Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)

1990-09-26 / 131. szám

> 8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGD OLDALA 1990. szeptember 26., szerda Idősek tábora Balatonfenyvesen Őszi nap­fény — Éppen a plébános úr be­szélget az öregekkel, ez elkép­zelhetetlen volt eddig! A misék­re is szinte titokban jártak az elmúlt években—fogadott Hor- váthné Pintér Piroska, az „Őszi napfénytábor” vezetője. Megtudtam, hogy az idén szeptemberben nyolcadik alka­lommal táboroztatja a Somogy Megyei Tanács és a Vöröske­reszt a többnyire egyedül élő idős embereket Balatonfenyve­sen. Ók 115-en a megye idősek klubjaiból érkeztek, de van kö­zöttük teljesen magányosan élő ember is. A legfiatalabb táborla­kó 40 éves rokkantnyugdíjas, a legöregebb 85. — Ingyen üdülhetnek itt egy hétig. Többen életükben elő­ször látják a Balatont—folytatta Horváthné Pintér Piroska, aki egyébként a megyei tanács tár­sadalompolitikai főosztályának munkatársa. Kollégái ázintén szociálpolitikai szakemberek, és segíti munkájukat orvos, könyvtáros és lelkész is. A programokat az idősek igé­nyének megfelelően állították össze: szociális ellátásuk lehe­tőségeiről, az egészséges élet­módról beszélgettek a meghí­vott szakemberekkel. T anácso- kat — ha lehet ilyesmiben egyáltalán tanácsot adni — kaptak arról, hogyan tehetnék boldogabbá az öregkorukat. Az önkormányzati választásokról is beszéltek a tanácsi szakem­berek. A tábor vezetősége gazdag és színes kulturális rendezvé­nyeket szervezett. Fellépett a Kis-Balaton táncegyüttes, volt Ki mit tud? és táncverseny, bábkészítés és könyvtár. Volt, aki citerázott, volt, aki harmoni- kázott maga és mások örömé­re. Ottjártunkkor, az utolsó na­pokban, a Vöröskereszt ruhá­kat osztott az öregeknek. — Kibővítik a ruhatárukat, mert sokan rászorulnak erre — mondta a táborvezető. — Ilyen most van először. Mindenki kap egy üveg Béres-cseppet, és hazautazáskor nagyobb élel­miszercsomagot is. Tálos Józsefné Csurgóról érkezett a táborba; már heted­szer volt itt. — Én vagyok a mindenes — kezdte mosolyogva —, éneke­lek, táncolok es szórakoztatom a többieket. Szólnak is mindig, hogy jöjjek. Az idős asszony egyedül él kis házában. Szomorú volt, amikor újra megszólalt: — Jobb itt lenni, mint otthon, mert szeretnek és boldog va­gyok. Megkapunk mindent. Régóta nyugdíjas vagyok, csak úgy tudok megélni, hogy tiszte­letdíjasként még mindig dolgo­zom. Fábián Sebestyén nyugdíjas bányász először jött el a tábor­ba. — Egy éve kerültem Kapos­várra. 1988 tragikus évem volt. Súlyos agyműtétem után a csa­ládom autóbaleset áldozata lett — mesélte könnyezve. — Itt nagyon jó... A két idős ember szinte egy­szerre kérdezte: — Nekünk, akik egyedül va­gyunk, mi örömünk van?! Ez az egy hét itt a Balatonnál. Mi lesz, ha megszűnik a tábor, mert nem lesz rá pénz? Kérdőn néztem a táborveze­tőre, aki megerősítette az öre­gek félelmét: — Sajnos, nem tudjuk, hogy lesz-e jövőre is tábor. Tele va­gyunk félelemmel, hogy nyolc év után be kell fejeznünk... — és többet Horváthné Pintér Piros­ka sem tudott mondani. — Révai József plébános úr is hallotta ezeket a szavakat, és csak annyit mondott: — Csodálatos, amit itt csinál­nak! Ne adják fel, én is segítek! Búcsúzóul mi sem mondhat­tunk mást: nem szabad abba­hagyni! Persze ez a felszólítás nem a táborlakóknak szól. Sok­kal inkább azoknak, akik dönte­nek fennmaradásáról, illetve megszüntetéséről... Varga Zsolt Fotó: Gyertyás László Élénk érdeklődés a somogyi nyugdíjasok Ki mit tud?-ja iránt „Küzdők az életért” „Duhaj bácsi randevúra megy" című jelenettel nevezett Balatonújlakról Erzsi néni — Kovács Jánosné — az október 27-i, batéi nyugdíjas Ki mittud?- ra. — Víg kedélyű, bolondozós asszony vagyok, egyedül élek — írja. — Nagyon régen szeret­nék már ilyen Ki mit tud?