Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-05 / 61. szám
Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PALLA JÓZSEF temetésén részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a „FÁBER" KFT. vezetőinek, dolgozóinak, a Tóth Lajos Általános Iskola Vl/a osztálya osztályfőnökének, tanulóinak?az 512. Sz. Szakmunkásképzőiskola I/3 osztálya osztályfőnökének, szakoktatójának és tanulóinak, valamint a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik szeretett édesapánk,' VEVERKA LÁSZLÓ temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei és a rokonság * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, MÜLLER IMRE volt polányi lakos temetésén részt vettek, és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, VUCSKICS ISTVÁN temetésén részt vettek, és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZŰCS LÁSZLÓ temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOLNÁR LAJOS temetésén részt vettek, virágaikkal. együtt érző szavaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család EXPRESS BOGLÁRLELLÉN (Bogláron) közmü- vesitett, önálló építési telek és nyaraló eladó. Érdeklődni este, a (80)27-911-es telefonon. (133044) LÁTRÁNYBAN, a Rákóczi u. 13. sz. alatt háromszobás, hallos, étkezős, összkomfortos családi ház melléképületekkel, garázzsal, 404 n-öles telekkel sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap, 17 óra után. (132987) LADA Samara-kiutalás, 6662-es győri sorszámú, eladó. Telefon: (82)20-760. (1633) LADA Samara piros, 6000 km-rel eladó. Csurgó, Kossuth u. 51/a. (132982) DZ-s, TLX-es Dacia eladó. Niklai János, Tapsony, Széchenyi tér 11. (132984) INGATLAN ELADÓ Mosdóson régi típusú családi ház, gazdálkodásra alkalmas épülettel. Érdeklődni: Gölle, Rákóczi u. 24. (478923) BALATONFÖLDVÁRON 90 százalékos készültségü társasházban 92 m2 alapterületű lakás eladó. Érdeklődni: Ba- latonföldvár, Radnóti u. 2., Potyi Gyula. (132989) SOPRONI, 50 m2-es, III. emeleti, OTP-s öröklakást a Balaton déli partján lévő lakásra vagy üdülőtelekre cserélnék vagy eladom. Levélcím: Igrinyi István, 8623 Balatonföldvár, Budapesti út 17/b. Telefon: 06(84)40-359, 20 órától. (132983) ELCSERÉLNÉM 38 m2-es, egyszobás, nagyatádi tanácsi lakásomat másfél szobás nagyatádira. Érdeklődni 8-től 16 óráig, a 11 -047-es telefonon. (132985) KŐRÖSHEGYEN pincés zártkerti szőlőingatlan eladó vagy balatoni telekre cserélhető. Szalai József, Siófok, Dózsa u. 92. (133039) BOGLÁRLELLÉN (Bogláron) családi ház építésére alkalmas, közművesített telek eladó. Érdeklődni a 06(96)26-156- os telefonon. (133043) BALATONSZÁRSZÓN 70 m2 alapterületű, tetőtér-beépítésű, családi háznak is alkalmas nyaraló eladó. Érdeklődni: Siófok, Endrödy u. 6. Kocsis. Telefon: 10-945.(133032) ELADÓ háromszobás, gázos családi ház. Megtekinthető mindennap 17—19 óráig, Balatonkiliti, Deák köz 5. (133030) SIÓFOKON, a Fő út mellett három- szoba-hallos, összkomfortos családi- ház-rész pincével, garázzsal sürgősen eladó. Olcsóbb csere is érdekel. Siófok, Hajnal u. 1.