Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-11 / 118. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. szeptember 11., kedd AMERIKAI INTÉS (Folytatás az 1. oldalról) Nem lehet szó félmegoldásról — közölte az Északatlanti Tanács ülését követő brüsszeli sajtóértekezletén James Baker. Az amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy Szaúd-Ará- bia, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek az év hátralevő részére mintegy 12 milliárd dollárnyi összeg biztosítását vállalták az öbölbelí válság költségeiből. Ennek mintegy a fele szolgál a térségbe vezényelt amerikai csapatok költségeinek fedezetéül, a számukra biztosított üzemanyag, kőolaj, élelmiszer és egyéb anyagok áraként, s jelentős része az embargó alkalmazása által leginkább sújtott két ország: Egyiptom és Törökország támogatására irányul. Baker megerősítette azt is, hogy Washington szárazföldi erőknek az Öböl térségébe való irányítását is kérte szövetségeseitől. — Ezeket akkor is üdvözölné az Egyesült Államok, ha csak jelképes erőkről lenne szó. Baker bevezető nyilatkozatának zárómondata kemény figyelmeztetés volt: „Szaddám Húszéin Kuvait elleni agresz- sziója nem maradhat fenn, és a világnak tudnia kell, hogy a jövendő agresszióra is képtelen lesz”. London: Egy idős kuvaiti asszony a kuvaiti trónörökös fényképét tartja kezében a szeptember 9-ei, Kuvait iraki bekebelezése elleni tüntetésen, melyen kb. 600-an követelték az iraki csapatkivonást A koalícióban résztvevő egyetlen párt sem tagadta, hogy igenis, rendszerváltozást akarunk, ami nem merülhet ki csupán a képviselők megválasztásában. Igenis további gyökeres változás szükségeltetik, hiszen Kaposváron gyakorlatilag minden vezető pozícióban még az előző rendszer által kinevezett személyek vannak. A tervezetben írtak a koalíció azon véleményét tartalmazzák, hogy ha a koalíció győzne a választásokon, a hatályos jogszabályok keretei között igenis további változásokat szeretne. Ez alatt az értendő, ha egy üzem vagy pl. a Bíróság Elnöki pozíciójában személyi változás történhet, akkor melyik szervezet tudna ajánlani megfelelő képzettségű személyt, hangsúlyozom, hogy ajánlani, mert kinevezni, vagy megválasztani a konkrét példánál maradva — a miniszternek vagy a vállalati tanácsnak van joga. Ez akkor is így van ha a koalíción kívül levő pártok törvényalkotási joggal is felruházzák a koalíciót, miután ennek hiányában légből kapott vádaskodás lenne minden állításuk. Végezetül nagyon szeretném, ha a Somogy Megyei Független Sajtó és a Koalíción kívül álló pártok és szervezetek magukba néznének és ezután válaszolnának arra a kérdésre, hogy győzelmük esetén van-e elképzelésük arról, ki legyen a polgármester, vagy kit javasolnának más vezető pozícióba! Ha válaszuk igenlő lenne, akkor megkérdezném, miért sérti a koalíció tervezete a nép érdekét és akaratát? — hol sérti a demokráciát? — miért alkotmányellenes? Csak nem azért mert nem ők, hanem más pártok akarták??? A személyem körül dúló csatározást megtiszteltetésnek tekintem, de fel kívánom hívni az elvtársurak figyelmét arra a tényre, hogy hatalmam nincs, legfeljebb hitem és kitartásom, ami erősebb fegyver lehet, mint az amelyiknek a ravaszán az Ő ujjuk feszül. Üdvözlettel: Szigetvári György" Szigetvári György szerint tehát nem volt titkos a lista, ám ezt a sajtótájékoztatón mégsem hozták nyilvánosságra, csak a polgármesteri illetve a polgármester-helyettesi funkció pártok szerinti felosztását említették. így továbbra sem értjük, hogy Szigetvári Györgynek miért volt többször is fontos, hogy tagadja a lista létezését. A ,,B” lista kifejezést nem mi használtuk, az „elvtársurazó” kitételre pedig nem kívánunk reagálni. Ismerős a jelenség, miszerint mindig a tükör a hibás... * * * ... és egy vélemény A Kaposvári Koalíció az ominózus jegyzőkönyvvel kapcsolatban megjelent véleményekhez hozzáfűzte: „Bár a bolha elefánt nagyságúnak tűnik, a közvélemény már látja, hogy kik végeznek