatás engem is meglepett. A kezdő 1 1 -be per­sze nem lesz könnyű bekerülni, —folytatta. — Mert a hazahívott nyolc külföldi mindenképp sze­repelni fog, s a keret másik húsz tagjából kapnak lehetőséget mindössze hárman. Jobb oldali középpályásként próbálok bi­zonyítani. Mészöly Kálmán azt mondta: komolyan számít rám. Czene Attila Tenisz Vereség az utolsó bajnokin OB II, női CSB Az idei bajnoki küzdelemsorozat legutolsó mérkőzését játszotta a hét végén a KVGY Vasas női csa­pata a fővárosban, ahol az ezüstér­mes BVSC együttese volt az ellen­fele. Az idegenbeli találkozón ma­gabiztos hazai siker született: a ka­posvári gárda csak egy mérkőzést tudott „hozni”, s további két mérkő­zésen volt még győzelmi esélye, de a döntő játszmában végül is alulma­raHtak BVSC—KVGY Vasas 8-1 Gy.: Bődy Tímea. Az újoncokkal teletűzdelt KVGY Vasas végeredményben a 4. he­lyen zárta az OB II. idei küzdelmeit. Forintért nyugatnémet technológiával gépkocsik karosszériajavítása, hőkezeléssel történő festése minden színben, garanciával. Címünk: 7400 Kaposvár, Izzó u. 5. Telefon és fax: 12-600 (2679) Labdarúgás A megyei bajnokság állása: 1. Nagyatád 3 3­­7-1 6 2. Nagybajom 3 2 1­4-0 5 3. B.-szentgyörgy 2 2­­6-2 4 4. Marcali Honvéd 3 2­1 5-2 4 5. Somogysárd 3 1 2­3-1 4 6. Lengyeltóti 3 2­1 4-3 4 7. Taszári Honvéd 3 1 1 1 4-3 3 i-------------------------------------------1 I Elektromos és Mechanikai I Műszergyártó és Javító Kft. Zenetanárok! A balatonszemesi általános iskola előnyös feltételekkel fölvesz szolfézs—zongora vagy bármilyen hangszert tanító nevelőt Érdeklődni lehet az iskola igazgatójánál. (111795) Szekszárd. Soós Sándor u. 19. Értesítem a tanácsokat, leendő önkormányzatokat, valamint a DENTEX 300 tip. fogászati egységgel rendel­kezőket, hogy a készülék javítását Délnyugat­Magyarországon átvettem a MEDITERV GMK-tól. Ké­rem a fent nevezett készülé­kek tulajdonosait, hogy kapcsolatfelvétel miatt je­lentkezzenek a fenti címen. További szolgáltatások: OMSZÖV-termékek javítá­sa és árusítása garanciával. Árengedmény! (91535) 8. Gyékényes 3 1113-23 9. Fonyód 1 1 - - 2-1 2 10. Tab 3 1 - 2 4-5 2 11. Somogyszob 3-21 3-42 12. K.-gép-Textiles 3-21 2-42 13. Cs.-visonta 3-121-41 14. Balatonföldvár 3-1 22-61 15. H.-szentgyörgy 3-120-71 16. Kapolyi Honvéd 2 - - 2 0-5­Megjegyzés: a Homokszentgyörgy— Nagyatád találkozón a vendégcsapat 3-0-ás félidő után 4-0 arányban győ­zött. NB I TARTALÉK­BAJNOKSÁG Veszprém—Siófoki Bányász 1-0 (0-0) Siófok, 800 néző. V.: Arany. Siófok: Horváth (Kovács) — Farka$, Katona, Deme, Szaba­di — Elő, Szajcz (Papp), Bozai, Kulcsár (Pusztai) — Palkovics, Szentmártoni. Edző: Takács József. A hazaiaknak több lehetősé­ge volt a gólszerzésre, de csa­tárai még az üres — kapuba sem találtak be. Góllövő: Hor­váth I. L. A csapatból Katona, Deme és Szentmártoni játszott jól. NB l-ES IFJÚSÁGI BAJ­NOKSÁG: Veszprém—Siófok 3-2 (2-0) Serdülöbajnokság: Veszprém—Siófok 2-0 (1-0) Mindkét mérkőzést Veszp­rémben játszották. Edzőtáborozáson vesz részt 15 RSG-s kislány. A szeptember 15-én kezdődő Kristálylabda elnevezésű versenyre készülnek edzőjük, Mártonné Pálvölgyi Dóra vezetésével Röplabda Épít'ók-gy'ózelem a Bakony kupán Immár 14. alkalommal ren­dezték meg Zircen a nemzetkö­zi férfi röplabdatornát, amelyen ezúttal első alkalommal vettek részt külföldi csapatok. A máso­dik éve a felsőhazban szereplő és azjdén megfiatalított Kapos­vári Építők legénysége a kör­mérkőzések megnyerése után szerezte meg az első helyet a szintén NB l-es Veszprém SE és az I. osztályba most feljutott Hejőcsaba előtt. A kaposvári együttes játékosai közül Jezeri Tibor és Török Tamás teljesít­ményéért különdíjat kapott. Több mint 2000 telitalálat a totón A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 35. játékhetére 6 729 527 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2034 darab volt, nyereményük egyenként 4512 forint. A 13-asok (399 darab) 3226, a 12-esek (33 771 darab) 155, a 11-esek (204 312 darab) egyenként 64 forintot fizetnek. Edzőtáborozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom