Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-28 / 106. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. augusztus 28., kedd Program van, pénz nincs MI LESZ A FIADI VESZÉLYESHULLADÉK-TÁROLÓVAL? A múlt évben megírtuk, hogy a megyei tanács Fiadon átmeneti veszélyeshulladék-tárolót akar létesíteni. A program elfogadtatása azonban nem ment simán, mert a fiadiak egy része kitartóan ellenezte a tároló megépítését. Ugyanis attól tartottak, hogy a megye különböző részeiből begyűjtött hulladék veszélyezteti egészségüket. A környezetvédők, a megyei tanács szakemberei nagy energiát fordítottak arra, hogy a terv ellenzőit meggyőzzék, nem kell tartaniuk környezeti ártalmaktól, sőt, a tárolóval csak nyer a falu, hiszen a beruházás kapcsán vízvezeték-hálózatot is építenek. A csatát tehát megnyerték. Környezetvédelmi kft.-t alakítottak, amely vállalta a beruházás lebonyolítását. Joggal gondolhatta minden érdekelt, hogy az ügy sínre került. Ezért lepődtünk meg a minap, amikor azt hallottuk, hogy a program megvalósítása nem halad megfelelően. Kerekes Imrétől, a környezet- védelmi kft. igazgatójától megtudtuk, hogy a híresztelés nem alaptalan; Fiadon — noha a község lakossága már a múlt évben áldását adta az elképzelésre, — egy kapavágás sem történt. Az ok alapvetően a pénzhiány. A kft.-be szerveződött nyolc vállalat nem tudta összeadni a 35 millió forintot. Ennyi kellene ugyanis ahhoz, hogy a feldolgozóval együtt mintegy 80 millióba kerülő beruházáshoz pályázat útján 25 millió forintot, állami támogatással ugyancsak ennyi hitelt kapjanak. A vállalatok szegények — állítólag nem tudnak áldozni erre a célra. Egyetlen egy olyan tagvállalat akadt, amelyik egymillió forintot fordított a beruházás megvalósítására. A többség „adakozása” mindössze százezer forint körül mozog. Ezzel a tőkével nem sokat lehet kezdeni, állította a kft. igazgatója. Véleménye szerint a megoldást az jelentené, ha mind több vállalat és termelő- szövetkezet lépne a kft.-be, mert akkor — ahogy a szólásmondás tartja — a sok kicsivel sokra lehetne menni. Vajon megértik-e a vállalatok, szövetkezetek, hogy csatlakozásukkal, anyagi támogatásukkal most gyorsan előmozdíthatnák a fiadi tároló megvalósítását, s ezzel hosszú időre megoldhatnák veszélyes hulladékaik biztonságos tárolását? A választ nem tudjuk. Egy azonban biztos: a veszélyes hulladékokat — ahogy mondani szokták — nem lehet szőnyeg alá söpörni. A környezetre egyre érzékenyebbé váló világunkban erre előbb-utóbb áldozniuk kell. Minél később teszik ezt, annál többet. S még valamit. Szita Károly megyei környezetvédelmi főmérnök az ügy kapcsán kijelentette: a megyei tanács a Fiadnak adott ígéreteket minden körülmények között betartatja. (Szegedi) Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamara Somogy Megyei Bizottsága latok szervezésére és fejlesztésére, különös tekintettel a határ menti kapcsolatokra, az Alpok- Adria munkaközösségben való részvételre, a testvérvárosi kapcsolatokra. A DGK a tudományos intézményekkel, az állam igazgatási, valamint a társadalmi szervekkel együttműködve részt vesz a régiót érintő gazdasági célok meghatározásában és folyamatosan tájékoztatja tagjait a gazdaságpolitikai elgondolásokról, célokról. Fla a tagvállalatok igénylik, segít a világbanki tenderek kidolgozásában, adatbankot alakít ki a külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére, s mivel folyamatosan figyelemmel kíséri tagvállalatai gazdálkodásának helyzetét, javaslatokat