Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-28 / 106. szám

SOMOGYI HÍRLAP I. évfolyam, 106. szám Ára: 4,30 Ft — KÖZÉLETI NAPILAP 1990. augusztus 28., kedd RÖVID NYÁRI SZÜNET UTÁN ÖSSZEÜLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Vállalkozásba adják az üzleteket Göncz Árpád türelemre intette a honatyákat — 25 módosító indítváhyt nyújt be az SZDSZ—MDF-csomagterv a volt vezetők elszámoltatásáról Tegnap reggel tíz órakor Sza­bad Györgynek, az Országgyű­lés elnökének vezetésével — mintegy egy hónapos szünet után — ismét megkezdte mun­káját a Tisztelt Ház. Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem került napirendre a földtör­vény megvitatásának folytatá­sa, mégpedig azért nem, mert a kormány nem terjesztette elő. Elsőként a mandátumától megvált Bokros Lajos (MSZP) helyett a párt budapesti listáján indult Schiffer Jánost fogadták el képviselőnek. Szabad György tájékoztatta a honatyákat, hogy a kormány a honvédelmi törvény módosítá­sáról, az árak megállapításáról, a tisztességes piaci versenyről szóló törvénytervezeteket nyúj­tott be az Országgyűléshez. A kabinet sürgősséggel kérte az önkormányzati választások le­bonyolításához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról szóló javaslat megtárgyalását. Ezt méltányolták is a honatyák, mert 91%-os többséggel elfo­gadták a kérést. Ezután Göncz Árpád, a Ma­gyar Köztársaság elnöke kért szót. Rövid beszédében köszö­netét fejezte ki a képviselőknek az előző időszakban kifejtett eredményes munkáért. Egyben felhívta a figyelmüket, hogy a jövőben ne annyira egymás „froclizására", inkább az érde­mi munkára koncentráljanak, érvet érvvel ütköztessenek. Elmondta azt is, hogy jobban oda kell figyelniük a honatyák­nak arra, hogy mit ejtenek ki a szájukon, mert nem csupán képviselőtársaik, hanem a — televíziós közvetítés révén — az egész ország, sőt a világ nyil­vánossága előtt beszélnek. Korántsem mindegy tehát, hogy a külföldi országok milyen képet alakítanak ki hazánkról, annak parlamentjéről — fejez­te be beszédét a köztársasági elnök. Göncz Árpád után a parla­ment elnöke ismertette a mai ülés tervezett napirendjét; majd a parlament megkezdte a kormányzati tevékenységi kö­rök átalakításával kapcsolatos törvénytervezet megvitatását. A kormány képviseletében Balsai István igazságügyi mi­niszter terjesztette elő a javas­latot. Mint elmondta, az elkép­zelések szerint a környezetvé­delem és vízügy irányítását elválasztanák egymástól. Ez utóbbit a közlekedési, hírköz­lési és vízügyi minisztérium venné át, míg a környezet vé­delmével a jövőben a környe­zetvédelmi és területfejleszté­si minisztérium foglalkozna. A törvényjavaslat emellett még a szakmai oktatás felügyeleti rendjének módosításával is foglalkozik; az elképzelések szerint természetesen módosí­tani kellene a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt is. Mivel módosító javaslat is érke­zett, a törvénytervezetet bizott­sági vitákra utalták vissza. Ezután a képviselők Bőd Pé­ter Ákos ipari és kereskedelmi minisztert hallgatták meg, aki a privatizációval kapcsolatos kor­mányálláspontot ismertette. Az előterjesztés elsősorban a ke­reskedelmi egységek privatizá­ciójára vonatkozott. A miniszter szerint ennek igazságos végre­hajtása során a régi tulajdonos elsőbbségi jogokat élvezne, de a boltok jelenlegi üzemeltetői is bizonyos kedvezményeket kapnának az újonnan kiírandó versenytárgyalás során, ame­lyet független értékelés előzne meg. A kormányzat elképzelé­sei szerint az állami vagyon fe­letti rendelkezés joga a va­gyonügynökséget illetné meg. (Folytatás a 2. oldalon) Áj? Állami Számvevőszék 1 vizsgálata a HM-ben Antall József Helsinkibe utazik A kormányszóvivői iroda MTI-hez eljuttatott közlemé­nye szerint Antall József mi­niszterelnök szerdán reggel Helsinkibe utazik az Európai Demokratukus Szövetség XIII. pártvezetői konferenciá­jára. A magyar miniszterelnök — az MDF elnökeként — vár­hatóan felszólal az ,,új Euró­pával” foglalkozó kétnapos rendezvényen. A konferencián magyar részről részt vesz a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pá/t, a Keresztényde­mokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum delegáció­ja is. Antall József miniszterel­nök a tervek szerint találkozik Mauno Koivisto finn köztársa­sági elnökkel, Kalevi Sorsá­val, a finn parlament elnöké­vel és Harri Holkeriminiszter- elnökkel. Az Állami Számvevőszék be­fejezte vizsgálatát a Honvédel­mi Minisztérium vezető tiszt­ségviselői és tábornoki kara szolgálati lakásaira fordított összegek felhasználásának jogszerűségéről. Keleti György ezredes, a tár­ca