(133036) TAB központjában 48 m2-es, központi fűtéses lakás eladó. Érdeklődni: Tab, Kossuth L. u. 82., 11/15. (133028) HÁROMSZOBÁS, tetőtér-beépíté- ses, gázos családi ház nagy telekkel, melléképületekkel — gazdálkodásra kiválóan alkalmas — eladó. Érdeklődni: Hetes, Vikár B. u. 17. (Egész nap.) (1612) CSALÁDI ház tehermentesen eladó vagy csere is érdekelne. Ipari árammal, vezetékes vízzel, kerti öntözési lehetőséggel, 3 szoba, konyha és mellékhelyiségek. Érdeklődni: Sánta Péterné, Újmohács, Iskola út 28. sz. alatt, egész nap. (111284) KAPOSVÁR belvárosában 2,5 szóDOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK j Az OVIT Kaposvári Üzemegysége felvesz egy fő takarítónőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: OVIT Üzemegysége, Kaposvár, Mező Imre. u. 119/a. (149234) ' Fakitermelő brigádot keresünk egész éves foglalkoztatásra. Közelítő- gep szükséges. Véghasználat 400 Ft/m3, gyérítés 460 Ft/m3. Egyesült Erő Mgtsz, Pusztakovácsi. (111288) Napilap Balaton-parti árusítására vállalkozókat keresünk. Jelentkezés a 06-1/111-8007/21-es melléken. (111281) REDŐNY, RELUXA 5 év garanciával még a tavalyi áron Dr. Ficzkó Gyuláné Balatonién yves, Kölcsey u. 71. Tel.: 84/41-582 A Kaposvári Ruhagyár üzemi konyhája felajánlja szabad étkezési kapacitását 150 adag ebéd elvitelére 52 Ft/adag árban. Jelentkezni Bíró Gyuláné konyhavezetőnél lehet. Kaposvár, Május 1. u. 45. Telefon: 13-044/61 (111263) A Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kaposvári nagymalma felvesz egy műszakos beosztásba egy női munkaerőt csomagoló munkakörbe, és négy férfi munkaerőt anyagmozgató munkakörbe, továbbá kétmüszakos beosztásba két női munkaerőt csomagoló munkakörbe, valamint egy „C" kategóriás jogosítvánnyal és targoncajogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt. Jelentkezni a malomüzem vezetőjénél lehet, Kaposvár, Malom u. 10. (111250) Fiatal, egészségügyi szakközépiskolát végzett, pedagógusi diplomával rendelkező lány munkát vállalna. Ajánlatokat a 478904. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (478904) Az Aranypart üdülőszálló dolgozót vesz fel éves foglalkoztatással, ruha- raktárosi munkakörbe. Jelentkezni a vezetőnél lehet: Siófok, Beszédes sétány 82. (133019) Megtudja, mi van a Földön, ha műholdvevővel tekint az égre. SAMSUNG gyártmányú, 48 csatornás műholdvevő az Kft.-tői. Az ASTRA 1,2, 3 vételére alkalmas. Ára: 55 950 Ft Kérésére fölszereljük. Cím: Tab, Kossuth u. 47—49. Tel.: (84)20-012 _______________________(1415) J bá s, étkezős, 82 m2-es társasházi lakás eladó. Telefon: 12-327. (1594) BONYHÁD központjában (MátaíA. u. 7.) 3 szobás családi ház tavaszi beköltözéssel eladó. Irányár: 1,5 millió Ft. Érdeklődni hét végeken, 16—17 óráig lehet. (1599) FONYÓD-BALATONFENYVESEN nyaraló eladó. Irányár: 1 millió Ft. Telefon: (84)60-709. (1596) SIÓFOK, Tanácsház u.23/a., I.ern. 3. sz. alatti 2,5 szobás, 64 m2-es, erkélyes öröklakás tehermentesen eladó. Érdeklődni a helyszínen, munkanapokon 16 óra után, vagy a (84)12-562-es telefonon. (1601) KAPOSVÁRON utcai házrész eladó. Irányár 480 000 Ft. Érdeklődni: Mernye, Petőfi S. u. 14. sz. alatt, egész nap. (1621) LÁTRÁNYBAN szőlő, pince, felszerelés eladó. Telefon: (84)50-334, este. (133042) ÁDÁNDON kis családi ház nagy telekkel eladó. Arany J. u. 28. Érdeklődni: a helyszínen. (1631) TATAROZÁSRA szoruló régi parasztház olcsón eladó. Érdeklődni: Ka- rád, Lenin u. 2Q. (132991) ELADÓ Nagyatádon, a Honvéd u. 93. sz. alatti ház gazdálkodásra alkalmas, nagy területtel. (132990) JÁRMŰ 126-os Polski Fiat, hároméves, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Balaton- fenyves, Tavasz u. 85. (132981) KILENC hónapos, 2105-ös Lada (14 000 km-rel) — lakásvásárlás miatt — eladó. Érdeklődni: Fonyód, Siotour iroda. Telefon: (84)61-214. (132980) ARO