Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-23 / 102. szám

Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét az egész rokonságnak, az ismerősöknek, barátoknak, a kaposmérői Latinca Sándor Mgtsz és az Agrotechnikai Kisz- szövetkezet dolgozóinak, a szü­lőfalu. Zselickislak lakosainak, akik szeretett, drága, jó férjem, édesapánk, apósunk és nagya­pánk, NYÚL FERENC volt Zselickislak, Kossuth L. u. 36. sz. alatti lakos temetésén részt vettek, utolsó útjára kísérték, vi­rágaikkal, részvétükkel és együtt­érző szavaikkal mély gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen édesanyám, anyósom és nagymamánk, SIMON JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal és virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk, KISTÁJ JÓZSEF temetésén részt vettek, koszo­rúikkal és virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, komáknak, barátok­nak, ismerősöknek, a volt munka­társaknak, a Gabonaforgalmi Vállalat dolgozóinak, Csököly község lakóinak és mindazok­nak, akik szeretett halottunk, HORVÁTH GYULA temetésén jelenlétükkel, virá­gaikkal, koszorúikkal, részvét­nyilvánításukkal, illetve részvét­távirataikkal gyászunkban osz­toztak. A gyászoló család * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik felejthetet­len halottunk, MANDELBAUM SÁNDORNÉ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A Mandelbaum és a Kovács család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, ismerősök­nek, unokáknak, akik felejthetet­len édesanyám, ÖZV. DONGÓ JÓZSEFNÉ volt mikei lakos temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Húga, unokái, a Miovetz és a Gergely család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a barátoknak, is­merősöknek, rokonoknak, szomszédoknak és munkatár­saknak, akik férjem, LOVÁSZ GYULA temetésén részt vettek, fájdal­munkat bármely módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, szomszé­doknak, jó barátoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen halot­tunk, RÁK MÁRIA temetésén részt vettek és koszo­rúikkal, virágaikkal, részvétnyil­vánításukkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik nagynénénk, ÖZV. KIS LAJOSNÉ temetésén részt vettek, gyá­szunkban velünk éreztek. A Szíjártó család INGATLAN ELADÓ 2 szobás, összkomfortos csa­ládi ház 600 n-öl telken, gazdasági épüle­tekkel. Gáz, víz, villany van. Taszáron, az Ady u. 34. sz. alatt, Molnáréknál. (479419) MAGYAREGRESEN 400 n-öl szőlő présházzal eladó. Petőfi u. 8. (479417) KAPOSVÁR, Kertész u. 85. sz. alatti családi ház beköltözhetően eladó. Csere is megfelelne. Érdeklődni a 19-346-os telefonon. (479415) SZOMBATHELYEN 57 m2-es, tégla, blokkos, 2 szoba + étkező, összkomfor­tos lakás beköltözhetően, készpénzért eladó. Kétéves magágyi luc- és feketefe- nyő-csemete olcsón eladó. Telefon: 84/50-584. (479411) 3 szobás, gázos családi ház eladó. Kaposmérő, Dózsa György u. 73. sz. (479428) MARCALI központjában háromszo­bás, OTP-s öröklakás eladó. Széchenyi U. 20. fszt. 3.(133645) FONYÓDTÓL 10 km-re, Lengyeltóti központjában háromszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni: Lengyeltó­ti, Zrínyi u. 25. (2333) NAGYBAJOM, Mező u. 116. sz. alatti 680 n-öles házhely eladó gázbekötési lehetőséggel. Érdeklődni Nagybajom, Fő u. 110. sz. alatt, egész nap. (2314) SÜRGŐSEN eladó három és fél szo­bás családi ház műhellyel, garázzsal, kerttel, fizetési könnyítéssel. Irányár 2,2 millió Ft. Kaposvár, Kaposrét sor 75. (2296) KAPOSVÁRON a Kinizsi-ltp. 22. I/4. kétszobás, erkélyes lakás eladó. Érdek­lődni 17 óra után. Gyönyörű Lajos. (2303) ELADÓ Balatonkilitiben 2,5 szobás lakás kerttel. Érdeklődni a siófoki szer­kesztőségben a 673. számon. (133639) ELADÓ Balatonboglár, Galamb u. 5. sz. alatt 100 n-öles közművesített telken 54 m2 alapterületű, teljes tetőtér-beépíté- ses, vízparthoz közeli nyaraló. Érdeklőd­ni szombatonként a helyszínen. (2273) NAGYBAJOMBAN a Fő u. 195. sz. alatti lakóház gazdálkodásra alkalmas telekkel és épületekkel 650 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Nagybajom, Zrínyi u. 47. Lukácsné, 17óra után. (133583) MARCALIBAN két és fél szobás, OTP-s lakás sürgősen eladó. Irányár: 750 000 forint. Érdeklődni az esti órák­ban: Lenin u. 3. II. Iph. fszt. 2. (133621) BALATONI családi házak, nyaralók, telkek, kaposvári lakások áron alul el­adók. Balaton Ingatlanügynökség, Ka­posvár, Május 1. u. 24. Telefon: 82/ 13-941.(2248/8.) BALATONBOGLÁRON, a rendelő fö­lötti társasházban eladó háromszintes, három szoba + két félszobás, összkom­fortos, előkertes, garázsos lakás. Alkal­mas nyaralónak, lakásnak. Érdeklődni: Boglárlelle, Dália u. 2. Jávori. (133537) BELEGBEN a Petőfi u. 1. számú ház eladó. (133599) BALATONSZEMESEN, a 70-es főút mellett 7 szobás családi ház eladó. Víz­parttól 300 méterre. Érdeklődni: Bala- tonszemes, Vörösmarty u. 65/a. (133597) BOGLÁRLELLÉN régi házrész (3 szo­ba, konyha, fürdőszoba) kerttel, 1,2 millióért eladó. Telefon: Budapest 182-0861.(6505) BALATONFENYVESEN a Borne­missza u. 20. sz. alatti ikernyaraló fele eladó 1,5 millió forintért. Érdeklődni au­gusztus 25-ig a helyszínen, utána a 185- 6675-ös budapesti telefonon. (6488) SIÓFOKON, a Béri Balogh Ádám u. 43. sz. alatt 173 n-öles építési telek el­adó, lebontásra váró téglaépülettel. Ér­deklődni: Böröcz, Siófok, Sió u. 19. VI/39. Telefon: 12-311/5553, délután 17 órától. (133635) DRÁVATAMÁSIBAN, a Fő u. 109. sz. alatt háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni ugyanott. (133659) KAPOSVÁRI 3 szobás, erkélyes, 71 m2-es, első emeleti lakás OTP-átvállalás- sal vagy tehermentesen eladó. Érdeklőd­ni munkanapokon napközben a 82/ 12-581-es telefonszámon, 16 és 19 óra között személyesen, vagy a 82/19-568- as telefonszámon. Cím: Fehér, Kapos­vár, Füredi