Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-24 / 77. szám
1990. július 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 KULTÚRA ES ÖNKORMÁNYZAT Az értelmiség csendes forradalma Július elején a Csongrád megyei TIT újra megrendezte — tizenkilencedik alkalommal — nyári egyetemét. Az ötnapos országos rendezvény középpontjában a kultúra és az önkormányzat kapcsolata állt. A szervezők ezúttal is a legnevesebb szakembereket kérték föl egy- egy előadásra. Olyanokat, mint Ágh Attila tanszékvezető egyetemi tanár, Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének országos titkára, Lengyel László, a Pénzügykutató Rt igazgatója. Ott volt Kéri László politológus, Verebély Imre köz- igazgatási államtitkár, Pálné Kovács Ilona, az MTA regionális kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, valamint Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt főmunkatársa is. A korábbi években általában 150—200 hallgatója volt a nyári egyetemnek, ám most — a helyiekkel együtt is — csak 65 népművelő, tanító és tanár, vállalati oktatási és reklámszakember jött össze. Érthetetlen e lanyha érdeklődés, főképp azért, mert a rendezvénnyel párhuzamosan zajló pedagógiai nyári egyetem 200 fölötti létszámmal szerveződött. Pedig ott is 5500 forintra rúgott a részvételi díj. A házigazdák épp ezért azt vették fontolóra, vajon jövőre megrendezzék-e a huszadik szegedi nyári egyetemet. Az érdektelenséget Hegedűs Tibor, a Somogy Megyei Művelődési .Központ főmunkatársa — aki megyénk egyedüli (!) képviselője volt — sem tudja mire vélni. E továbbképzés kezdettől fogva a közművelődés időszerűbb témái köré szerveződött, s az ott levők évek óta— előadók és hallgatók egyaránt — a kulturális szféra területén gerjesztői és terjesztői voltak minden új kezdeményezésnek. Azok az szakemberek, akik az idén is szántak néhány napot önmaguk épülésére, elégedetten távoztak az alföldi városból. Amikor arról faggattam Hegedűs Tibort, hogy mely előadók sziporkáztak, már sorolta is a neveket: Ágh Attila, Lengyel László, Vadász János. Ágh Attila Az értelmiség csendes forradalma címmel tartott előadást. (Főbb gondolatkörei a hódmezővásárhelyi Juss című folyóiratban is megtalálhatók.) Az értelmiség szerepét, küldetését körvonalazta, s párhuzamot vont a közép- és dél-európai, valamint a latin-amerikai értelmiség között. Amikor a mintegy 600 ezres értelmiséget rendszerezte, az egykori nemesség felosztását alkalmazta. Véleménye szerint 20—25 ezerre rúg az úgynevezett udvari, 200 ezerre a szolgáló értel- . miség, a fennmaradó százezrek pedig a parlagi értelmiség népes táborát alkotják. Ágh Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy a napjainkban az értelmiség egy része átkerült a politikába. Ha e rétegből politikus lesz, akkor más vonzáskörbe és más értékrendszerbe kerül. A hatalmi szféra és a szakértői terület teljesen más világ, s ezen nem árt elgondolkodnunk... A társadalmi elit Lengyel László szerint párt — vagy politikai elitből, szakértői vagy technokrata —, gazdasági vagy ökonómiai elitből tevődik össze. Kiemelte azt a tényt, miszerint társadalmunk sokkal modernebb, mint a mai politikai elit... Vadász János az érdekvédelmet és az érdekképviseletet elemezte. Kiderült, azért nem lehet valódi érdekképviseletről beszélni Magyarországon, mert a szociális partnerségnek az alappillérei hiányoznak és intézményei kialakulatlanok. A hosszas viták során az ön- kormányzatok társadalmi szerepének hangsúlyozásán túl a választott laikus testületek fontosságáról, valamint a szakmai jellegű önkormányzatok létrehozásáról is szó esett. Többek között az is elhangzott: meg kell teremteni azokat a fórumokat, amelyek szakértelmükkel hozzájárulnak, hogy a választott testületek döntései valóban megalapozottak legyenek. Ettől is függ, hogy a születendő ön- kormányzatok mennyire tudnak előbbre lépni a közoktatásban, a közművelődésben. Továbbá az, hogy az európai felzárkózásnak alapja