is ad a problémák megoldására. Ezen túl egy sor szolgáltatást is biztosít, többek között jogi tanácsokat ad, szakvéleményeket készít, hitelesíti, igazolja, kiállítja a származási bizonyítványokat, szaktanfolyamokat szervez, üzleti információkkal segíti az eredményes piaci munkát. zett több mint 4300 jelentkezés feldolgozását, kiértékelését az alap megkezdte, a munka előreláthatólag hat hétig tart. A kereskedelmi attasé arról is tájékoztatott az első tapasztalatok alapján, hogy néhány javaslat nem felel meg az alap céljainak. Az amerikai törvények értelmében ugyanis az alap tevékenysége elsősorban nyereséges beruházásokra, kölcsönökre, Exportöt ország tett ajánlatot Magyarországra történő exportra. Görögország útjelzőket (macskaszemek), Izrael a PVC-gyár- táshoz szükséges adalékokat, optikus lencséket, szabadidő- ruhákat, szappant, IBM-PC compatibilis színes televíziókat, az NSZK-kötőgépeket, Törökország írógépszalagokat, komputerszalagokat, farmerruhákat, férficipőket, építőipari fát, babot, lencsét, az USA pedig használt szerszámgépeket kínál. Magyarországról Görögország importálna emberi táplálkozásra alkalmas zabpelyhet, fémbútorokat, lakatokat, Ciprus lámpaszerelvényeket, lámpákat, Benin-italokat, ruhaneműket, bőröndöket, lábbeliket, sportszereket, egy holland cég pedig kertészeti kézieszközök, szerszámok gyártóit keresi. Az ajánlatokról részletes felműszaki fejlsztésre és ösztöndíjakra terjed ki. Csak olyan témákkal foglalkoznak érdemben, amelyek a magyarországi magánvállalkozásokat segítik. Elkerülhetetlenül lesznek olyan vállalkozások, amelyek megfelelnek ugyan a követelményeknek, de mégsem kapnak támogatást, mivel sokkal több igény érkezett az alaphoz, mint amennyire van pénzügyi keret.-import világosítást a DGK megyei bizottságán (Kaposvár, Bajcsy- Zslinszky u. l/c.) szerezhetnek az érdeklődők. * * * Az augusztus 31-én nyíló OMÉK-on a „D"-pavilonban várja a magyar Agrárkamara az érdeklődőket. Ezenkívül a 24. pavilon galériájának konferenciatermében 1-jétől 9-ig mindennap közérdekű programot szervezhek. Ennek során, a somogyi kamarai napra szeptember 7-én kerül sor: a szakemberek arról cserélnek véleményt, hogy milyen agrárrendtartásra lenne szükség hazánkban. ★ * * Műanyag- és gumiipari kiállítás lesz 1990. november 28-a és december 2-a között Isztambulban, Plastics Turkey 90 néven. Hírek, információk, üzleti ajánlatok Elsődleges a gazdaságfejlesztés A Magyar Közlöny 76. számában jelent meg az 1016-os kormányhatározat, amely jóváhagyja a Magyar Gazdasági Kamara Vili. közgyűlésén módosított alapszabályát. A határozat a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg érvényét veszti az 1086-os 1986- ban hozott határozat. Az alapszabály lényeges szervezeti változást tartalmaz. Ezek után nem központosított szervezet, hanem a területi kamarák, szakmai szövetségek szövetsége lett a kamara. Elsődleges, legfőbb feladatának a gazdaság fejlesztését segítő tevékenységet tekinti. A Dél-dunántúli Gazdasági Kamara (DGK) tevékenységét önállóan szervezi, felépítésében a szövetségi elv érvényesül. A régió területén teljes körű joggal gyakorolja a kamarai funkciókat — védi a munkáltatók és a vállalkozók érdekeit, érdekeket közvetít és érdekeket egyeztet a gazdálkodó szervezetek és a vállalkozók között. Nagy gondot fordít a külkapcsoAz amerikai nagykövetség kereskedelmi attaséja. Dávid Hughes levélben válaszolt a Dél-dunántúli Gazdasági Kamarán keresztül mindazoknak, akik jelentkeztek