u. 7.1. em. 1. (479442) HÁROMSZOBÁS, összkomfortos családi ház melléképületekkel eladó. Ár megegyezéssel. Megtekinthető Bőszén- fa, Kossuth Lajos u. 5. sz. alatt, minden­nap 16 óra után. (479426) ZALAKAROS Újfaluban, a fürdőtől 1800 m-re 600 n-öles bekerített terület 45 m2-es extra faházzal eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Nagykanizsa, Néphad­sereg u. 16. Tel.: 93/13-371. (2367/a.) TÉGLAÉPÜLETBEN 2 szobás, 54 m2- es lakás eladó vagy nagyobbra cserélhe­tő. Kaposvár, Hegyi u. 1/B fszt. 1., Kar­dos. (2386) ELADÓ 100 m2-es, 3 szobás családi ház gazdasági épülettel, 970 n-öles terü­lettel Magyaregres, Vörös Hadsereg útja 16. sz. alatt. (2382) ELADÓ 2 szobás, konyhás családi ház Somodorban, a Kossuth L. u. 28. sz. alatt. Érdeklődni: Somodor, Kossuth L. u. 3., Óvári József. (2364) SIÓFOKON, a Foki-hegyen, hatlaká­sos társasházban tehermentes, 84 m2- es, II. emeleti, telefonos lakás garázzsal eladó, vagy 1,5 szobásra cserélhető ér­tékegyeztetéssel. Ajánlatokat „Azonnal költözhető" jeligére a siófoki szerkesztő­ségbe. (133655) BARCSON a Bajcsy-Zsilinszky u. 2. III/32. számú kétszobás, 53 m2-es lakás eladó. (133658) JÁRMŰ ELADÓ Barkas platós' munkagép, vagy elcserélhető magánjáró szalagfű­részre. Érdeklődni: Pap László. Bárdud­varnok, Bárd 18., 13óraután. (479418) MÁSFÉL éves, platós 4x4-es, jól mű­ködő ARO-t — munkahelyváltozás miatt — elcserélnék négyütemű Wartburgra vagy hasonlóra. Érdeklődni Vidáéknál, Csurgó, Csokonai u. 14. (2330) MÁSFÉL éves, piros színű Lada Sa­mara kevés kilométerrel eladó. Érdeklőd­ni: Inke, Rákóczi u. 141., vagy munkaidő­ben Inke 13-as telefonon. (2346) PF-ES 1500-as Lada jó állapotban eladó. Érdeklődni Csuha László, Két- hely, Sugár u. 1„ 17 óra után. (133703) OPEL KADETT 1,6 Diesel Kl-s, 1992. szeptemberig érvényes műszakival, sür­gősen eladó. Irányár 350 ezer Ft. Telefon a lakáson 16 óra után 83/11 -076, napköz­ben 83/11-871.(133705) LADA 2107-es sötétzöld, három és fél éves, eladó. Érdeklődni 16 óra után: Kaposvár, Őrei u. 27., Kiss. (2317) 5 éves 1300 S-es Lada, egy rövid pla­tós IFA és egy gólyadaru eladó. Érdek-, lődni, Nagybajom, Kossuth L. u. 102. (2290) FEHÉR Lada Samara 11 000 km-rel és MZ-125 6000 km-rel eladó. Érdeklődni a 84/40-322 telefonon hétköznap 17 óra után, hétvégén egész nap. (2298) ELADÓ Skoda billencs és egy nyer­ges Skoda tehergépkocsi. Érdeklődni: Máté Ferenc, Buzsák, Kossuth L. u. 19. (2278) 9 éves Lada-motor, 1200-as, eladó. Kaposvár, Benedek Elek u. 50., 18 óra után. (2279) JAWA Mustang kismotor eladó. He­tes, Vikár B. u. 35. (2270) DIESEL Toyota Corolla Liftback, pi­ros, 3,5 éves, 52 000 km-rel eladó. Na­gyatád, Rákóczi u. 7. Telefon: 83/11 -597. (133586) . ELADÓ GT-s Wartburg 4,5 éves. Ér­deklődni az esti órákban: Garda Attila, Balatonszabadi, Szabadság u. 41. (133620) FÉLÉVES, platós, terepjáró ARO el­adó. Kaposvár, Balázskert köz 12. Tel.: 12-946. (479384) FSO 1500 Polski Fiat egyben vagy alkatrészenként eladó. Érdeklődni: Göl- le, Petőfi u. 28. (2374) UM-es Zsiguli kétéves műszakival eladó. 