politikai bűvészmutatványt egy nagyítólencsével. Ellenfeleink egyenesen az alkotmány megsértésével vádolják a Kaposvári Koalíciót. Sőt a Fidesz képviselője azt nyilatkozta, hogy „hányingere van a listától”, ezt az iszákosok által oly jól ismert érzést három héten keresztül hősiesen viselték el, mivel ez- idáig aktívan vettek részt a tárgyalásokon. Jegyzőkönyveink — ezek sem titkosak, bárki által megtekinthetők — tanúsága szerint semmilyen kifogásuk sem volt a jelöltek állításával kapcsolatban. Kilépésük indoka az volt, hogy pártjukat meg kívánták mérettetni a szavazáson. Politikai ellenfeleink görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy egy ártatlan jegyzőkönyvet titkos paktumként tüntessenek fel. Teljes erőből fújnak egy léggömböt és politikai bombaként próbálják eladni. A robbanás helyett — amit tendenciózusan szájbarágtak — még egy pukkanást sem sikeredett, legfeljebb vérszegény szösszenés. Ebből a közvélemény arról tájékozódott, hogy a Kaposvári Koalíció felelősséggel vállalja feladatát és vannak bizonyos elképzelései az önkormányzati intézmények politikai arcélének kialakításában. Ezúton is köszönetét mondunk a sajtónak, elsősorban a Somogyi Hírlapnak, hogy olyan reklámot csinál — ingyen — a Kaposvári Koalíciónak, amilyet nem is remélhettünk. * * * Ezzel ezt az ügyet a magunk részéről lezárjuk. NYOLC ÚJSÁG ÚJ GAZDÁJA Elkeltek az MSZP-lapok Megszűnik a berlini magyar nagykövetség Jó eredménnyel zárult az MSZP megyei napilapjainak értékesítésére kiírt pályázat. A vevőkről és a vételárakról hétfőn Máté László, -a párt kincstárnoka adott tájékoztatást. Ez alkalommal nyolc újság talált új gazdára, további három esetében pedig szeptember 12- ig meghosszabították a pályázatot. (Korábban már beszámoltunk róla, hogy az utóbbiak megvételére jelentkezők nem fizették ki az előírt 10 millió forint kauciót.) A vevők osztrák, német és angol cégek, s valamennyien lehetővé teszik, hogy a szerkesztőségek dolgozói is — 20 és 49 százalék közötti — részesedést szerezzenek lapjukban. A szerződések aláírása után az MSZP összesen 398,6 millió forinthoz jut. (Ez az összeg 46 százalékkal magasabb, mint amennyit a pályázók a tárgyalások kezdetén kínáltak a megyei orgánumokért.) Ismeretes a párt szándéka: a lapokért kapott pénzt a közjó javára ajánlották fel. Máté László elmondta, hogy az MSZP elnöksége a parlamenti pártokkal együtt keresi a megfelelő közérdekű célt. — Nem szeretném,-ha a költségvetési kalapba kerülne ez a pénz — fejtegette a kincstárnok —, inkább a munkanélkülieket, a beteg gyerekeket vagy a kisnyugdíjasokat kellene segíteni belőle. (MTI) Jelenleg 38 magyar diplomata teljesít szolgálatot a két német államban, s számuk várhatóan az újraegyesítés után sem változik — közölte az MTI kérdésére Herman János külügyi szóvivő. Elmondta, hogy amíg Bonn marad afőváros, addig ott lesz a magyar nagykövetség, s Berlinben annak kirendeltsége működik majd. Egyébként, mint ismeretes, Magyarországot már hónapok óta egy nagykövet képviseli a még két német államban. Várhatóan már nem lesz hosszú életű a nyugat-berlini magyarfőkonzulátus, amely akkor szűnik meg, amikor a nagyhatalmak lemondanak a városban meglévő különleges jogaikról. A főkonzulátus ugyanis az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britan- nia katonai misszióihoz akkreditálva működik. Szólt arról is, hogy az NSZK- ban jelenleg Münchenben működik magyar főkonzulátus, s a közeljövőben várhatóan Stuttgartban is hasonló képviselet létesül. A Külügyminisztérium hosszabb távon szeretné megvalósítani azt a tervét, hogy az egyesült Németország területén viszonylag egyenletes megoszlásban legyenek magyar főkonzulátusok, főként azokban az országrészekben, amelyekkel a legintenzívebbek a politikai, gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatok. HÉTSZÁZ TONNA HIGANY AZ ÜZEM ALATT Dr. Magyar Kálmán megvált a KDNP-től Bejelentem, hogy a mai naptól lemondtam a Kereszténydemokrata