Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-16 / 97. szám
I 8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. augusztus 16., csütörtök I Velünk él a nagymama Gyakran három nemzedék lakik egy lakásban. Ma az átlagos lakás kb. hatvan négyzet- méter, többnyire kétszobás, tehát a nagyszülők beköltözésével az elhelyezés adott, különösen akkor, ha a harmadik generációt egy ember, a nagymama vagy a nagypapa képviseli. Az összeköltözés nagyon gyakran anyagi meggondolások következményé: ilyen módon jut lakáshoz vagy nagyobb lakáshoz a fiatal házaspár, esetleg a kisgyerek gondozásában könnyebbséghez. Ritkábban szolgálja az összeköltözés az idős szülők egészség- ügyi vagy kényelmi szempontjait... A kulturális együttélés egyik alapeleme a lakásoknak olyan téri beosztása, ahol a családtagok tetszés szerint lehetnek egyedül, illetve együtt. Különösen vonatkozik ez az idős emberre, aki feltételezhetően egy kialakult életformát hagyott maga mögött még akkor is, ha a lakás- és életforma-változtatás nem okoz színvonalbeli változást. Mire nagymamák és nagypapák leszünk, fokozódik az a vágyunk, hogy néha egyedül lehessünk, azt tegyük, amit akarunk, és úgy tegyük, ahogy akarjuk. Ez az igény velünk költözik a fiatalok családjába is. És ennek a szükségletnek minimális feltétele a külön bejáratú szoba, amelyben egyedül lakik vagy laknak a nagyszülők. Mindenképpen az idős személy a hátrányos helyzetű. Mindnyájan átéltük már, milyen kényelmetlen éjjel kimenni vagy lámpát gyújtani vagy álmatlanságtól forgolódni, vizet keresni, mert szomjas vagyok, attól való félelmünkben, hogy zavarunk. És valóban zavarunk. A nagymama ugyanígy zavarhatja az unokáját, annak korától függetlenül, és még nem is szóltunk az esetleges zajos alvásról, a betegségekből származó szükségletekről stb. Most elsősorban a nagymamáért aggódjunk, aki vagy túl toleráns, megértő, a lehető legkevesebbet akar zavarni, vagy ellenkezőleg, megpróbál nem tekintettel lenni, de az eredmény majdnem egyenlő: kényelmetlenül érzi magát, ami egy bizonyos koron túl nem ártalmatlan... Problémája a fiatalok családjában élő nagyszülőnek a tevékenységi függetlenség is, vagyis, hogy van-e önálló elfoglaltsága, önálló felelőssége a családon belül. Természetesen az egy családon belül élőknek beleszólási joguk van egymás tevékenységébe. Azonban másképpen hat, ha például rám bízták a család heti étrendjének az összeállítását, és mivel bizonyos kérdésekben bizonytalan vagyok, megkérdezem őket, helyes-e az elgondolásom. Ha nincs önállóságom ebben a tevékenységben, bármikor, bárki beleszólhat, a munkától elmegy a kedvem, és az étrend is pillanatnyi szeszély szülötte lesz. Számos olyan tevékenységre is lehetőséget kellene biztosítani a nagyszülőknek, amelyeket elsősorban saját kedvükre csinálnak, gondolunk itt kézimunkára, barkácsolásra stb. Mindezen kívül a család biztosítson önálló mozgáslehetőséget is a nagyszülőnek. Ha a nagymama egyedül akar sétálni menni, ne követeljük, hogy az unokával menjen. A nyitott, egymás iránt érdeklődő magatartás a fontos, ahol senkinek nem kell éreznie, hogy kevesebbet tud, mint a másik, ami nem is igaz: legfeljebb mást tud, mint a másik, idősebb vagy fiatalabb családtag. Azok a családok, amelyekben több generáció él együtt, készüljenek föl a jövőre, tervezzék meg — mindnyájuk beleszólási jogával —, hogy mi fog történni, ha jelentkezik a gyengeség, a betegség, tehát ne érje váratlanul az intézkedés az idős szülőt. V. E. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc T--------------------------------------------------------------T úl a hetvenen „Kellőképpen elviselni az öregedést a bölcsesség mesterműve, és egyik legnehezebb része az élet nagy művészetének” (Amiéi) Fotó: Ritzel Zoltán Elhunytak — valahol Oroszországban Egy mecseki kirándulás emléke Több okból is elgondolkodtatott Gyarmati Gyula balatonföldvári nyugdíjas levele, amelyben a régi időkre — a régi jó barátokra — emlékezik. Elgondolkodtam a sorok fölött azért, mert a levélíró által készített fénykép 1937 novemberében örökítette meg a két cserkészt, Dusenszki Lacit és Grünberger Gyu- szit, a mecseki kiránduláson, a hidasi völgyben, abban az évben és abban a hónapban, amikor születtem. És azért is időztem hosszabban a levél egyes részleteinél, mert apám is akkor és ott pusztult el, ahol Gyarmati úr barátai: valahol a messzi Oroszországban... De idézzünk most már balatonföldvári nyugdíjas olvasónk leveléből: ,,Hárman mentünk azon a szép őszi, lombhullató napon a Mecsekbe kirándulni, osztálytársak és cserkészbarátok, Dusenszki Laci, Grünberger Gyuszi és jómagam. A hangulatos természetjáráson én készítettem a fényképet. Öt évvel később, 1942 nyara, valahol Oroszországban. Forrón tűz a júliusi nap: a Kurszk felé vezető homokos utat magyar muhkaszolgálatosok rendezgetik. Ezen az úton haladnak majd a magyar honvédek a Don felé... A lovas kocsikat gyalogosok