Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-04 / 87. szám
1990. augusztus 4., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 íjásztábor Cserénfán Másodszor szervezett a Magyar íjász Szövetség országos tábort Cserénfán. Szőllősi Antal vezetésével július 28-tól augusztus 5-ig tartózkodnak itt az íjászat szerelmesei. Ottjártunkkor éppen vadászvizsgát tartottak, amelynek során vadászminősítést szerezhettek az egyesületi tagok. Ma rendezik meg a Surján-kupát, amelyen az idén csak hazai versenyzők vesznek részt. A jövőben azonban nemzetközivé szeretnék bővíteni a versenyt. Magyarországon e sport megteremtése Fábián Gyula nevéhez fűződik, aki sok fiatallal szervezte meg az íjászatot a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A Cserénfán táborozok többsége szintén az ő tanítványa volt. Ugyancsak Fábián Gyula alapította a Nomád íjász Klubot, amelynek a három éve alakult Magyar íjász Szövetség lett az utóda. A szervezetnek kisebb csoportjai működnek Szentesen, Szegeden, Móron és Veszprémben. Igaz, hogy e szép sportág Magyarországon még nem igazán népszerű széles körben, de a résztvevők véleménye szerint fokozatosan tért hódít. Fonyó András hivatásos vadász Tamásiból érkezett. Az életében állandóan jelen van az íjászat. Olyan ez, mint a „bogár az emberfejében", amitől nem lehet elszakadni, megszállottként kell űzni. Ahhoz azonban, hogy ezt a sportot magas szinten űzhesse valaki, elmondása szerint legalább napi egy—két óra gyakorlás szükséges. Gondot okoz azonban a fölszerelés megvásárlása, hiszen csak nyugatról tudják ezt beszerezni. Hogy mik az íjász legfontosabb tulajdonságai? A fizikai erő, a koncentráló képesség, az önuralom és nem utolsósorban az anyagi háttér — mondta Fonyó András. A szövetség néhány tagja már eljutott nemzetközi versenyekre is. Nemrégiben Karlsruhe-ban szerepeltek — sajnos nem sok sikerrel. Bobok Endrének mindössze egy honfitársát sikerült megvernie, aki az utolsó helyen végzett. Szerinte gyakrabban kellene versenyekre járni, mert a nyugati eszközök, pályák egészen mások, mint az itthoniak. A tapasztalatszerzés már csak azért is fontos lenne, mert az íjászat 1996-tól valószínűleg belép az olimpiai számok sorába. A szövetség tagjai között vannak néhányan, akik eséllyel indulhatnának a küzdelemben akár a nyugati versenyzőkkel szemben is. Sárdi Nóra Fotó: Jakab Judit 31. nemzetközi kézilabda Balaton-kupa Meglepetések és nagy siófoki küzdelem a második napon A pénteki folytatásban a siófoki lányok a szintén NB ll-es karcagiakat szoros küzdelemben győzték le, majd a délutáni mérkőzésen a székesfehérvári KÖFÉM-től 15 gólos vereséget szenvedtek. Az NB l-es Duna- fer végig hátrányban volt a Győri Kinizsi-Keksz NB I B-s lányaival szemben, és végeredményben 11 gólos vereséget szenvedett a dunaújvárosi együttes. Továbbra sem meggyőző a békéscsabai hölgyek játéka, akik már másodszor (előző nap a Caola ellen) nyertek igen nehezen, alacsonyabb osztályú ellenfelükkel szemben. A pontosztozkodást hozó mérkőzések közül a férfiaknál lejátszott Csepeli Papír—Komló találkozó érdemel említést, amelyet a gólok mellett pofonok, sárga- és piros lapok is színesítettek. Csütörtöki eredmények: Női mérkőzések: Békéscsaba—Siroki Vasas 22:17 (12:9), Győri Kinizsi—Lőrinci Fonó 15:13 (10:8), Karcag—BHG ifi 21:15 (12:6), Győri Sportközpont—Caola 39:13 (19:7). Férfi mérkőzések: Hő- gyész—Debreceni Medicor 25:18 (12:10), Magyar ifjúsági válogatott—Gödöllő 