Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-15 / 122. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1990. szeptember 15., szombat Felvétel előtt: Ács János, Jordán Tamás és Koltal Róbert Márton István rendező, a televíziós felvétel vezetője Töredékek egy felvételről képernyőre kerül a fcqposrán Godot Színház a tévében A színházak kulisszatitkaira mindenki kíváncsi. No, nem a szaftos pletykákra gondolok, hanem a színfalak mögötti izgalmas és fontosmunkára. Most még ennél is érdekesebb dologba pillanthattam be a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Tévéfelvétel volt a napokban; két kitűnő darabot rögzített a Magyar Televízió: Ascher Tamás rendezését, a Godot-ra várva címűt és a Mohácsi János irányításával színpadra állított Tévedések vígjátékát. Afelvételnek különlegességet az adott, hogy az előadások televíziós változatát készítették el, vagyis a nézőtér ezúttal üres volt. Amikor a Magyar Televízió műsorai már redukálódtak az ismétlésekre és stúdióbeszélgetésekre, igazán figyelemreméltó, hogy a Koltai Tamás vezette színházi osztálynak sikerül a színházi „közvetítések számát növelni. Örvendetes a tendencia, hogy a tévében a korábbi évtizedben „mérsékelten adagolt” kaposvári előadások egyre gyakrabban megjelennek a képernyőn is. Samuel Beckett másfél évtizede műsoron levő Godotjának felvételébe „kóstolok” bele. A becketti színmű abszurd és groteszk helyzeteit — másfél évtized után is — olykor hosszú vajúdás után jeleníti meg a nagyszerű négyes: Koltai Robert, Jordán Tamás, Helyei László és Lukáts Andor. A színpadon három kamera, nem túl nagy stáb és a reflektorok. Dél felé — a harmadik napon — a második felvonás közepén járnak. Szöveggyakorlat és kamerapróba előzi meg a felvételt. Összességében ez flottul megy, Ascher Tamás rendező betegsége miatt Ács János irányítja a színészeket. Ntost éppen Koltait és Jordánt. Ő a kontrollés egy-egy jelenet értelmezési vitájában a mérleg nyelve. Márton István, a televízió rendezője a felvételeket irányítja, ő a darab képernyőre „fordítását" segíti a színészeknek. Kevés a szünet, és az is rövid. Ilyenkor kávéból és cigarettából fogy a legtöbb, s közben persze a felvételekről folyik a szó. Vladimir és Estragon— Koltai és Jordán — minden felvett jelenetet visz- szanéz, egyiket újra is veszik, Ez még a próba... mert Koltainak nem tetszik. ,,A dologhoz való hozzáállásod túl nyugodt"— mondja Jordánnak. Még egyszer veszik az egy szem díszlet—a fa—alatti jelenetet, amely előtt Ács János segít:,,Feszültebb testtartással csináljátok!"— instruálja a színészeket. így is lesz; csöndet kérnek, mert a felvétel indul. Elhangzik az indítómondat: „ Mindenkinek megvan a maga kis keresztje..." A jelenet végével elégedetten ülnek le a színészek, Koltai meg is jegyzi Jordánnak: „Szuper! Én is megértettem, amit te mondtál.” A színészek a felvételt visszajátszó monitort nézik. Figyelem a tekintetüket: feszülten kontrollálják minden mozzanatukat, szinte újrajátsszék arcukkal a jelenetet. Most láthatóan elégedettek az eredménnyel: ,,Minden szünet, minden össze- veszés és minden hántás megvolt a jelenetben. A csendek érnek a legtöbbet" — mondja Koltai. Eszembe jut erről, hogy a darabban a várakozás az, amit Vladimir és Estragon egyetlen pillanatra sem hagy abba. Színpadi jelenlétük egyetlen értelme a várakozás, párbeszédükben is vezérszólamként ismétlődik: ,,Godot-ra