követik, csak néha dübörög el egy-egy gépkocsi. Most egy lovaskocsi-oszlop érkezik, a felügyelő őrvezető félreparancsolja előle a lapátos mu- szosokat. Én is ott bandukolok a hadtápot szállító oszlopban, s az út szélén megpillantom két egykori cserkészbarátomat, Dusenszki Lacit és Grünberger Gyuszit, akiket szintén utolért a zsidók sorsa... Természetesnek vettem, hogy opamegyek hozzájuk egy baráti kézfogásra. A felügyelő őrvezető csodálkozva nézte, hogy egy hadnagy leparolázik a munkaszolgálatosokkal — de a rang miatt nem mert tiltakozni. Aztán elszoruló szívvel mentem tovább, jóllehet, akkor még nem is sejtettem, mi lesz a további sorsuk... Sohasem tértek többé visz- sza. A legutóbbi érettségi találkozónkon a tizenegy zsidó osztálytársunk közül mindössze három vett részt — a többiek odalettek a háborúban. Mind jó társak, igaz barátok voltak — megérdemlik, hogy emlékük fennmaradjon. Ha már a sírjuk, ahova virágot vihetnénk, jeltelen..." — H — Kocsigyártó kovácsmester Régi mesterség művelője Nem tudom, hogy a képen látható — éppen lópatkót készítő — Tóth János budapesti kovácsmestert napjában hányán csodálják meg, amint műhelyében éppen mesterségét űzi. Ipartörténeti kuriózum ma már ennek a szakmának a művelése, méghozzá olyan mesterfokon, ahogyan azt Tóth János gyakorolja. Ő az egyetlen fővárosunkban, aki lovas kocsikat készít, immár több mint négy évtizede. A kocsigyártáson kívül lópatkókat, kocsialkatrészeket kovácsol, lovas kocsikat javít angyalföldi műhelyében — olvasom a róla szóló tudósítást —, s az általa készített kocsikból ma már több fut az NSZK-ban, Olaszországban, Svájcban is — ezeket elsősorban vadászok, fogathajtók használják. A képet nézve emlékeztem a ladi kovácsmesterekre, gyermekkorom csodált iparosaira: Illés Feri bácsira, Kertész kovácsra meg a bognárokra, akik együtt állították elő, illetve javították évtizedeken át a ladi parasztok kocsijait, ekéit; élezték és nyelezték a fejszéket, patkolták a lovakat. Vajon hova lettek a kohó szén- és a patkó szaruszagától, a gyaluforgács illatától már messziről fölismerhető műhelyek? És hova az elismert mesterek? Igaz, miből is élnének meg? A falvak szegényebbek lettek azáltal, hogy ezeket a mesterségeket csak a mesék éltetik tovább... — hf — MTI fotó — Rózsahegyi Tibor felvétele Fontos a jó alvás! Az ember hajlamos rá, hogy az alvás fontosságát alábecsülje, vagy ne figyeljen rá. Pedig életünknek csaknem egy- harmadát alvással töltjük... A szükséges alvásmennyiség az embereknél genetikailag meghatározott, s mindenkinél más és más. Öt óra alvás éppúgy normális, mint kilenc óra, ha az felel meg az illető szükségleteinek. Ha valaki hosszú időn keresztül csak egy órával kevesebbet alszik, mint amennyi szükséges, akkor érzékenyebbé, fáradékonyabbá válik, szellemi és fizikai teljesítőképessége is csökken. De mi is történik az alvás során? Négy fázist különböztetünk meg, amelyek éjszakánként 4-szer, 5-ször váltakoznak. Egy-egy fázis 60—90 perces időközönként kerül sorra. 1. szakasz: a könnyű alvás. Az izmok elernyednek, a vérnyomás csökken. A testben méregtelenítési folyamat kezdődik, a szervezet izzadással olyan mérgező anyagokat választ ki, amelyeket napközben gyűjtött össze. 2. és 3. szakasz: az úgynevezett mély alvás. Az anyagcsere eléri mélypontját, csupán néhány hormon kiválasztása zajlik, amely életfontosságú funckiókat biztosít. A tudósok úgy tartják, hogy a mély alvás a test és a lélek általános regenerálását szolgálja. 4. szakasz: az úgynevezett álmodási szakasz. Az agyban megkezdődik a tapasztalatok elrendezése. Ez a szakasz teszi lehetővé az alvás közbeni tanulást is: azoknál, akik valami újat kívánnak elraktározni, vagy akiknek valami újhoz kell alkalmazkodniuk, erősebb ez az alvási szakasz. Ahhoz, hogy ön igazán jól érezze magát, ismernie kell alvási szokásait. Ehhez tudnia kell, hogy mennyit alszik, és milyen időpontban kell lefeküdnie. Ezt a legkönnyebben akkor állapíthatja meg, ha legalább öt napon át a következőkre figyel: Esetenként akkor menjen aludni, amikor már fáradtnak érzi magát, s keljen fel, ha magától felébredt (természetesen vekker nélkül). Jegyezze fel naponta, hogy mikor ébredt, mikor feküdt le és hány órát aludt. Adja össze az órák számát, és ossza el a tesztnapok számával (az első és az utolsó napot nem kell figyelembe venni). így megtudja, hogy mennyi az ön ideális alvási ideje. A lefekvés legideálisabb időpontjának megállapításához először tudnia kell, hogy mikor a legkellemesebb az ébredése. Ettől az időponttól már csak vissza kell számolni a napi alvási időt, s megkapja a kívánt időpontot. Néhány ötlet, amellyel javíthatja alvási ritmusát: Nyugodt, sötét szoba. Ne dohányozzon, ne igyon szeszes italt, illetve kávét, különösen 18 óra után. Elalvás előtt igyon egy kis mennyiségű szénhidráttartalmú italt. Ne áltassa magát: a legtöbb ember keveset alszik. Talán ön is közéjük tartozik...