35:22 (15:12). Pénteki eredmények: Női mérkőzések: Caola—Siroki Vasas 18:18 (11:9), Herz- FTC—BHG ifi 30:10 (15:3), Siófok—Karcag 17:15(8:8). (Legjobb siófoki dobók: Tolin- ger és Balogh K. (5—5)). Békéscsaba—Áfor 22:18 (10:11), Győri Kinizsi—Dunafer 27:16 (14:7), Köfém—Siófok 30:15 (18:7), (Legjobb siófoki dobó: Balogh K. (4). Dunafer—Lőrinci Fonó 23:19 (11:11), Győri Sportközpont—FKS Otmet (lengyel) 29:18 (15:10), Alföldi Porcelán—BHG ifi 32:14(11:6). Férfi mérkőzések: Ózdi Kohász—Debreceni Medicor 23:18 (10:8), Magyar ifjúsági válogatott—Alap 30:14 (17:6), Dunaföldvár—Váci Izzó 27:21 (14:10), Csepeli Papír— Orosháza 26:19 (11:6), Alapi— Gödöllő 24:18 (12:7), Tungsram—Dunaföldvár 26:24 (16:13), Komló—Csepeli Papír 26:26(14:15). RákócziJános / „SPORTÁGAT” VÁLTOTT A 185-SZÖRÖS VÁLOGATOTT RÖPLABDÁZÓ A megyei bajnokságból a nagyválogatottba Aki csak egy icipicit is konyít valamicskét a röplabdához, annak ismerősen kell, hogy csengjen a Nagy István név. Pláne, ha somogyi röplabdabarátról van szó. A Nagy István név az idők folyamán szép lassan fogalommá vált. A Somogyból elszármazott kiváló röplabdás nem kevesebbszer, mint 185-ször(!) húzhatta magára a meggypiros mezt a magyar válogatott tagjaként, és csak súlyos sérülése akadályozta meg abban, hogy ez a szám tovább emelkedjen. A napokban rövid időre — néhány órára — Kaposvárrá látogatott az egykori rettegett hírű játékos. A kínálkozó alkalmat megragadva beszélgettünk vele pályafutásáról, mostani munkájáról és a sportág jövőjéről. Nagy István Tabon kezdett el sportolni. Akkor még senki nem gondolt arra, hogy valaha is röp- labdázó lesz belőle, hiszen D. Kovács Imre „védőszárnyai” alatt eleinte még — több mint három éven át — kosárlabdázott. Mint meséli, annak idején emlékezetes nagy csatákat vívtak a kaposvári Táncsics gimnázium csapatával. A kosárlabdának köszönheti hatalmas „rugóit" is — egy méter, egy méter 10 volt az emelkedése —, ez a sportág adta meg neki az alapot. Röplabdás-ber- kekben gyakran szóba kerül, hogy Nagy Istvánnak hogyan sikerült ilyen jó „rugókat” kifejlesztenie. Nos, a sportoló egy több mint egy méter magas erkélyre ugrálgatott sokszor le-föl szorgalmasan. Hát innen erednek azok a híres nagy „Nagy-rugók”. De. Kovács Imre volt az, aki Nagy Istvánnal megszerettette a sportot, s elindította a testnevelő tanári pályán. Majd Gadanec Györgyhöz irányította a sors, aki a röplabdával ismertette meg a fiatal „kosarast”. A tabi gimnázium elvégzése után 1964-ben a TF következett, ahol Porubszky László — aki a férfi röplabda-válogatott edzője is volt — azonnal felfigyelt a „csiszolatlan gyémántra", s azon mód meg is hívta őt a válogatott keretbe. Nagy István tisztában volt azzal, hogy ez a váratlan, de annál megtisztelőbb „behívó” nem is annyira a röplabda-tudásának, hanem inkább fantasztikus adottságainak volt köszönhető. Bizony nemigen jellemző, hogy valaki egyéves röplabdás-múlttal a háta mögött tagja lesz a válogatottnak. Némi túlzással azt is mondhaj- nánk, hogy a megyei bajnokságból került egyenesen a nagyválogatottba, hiszen Tabon a megyei bajnokságban szerepelt. 1965-ben lett ifjúsági válogatott, amelynek egy esztendőn keresztül volt oszlopos tagja. Aztán 1966-ban esett át azon a bizonyos tűzkeresztségen. Bemutatkozás címeres mezben Ebben az évben Csehszlovákiában rendezték meg a világbajnokságot, ahol a magyar együttes a 10. helyen végzett. Ekkor még csak perceket tölthetett a pályán Nagy istván. Az 1967-es török- országi Európa-bajnokság hatodik helyezett csapatában aztán már kezdőember volt. És jöttek sorban, egymás után a nagy erőpróbák, amelyekről nem hiányozhatott Nagy István. 