zárt, négyéves eladó. Boglárlel- le, Május 1. u. 37/b. Telefon: (84)50-577. (133041) ELADÓ 408-as Moszkvics pluszmotorral és sok alkatrésszel. Érdeklődni: Kaposgyarmat, erdészház. (1609) 0 km-es Polski Fiat 126-os eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Vörösmarty u. 38. (1607) 1993-ra visszaigazolt Skoda-kiutalás és GY-os Trabant eladó. Kaposmérő, Vörösmarty u. 32. (1618) GY-os Trabant Combi jó állapotban eladó. Érdeklődni Lengyeltóti, Mohács u. 11. Trombitás, munkaidő után. (1623) LADA Combi 1991-es kiutalás eladó. Érdeklődni Horváth, Taszár-ltp. 30/B I.ern. 4. (1624) 6 ÉVES, frissen műszakizott Polski F. 126-os. 48 ezer km-rel eladó. Tomka, Fonyód, Bolgár E. u. 1. Tel.: (84)60-168. (1628) ÚJ Skoda Favorit és 60-as Zastava eladó. Boglárlelle, Sallai u. 31. Telefon: (84)50-584. (478942) T 25-ös traktort vennék rendszámos, üzemképes állapotban, ármegjelöléssel. Csordás Jenő, Jákó, Kossuth u. 80. (478935) BILLENŐS IFA felújított állapotban eladó. Szabó Kálmán, Iregszemcse, Rákóczi u. 30. (478936) POLSKI Fiat 126-os 2000 km-rel eladó. Horváthné, Fonyód, Tabán u. 64. Telefon: 60-402, este. (132979) RÉSZMUNKAIDŐBEN munkát vállalnék Kaposváron. Városközpont előnyben. Ajánlatokat a 478932. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (478932) GÉPELÉST vállalok. Törőné Pre- káczka Katalin, Balatonszemes. Landler J. u. 20. (132978) _ A FAKTOR KFT.megvásárlásra vagy lízingbe keres új, platós ARO személy- gépkocsit. Azonnali belépéssel felvesz asztalos és esztergályos szakmunkást, női, férfi betanított munkást. Bérletbe adja 600 négyzetméteres üzemcsarnokát, esztergályos- és faipari üzemét. Érdeklődni: Balatonszárszó, Szemesi u.,9. Telefon: (84)40-061, dr. Szász. (133034) A Drávaplast leányvállalat istvándi műanyagüzemébe keres tmk-st és két betanított dolgozót. Érdeklődni a helyszínen. (133022) EGYÉB KÉT- vagy többszobás, legalább komfortos kaposvári lakásért eltartanék idős személyt, ottlakással. Ajánlatot ,,pe- dagógusnő” jeligére, 1630. számra, aka- posvári kiadóba, vagy a 20-723 telefonszámra. (1630) VENNÉK jó állapotban lévő, nagy ipari varrógépet. Vargáné, Karád, Deák F. u. 10. (132992) FIGYELEM! Értesítem a tisztelt vásárlóimat, hogy telepemen nádszövet és hordozható cserépkályha kapható. Me- zőcsokonya, Nyiresi u. 14. (1627) MTZ 50-es és 80-as traktor eladó. Buzsák. Balaton u. 49. (132977) EGYÉNI és társas vállalkozók könyveinek vezetését, önrevízióját garanciával vállalja dr. Szász István adótanács- adó, jogtanácsos. Érdeklődni mindennap, munkaidőben (84)40-061-es telefonon, személyesen hétfőn és pénteken, Siófok, Tanácsház u. 3. (133035) SIÓFOKON kisipari tevékenységre is alkalmas, 25 m2-es üzlethelyiség 36 m2- es raktárral eladó. Érdeklődni: Siófok, Endrődy u. 6. Telefon: 10-945. Kocsis. (133032/a) • BALATONVILÁGOSON vízparti, közös nyaralóban, négy személy részére alkalmas, 20 m2-es szoba, különálló konyha, fürdőszoba közös használattal, július-augusztus hónapokra, több évre kiadó. Háromévesig nyugati kocsit beszámítok. Stég, napozók, saját strand, horgászat. Ajánlatokat „Szilvia" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (133037) MOST alakult kft. azonnali munkakezdéssel is vállalja családi házak, üdülők építését, felújítását, teljes lebonyolítását a déli parton. Érdeklődni a (66)39-072-es telefonon, Erdeiné. (133038) BONTÁSBÓL eredő falcos tetőcserép, előszobaablak, valamint TT 126-os Polski Fiat sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Nyár u. 58. (1610) GARÁZST bérelnék Kaposváron, A Somogy Megyei Adófelügyelőség értesíti ügyfeleit, hogy ügyfélfogadási rendje július 15-től megváltozik az alábbiak szerint: Hétfő 8—12 Kedd 8—16 Szerda 8—18 Csütörtök ügyfélfogadás nincs Péntek 8—12 Szombat 8—12 Az ügyfélfogadás helye: Kaposvár, Béke u. 28., földszint. (111280) Építkezők, beruházók, figyelem! A Zalaapáti Fa- és Építőipari Kisszövetkezet továbbra is termelői áron forgalmazza a fa belső ajtókat, SOFA-ablakokat és bejárati ajtókat, HUNGA VELUX tetőablakokat, garázskaput, lakatostermékeket. Az áfát APEH-igazolással rendelkezőknek helyszínen visszatérítjük. A termékek eladása központi telephelyünkön — Zalaapáti, Kossuth L. u. 17. Hétfőtől péntekig 7—15 óráig. Várjuk vásárlóinkat! (059486) bárhol. Cím: Kaposvár, Damjanich u. 6. IV/2„ Kovács. (1602) KAPOSVÁR belvárosában, az Április 4. u. 29. sz. alatt.16 m2-es téglagarázs eladó, vagy bérelhető. Érdeklődni: Magyaregres, Kossuth u. 41. sz,, Edelényi Károly. (1596) JÓL jövedelmező napozó- pihenőágy-kölcsönző eladó a Balaton déli partján, valamint 10 m2-es vásározó sátor kompletten eladó. Érdeklődni: 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 16. IV/2. Telefon az esti órákban: (82)16-946. (1565) ZETOR 3011-es jó állapotban, érvényes műszaki vizsgával és egy kétfejes, hattyúnyakú eke eladó. Somogybabod, Ady E. u. 18. Somogyi József. (1578) KETTŐ magyartarka üsző, másfél éves eladó. Segesd, Rákóczi u. 5. (132968) 10 fejőstehén és borjak eladók. Érdeklődni este 19 óra után, Bodrog, Kossuth u. 63., Zoltán. (1569) NYOLCHETES borjú eladó. Rinyako- vácsi, Fő u. 18., Csikós. (1570) ELADÓ egy háromkeretes NB pörgető. Érdeklődni: Ifi Józsefné, Vörs, Ady u. 19. Telefon: (84)77-112. (1566) ELADÓ kettő holstein tehén, vagy másfél éves csődör csikó. Nagybajom. Mező u. 79. (1464) ELADÓ 50 anyajuh, 1 Suffolk anya és egy kos, valamint 1 cigája kos. Ugyanitt eladó egy keveset használt MF 70-es fűkasza. Letenye, Király P. u. 1., Konkoly. - (111228) BIOHUMUSZ-TERMELÉSHEZ biogiliszta eladó. Visszavásárlási szerződéssel, OTP-kölcsönre 40 fillér/db. Szerződés nélkül 5 fillér/db. Kaposvár, Pázmány P. u. 75. Drexler, 17 óra után. (1364) 1 NÉGYÉVES és1 hatéves, melegvérű, deres kanca, 7 kecske és 3 juh, valamint K-443-as bálázógép eladó. Csurgó, Arany J. u. 7., 18 óra után. (132963) TÖRZSKÖNYVEZETT bernáthegyi kiskutyák eladók. Ráksi, Szabadság u . 19.(478857) ELADÓ KC-s forgalmi rendszámú, 1500-as Polski Fiat, antennarendszer 40 dB-es erősítővel, 35 m2 barna, 20x40 ernes pala. Érdeklődni: Kaposvár, Léva u. 25. alatt. 17 óra után. (478924) AUGUSZTUS második felére angolul tudó korrepetitort keresek nagylányom mellé. Ajánlatokat „Perfekt" jeligére, 478927. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (478927) 280 anyajuh eladó legelővel. Érdeklődni: Kaposvár, Radnóti u. 17. szám alatt, 17 óra után. (478930) SARPLANINAC (jugoszláv farkasölő) kiskutyák eladók. Horváth Károly, 8500 Pápa, Bem J. u. 23. Telefon: (89)24-348. (478934) HÁZASSÁG MAGÁNYOSAN élő, nyugdíjas, 65 éves asszony vagyok. Keresem azt a korban hozzám illő, józan életű, lakással rendelkező férfit, akinek otthonában hiányzik egy megértő feleség. Vidékiek is írhatnak, mert a kerti munkát szeretem. Kalandorok kíméljenek. Leveleket. „Várlak" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (133033) ÉRTELMISÉGI, átlagos külsejű nő egy leánygyermekkel, házasság céljából megismerkedne jó megjelenésű, intelligens. 170 cm magas, 40—50 év közötti férfival. Leveleket „Kölcsönös bizalom" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (133031) EGYEDÜL élő, 60 éves, gyermektelen özvegyasszony vagyok. Kertes családi házam van. Keresek nem italozó, józan életű, nyugdíjas, korban hozzám illő férfit, aki hozzám költözne házasság- kötés vagy élettársi kapcsolat létesítése céljából. Leveleket: „Unom a magányt" jeligére, a tabi vasboltba. (133040) 44 ÉVES, 170 cm magas, elvált férfi megismerkedne olyan, korban hozzá illő, intelligens, kaposvári vagy környéki hölggyel, aki saját lakással rendelkezik. Bemutatkozó leveleket „Szeretet" jeligére, a kaposvári kiadóba, az 1608. számra kérem. (1608) EGYEDÜLÁLLÓ, különálló lakással, jószággal, földdel, kerttel rendelkező férfi vagyok: Megismerkednék egy eredeti cigányasszonnyal. Mielőbbi sürgős válaszokat várok. Kőszegi Lajos, Kálmán- csa, Kossuth u. 110. (133007) 35 ÉVES, szőke, szemüveges, vidéken élő fiatalember megismerkedne 30— 35 éves lánnyal vagy özvegyasszonnyal, házasság céljából, aki hozzá'költözne. Leveleket „Őszirózsa” jeligére, a barcsi könyvesboltba. (132948) 165/23, molett, elvált, magányos nő idő hiánya miatt ily módon keresi azt a férfit, aki korban hozzá illik, és kölcsönös szimpátia esetén társa lenne. Választ a kaposvári kiadóba kérek, az 1523. számra, „Piros rózsa” jeligére. (1523) EGYEDÜLÁLLÓ, 60 éves férfi megismerkedne lakással rendelkező hölggyel, házasság céljából. Leveleket: „Verőfényes nyár" jeligére, az 1499. számra, a kiadóba. (1499) 20 ÉVES, 171 cm magas, barna hajú csinos lány társaság hiányában társat keres. Csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket: „Orchidea" jeligére, az,1576. számra, a kiadóba. (1576) 53 ÉVES, független özvegyasszony vagyok, jó anyagiakkal rendelkezem. Szeretnék megismerkedni 50—55 év körüli, hasonló sorsú férfival, házasság céljából. Jogosítvány szükséges. Rossz egyedül. Leveleket: „Balaton" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (133020) 33 ÉVES, 160 cm magas, barna, gyermekét egyedül nevelő szakmunkásnő házastársat keres. Ajánlatokat „Komoly” jeligére, 478937. számra, a kaposvári hirdetőbe. (478937) ALBÉRLET MARCALI központjában másfél szobás, üres lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni: Marcali, Lőbl Lipót u. 31. (133025) BÚTOROZOTT, gázfűtéses lakás Pécsett 3 személy részére kiadó. Érdeklődni a kaposvári 12-581 -es telefonon, 17 óra után. (478926) ^ ^ ^ SIOTOUR felvételt hirdet: — munkaügyi és bérosztályára 1 munkaügyi csoportvezetői, — a balatonszemesi Vadvirág nyaralótelepre 1 nyaralótelepvezető-helyettesi, — a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központba utazási irodavezető munkakörökbe Követelmény: — munkaügyi csoportvezető esetében középfokú végzettség, felsőfokú munkaügyi képesítés, szakmai vezetői gyakorlat — nyaralótelepvezetö-helyettesi munkakör esetén középfokú végzettség, idegenforgalmi vagy szállodai felsőfokú szakképesítés, német középfokú nyelvismeret, szakmai gyakorlat —.utazási irodavezető esetében középfokú végzettség, német alap- vagy középfokú nyelvismeret, utazási irodai gyakorlat , Jelentkezés személyesen vagy írásban a személyzeti vezetőnél, valamint a munkaügyi és bérosztály vezetőjénél. Cím:8600 Siófok, Batthyány u. 2/b Telefon: 13-111 (111297)