8630 Boglárlelle, Mikszáth u. 12., Tóth András. (133661) EGYÉVES 1300-as Lada 20 000 km- rel eladó. Telefon: 84/50-991, egész nap. (133662) 2105-ös Lada hároméves, 45 000 km- rel eladó. Érdeklődni: Fonyód, Szivár­vány u. 5. Sáfrány László vagy Fő utca, Kedvenc büfé. (133708) TRABANT 601-es személygépkocsi lejárt műszakival olcsón, sürgősen el­adó. Érdeklődni egész nap: Somogy- szob, Jókai u. 3. (133710) 1993-RA visszaigazolt Lada 1300-S 2105-ös kiutalás eladó. Érdeklődni: Pusztaszemes, Dózsa Gy. u. 5. (133651) FORD ESCORT GHIA piros, 3,5 éves, extrákkal eladó, esetleg kétéves Ladát beszámítok. Telefon az esti órákban: 84/12-362.(133652) LADA 2105-ös törtfehér színű, DJ rendszámú személygépkocsi 35 000 km- rel, extrákkal eladó. Érdeklődni estén­ként a 93/13-808-as telefonon. (133654) AUSZTRÁLIÁBA vállalkozó szellemű hölgyeket keresünk bárokba, napi ezer dollár keresettel. Jelentkezés 1 db fotó­val, szeptember 12-ig. 7090 Tamási, Pf. 48. (162134) DÉLUTÁNONKÉNT, munkát vállal­nék. Minden megoldás érdekel. Gépko­csi van. Kaposvár, Damjanich u. 1/V. 4/2. (479437) ÓVÓNŐI gyakorlattal kisgyermekek felügyeletét vállalnám, fizetés megegye­zés szerint. Érdeklődni: Farkas Mónika, Kaposvár, Hegyi u. 1/d II./4. (479429) EGYÉB ÚJ, gyári pingpongasztal eladó. Ér­deklődni az esti órákban a 82/13-307-es telefonon tehet. (479420) KIS oxigén- és disszugázpalackok eladók, felszereléssel együtt. Posta Béla, Somogyszil, Kossuth L. u. 236. (479410) MALACOK eladók, Kaposvár, Nyár u. 75. Érdeklődni 17 óra után. (479430) KŐFARAGÓ műhely felszereléssel bérbe adó, lakással együtt is. Érdeklődni: Ambrusits János, Kaposvár, Vak Bottyán u. 93. (2329) ELADÓ RK02-es fűkasza üzemképes állapotban, terepes IFA első híd + 4 db ballonos komplett kerék. Marcali, Hon­véd u. 52. (2287) ELADÓ 1 db háromfejes eke és 1 db ' kétleveles kombinátor. Tab, Kossuth u. 21. fszt. 3. (133624) BIOGILISZTA eladó. Öreglak, Baráti­hegy 18., Mizsik. (2271) ÉPÍTÉSI felvonó eladó. Nagyatád, Somogyszobi út 38/A. (133587) ELADÓ két öt hónapos vemhes, négy­éves, hideg vérű kanca. Érdeklődni: Ka- rád, Aranyosi u. 9., Strángli. (133580) VÁLLALKOZÓK, gmk-k, kisszövetke­zetek, iskolaszövetkezetek jelentkezé­sét várjuk, akik, ill. amelyek vállalkozná­nak napi- és hetilapok terjesztésére. Cím: Letét 252. Budapest, Pf. 701.1399. (111579) ÉPÍTKEZŐK figyelmébe! Isolyt tetőté­ri és egyéb hőszigetelő anyag közvetle­nül a gyártótól, termelői áron, szállítással megrendelhető. Telefon: 80/57-068. (1861) RÓZSÁKAT, dísznövényeket, gyü­mölcsfaoltványokat ismertető színes, nagy árjegyzékünket kérésére díjtalanul megküldjük. Vidéki növénymegrendelé­seket postán pontosan teljesítünk. Szál­kái