1970-ben a bulgáriai VB-n 11. hely, az 1971- es olaszországi EB-n 5. hely, az 1975-ös jugoszláviai EB-n 11. hely, majd 1977-ben a finnországi EB-n az egyik legszebb, legemlekézetesebb siker: 4. hely. Mi, röplabda-szurkolók örömmel gondolunk vissza erre a nagyszerű eredményre. Nincs ezzel másként Nagy István sem, de az ő örömébe minden bizonnyal egy kis szomorúság is vegyül. Ugyanis a finnországi Európa-bajnoksá- gon szerepelt utoljára — és akárcsak az 1966-os csehszlovákiai VB-n, ismét csa rövid ideig — a válogatott színeiben. Rögtön az első találkozón — a házigazda finnek ellen — a második szettben elszakadt az egyik Achilles- ina. S bármilyen fájó, ennek a súlyos sérülésének „köszönhetően" kénytelen volt búcsút mondani a válogatottnak... Edzőként tovább Egy évet kénytelen volt kihagyni, de szeretett sportágától, a röplabdából nem tudott elszakadni. Az ifjúsági válogatott edzője lett, s csapatával nagy fegyvertényt hajtott végre: az 1978-ban Szovjetunióban rendezett IBV-n csak a házigazdák együttese tudott a magyarok elé kerülni. 1978-ban felépülve sérüléséből, újra kezdte a játékot az Újpesti Dózsában. Abban az Újpesti Dózsában, amelyhez sohasem lett hűtlen. (A TF elvégzése után a négy „nagy” — a Vasas, a Csepel , a Honvéd és az Újpesti Dózsa — azonnal kivetette rá a hálóját, s ő végül a Dózsát választotta.) 1979-től kezdődően már mint játékosedző dolgozott Újpesten, majd két év elteltével, 1981-ben az Állami és Ifjúsági Sporthivatalba került. Az ÁlSH-ban két esztendőn keresztül tevékenykedett, s elsősorban a különböző eb-k, vb- szervezésében vett részt. Az első nagy „bulija” az 1982-es női kézilabda-világbajnokság volt. 'Persze azért továbbra is röp- labdázgatott (csak amúgy kedvtelésből), méghozzá — mint példánk is igazolni fogja — nem akárhogyan. A lakóhelyi sparta- kiádon olyan jól ment neki a játék, hogy újra felfigyeltek rá és 1982- ben visszahívták játszani az Újpesti Dózsába. Külföldön Az 1983 és 1988 közötti fél évtizedet Finnországban töltötte Nagy István. Az első kéÉ évben játékosedző volt egy férfi csapatnál, majd három évig edzősködött női együtteseknél. 1988-ban aztán hazatért, ahol nagy feladat várt rá. A magyar női válogatott edzői teendőivel bízták meg egy évre. Nehéz időszak volt, a válogatott jórészt fiatal, ru- tintalan játékosokból állt. (Egyébként ebben az időben került a válogatott közelébe Halász Márta, a kaposvári Tungsram kiválósága.) A gárda az Európa-bajnokságra készült. Azóta is gyakran emlegetik azt a nagy vihart kavart törökországi eb-selejtezőt. Nagy István most is úgy beszél róla, mintha csak tegnap történt volna... Az ötödik, utolsó mérkőzéstől függött minden. Nem is volt szükséges a győzelem, elegendő lett volna csupán két nyert játszma a sikerhez a házigazdák csapata ellen. Egy lett belőle, s így oda a továbbjutás... A román-bolgár bírópáros — finoman fogalmazva — nem zárta szívébe a magyarokat. Lányaink hiába is csináltak bármit, azt mindig fordítva látták a „tisztelt” bíró urak... A sikertelen eb-selejtező után ismét külföldre szerződött — ezúttal Dániába, ahol a felnőtt és férfi ifjúsági válogatott edzője lett. 1990-ben újból hazajött, és úgy tűnik, hogy „sportágat” váltott. Mire megérkezett Magyarországra, már mindegyik csapatnál betöltötték az edzői posztot. Hívták ismét Finnországba, de nem ment. Jelenleg a FINIS elnevezésű (finn-magyar vegyesvállalat) kereskedelmi és szolgáltató kft.