Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-09 / 64. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP 1990. július 9., hétfő Intertotó­kupa Lech Poznan—Siófoki Bányász 2-0 (0-0) Siófok: 800 néző, vezette: Márton (Wágner, Hazafi). Sió­fok: Horváth—Kolovics, Aczél, Olajos, Szabó—Zare, Maro­zsán, Zadányi, Keszeg— Meksz, Magyar. Edző: Varga István. Csere: Keszeg helyett Csák a 70., Kolovics helyett Katona a 77., Zsadányi helyett Varsányi a 79. percben. Alig 800 néző volt kíváncsi az összecsapásra, amelyen hazai közönség előtt először mutat­kozott be a kispadon a Bányász új vezetőedzője, Varga István. Néhány erőtlen hazai, és egy­két veszélyesebbnek ígérkező lengyel akció vezette be a talál­kozót. Persze, ha figyelembe vesszük a magyar és a lengyel labdarúgás közti különbséget (nem a mi javunkra dől el), hiá­ba, no: a Lech Poznan a lengyel bajnokcsapat, így nem is olyan meglepő a fehérek bátor táma­dójátéka. Negyedóra elteltével azonban változott a kép, s kis híján megszerezte a vezetést a Siófok. Marozsán 40 méteres pontos keresztlabdával indítot­ta a bal összekötő helyén Zsa- dányit, aki már csak a kapussal állt szemben, amikor túl higgad­tan a bal kapufára lőtte a labdát. A 22. percben Marozsán jobb oldalról ívelt be szögletet, Ke­szeg 6 méterről fejelt, de a labda centiméterekkel elkerülte a ka­put. A 28. percben a másik olda­lon Skrzypczak 30 méterről ha­talmas lövést küldött a kapu felé, de a labda a bal felső sa­roknál sajnos kívülről súrolta a kapufát. A 31. percben Meksz bal oldalról lőtt középre, a be­robbanó Aczél nem tudta átven­ni a labdát, s az ötösről az a kapus ölébe pattant. (Helyzet­nek épp ez sem volt akármi­lyen !) A 39. percben T rzeciak az elvetődő Horváth keze közül kotorta ki a labdát, majd gólt lőtt. A játékvezető természetesen érvénytelenítette, s kifelé ítélt szabadrúgást. A második félidő egy sárga lappal kezdődött. Az 54. perc­ben Kolovics — lehet, hogy ara­tási idényre gondolva — elka­szálta Pachelskit, ezért a játék­vezető felmutatta neki a sárga lapot. Az 59. percben Szabó próbálkozott távoli lövéssel, de a labda kapu fölé szállt. Néhány perc múlva Olajos jó labdávaf ugratta ki Magyart, a siófoki csatár elhúzott a kivetődő ka­pus mellett, aki megfogta a lá­bát. A jogos 11 -esnek Marozsán szaladt neki, a labdát a kapu közepébe nagy erővel lőtte, de a vetődő kapus lábbal hárítani tudott. Három perc múlva Ma­gyar ugratta ki jól Mekszet, a csatár már csak a kapussal állt szemben, el akarta lőni mellette a labdát, de az újra lábbal men­tett. A 75. percben Bayer került helyzetbe, hatalmas lövését azonban Horváth nagy bravúr­ral védte. Egy perc múlva már ő is tehetetlen volt. Bal oldali sza­badrúgás után Gebura 5 méter­rel fejelte a labdát a bal kapufa mellé. 1 -0. Újabb egy perc múl­va az alapvonalról visszagurí­tott labdát Trzeciak senkitől sem zavartatva 7 méterről lőtte a hálóba. 2-0. Az összecsapás igazolta Varga István vezetőed­ző kétségeit, miszerint a Bá­nyásznak égetően szüksége lenne legalább egy olyan csa­tárra, aki gólt is tud lőni. Ezen a mérkőzésen sem volt elég 6—8 ordító helyzet, a góllövés most sem sikerült. így hiába játszott viszonylag jól a csapat a mező­nyben, tudománya a kapu előtt elfogyott. Jók: Sankowski, Trzeciak, Gebura, illetve Aczél, Olajos, Marozsán. 10-én, kedden a Bányász 20 órai kezdettel Siófokon az iraki válogatott ellen lép pályára. Gyarmati László Kevés résztvevő a Csík Ferenc emlékversenyen Úszás És a győztes: Csépányi And­rás A 21 -es, ezúttal csak kevesek számára volt nyerő. Ennyiedik alkalommal került megrende­zésre szombaton, Kaposváron a Csík Ferenc uszodában a névadó által fémjelzett emlék- verseny. Bár a rendezők min­dent elkövettek, hogy rangos mezőny gyűljön össze, 40 egyesület kapott meghívót erre az eseményre, közülük azon­ban mindössze két pécsi, to­vábbá egy szekszárdi és egy dunaújvárosi klub élt az alka­lommal, hogy felvegye a ver­senyt a kaposváriakat képvise­lő sportiskolásokkal. Nem tudni, hogy az időpont, avagy talán a klubbok anyagi helyzete szűkí­tette le ennyire a mezőnyt, min­den esetre városunk szülötte Csík Ferenc ennél többet érde­melne. Az ő berlini sikerét hozó klasszikus számban, a 100 méteres gyorsúszásban, mint ismert, külön kupát kap a nyer­tes. Ezt immár másodszor sze­rezte meg Csépányi András, a Dunaferr kiválósága, aki már EB-n is indult. 55,21-el nyerte a versenyt. Csapatban a PMSC jogutódjaként induló Pécsi TÁSI bizonyult a legeredmé­nyesebbnek. Egyéniben a leg­több pontot (763-at) dunaújvá­rosi Bene Károly gyűjtött. A nőknél (725) klubtársa, Varga Dóra a pontgyőztes. A csapatversenyben is a TÁSI bizonyult a legjobbnak, 220 pontot gyűjtve, 18-al meg­előzve a KASI-t. Az ugyancsak pécsi Apáczai Nevelési Köz­pont úszói 95 ponttal végeztek a harmadik helyen. A verseny győztesei és so­mogyi dobogós helyezettjei: Fiúk: 50 m béka hát (kiegészí­tő szám) 1. Magyar S. (KASI) 44,5 2. 200 m delfin gyors 1. Szigeti (KASI) 2:28,9, 200 m gyermek hát 1. Szemző (KASI) 2:28,49,100 m úttörő pillangó 1. Glöckler (Pécsi Apáczai) 1:12,5. 3. Bozsóky (KASI) 1:17,5, 200 m úttörő mell 1. Klem (TÁSI) 3:0,1,2.100 m férfi gyors 1. Csépányi (Dunaferr) 55,21, 100 m férfi mell 1. Bene (Dunaferr) 1:0,9,8, 2. Hegedűs (KASI) 1:13,6 100 m férfi háti. Nagy P. (Dunaferr) 1:0,4 2.200 m férfi vegyes 1. Bene (Duna­ferr) 2:17,1 4x50 m férfi vegyes­váltó 1. Pécsi TÁSI 1:59,9, 2. KASI 2:0,5,1. Lányok: 50 m delfin hát (ki­egészítő szám) 1. Weisz K. (KASI) 47,3,200 m gyermek pil­langó 1. Óvári P. (Apáczai) 2:52,8. 3. Varga B. (KASI) 3:13,1, 100 m úttörő mell 1. Cserényi (KASI) 1:36,3, 100 m női gyors 1. Varga D. (Dunaferr) 1:0,1,7. 3. Böröczi (KASI) 1:0,70.100 m női mell. 1. Heréb A 100 m ffi gyors rajtja (TÁSI) 1:19,4,2. Böröczi (KASI) 1:23,7, 100 m női hát 1. Óvári (Apáczai) 1:15,8, 2. Tamás K. (KASI) 1:16,5,200mnő vegyes 1. Varga D. (Dunaferr) 2:30,53. 3. Böröczi (KASI) 2:43,4, 4x50 m vegyes váltó 1. KASI (Tamás, Böröczi, Galgóczy, Kurucz) 2:18,44. Prost nyert A Forma-1 -es autós világbaj­nokság Francia Nagydíját a francia Alain Prost nyerte, ezzel a Ferrari-istáló századik világ- bajnoki futamgyőzelmét aratta. Prost mögött az olasz Ivan Ca- pelli és a brazil Ayrton Senna végzett. Totó A Totó 27. heti játékszelvé­nyén szereplő mérkőzések eredményei: 2, X, 2,1,1,2, X, 1,1,1,1,2, 2, X. Sebességi autómodell OB Bogdán Endre huszadik bajnoksága Nem mondhatni, hogy az idő­járás kegyes volt a résztvevők- höz. A sebességi autómodellek országos bajnokságán hol kisü­tött, hol elbújt a nap, időnként a szél is feltámadt, egyszóval minden előjött, ami zavarhatja egy ilyen bajnokság lebonyolí­tását. —A hőmérséklet ingadozása a legnagyobb ellenségünk — mondta rezignáltan Bogdán Endre, aki különösen nagy műgonddal készítette elő gé­pét, hisz amolyan jubileumfélé­re készült, azaz huszadik baj­noki címének megszerzésére. Négy megye hat klubjának huszonkilenc versenyzője 39 modellel viaskodott egymással, no és az említett időjárási front­tal Kaposváron, a Kaposgép Textiles korszerű pályáján. Ter­mészetesen a nagyok küzdel­me mellett a nem sokkal kisebb erőt képviselő nyolc főnyi ka­posvári csapatra voltunk első­sorban kíváncsiak; vajon mit hoz számukra ez a két nap és mennyit jelent a hazai pálya elő­nye. Érdekes, változatos párhar­coknak lehettek szemtanúi az érdeklődők. A szeszélyes időjá­rásnak köszönhetően szomba­ton például a 10 ccm-esek kate­góriájában induló tizennégy kocsi közül mindössze kettőnek lehetett értékelni az eredmé­nyét. Volt hát mit javítani a teg­napi, második versenynapon. Nagyon heves küzdelem ala­kult ki a jó helyezésekért. Erre jellemző, hogy az 1,5 ccm-es kategóriában induló világ és Európa-bajnok MOM-os Sze- pes, mindössze 0,9 km/órával tudta csak megverni a kettő és feles specialista Dobrocsit. A 2,5 ccm-esek versenyében pél­dául a többszörös EB-győztes fővárosi Szütsnek csak a har­madik helyet sikerült megkapa­rintania. Az 5 ccm-esek mező­Fotó: Bogdán Endre a húszszo­ros bajnokunk nyében az számított meglepe­tésnek, hogy minden a papírfor­mának megfelelően alakult. Szerencsénkre a tízeseknél is. A legnagyobbak versenyének favoritja Bogdán Endre kapos­vári versenyző, egyeduralkodó volt mindvégig, s csak a további helyezésekért csatázhattak a többiek. Mint előzetesen említettük, ez az OB egyben válogató is volt az Európa-bajnokságra. Nos, ez is meghozta a mi sike­reinket. A bajnok Bogdán Endre mellett az 5 ccm-es kategóriá­ban versenyző, s ott bronzér­met nyert Kocsis József lett tag­ja a keretnek. A két versenyzőn­kön kívül egy további negyedik, és két ötödik hely jutott még a kaposváriaknak. A verseny győztesei és ka­posvári helyezettjei: 1,5 ccm: 1. Szepes Attila (MOM) 217,548 km/ó... 4. Kocsis Zoltán (181,378 km/ó), 5. T amasóczky Mihály (mindkettő Kaposgép Textiles) 168,240 km/ó. 2,5 ccm: 1. Dobrocsi Gábor (Gyöngyös) 247,899 km/ó... 5. Vörös Zoltán (K.vár) 212,264 km/ó. 5 ccm: 1. Rúzsa Józsefné (MOM) 257,621 km/ó... 3. Ko­csis József 210,501 km/ó, 4. Pásztor József (mindkettő Ka­posvár) 170,826 km/ó. 10 ccm: 1. Bogdán Endre (Kaposvár) 283,686 km/ó. Előzetesünkben arról írtunk, hogy Bogdán Endre a 19. baj­nokságának megszerzésére készül. Egy utólagos számítás azonban tisztázta, hogy nyert annak idején egy olyan ver­senyt is, amelyet országos baj­nokságként könyveltek el, ezért 20. a mostani. Tamasóczky a kapaszkodón, a háttérben Vörös Zoltán segít

Next

/
Oldalképek
Tartalom