Néppárt megyei társelnökségéről, a kaposvári szervezet vezetőségében viselt elnöki és megyei küldötti póttagságomról, valamint velük együtt a párttagságomról is. Meg kívánom jegyezni, hogy nem a kereszténydemokrácia és a párt tiszta alapelveiben és a közéleti szereplésben csalódtam, hanem a Kaposváron folyó ún. pártéletben. Erőteljesen elhatárolom magam ugyanis minden téren az ún. pártkoalíciótól, hiszen annak paktumtárgyalásaiba nemcsak hogy nem vettem részt, de kezdettől fogva érdemi ellenzője is voltam. Elsősorban azért, mivel az ún. ellenzéki pártok, s így köztük az SZDSZ mindig is a vallásos emberek érdekei ellen léptek fel, például a nagyon fontos hitoktatási kérdésben. Minden további politikai nézet- különbség felsorolása helyett itt kívánom közölni, hogy ennek ellenére éppen a tisztességes megmérettetés reményében indulok a városi képviselő-választáson, az 5. számú választási körzetben (Béke u. 85-től az ún. jutái részekig), mint független jelölt, az MDF támogatásával. Dr. Magyar Kálmán (Folytatás az 1. oldalról) A szakértők becslése szerint most mintegy 500—700 tonna higany található a talajban az üzem alatt. Ez nagyon veszélyes helyzetet teremtett. Hiszen a higannyal fertőzött talaj alatt ivóvízkészlet van. Ha pedig a higany eléri a vízszintet, akkor 300 ezer embert veszélyeztet. — Amikor ezt szóvá tettük, az illetékesek azt mondták: „Hát, kérem, még nem történt megbetegedés." Mondanom sem kell, hogy ez milyen lehetetlen szemlélet! Mert nálunk ezek szerint a gond akkor kezdődik, amikor már valaki meghal. Az ügyben a legszomorúbb az, hogy a BVK vezetői tudtak a higanyszennyezésről, de hallgattak, és nem tettek semmit. Mert a fizetésük, a prémiumuk attól függött, hogy a gyár dolgozzon, minél többet termeljen, függetlenül attól, hogy hány tonna higanyt juttatnak a földbe. A zöldek arra számítottak, hogy az új Környezetvédelmi Minisztérium az ügy nyilvánosságra kerülése után hamarosan intézkedik, de sajnos ez mind a mai napig nem történt meg. — Mindezekből is látszik, hogy a környezetvédelem nem, lehet a belpolitikai csatározások színtere — mondta Szita Károly. — A minisztériumban most is politikai ambíciókra apellálva, s nem a szakértelem alapján osztják el a vezető tisztségeket, s nem nehéz megjósolni, hogy ez hova vezet. A zöldek álláspontja szerint olyan minisztériumra van szükség, amely nem kormánypárti, hanem a parlamentnek tartozik elszámolással. Ha a környezet- védelmi miniszter kormánytag, akkor elsősorban a kormány érdekeit képviseli, nem a környezetvédelemét. Az ország jelenlegi nehéz helyzetét ismerve könnyen elképzelhető, hogy a kormány a válságból való gyorsabb kilábalás érdekében olcsó nyugati technológiát vásárol. Ez pedig az esetek döntő többségében azért olcsóbb, mert környezet- szennyező és ezért a nyugati országokban már nem alkalmazható. A rövid távú gazdasági előny érdekében sok ilyen technológia kerülhet be az országba. A környezetvédelem pedig nem tűri a rövid távon való gondolkodást. Hogy mit kellene tennünk? Szita Károly erről a következőket mondta: —■ Új környezetvédelmi törvényre lenne szükség, amelyben deklarálni kell a környezet- védelem elsődlegességét. Szigorú jogszabályokra van szükség, hiszen jelenleg legalizálva van a környezetszennyezés. Tehát olyan törvény kell, amely kizárja, hogy meg lehessen vásárolni a környezetszennyezés jogát. Az ország lakossága is azt kívánja, hogy alkotmányban rögzítsék az egészséges környezethez és az egészséges élethez való jogot. (Lengyel) UJ SZOLGALTATAS! UJ SZOLGALTATAS! Vállalatunk megkezdte az azbesztcement nyomócső ERTEKESITESET magánszemélyek és közületek részére FORGALMAZUNK NA 150—200—300 MM ÁTMÉRŐKBEN, 5—10 BAR NYOMÁSTARTOMÁNYBAN. Érdeklődni a 82/11 -965, valamint a 82/10-155 telefonszámokon. Helyszíni vásárlási lehetőség a DÉL VIÉP központi telephelyén (Kaposvár, Raktár u. T3.) Várjuk érdeklődését! Készséggel állunk rendelkezésére. DÉLVIÉP KAPOSVA R ÍV (111890)