- ben — amelynek alapító tagja volt — dolgozik. Nagy István tehát sok-sok évnyi röplabdázás múlttal a háta mögött elszakadt e szép sportágától. Úgy döntött, hogy nem a sport, hanem inkább gazdasági vonalon hasznosíthatja tapasztalatait. Ezért tért vissza Somogyba, s szülőhelyére, Tab- ra. Elsősorban az iránt érdeklődik, hogy Somogybán miiyen gazdasági lehetőségek rejlenek. Elsőként Farkas Istvánt, a tabi tanácselnököt kereste fel — aki szintén nagy sportbarát hírében áll — befektetési szándékkal. Valójában Farkas istvánnak köszönhetjük, hogy alkalmunk volt találkozni az egykori 185-szörös válogatott Nagy István röpiabdázóval. * * * — Vajon figyelemmel tudja-e kísérni a somogyi röplabdaéletet? — kérdeztük a még mindig rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Nagy Istvántól. — Külföldi tartózkodásom ideje alatt is megpróbáltam követni a magyar röplabdasport eredményeit, a somogyi eseményeket pedig mindig külön figyelemmel kísértem. Nagyon örülök a Kapos Volán sikerének, s Kántor Sándort az egyik legjobb játékosnak, legnagyobb tehetségnek tartom. Úgy érzem, nagy üzletet csinált avval a Kapos Volán, hogy leigazolta Pásztor Attilát. — Honnan ez a jó véleménye Pásztorról? — Az esztergomi Mikromed- kupán játszottunk ellenük. Egyszerűen lenyűgözött Pásztor játéka: szupertehetségnek tartom ezt a fiút. Nagy csodákra lehetnek képesek Kántor Sanyival együtt... —Az egykor oly szép sikereket felmutató Tabon haldoklik a röplabda. — Az olyan helyeken, mint például Tabon is, vagy egy emberhez, vagy egy szponzorhoz kapcsolódik a sport. Sajnos ma már mind kevesebb ilyennel találkozni — pláne ebben a nehéz gazdasági helyzetben. — A magyar röplabdázás alaposan leszakadt a nemzetközi élmezőnytől. Ön hogyan tapasztalta: mi az alapvető különbség a' magyar és a külföldi röplabdasport között? — Finnországban és Dániában egészen más a versenyzők hozzáállása, mint Magyarországon. A magyar játékosok többsége — tisztelet a kivételnek — kényszernek fogja fel az edzéseket. Más országokban szívvel-lélekkel játszanak. Nos, a leginkább ez az, amit hiányolok a magyar játékosoknál. Aztán van még valami, ami mellett nem lehet csak úgy egyszerűen elmenni szó nélkül. Megdöbbenve olvastam, hogy például képtelenség összehívni a magyar női válogatottat, mert a játékosok — különböző okokra hivatkozva — sorban lemondták a szereplést, de mondhatnám ezt nyugodtan jelen időben is. Máshol ezt hatalmas megtiszteltetésnek veszik. Nálunk, úgy látszik sajnos, egészen másképp vélekednek erről... Beszélgetésünk során még sok minden másról is szót váltottunk egymással. Például arról, .hogy a magyar sport (remélhetőleg) már nem süllyed ennél mélyebbre, s hogy az egyetlen megoldás, hogy tömegsport szinten kell szerveződnie az egész sport- mozgalomnak. Elmondta, hogy mennyire rossznak tartja azt a döntést, miszerint az elsőosztályú röplabdacsapatoknál nem dolgozhat játékosedző. Szóba került a strandröplabda is, amely például az Amerikai Egyesült Államokban vagy Brazíliában hatalmas népszerűségnek örvend, s úgy tűnik, hogy végre hazánkban is kezd tért hódítani. Gyorsan elszállt az a két óra, amelyet Nagy Istvánnal együtt töltöttem. De úgy érzem, hogy e rövid idő alatt is újabb tapasztalatokkal, újabb élményekkel lettem gazdagabb. Fenyő Gábor