kertészet, 1368 Budapest, Pf. 206/5. (111411) KÖLYÖKKUTYÁT és díszmacskát a nyári hónapok kivételével rendszeresen vásárol a HOBBY Kft. Jelentkezés levél­ben az 1116 Budapest, Mohai u. 39. cí­men, sürgős esetekben kizárólag a 1863-628 telefonon vagy a 224-671 tele­xen. Más cím vagy telefon nem a Hobby- é! (111022) REDŐNY .reluxa, harmonikaajtó, zu­hanyfülke 20%-os kedvezménnyel. Tele­fon: 82/20-656. (479304) ROBI 151 sebváltóst teljes felszere­léssel elcserélnék vemhes üszőre. Pap- keszi, Főu, 126., Berta. (199875) T4K kerti traktor eladó. Hévíz, Attila u. 43. Telefon: 11-522 8-tól 13-ig, du. 3-tól fél 6 óráig, hétfő kivételével. (435695) ÉVELŐ SÓVIRÁG (Statice)-palánta eladó. Szeptember végéig telepíthető. A megtermelt száraz virág értékesítésében közreműködünk. Faragó Károly, Kecs­kemét, Mathiász lános utca 19. Telefon: 76/20-839 délelőtt, este. (489986) 150 literes betonkeverő gép és 1 m3 fenyőfa padló sürgősen eladó. Görgeteg, Rákóczi u. 6. (133647) CSALÁDI ház kiadó több célú felhasz­nálásra, hosszabb-rövidebb időre. Sió­fok belterületén. Érdeklődni a 84/12-260- astelefonon, 19óraután. (133656) PÁSZTOR- és betyárfaragásos, extra kivitelű, a népművészet mestere által fa­ragott juhászkampó, fokos sétabot, tam- bura és Kapoli-bot igényes vevőnek el­adó. Varga István, Böhönye, József A. u. 2/1. (2370) BOROSHORDÓK eladók. Hent Já­nos, Nagybajom, Fő u. 107. (2381) ELCSERÉLNÉM a kaposfüredi szőlő­hegy alatt lévő csónakkikötőmet a Joker büfénél lévő csónakkikötőért. Érdeklődni egész nap a 16-951 -es kaposvári telefo­non. (2365) 20 család méh NB kaptárban 1 db per­gető és 1 db műlép szekrénnyel együtt eiadó. Kaposvár, Toponári út 189. (479435) ELADÓ két féléves borjú, magyartar­ka üsző, keresztezett bika. Balatonsza­badi, Vak Bottyán u. 191., Csík. (133649) CSIGATENYÉSZTŐK, figyelem! Gá- losfán 2200 m2 területű, egyéves készült­ségé, üzemelő csigakert — családi okok miatt — áron alul eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Herman Ottó u. 22,, Kocsiséknál, 17 óra után. (2334) HÁZASSÁG 30 éves, 175 cm magas, elvált férfi egy kislánnyal, megismerkedne korban hoz­zá illő hölggyel házasság céljából. Leve­leket „Egy gyermek nem akadály" jeligé­re, a 9104/F számra a kiadóba. (9104/F) EGY ötvenöt éves, özvegy, káros szenvedélyektől mentes férfi házasság céljából hozzá illő hölgy ismeretségét keresi. Válaszokat a 9106/F számra a kiadóba. (9106/F) Kedves, kicsi hölgy! 32/164, alkoholmentes, szigetvári fér­jet, szeretetet, boldogságot nyerhetsz, ha leveledet elküldöd „Fátyol csillag" jeli­gére, a 479427. számra a kaposvári hir­detőbe. (479427) 30/164, kaposvári fiatalember felesé­get keres 28 éves korig. Várom fényké­pes leveled a 479438. számra a kapos­vári hirdetőbe. (479438) ALBÉRLET EGY diáklány részére albérleti szoba kiadó. Kaposvár, Szent István u. 27. Ér­deklődni 17 óra után. BÚTOROZOTT szobát konyhahasz­nálattal sürgősen bérbe vennék. Ajánla­tokat a 479421. számra a kaposvári hir­detőbe. (479421) NYUGODT helyen, különálló épület­ben albérlet kiadó hosszabb időre. Bor- sosné, Damjanich u. 54. (479424) ALBÉRLETI szoba kiadó egy diákfiú részére. 