-on részt venni, most végre 60 éves létemre sikerül. Nagyon kérem, vegyenek maguk közé játszani! Vérszegény figyelemfölkeltés Erzsi néni partnere, Lukács István rokkantnyugdíjas így tu­dósít: — Nagy öröm töltötte el a szívemet, amikor megtudtam, hogy ilyen vetélkedőt rendez­nek Somogy megyében. Mert sajnos, sehol egy plakát — pe­dig balatoni övezet az, ahol la­kom —, amelyik azt hirdetné, hogy valóban törődnek és fog­lalkoznak a nyugdíjasokkal; hogy szabadidejüket saját ma­guk által megvalósított prog­rammal tudják eltölteni... A 69 éves Skricsek Károly kisgyerekkorában leste el a kézimunkázás fogásait édes­anyjától. Régebben csak gobe­lineket készített, mióta nyugdíj­ba ment, azóta sokféle hímzés került ki a kezéből. Batéba első­ként juttatta el munkáit: gyönyö­rűek, sok asszony irigyelheti azokat...—Nehéz lenne össze­gyűjteni kézimunkáimat: ideha­za és külföldön is van belőlük. Most is készül egy terítő, ame­lyet szeptemberben visznek Svájcba. Ha kell, akkor magam készítek sablont és drukkolom is. Kétszer ugyanazt a munkát nem teszem ki, mert mindig van új készítményem... Fellép a színházi öltöztető A nagybajom i Orsós Margit fiatalon vált rokkantnyugdíjas­sá. Zárkózottan él hároméves kislányával. * — 1985-ben a Színművészeti Főiskola nappali tagozatára je­lentkeztem, de a harmadik ros­tán kiestem — írja. — Ezt köve­tően a budapesti Katona József Színház öltöztetője voltam... Küzdők az életben maradáso­mért, mivel betegségem igen­csak kockára teszi azt. Margit sorai után érthető, hogy Kányáéi Sándor X. zsoltár és Bella István Egy nap — két nap című versét választotta. A 64 éves Álmos Istvánná az erdélyi Lúgosból menekült 1940-ben, most a barcsi idősek klubjának tagja. — Fiatal korom óta dolgoz­tam különböző munkahelye­ken, három gyermeket taníttat­tam a képességeiknek megfe­lelően. Szeretem a társaságot, a közös programokat. Szívesen kézimunkázom és énekelge­tek. Erzsi néni az új címert gobe­linből készítette el, s elhozza az október 8-án délután két órakor Batéban megnyíló kiállításra. De versmondással is nevez a vetélkedőre. Hol vannak a támogatók? A tudósítást írtam, amikor megérkezett Lukács István újabb levele, sajnos, egy csú­nya bokatörés hírével. De a reményt így sem adja fel: — Mindenképpen, még ha gipszelt lábbal is, de nagyon szeretnék a műsorszámokkal fellépni! Az ének- és paródiaműsorral szereplő Lukács Istvánnak mindannyian drukkolunk. Az első levelében írt megyei nem­törődömségre vonatkozóan igaza lehet, hiszen kisebb díja­kat és egyéb támogatást a TESZ-en kívül egyetlen vállalat, kisvállalkozó sem ajánlott fel. Pedig a jelentkezők száma már 86-nál tart, s a kaposfüredi klub­ból még nem érkezett meg a jel­zett 30—35 résztvevő program­ja... P. Sz. J. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Egy módosító indítvány sorsa Parlament kontra kormány Gyarapszik a társadalombiztosítási alap ,,Meggyőző volt Solt Ottilia indoklása a 489-es számon előadott módosító indítvány­hoz, ezért szeretném bejelen­teni, hogy módosító indítvá­nyomat visszavonom és sze­mély szerint a 489-es számú módosító indítványt támoga­tom.” (Kósáné Kovács Mag­dolnának, az MSZP képvise­lőjének az Országgyűlésben 1990. szeptember 10-én a tör­vényjavaslatok részletes vitá­jában elhangzott felszólalásá­ból.) A Solt Ottilia—Havas Gábor (SZDSZ) képviselők által elő­terjesztett, a törvényjavaslatot módosító közös indítvány szerint: a korábbi kezelői jo­gon harmadik személyekkel megkötött szerződés alapján befolyó ellenértékek a társa­dalombiztosítási alapot gyara­pítsák, s ne az állami költség- vetést illessék. Ezt a képviselői indítványt nem fogadta el a kormány, az alkotmányügyi bizottság, az Igazságügyi Minisztérium — támogatta viszont a módosító javaslatot a szociális bizottság és — magánvéleményét ismer­tetve — a népjóléti miniszter. A döntés a parlamentre ma­radt. Miután Szabad György elnök határozathozatalra szólí­totta fel a képviselőket, a hon­atyák a Solt Ottilia—Havas Gá­bor által előterjesztett módosító javaslatot 53 százalékos sza­vazataránnyal megszavazták (144-en voksoltak az indítvány mellett, 106-an ellene, 22.-én tartózkodtak). Ritka eset: a parlament a kor­mány ellenében hozta meg döntését! Lehet, hogy ez a nyugdíjasok számára is hoz valamit?