várunk. "A nihil ördögi vonzása ez: az emberé, akit lenyűgöz az üresség szédülete és az állandó haladékidő. Az élet holnap és mindig holnap kezdődik—haGodot jön. Vladimir — Estragon kéttagú, társadalom kívüli társadalmával szemben a másik kettős, Pozzo és Lucky hatalmi viszonyokon alapuló társadalmat alkot. Ezek a párok a lehetséges emberi kapcsolatokat képviselik: az érzelmi kötődést az előbbi, a hatalmi viszonyt az utóbbi. A rövid szünetben Márton Istvánnal az előadásról beszélgetünk. — Valaha az egyik legfontosabb tévéműsorok voltak a színházi közvetítések — kezdi a rendező. — Jelenleg az a tendencia, hogy egyre inkább haladunk újra a színházi közvetítések felé. A hagyományos, élőből történő közvetítésekben benne van a tévedés lehetősége, de ha különbeállásban veszünk fel egy darabot, abból már lehet, .tévéjátékot” csinálni. Ez egy műfaji probléma is, mert a színház a televízióban na- gyon-nagyon nehéz. A színpadra készülő műveket ugyanis nehezen „eszi meg” a képernyő. — Ezért készül most a Godot televíziós változata? — Úgy van, és jobbat is tudunk csinálni, mint egy egyszerű előadáson, ahol a technikai lehetőségeink korlátozottak. — Használ ez a darabnak? — Szerintem jelen esetben igen, bár hihetetlen erős a színpadon is. Ami általában segít a televízióban, az a plánozás. Tehát amíg# néző egy totálképet lát, addig a kamerával egy arcot, egy szemet, egy rezdülést tudunk mutatni, és ebben a darabban ez rendkívül fontos színészi eszköz, erősíti a hatást. — Csonkították a darabot? — Minimális húzás van, amit Ascher Tamás megtett, mert a tévénéző szemszögéből hosz- szú a darab. — Továbbra is az ascheri rendezést láthatjuk ? — Természetesen. Csak adaptáltuk a televízióra... — A színészekkel milyen az együttműködésük ? — Nehéz szülés. Nagyon szeretik a darabot, nagyon régen játsszák, és nagyon ismerik. Állandó vitában vannak minden próbán egymással, aztán ilyenkor természetesen velünk is. A tévésítés hol segít, hol elvesz a hatásból: egy totál más a színpadon és más a televízióban. Segít a plánozás, hogy mikor kit látunk: nem mindig az a fontos, aki beszél, hanem éppen a hatása a másikon. Ezeket tehát nagyon el kell találnunk. Összességében alkotó a légkör, a közös javaslatoknak megfelelően születnek a korrekciók. Délután Helyei László és Lukáts Andor is bekapcsolódik a felvételbe, majd este nyolckor befejeződik a munka. A színészek fáradtak, de készségesek. Koltai Róberttel és Jordán Tamással a színészklubban beszélgetünk: — Ez egy semmihez sem hasonlítható vállalkozás. A világ drámairodalmának egyik legnehezebb leckéje a Godot. Az igazi unikum, hogy 15 éve volt a bemutató és a négy szereplő, a rendező — Jordán Tamás kivételével, aki Vajda Lacitól vette át a szerepet — ugyanaz — mondja Koltai Róbert. — Annyira nehéz, bonyolult és izgalmasan szép darab ez, hogy minden áldott este rengeteg új dolog születik a színpadon, mert a mű ad erre teret. — A Godot-ot játszani eleve nagyon nehéz dolog — veszi át a szót Jordán Tamas. — Akkor is, ha egymás után többször játsszuk, mert minden este meg kell érte küzdeni. A tévéfelvétel különösen nyomasztja az embert, mert az archiválódik. így nagyon nagy volt a tét, legalábbis én annak érzem. Nem mondom, akkor is nagy a felelősség, ha estéről estére ezt játsszuk, hiszen időben is hosz- szú a darab és minden egyes pillanatnak megvan a maga története. Munkakapcsolatukról kérdezem Jordán