Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-09 / 91. szám
1990. augusztus 9., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP —HAZALÁTOGATOK 9 KINCSESBÁNYA LEHETNE, HA... Kételyek közt — reménykedve % * "4 Ne csak a markukat tartsák a kölcsönért—A munka becsülete A potonyi származású Signac Paul sokakhoz hasonlóan 1956-ban hagyta el Magyarországot. Francia- országban talált új otthonra; ott nősült meg és nevelte föl két fiát. A nyugdíj előtt most azon töpreng: visszatelepül a szülőföldjére. Ám igen sok lelkében a kérdőjel. Hogy ezeket elmondja, gondjait megossza velünk — ezért kereste fel szerkesztőségünket. — Nem azt mondom, hogy a probléma sok, hanem nagyon sok nindenen kell itt változtatni, ha ez az ország valóban közeledni akar Európához. — Mire gondol? — A műszaki, technikai lemaradás annyira világos, hogy erről nem is akarok beszélni. Szembeötlő viszont a szolgáltatások rendkívül alacsony színvonala. Ha valamire szüksége van az embernek, akkor legalább húsz üzletet kell végigjárnia. A keresett cikkeknek akkor is csak a felét találja meg. Konkrét példa: vettem egy kemping-gázpalackot, de nem találok hozzá kis tűzhelyet. Pedig az ilyesmiket értékesítő vállalat tudhatná, hogy a kettő csak együtt használható. Mondom a boltban: rendben van, várok két napot, rendeljék meg a tűzhelyet. Azt mondták: nem lehet, mert nem ők rendelik, hanem valaki más. Hát, kérem, ez nem üzlet. Ez semmi. Ha külföldön egy magán- vállalkozó ilyet csinál, akkor két hónap alatt csődbejut. Közben az üzletben ott lődörög húsz ember... Ha ilyen vállalatokat támogatunk állami pénzekből, akkor az ország csődbe jut. Embereket nem lehet lődörgésért fizetni! —£ tekintetben nincs és nem is lehet vita köztünk. Úgy vélem, szükségszerűen és törvényszerűen most tartunk ott, hogy el kell tűnnie a lődörgő embereknek. — Amikor mi ötvenhatban kimentünk, fiatalon, először megtanultunk szabadon élni. Másodszor: azt tanultuk meg, ha valaki szabadon él, az felelős önmagáért és felelős a többiekért. Harmadszor megtanultuk a munka becsületét. Pesten egyetemre jártam, de nem szégyellem, hogy amikor kimentem, segédmunkás voltam egy gyárban. Lapátoltam, mert azért fizettek. Voltam műszaki rajzoló is. Több szakmában dolgoztam, de amikor helyet cseréltem, mindig egy kicsit följebb mentem. Közben több lett a tapasztalatom is. Tegnap jött hozzám egy falum- beli és mondta: öregem, háromezer-ötszáz forintot kell fizetni a vízért. Milyen gyakorlat az, hogy valamiért előre fizessek, amit meg sem kaptam!? Elképesztő. Ha a vállalat bevezette a vizet vagy például bevezeti a telefont, természetes, hogy kifizetem, de a semmiért nem adok pénzt. Ezek a különbségek klrívóak. Az egészségügyi szolgáltatásról aztán nem is beszélek. Száz százalékig és igen gyorsan kell változtatni, részben a felszereltségen, a színvonalon, részben a javadalmazáson. A szigetvári kórházban például egy emeleten egy vécé van. Franciaországban én pontosan tudom: ha hozzám kijön az orvos, akkor százhúsz frankot kell fizetnem. Ha én megyek hozzá, akkor nyolcvanat. Ezt a betegsegélyezők és az orvosok között aláírt szerződés tartalmazza. Borravaló nincs! Egyszóval úgy tapasztalom: sok a felemásság, a nemtörődömség, a lappangás. Meggyőződésem: ha a magyarok tényleg Európához akarnak csatlakozni, akkor