szóvivője elmondta: a 124 Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter, a Magyar Paraszt­szövetség országos főtitkára, a Szovjetunió Parasztszövetsé­ge meghívására delegáció élén hétfőn Moszkvába utazott. Programjában egyebek között Moszkva és Szimferopol kör­nyéki üzemek, agráripari komplexumok, gépforgalmazó vezető tisztségviselő körében lefolytatott vizsgálat tizenegy — többségükben már nyugállo­mányú — személy szolgálati lakásának kiutalásánál, cseré­jénél, illetve felújításánál állapí­tott meg szabálytalanságot. ' és élelmiszer-ipari vállalatok meglátogatása és a Szovjet­unió Parasztszövetségével tör­ténő kapcsolatfelvétel szere­pel. Gerbovits Jenőt előrelátha­tólag fogadja Vlagyilen Nyiki- tyin, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa első elnökhelyettese, az Élelmezési és Felvásárlási Álla­mi Bizottság elnöke. tér intézkedett, hogy amennyi­ben a jogtalan kifizetések és elszámolások ténye az érintet­tek meghallgatása után is bizo­nyítható, a visszafizetésnek az év végéig meg kell történnie — fejezte be a tájékoztatást a szó­vivő. Jeszenszky Prágában Hétfő este — külügyminiszté- riumi tisztségviselők kíséreté­ben — hivatalos látogatásra Prágába érkezett Jeszenszky Géza. A menetrend szerinti Malév-járattal érkező magyar külügyminisztert a ruzynei re­pülőtéren Lubos Dobrovsky csehszlovák külügyminiszter­helyettes fogadta. Petr Pithart cseh kormányfő este vacsorát adott Jeszenszky Géza tiszteletére. Für Lajos honvédelmi minisz­Zsufolt program var ra GERBOVITS JENŐ MOSZKVÁBA UTAZOTT Társulati ülés a színházban RENDHAGYÓ ÉVADKEZDÉS A színház helyzete december 31-ig rendezett — mondta Babarczy László Autós hegyi EB és OB Tóth János sikerei A napokban érkezett haza Tóth János külföldről, ahol két újabb Európa-bajnoki futamon vett részt. Először Franciaor­szágban állt rajthoz. Európa szinte valamennyi országából érkeztek pilóták az erőpróbára, s több mint háromszázan indul­tak. A rendkívül erős és népes mezőnyben Tóth a hatodik leg­jobb edzésidőt érte el, maga a verseny azonban nem sikerült ilyen jól. Ugyanis az első futam­ban szinte teljesen összetört a versenyautó, a kiváló somogyi pilóta azonban szerencsére épp bőrrel megúszta a balese­tet. A következő hét aztán szin­te csak a Waltham Osella BMW javításával telt el. Sikerült úgy- ahogy rendbe tenni a gépet, s így Tóth ismét rajthoz tudott áll­ni. (Folytatás a 7. oldalon) ír ÁTADÁS ELŐTT KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉPÜL CSURGÓN Második éve épül a csurgói Farkas János Ipari- és Mező- gazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolakol- légiumma, amelynek tavaly ad­ták át egy részét: a 200 szemé­lyes szárnyat. Az idén szeptem­ber 1 -jén készülnek a diákok az impozáns épület teljes birtokba­vételére, az újabb 200 szemé­lyes rész elfoglalására. Az intézmény saját költség­vetéséből fedezte a beruhá­zást; ehhez a megyei tanács és a helyi önkormányzat is komoly anyagi segítséget adott. Költ­ségkímélő tényező volt, hogy sok minden az iskola házilagos kivitelezésében készült el, és a diákok társadalmi munkájának eredménye is kétmillió forint megtakarítást jelentett. így a Somogyterv tervei alapján épí­tett kollégium a három évvel ezelőtti 76 millió forintos költ­ségvetéséből megvalósult, sőt csekély megtakarításra is szá­Tenisz Kuti Kiss Rita nagy napjai Meglepetésről nem számol­hatunk be. Ma már elkönyvel­hetjük, hogy Kuti Kiss Rita, a boglárlelleiek üdvöskéje ahány korosztályos versenyen elindul idehaza, annyin győz is. Sőt, már nemcsak itthon... Augusztus 22—26. között Budapesten a Vasas tenisz­csarnokában bonyolították le az országos gyermekkorcsopor­tos bajnokságot. Rita ennek favoritja volt, és nem is okozott csalódást. Egyéniben öt mérkő­zést vívott, valamennyit siker­rel, így nyert OB-t. A döntőben azt a KSI-s Mandula Petrát győzte le 6:4,7:6 arányban, aki­vel párosban is elhódította az elsőséget. mítanak az iskola vezetői a sa­ját kivitelezés olcsóbbsága miatt. A 400 személyes kollégium végre megnyugtatóan megold­ója a vidéki tanulók elhelyezését. ház társulata az évadnyitó tár­sulati ülésen. A tervezett elő­adásokon bizonyára az idén sem lesz foghíjas széksor. Ba­barczy László, a színház igaz­gatója a társulat előtt álló fel­adatokat ismertette. A beszámoló lapunk 5. olda­lán olvasható. Rendhagyó évad kezdődött meg tegnap a kaposvári ßgjfcy Gergely Színházban. A nyári szünet utáni első találkozás rendezője a derű volt, ám a táb­lán már olvashattuk: estétől megkezdődnek a próbák. Fél nézőteret töltött meg a kaposvári Csiky Gergely Szín-

Next

/
Oldalképek
Tartalom