Tamást: — Nagyon szerencsésnek tartom, hogy barátian jó, mert Ács János és Helyei László annál rosszabb nincs, mint ha két színésznek együtt kell játszani, és nem adhatja ki magából egyik sem az indulatait és feszültségeit. Mindketten megszenvedjük ezt, de ha egy látszólagos viszony érdekében elkennénk vagy megúsznánk ezeket a konfliktusokat, mindenképpen ártana. Persze Robinak is, nekem is vérre megy. Addig van értelme színházat csinálni, amíg az ember ilyen fontosnak tartja ezeket a pillanatokat. Az a lényeg, hogy amíg dolgozunk, amíg minden pillanat ilyen véresen fontos, addig feltehetően lesz benne örömünk is. •— Mekkora konfliktust okoz, ha egy jelenetet a másik hibájából kell újravenni és ráadásul a ,, vétlen” szereplőnek talán soha meg nem ismételhetően jól sikerült? — faggatom Koltai Róbertét. — Ennek nincs köze a Godothoz, ez a szakmával jár Nem lehet senki ilyen nagyképű vagy legalábbis ráfázik, mert a következő percben biztos, hogy ő fog hibázni. — Ez benne van a pakliban— teszi hozzá Jordán Tamás. — Egyébként érdekes a kérdés — folytatja Koltai —, mert a legjobb indulattal is előfordul, hogy valamelyikünk hibázik és a másiknak pont nagyon jó volt odáig. A felvételen egyébként nagyon sok a zavara körülmény. Az előadás az más: ott jön a közönség segítsége, és az, hogy csak egyszer kell játszani. Mi arra vagyunk trenírozva, hogy amikor csináljuk a jelenetet, akkor dobunk be mindent. Most az a legnehezebb, hogy a próbán — a felvétel előtt —• jönnek az ihletés jó pillanatok, és pont amikor a felvétel következik, nehéz ugyanolyan tartalmasán, izgalmasan és telítetten játszani. A mostani esetben azt veszem észre, hogy a második próba volt a legjobb és a felvételnél néha eltűntek azok az egyedi ízek, amelyek „ráta- lálásból” jöttek. — Hiányzott Ascher Tamás irányítása? — Nagyszerű, hogy Ács János itt voít — feleli Jordán Tamás —, mert kell egy külső szem. Amellett, hogy ó itt volt, borzasztóan hiányzott Ascher. — Ez olyanfajta tévéjátékkészítés, amely a színházi előadás és egy műtermi tévéfelvétel között van. Igazából a három nap nehezen elég arra, hogy kimunkált legyen — mondja Jordán. — Eredetileg— teszi hozzá Koltai —, négy nap is lehetett volna, de elég gyorsan dolgoztunk. Ha Ascher nem is volt itt, 90 százalékig mégis itt volt, mert a 15 év alatt minden apró rögtönzésünk is beépült a darabba. Azért tegnap a betegágyánál is kértük Ascher tanácsait, és fel is használtuk. A felvétel alatt Beszélgetésünk végén arról váltunk szót, hogy a kaposvári színházi előadásairól az utóbbi esztendőkben több felvétel is készült. Méltán több, mint az átlag magyar színházakról. Koltai Róbertnek igaza van, amikor bölcsen azt mondja, hogy végre nem egy patikamérlegen dől el a közvetítendő előadások száma. Ha a Katona József Színházban vagy a kaposváriban jó előadások vannak, azt most közvetítik és nem „arányos” osztogatások történnek. A beszélgetés végén azt is megtudom, hogy a Godot-köz- vetités hosszú harc volt, mert évekig nem adtak jogot a felvételekre a nyugati szerzői jogvédő hivatalok. Befejezésül arról szóltak a színészek, hogy a sokszor közönségetis helyettesítő televíziós stábbal kitűnő baráti kapcsolat alakult ki. Most már csak egy fontos információ van hátra: a színházi előadás televíziós változatát még ebben az évben bemutatja a Magyar Televízió. Varga Zsolt Fotó: Gyertyás László Mozgó kamerával „plánoznak”