48-as ifjúság útja 47. II/2., Vad- lek. Érdeklődni mindennap délután 13 órától 17-ig, (479423) BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba­használattal egy fiatal nő részére kiadó. Érdeklődni 10—15 óráig: Lukács Károly- né, tel.: 19-392, 48-as ifjúság útja40. II. em. 3. (479425) BELVÁROSBAN, csendes helyen főbérlő nélküli lakás kiadó 2 nem dohány­zó főiskolásnak. „Boglárka" jeligére, a 479436. számra a kaposvári hirdetőbe. (479436) EGYEDÜLÁLLÓ nő Kaposváron al­bérleti szobát keres. Ajánlatokat a 2361. számra a kaposvári kiadóba kér. (2361) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Nívó Hanglemezgyártó és Forgalmazó Kft. felvesz jutalékos mozgóárusokat Érdeklődni lehet: Budapest 1118, Otthon u. 10. Telefon: 182-0376 166-2564 (3801) Nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező hirdetésszervezőket felveszünk tiszta jutalékos rendszer­ben. Jelentkezni: P. M. S. Kft., Buda­pest XI., Fehérvári út 17. IV. em.26. Telefon: 1 -613-593. (111644) A Postai Gépjármű Szállítási Üzem siófoki üzemegysége felvételre keres 1 felsőfokú műszaki végzettségű szakembert műszaki vezetői állás be­töltésére. Autószerelő műhelybe 1 csoportvezetői állás betöltésére és 1 autószerelőt. Elsősorban siófoki vagy környéki lakosok jelentkezését vár­juk. Felvilágosítás: Postagarázs, Sió­fok, Bajcsy-Zsilinszky u. 228. Telefon: 10-251.(111675) Figyelem, 10% árengedmény! Építő- és tüzelőanyag­kereskedésünket Gamás, Jazvinapuszta 7. szám alatt megnyitottuk (67-es főút mellett). Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat. Ughy Csabáné, Gamás, Jazvinapuszta 7. (479413) ÉPÍTKEZŐK, LAKÁSFELÚJÍTÓK! A SOMOGY-ZALA MEGYEI TÉGLAIPARI VÁLLALAT kiváló minőségben gyártott, korszerűen csomagolt termékei a legkényesebb igényeknek is megfelelnek. KERESSE TERMÉKEINKET! NAGYKANIZSA I. sz. téglagyárból (tel.: 93-11-275) dekoratív külső és belső falfelületek, kerítések készítésére alkalmas piros (á: 8,20 Ft/db) és barna (á: 9,60 Ft/db) burkolótéglát TESKÁNDI téglagyárból (tel.:92-12-648) ' körítő hőszigetelő falak készítésére THERMOTON kézi falazóblokkot (á: 35 — Ft/db) válaszfalak készítésére: 6-os (á: 17,30 Ft/db) és 10-es (á: 24,60 Ft/db) válaszfallapokat födémek készítéséhez: FB 60/19-es kerámia béléselemet (á: 41,— Ft/db) (A közölt művi eladási árak a 25% forgalmi adót istartalmazzák,) IDŐT, FÁRADSÁGOT TAKARÍT MEG, HA MINDENT EGY HELYEN TŐLÜNK VÁSÁROL MEG! Keresse részletes tájékoztatónkat! Címünk: Somogy—Zala Megyei Téglaipari Vállalat 7402 Kaposvár, Rákóczi tér 12-13. Tel.: 82/12-614 Telex: 13-357 Fax:21-366 i-ai (111667)

Next

/
Oldalképek
Tartalom