Bush elnök magánvállalkozást támogató programjára. Ez a program hamarosan beindul a nemrég felállított Magyar—Amerikai Vállalkozási Alap (MAVA) gondozásában. Az eddig beérke^ THERMOKER KFT. ^ rövic^ia?arKferé vállal víz-, gázfűtésszerelési munkákat, valamint gépi földmunkavégzést MTZ kanalas géppel. Megrendelés felvétele a központban vagy ajelephely 11 -243-as telefonszámán. I (111771) 1 MÉH-telepünket leltár miatt zárva tartjuk 1990. augusztus 29-től szeptember 6-ig. Az áruátvétel ez idő alatt szünetel. Kaposvár, Cseri út 2. (2520) ( \ Az 1982-ben alapított REFLEX Tolmács- és Fordítóiroda új siófoki irodájában 60 ezer oldal fordítás és több mint tízezer óra tolmácsolás levelek, okmányok, okiratok, szerződések stb. magyarra és magyarról történő fordítását. Tolmácsolás, helyszíni szakfordítás Magyarországon és külföldön, alkalomszerűen vagy hosszabb időn át. Rövidebb fordítások továbbítása faxon keresztül Gyakorlott fordítókat, tolmácsokat továbbra is keresünk (felsőfokú végzettség szükséges!). 8600 Siófok, Fő u. 27. Tel./Fax: (84)111-50 V ________(mfiflfl/a)_______' G ázszünet! Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy augusztus 29-én (szerdán) 13—17 óráig Marcali város egész területén gázszünetet tartunk. Kérjük, szíveskedjenek gázkészülékeiket a fenti időpontban zárva tartani! KÖGÁZ Somogy Megyei Üzemigazgatósága Kaposvár (149330) I I I I I I I I I • • Üzlet — iroda — lakás — garázs A Zala Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat saját értékesítésű belvárosi (piac melletti) kereskedelmi és üzletközpont kivitelezését kezdi meg 1991.1. negyedévben Zalaegerszeg, Munkácsy út 8. szám alatt. A háromszintes (+ tetőtér) épület nettó összterülete 2500 négyzetméter, ahol az igényeik szerint kerülnek kialakításra a földszinten és az I. emeleten üzletek és irodák, míg a további szinteken egy-'és másfél szobás, illetve többgenerációs együttélésre is alkalmas, komfortos lakások épülnek. Az épület alatt 1000 négyzetméter területű mélygarázs, illetve raktárhelyiség épül. Garázsvásárlásra lakásigényléstől függetlenül lehetőség van. Speciális igényeket is figyelembe veszünk a tervezés során! Érdeklődés és igénybejelentés: Zala Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 4—8., Kovács László és dr. Szabados Gyula ügyintézőknél. Telefon: (92)14-500 Telefax: (92)13-534 Telex: 33-228 _________________________________________________________(178387) í r N\ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pályázatot hirdet a kaposvári bankszerv IGAZGATÓI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE Feltételek: Felsőfokú, szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. 5 éves pénzügyi vezetői gyakorlat. Legfeljebb 40 éves életkor. A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkező részletes önéletrajzát, iskolai, szakmai végzettségének leírását, korábbi munkaköreinek és tevékenységének részletes ismertetését, jelenlegi munkahelyének, munkakörének és jövedelmének megnevezését. A pályázathoz csatolni kell: — az állami iskolai végzettséget tanúsító okirat hiteles másolatát — három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot szeptember 15-ig kell beküldeni a személyzeti és oktatási főosztály vezetőjének, dr. Bodó Tibor, Budapest VI., Anker köz 1—3. számra. A bizottság döntéséről a pályázók szeptember 30-ig levélben értesítést kapnak, melyet bizalmasan kezelünk. A lakásmegoldást elősegítjük. (149331) 4 ' ■ Magyar—Amerikai Vállalkozási Alap