-hf­Megkérdezték — válaszolunk Múlt heti számunkban olvasóink leveleiből idéztünk. A kérdések, észrevételek közzétételét megelőzően két levelet elküldtünk az illetékeseknek, s példás gyorsaság­gal érkezett a válasz mindkettőre a Somogy Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóságtól. A következőkben a kapott válaszokról tájékoztatjuk levélíróinkat, abban a reményben, hogy másoknak is felvi­lágosítással szolgálunk... Szomorú özvegység jeligéjű olvasónk azt kifogá­solta, hogy hiába kérte özvegyi nyugdíj megállapítását 1969- ben elhunyt férje után — kérel­mét arra való hivatkozással uta­sították el, hogy férje halála után már eltelt 15 év. Sajnálattal kell közölnünk, hogy olvasónk 1969-ben meg­halt férje után valóban nem jo­gosult özvegyi nyugdíjra. A je­lenleg hatályos rendelkezések szerint ugyanis az egyéb felté­telek fennállása esetén állandó özvegyi nyugdíjra az a feleség jogosult, aki a férj halálakor az 55. életévét betöltötte, vagy a férj halálát követő 15 éven belül betölti. Ezzel a feltétellel olvasónk nem rendelkezik, ezért az állan­dó özvegyi nyugdíj iránti igé­nyét el kellett utasítani. Mint­hogy panasza jogszabályi kere­tek között nem orvosolható, ezért azt tanácsoljuk — ha a- nyagi és szociális körülményei indokolják —, hogy nyugdíj ki­vételes alapon történő feleme­lési kérelmével forduljon a Me­gyei Társadalombiztosítási Ta­nácshoz (Kaposvár, Kossuth u. 9.). Egy régi olvasójuk aláírással kaptuk azt a leve­let, melynek írója afölött hábor­gott, hogy az özvegyi és a saját jogú nyugdíj együttes folyósítá­si összeghatárát a közelmúlt­ban 6410 forintra emelték. Azok nevében is fölemelte szavát, akik 30 évet dolgoztak felelős­ségteljes munkakörben, s nyugdíjuk ehhez képest ala­csony, ám mivel meghaladja az 5000 forintot, ezért a legutóbbi emelésből kimaradtak. Olvasónk levelére is a Társa­dalombiztosítási Igazgatóság­tól érkezett válasz. A levélíró sérelmét csak rész­ben tudjuk megérteni. Tény, hogy az utóbbi hónapok „árrob­banása" valamennyi nyugdíjas­ra egyformán kihatott, azonban a nyugdíjak emelése — az or­szág ismert gazdasági helyzete miatt — csak meghatározott kört érinthetett. Más a helyzet az özvegyen maradt személyeknél. Köny­nyen belátható, hogy azok, akik házastársukat elveszítették, lényegesen rosszabb helyzet­be kerültek, mint azok, akik két nyugdíjból együtt élnek. A há­zastárs elveszítése — az egye­dülléttel járó gyötrelmeken túl­menően —azt is jelenti, hogy az életben maradt nyugdíjasnak a továbbiakban mindazokat a költségeket egyedül kell előte­remtenie, amelyeket korábban kettőjük nyugdíjából fedeztek. A társadalombiztosítási jog­szabályok alapján az elhunyt hozzátartozó után özvegyi nyugdíj állapítható meg, az előírt feltételek megléte esetén. Azonban, ha a hátramaradt hozzátartozó nyugdíjas, akkor az özvegyi nyugdíjat csak akkor kaphatja meg, ha a saját jogú nyugellátása 1990. augusztus 1-jétől a 6410 forintot nem ha­ladja meg. Ha ezt az összeget meghaladja, az özvegyi nyugdíj megállapítása csak akkor jöhet szóba, ha részére az kedvezőbb, mint a saját jogú ellátás. E rendelkezésnek az a magyará­zata, hogy a biztosítottat csak egy társadalombiztosítási ellá­tás illeti meg. Azoknak a nyugdíjas özve­gyeknek, akiknek a saját jogú ellátása a 6410 forintot nem ha­ladja meg, azt az özvegyi nyug­díjjal az említett összeghatárig kiegészítik. Tehát nem arról van szó, hogy az özvegyek jelentős nyugdíjemelést kapnak, hanem arról, hogy a sajátjogú ellátásu­kat az özvegyi nyugdíjjal részben kiegészítik. ’ Ennyit az olvasói levelekre kapott válaszokból. Hadd tegye hozzá mindehhez a rovatszer­kesztő: az ilyen kérdésekben a közeljövőben megválasztandó önkormányzati testületeknek is lesz mit tenniük! Amíg ugyanis az aktív dolgozókat a munkahe­lyek társadalombiztosítási ügyintézői tájékoztatják a tenni­valókról — a nyugdíjasok a la­kóhelyükön igényelnek na­gyobb figyelmet, tanácsokat, az anyagi támogatáson kívül értő kalauzolást a hasonló ügyek út­vesztőiben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom