Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-27 / 80. szám
1990. július 27., péntek SOMOGYI HÍRLAP 3 Kötelező nyugták (Folytatás az 1. oldalról) A KISOSZ szerint a vevő számára teljesen felesleges a nyugta, amikor semilyen érdeke nem fűződik az igazoláshoz, a magánkiskereskedőknek viszont számottevő többletteher. Sérelmezik a magánkereskedők azt a megkülönböztetést is, amely számukra máris előírta, milyen pénztárgép-típusokat alkalmazhatnak, holott az állami és szövetkezeti kereskedelemben ezek használata csak 1996 januárjában lesz kötelező. S arról is kevés szó esik, hogy e gépek csak külföldről szerezhetők be, s mind a vételárat, mind pedig a karbantartást devizában kell megfizetni. A KISOSZ annyiban tudja segíteni tagjait — mondotta Mihályi Kornél —, hogy rendszeresen tájékoztatja őket az alkalmazható pénztárgépek típusáról és beszerzési forrásáról, továbbá arról, hogy a szabványnak megfelelő nyugták hol szerezhetők be. A kellő informálást már csak azért is fontosnak tartja a KISOSZ, mert az APEH várhatóan még az idén ellenőrzi, eleget tettek-e a magánkereskedők a nyugtaadási kötelezettségnek. Az adóhatóság ugyan- nis úgy véli, hogy ilyenformán nyomon lehet követni az úgynevezett láthatatlan jövedelmeket, és ezzel megvalósul a fogyasztói érdekvédelem. A KISOSZ ezt az érvelést nem tartja meggyőzőnek, s attól tart, hogy ez az intézkedés nem növeli az állami adóbevételt, viszont félő, hogy az intézkedés nyomán csökken a magánkereskedelem áruskálája, emelkednek az árak, és nem utolsó sörban a nyugtamegírás időtartamával megnövekszik a vásárlási idő is. Bezárt a bánya Gyékényesen ide és beszéljen velünk. Nem jó igazgató az ilyen. Vagy azt hiszi magáról, hogy annyira jó, hogy ő már ezt is megengedheti ' magának?! A kör közepén állva már nehezen tudom követni, ki mit mond, mert egymás szavába vágva sorolják a sérelmeiket. Abban egyetértés van, hogy nem szabad feladni, mert előbb vagy utóbb de sikerül kiharcolniuk az önállóságukat. — Most még megrakjuk ezeket a kocsikat, hogy ne menjenek el üresen, de pénteken már hiába jönnek — mondja egyikük, majd egy másikfolytatja: — Kitettük a táblát a kapura; sztrájk. És lehúzzuk a sorompót. Reméljük nem sokáig, mert kavicsra szükség van. A sztrájk tehát tegnap elkezdődött! Hogy meddig tart, az a tárgyalások eredményétől függ. Nagy Zsóka Fotó: Lang Róbert Az igazgató válasza csak feltüzelte a dolgozókat Nem sokan reménykedtek abban, 'hogy csütörtökön déli tizenkét óráig érdemi válaszokat kapnan követeléseikre a gyékényes! kavicsbánya dolgozói. A 12 óra 2 perckor elindított telexszalag azokat igazolta, akik nem hittek abban, hogy békésen, tárgyalásokkal rendezni lehet az üzem és a vállalat között elmérgesedett helyzetet. Szokolai Sándor igazgató ugyan minden egyes követelésre válaszolt, ám ezek, amolyan nesze-semmi-fogd meg jól feleletek voltak, s inkább csak feltüzelték a dolgozókat, mintsem megnyugtatták volna őket. Lényegében egyetlen egy követelési pontot sem fogadott el, részben azzal az indoklással, hogy a döntésben- nem ő az illetékes, részben pedig azzal, hogy ő mindenben az előírásoknak megfelelően járt el. — Na persze, az előírások! Bennünket behívattak és azt mondták, vagy elfogadjuk a volt üzemvezető-helyettest a Túri László helyett, vagy vehetjük a munkakönyvünket! — mondja felháborodva BényiFerenc hajózási felelős. — A középvezetők közül volt aki megingott, de a fizikai dolgozók egységesen azt mondták, hogy nem kérünk tovább ebből! Miféle igazgató az, aki nem mer lejönni a dolgozókkal tárgyalni?! A volt üzemvezető igazságos volt és azoknak az érdekeit képviselte akik itt élnek és ebben az üzemben dolgoznak. Azt akarjuk, hogy önállóan és az ő vezetésével működjön ez az üzem. Éveken át csak vitte a központ a pénzt innen, de mi semmit nem kaptunk cserébe. — Nekem négy családom' van, mégsem félek a sztrájktól, pedig arra az időre nem jár munkabér — mondja határozottan Varga Jenő, tmk- szerelő. — Itt voltam ipari tanuló, 20 éves szakmai múlttal a hátam mögött kevesebb pénzt viszek haza, mint a családi pótlék. A feleségem nem szólt bele a döntésembe, nekem kell tudni mit vállalok.-Én pedig azt mondom, ha már egyszer elkezdtük, csináljuk is végig. Abban a tudatban tesszük, hogy igazunk van és remélem lesznek támogatóink. — El lehetett volna ezt szépen is intézni — véli Véghelyi József, aki szintén a karbantartóknál dolgozik. — Dehát így, hogy nem is áll velünk szóba az igazgató és fenyeget bennünket, így aztán nem! Éveken keresztül hallgattunk, de most úgy gondoltuk végre szólhatunk az igazunk védelmében. A 112 dolgozóból százan egyet akarunk, a többiek meg úgy is csak élősködtek rajtunk. — Micsoda dolog az, hogy ón, akinek egyedül van vizsgája az itteni gépre, még csak föl sem ülhetek rá, amióta ez a hercehurca tart — háborog Németh József kotrós. — Még a Túri László beszélt rá arra, hogy letegyem a vizsgát és most meg kiderül, hogy hiába. Mi kerestük nekik a kenyeret és most még annyiba sem vesznek bennünket'. hogy az igazgató lejöjjön Egyeztető megbeszélésre ültek össze tegnap a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének székházában a korábbi, illetve az újonan megalakított szakszervezeti szövetségek és a munkástanácsok képviselői. A kerekasztal táviratot küldött a Kavicsbánya Vállalat gyéké- nyesi üzemének sztrájkolóihoz: szolidaritásáról biztosította őket. A szabad sajtó azt ír, amit szabad — avagy...? (Folytatás az 1. oldalról) —Nyilván ön is tapasztalta, hogy a korábbi években a sajtóban túltengett a kincstári optimizmus, s a lapok hitelüket vesztették, amikor az emberek mást láttak maguk körül és mást olvastak. A sajtó irányítói elvárták a „ pozitív példák” fölmutatását, miközben a kritikai hangot nemegyszer „pánikkeltőnek” minősítették. Most ismét azért is bírálat éri a sajtót, mert nem eléggé lelkes, s nem optimizmust sugároz... Csalódottság? — Ami engem illet, sohasem támasztottam efféle követelményt. Talán másoknál sem arról van szó, hogy a sajtó sugározzon optimizmust, hanem hogy legyen tárgyilagos és mutassa be azokat a valódi folyamatokat, amelyek az országban zajlanak. Hasonlóképp a szereplőket, akik olykor egymással is megküzdenek. Az igazság az, hogy a sajtó nagy része nem ilyen rendszerváltást várt, mint ami bekövetkezett és nem tudott csalódásának nem hangot adni, hogy ezek az erők kerekedtek fölül a választásokon. Erről van szó. — Nem csupán arról, hogy a korábbi lefojtottság után az újságírók egy kicsit tobzódnak a szókimondásban és igyekeznek fölmérni a sajtó- szabadság határait? — Lehet, hogy ez is van, de hát ezt azért nagyobb felelősséggel kellene csinálni. A választások óta eltelt idő alatt ezen már túl is tehette volna magát a sajtó. Szóval, ez a felszín. A mélyben azt látom, hogy egy egész gondolkodást kell megváltoztatni. Egy 40 év alatt kialakult hazugságrendszert, gondolkodásmódot és szó- használatot. Tudom, ez nem következhet be egyik napról a másikra. Amit kifogásolok az az, hogy nem látom az erre irányuló erőfeszítést. Azt, hogy megpróbálják az agyukban fölhalmozódott salakot kidobni. — Minden korban előfordul — s ezt viszont sajtókörökben említik sokan —, hogy a hatalom a tükröt szidja, ha a benne látható kép nem eléggé szép... — Igen, de hát ez is egy régi sablon. Az ilyen kérdésföltevésben az a csúsztatás, hogy ugyanolyan hatalomnak nevezi a demokratikusan választott hatalmat, mint amilyen előtte volt. — És minden korábbit is. A kérdés a mindenkori hatalom természetére utalt. —< Most mégis arról van szó, hogy történt váltás vagy sem. Egy kívülről ránk erőszakolt és 40 év alatt önmagát megszervező hatalom után születő újat ugyanolyan jelzőkkel illetni és ugyanolyan fogalmi rendszerben meghatározni szerintem szándékos csúsztatás. Azok fogalmaznak így, akik a mostani hatalom bukását akarják. —A lojalitás nem vitatható követelmény. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a sajtó ne támadja a kormányt alaptalanul, vagy a megdöntés szándéká valne keresztezze a kormányzati intézkedéseket. Nem jelent viszont a lojalitás kritikátlanságot, a hibák elhallgatását, netán kötelező lelkesedést. Semmi sem kötelező — Erről szó sincs. Semmi sem kötelező. Sem a lerendezés, sem a hibák elhallgatása. Sőt még lojalitásra sincs szükség. Azt viszont kifogásolom és kifogásolja a kormány is, ha valótlanságokat állítanak. Ha a dolgokat úgy keverik és olyan színben tüntetik fel, hogy olyan kép kerekedik ki, ami nem igaz. Más kérdés az, hogy a kormány vagy a parlament meglevő gyengeségeit mutassák be, bíráljanak és megint más, ha az egész folyamatról olyan összképet rajzol a sajtó, amivel annak hitelét aláássa. Ez szerintem egy szándékos és célzatos működés. — Véleménye ellenére a lojalitást fontos követelménynek tartom, amit viszont nem könnyű megvalósítani. Helyi szinteken olykor maga az MDF is megosztott, s nehezen hámozható ki, hogy kinek az állásfoglalása a mértékadó. — Elismerem, hogy olykor nehéz lehet igazságot tenni, amikor a helyi politikai erők önmagukkal is éles csatában állnak. Ez a sajtót valóban kiszolgáltatottá teszi, hiszen nem lát tisztán: másrészt olyan lehetőségeket ad, amelyeket bolond volna nem kihasználni. — A sajtó privatizációjával kapcsolatban nagy hangsúlyt kapnak a vagyoni kérdések, ám kevesebb szó esik az újságírók motívumairól. Arról, hogy számukra ijesztően hatott, hogy miközben mindenki sajtószabadságról beszélt, válójában a pártok helyenként radikális módszerekkel kívánták befolyásuk alá vonni a lapokat. — Az MDF részéről ilyen fenyegetés nincs. Sőt még erre irányuló hajlandóság sem. A privatizáció vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy az a szerkesztőségek vezetőinek az érdeke, azoknak, akiket a régi rendszer helyezett oda. Ők egyeztek meg a nyugati tőkés csoportokkal, s megmaradtak posztjukon. Egyes esetekben persze a szakmai követelményeknek megfelelő emberek maradtak, míg máskor csupán átmentésről volt szó. Végül is nagy a zűrzavar ebben a kérdésben és senki sem tud tisztán látni. Az újságírók egy része örül a változásoknak, mert jobb munkakörülmények közé kerül, mert nem kell szembenéznie bizonytalansággal. A szerkesztőségekben gyakran évtizedekig együtt dolgoztak emberek és köztük olyan személyi függőségi rendszerek is kialakultak, melyek függetlenek a régi pártstruktúrától. Mégis, ezek a gyors privatizációs eljárások akadályozzák a megtisztulást és én ezért vagyok ellene e lépéseknek. Akárhogy is, ezek a régi emberek csak a régi módon tudnak gondolkodni, bár most a lojalitásukat mutatják.. — A vizsgáló bizottságnak nyilván temérdek a feladata, mégsem volna talán haszontalan összehasonlítani az egyes lapok privatizáció előtti és azt követő tartalmát és színvonalát. így megmutatkozna, hogy az egyes lapokra nagyon is eltérő mértékben igazak az általános vádak... — Lehet, hogy így van. Ezt meg is fogjuk tenni. — Ön jól ismeri az újságírás világát. Hogy látja hát, lehet-e ezt közmegelégedésre művelni úgy, hogy az minden pártnak, sőt uram bocsát, az olvasóknak is egyaránt tetsz- szen ? Hogy mindenki hitelesnek fogadja el, hogy a kritikát mindenki jogosnak ismerje el... — Nem hiszem. Ugyan, mit lehet ma közmegelégedésre csinálni? — A sajtóval szembeni bírálatok mégis abból indulnak ki, mintha lehetne... Nehéz egyensúly — Tény, hogy nehéz a pártok igazságérzete között egyensúlyozni. De hát ezért mondom, hogy ki kell alakulnia az új hírértékeknek és súlypontoknak. Azon az alapon tényleg nem lehet írni, hogy mindennek hatpártinak kell lenni és pártarányosnak. Végül is el kell jutni oda, hogy egy dolog azért kerüljön be az újságba mert hírértéke van, mert a szerkesztőség pártérdekektől függetlenül úgy látja, hogy meg kell írni. — Ez esetben viszont meg is kell védeni az erre kísérletet tevő szerkesztőséget a támadásoktól. Talán a pártoknak is önmérsékletet kéne tanúsítani a sajtó megítélésében. Hiszen most is érzékelhető egy sajtóellenes légkör. — Szerintem nincs sajtóellenes légkör. Ez csak fel van fújva. Igaz, itt valaki egy, a sajtó bojkottjára felszólító röpcédulával próbálkozott a múlt héten... De nát vezetőellenes hangulat is van és másféle hangulatok is. Ez most sokáig így lesz és persze, akinek a tyúkszemére lépnek, az ordít. Szóval, a sajtóval kapcsolatban semmi különöset nem érzek. Most némelyek biztos csalódottak lesznek, hogy a pártatlan tájékoztatás bizottsága révén nem sikerül újra egy sajtóhatalmat kiépíteni a maguk számára. Ez a sajtó rengeteg becsületes munkását nem érinti, sőt, örömmel fogja őket eltölteni... — Köszönöm a beszélgetést. Bíró Ferenc Sztrájk