produkálni kell valamit. — Számos hibát, valós hazai gondot sorolt föl. Ennek ellenére a hazatelepülés gondolatával foglalkozik. — Nemcsak most. Többször is gondoltam már erre, de ilyen körülmények között igen nagy bennem a kétség. Alapvetőnek és rendkívül fontosnak tartom, hogy a magyarok ne csak a markukat tartsák támogatásért, kölcsönö- kórt, hanem gyerünk: mindenki lásson munkához, dolgozzon! Az állam pedig ne fizesse azt, aki nem dolgozik. A mérnököket, a szakembereket küldjék ki külföldre, hogy tanulják meg, miként kell egy üzemet, egy gazdaságot megszervezni. — Évtizedek alatt elrontott dolgok helyrehozásához hetek, hónapok nem elegendőek. — Tudom, legalább öt év kell, hogy egy kicsit stabilizálódjon a helyzet. Mindent át kell szervezni, és minden szervezet élére valóban felelős embereket kell állítani. Egy vállalatigazgató legyen felelős a vállalatáért, és ne kapjon fizetést, ha ott a dolgok nem mennek. — Úgy véli, hogy Nyugaton nincs protekcionizmus, nem kerül bársonyszékbe egy „magas személyiség " rokona ? — Dehogynem! Csakhogy annak a rokonnak, aki vezető pozícióba kerül, meg kell állnia a helyét. Ha nem így történik, akkor bukik, csődbe jut a vállalat, és eladják. Esetleg megveszi a konkurencia. Hiba az is, hogy nem volt konkurencia, mert ott volt a fal. Ezért nem a magyar állam a bűnös! Viszont azt be kell látni, hogy csak a saját erőnkből mászhatunk ki onnan, ahol vagyunk. Ha nem tudjuk megcsinálni, nem jutunk sehová. — Említette, hogy Potonyból származik, és jelenleg biotermeléssel foglalkozik. — Potony, ahol van egy házam, most eléggé lehangoló. Valamikor egy szalmaszál sem volt az úton, még az úttestet is söpörték. Most tele van szeméttel, bűzzel, a környezet szennyezésével. Hatvan—kilencven disznót is tartanak egy udvarban, olyan helyen, ahol nincs vezetékes víz. Vettem mintát a kútból: az már régen nem ivóvíz. Nem lehet egy helyen nevelni a disznókat és az embereket! Ha hazajönnék, a példáért is megmutatnám, hogyan lehet e9,y farmot csinálni az európai normákat is betartva. Nekem farmom van. Korábban műszakiiroda-ve- zető voltam Párizsban, a Rhone- Poulenc cégnél. A légszennyezés okozta egészségi problémáim miatt vettem egy kis farmot Bre- tagne-ban, azóta ott folytatok biológiai zöldségtermelést. Négyszázezer frankot invesztáltam a kétezer négyzetméteres, fóliás biogazdaságba. Be akartam bizonyítani, hogy mindenféle vegyszeres beavatkozás nélkül lehet eredménnyel termelni; a termésátlag nem lesz kevesebb, a költségek csökkennek, és ami még fontosabb: a mezőgazdaság nem szennyezi a környezetet. Úgy gondolom, hogy Magyarországon minden lehetőség adva van a bio- termeléshez. Egy kincsesbánya lehetne ez I Mi Németországba exportálunk, és máris kétszeres árat kapunk érte. Miért nem csinálják? Bementem a barcsi fűrészüzembe: van ott egy hegynyi fü- rószpor, százhatvanezer tonna. Mit csinálnak vele? Semmitl És mit látok ötszáz méterrel távolabb, a benzinkútnál? Németországból származó komposztot árulnak. Mit gondol, miből csinálják? Fűrészporból! — Mi indította arra, hogy bejöjjön a szerkesztőségbe és elmondja ezt? — Az, hogy az észrevételeimről mások is tudjanak. Lehet, hogy nincs mindenben igazam, de okulni való azért akad. Nekem ebben annyi csak az érdekem, hogy magyar vagyok. Ha ez a nép szenved, én is szenvedek. Vörös Márta Sportból és hazafíságból Egy kaposvári gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával tartottunk hazafelé, amikor az andocsi tetőn defektet kapott az új Dacia. Pótkerék, emelő ki a csomagtartóból: szereljük a jobb hátsót... Hirtelen egy fekete, amerikai Buick fékez a közelünkben. őszes, csupa mosoly, filigrán, sportpulóveres férfi szalad felénk. — Lajos, Lajos! — kiabál az ügyvezetőnek, s máris egymás hátát lapogatfák. Évekkel ezelőtt már volt üzleti kapcsolatuk. Jómagam pedig (gy Ismerkedtem meg — de- fektszerelés közben — Tálas Sándorral, aki másnap szívesen szakított időt egy hosz- szabb beszélgetésre. Ötvenhatos mérnökből atomkutató — Egy jászsági kis faluban születtem; nem vagyok somogyi, de most már sok szál köt a megyéhez. A műegyetemen 1956 áprilisában szereztem diplomát, a gépészmérnöki karon. A Pattantyús-iskola neveltje voltam, a matematikát még Kokics Zsigmondtól tanultam, s hogy milyen képzést kaptunk, arra példa a szakmai előmenetelem. Angliában, A vállalkozás már nem bűn majd Skóciában egy mezőgazdasági gépgyárban dolgoztam , négy évig, s mint technikai menedzser hagytam el a gyárat. Onnan ismét Angliába vitt az utam: az English Electrik atomerő-intézetben kutató- mérnökként alkalmaztak. A főnökeim „hivatalból" átirányítottak a genfi Nemzetközi Atomkutató Intézetbe, s ott pontosan huszonöt évig foglalkoztam a rádiófrekvenciás berendezésekkel. — Azért ez nem volt szokványos karrier egy ifjú magyar „disszídens" mérnöknek... —- A véletlennek meg a szerencsémnek köszönhetek mindent, mert akkor volt — a hatvanas években — az „atom boom", amikor jól képzett mérnököket kerestek az atomkutatáshoz. Engem elfogadtak, és bár nem oda pályáztam, elnyertem az állást. Szóval a tudományos pálya után 1989 novemberében korengedményes nyugdíjba mehettem: gondoltam, még érvényesítem dinamikus alkatomat, s Magyarországért dolgozva hasznosíthatom ismereteimet, tapasztalataimat — sorolja a csupa energia, az olaszos har- sányságot fölvett, hatvanasnak még az ellenségei által sem nézhető Tálas Sándor.., Ezután arról beszél, hogy Olaszországban, Svájcban és Franciaországban egyaránt otthon érzi magát, s barátaival azon dolgozik, hogyan lehetne a szülőhazában előnyös üzletekét tető alá hozni. Először huszonöt évvel ezelőtt térhetett vissza Magyarországra, s míg édesanyja élt, négyszer-őtször is megfordult évente itt. Most, hogy nyugdíjas lett, a barátai is biztatják: a hazád nyitott, gyerünk, csináljunk valami jót! Rövid kitérőként elmeséli, hogy a határállomásainkon már európai módon fogadják vámosaink, ám a csőre töltött géppisztolyok emléke és a vízumkérés procedúrája még sokáig nem felejthető. Ipari zónákat, telkeket — A szabadkereskedelem vonzó föltételei a legfontosabbak, hogy nyugati tőke jöjjön az országba. Hiányolom, hogy a kormány nem jelöl ki ipari zónákét azokon a területeken, ahol munkaerő-felesleg van vagy munkanélküliség várható. Az utóbbit előre föl kell mérni, s oda kell csábítani a tőkét. Nyu- gat-Európában olcsón vagy ingyen adnak telket a külföldi befektetőnek, hogy munkaalkalmat teremtsen. Ezeken a teljes infrastruktúra — víz, villany, telefon, csatorna —- adott. Idehaza kevés az ilyen telek, s igen nehéz hozzájutni: még nekem is nehéz felhajtani, hát még aki nem ismeri a nyelvet, a szabályokat! —■ ön is próbálkozott már? — Hajaj... A telkek ára elszakadt a valós értékektől. Harmincmilliót kérnek olyanért, ami jó, ha egy-két milliót ér... így nem tudjuk a tőkét behozni. Az olasz kormány 200 milliárd lírás felajánlásaiból az olasz befektetni szándékozók még alig használtak fel. Barátaimmal ebből akarunk vegyes vállalatokat létrehozni, teljesen korszerű gyárakat építeni. Magyar partnereink nehezen fogadják el a magas külföldi tőkerészesedést, mert az olcsó munkerőre hivatkoznak. Csakhogy négy-öt év múlva — ha beléptünk a Közös Piacba — ugyanaz a munkabér lesz, mint Nyugaton, s ha nem tudunk modern árukat szállítani, hát lemaradunk... Piacok Somogynak — Most milyen úticéllal jött Somogyba? — Részben húsexport, részben hordógyártáshoz fa alapanyagot keresek; ezekre már szerződéseink vannak. — Milyen volt a fogadtatása a somogyi cégeknél? — Elég aktívaknak látom őket. Általában a termelőszövetkezetek próbálnak tőkét behozni, s valamilyen exportot találni. — Tudom, hogy a részletek üzleti titkot képeznek, mégis kikkel találkozott? — Csurgón, a faüzemben, a kányái tsz-ben és a kaposvári kistenyésztőknél jártam; mindenütt azzal a céllal, hogy minél több árut vigyünk ki Olaszországba. Szerintem a legfontosabb: minőségi, legmagasabb feldolgozási fokú árut kell eladni Magyarországról. Tálas Sándor jól ismeri a piac alaptörvényeit. Nekünk is alaposan meg kell tanulni, hogy nem azt kell eladni, amit gyártunk, hanem azt kell kínálnunk, amit a piac vár... A váltás pedig lassú, és sokan nem is értik, hogy miért a vevő az úr. A piacra bejutni, majd ottmaradni sok-sok erőfeszítést kíván. S bár a befekJön(ne) az olasz töke tetni óhajtók már sok helyütt közvetlenül keresik a partnereket, egyes külkereskedelmi cégek monopolhelyzete még lassítja az üzleteket. Példaként a csirkénél kétszer drágábban eladható nyúlhúst említi, amelynek exportját az egyik „impex" lazán lefokozta... — Elképzelhető, hogy egy olasz—magyar vegyes vállalat újból hasznosítaná az üresen álló falusi ólakat, istállókat? — Már próbálkoztunk vele, sajnos, eredménytelenül... Pedig a kányái tsz-be tenyész- állományt adtunk, a kisnyulat kellett volna felhizlalni. Az emberek azt gondolják, hogy ki akarják használni őket, s a hasznot mindig más teszi zsebre. Az egyéni kezdeményezés már nem bűn! Számításaim szerint egy nyugdíjas tsz-tag- nak három-négyszáz nyúl több jövedelmet hozna, mint a nyugdíja. Mégsem vállalkoznak szívesen. — E rossz tapasztalatok ellenére is segíteni akar... — Nézze, ha csak a költségeim megtérülnek, már azzal is elégedett leszek. Sportból csinálom, és kicsit a hazafiság is vezérel. Ezer állást kapnék ma is, de miért ne segítsek a hazámnak... Dr. Novak Ferenc í Házias ételek, olcsó szobák SIRÁLY Fonyód, Bartók Béla u. 3. i NONSTOP HIRDETÉSFELVÉTEL KAPOSVÁRON 7 a SOMOGYIHÍRLAP-ba\ Munkanapokon 8-16-ig a Latinca S. u. 2. sz. alatt. Este 16-tól reggel 8-ig és hétvégén a FEKETE FÉNY videokazetta kölcsönzőben. Kaposvár, Honvéd u. 17. ^ t : Gépkocsifeltörés során eltulajdonítottak egy fekete diplomatatáskát, amelyben „Szigetfő” Mgtsz 15. sz. át. díjas részleg Szigetszentmiklós 1. RB. 385-32324-7069 lenyomatú bélyegző és 6.db elszámolási utalvány volt (sorszáma: a 089972) 1990. augusztus 6-tól ÉRVÉNYTELEN! m