kell legyen a köz- művelődési struktúrák és finanszírozási módok nyugateurópaihoz hasonlóvá tétele. No, de így, amikor ily nagy fokú érdektelenség övezte a szegedi nyári egyetemet, vajon lehet-e? Vagy ez lenne az értelmiség csendes forradalma? Lőrincz Sándor Szalma a parkettán Csikós Nagy Márton szobrai Siófokon A parkettától idegen a szalma, s a betlehemi jászol körül térdelő pásztorokat, királyokat ugyancsak „fényévek” választják el a Csárdáskirálynő aranyfüstös világától, andalító hangulatától. Mégsem bántó a kontraszt. Csikós Nagy Márton szobrászművész rusztikus figurái láttán tisztességtudóan elhallgat bennünk a Kálmán- muzsika, a valami nagyon régi, tudat alatti mélységekből élő- szivárgó dallamot hallunk — vagy vélünk hallani — és megrendültén gondolunk gyerekkorunkra. Kopjafává, sírkeresztté vált szeretteink szólalnak meg letisztult tőmondatokban, s még a fájdalom, a gyász is magától értetődővé válik, s valami jászolmeleg, meghitt nyugalom ölel magához bennünket. A talmi csillogás, a kufárkodó mohóság mögött fölrémlik az országos árvaság, a fogvacogtató bizonytalanság, s oly jóleső a betlehemi szalmazizegés, a megváltást szomjazó lélek kétezeréves reménysége. Amikor a misztikusok és racionalisták érvei egyaránt elfogynak, amikor az igazságkeresők egyik elmélettől a másikig, harmadikig, századikig villogtatják pengeéles értelmüket, s végül kimerültén, csalódottan rogynak le a téboly küszöbén, mindig elindul egy művész vala- honnét; rendszerint jászol mellől, egy langymeleg istállóból, ahol tehenek csörgetik a láncot, és viharlámpa virraszt a kisbor- jak születésekor. Elindulnak, hogy emlékeztessenek esen- dőségeinkre, gyermekarcunkra, naivan őszinte áhítatunkra, kopjafává, sírkeresztté jelképesült szeretteinkre, a részvétre és a jóságra, s ha ideig-óráig is, de feledtessék világunk és létezésünk abszurd voltát. Csikós Nagy Márton pásztorai, napkeleti bölcsei, nagynén- jei és nagybátyjai elindultak Siófokra, Dávid király és Koppány törzsének szálláshelyeiről, a szentföldi és a somogyi pusztákról, falvaktól, templomokból és istállókból. Kemény, rezzenéstelen arccal ballagtak át a hiúság vásárán, türelmesen kerülgetve az árusok és a pénzváltók asztalait, s bekopogtak egy nagy sárga házba, amelynek falán ez olvasható: Kálmán Imre Múzeum. A számukra meglehetősen távoli közegben szíves fogadtatásra találtak, ezért egy ideig elidőznek itt—mindnyájuk örömére. Szapudi András Fotó: Gáspár Andrea Mert a napok gonoszok Hl Anne Karin Elkstad regénye Jövő heti olvasnivalómat válogatom a megyei könyvtár polcairól. Kezembe akad egy furcsa című, szerény külsejű, új norvégregény. írójának, Anne Karin Elk- stadnak a nevét sem hallottam. Norvég regény - ez jó ajánlólevél. A könyv címe a bibliás embereknek nem is cseng idegenül: Pál apostol efezusbeliekhez intézett leveléből való: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.” Lapozgatok, és körbevesznek a könyv különlegesen szép részletei. Legszívesebben a könyvtár ablakának dőlve végigolvasnám. Felfedeztem magamnak egy írót! Oldalról oldalra éles képek villannak fel a természettel vívott harcról, a szellemi szűkösségről, a kegyetlen és irigy falusi közösség lélekölő küzdelméről, a babonás, egy helyben járó, üres élet céltalanságáról. Nem lehet teljes élet a földön, mert a napok és az emberek is gonoszok. „Az ember megszületik, vágyakat kerget és elbukik.” Ki ez az író, aki ilyen meggyőző erővel képes hirdetni az ibseni „Légy önmagad” eszméjének megvalósíthatatlanságát; aki ilyen bátorsággal példázza, hogy a fjordok keskeny partjain sem szűnt meg a nők elavult, roskatag társadalmi helye, még napjainkban sem? Ki ez az írónő? Megszokott könyvtáros utam nem vezet a feltáráshoz. Nevét egyetlen nagy enciklopédiában, lexikonban sem leltem. A szakkönyvtárak annyit sem tudnak életéről, mint én vagy kitűnő fordítója, Harrach Ágnes. Azt a kevés adatot, amit most' életéről 'közzétettetek, végül is norvég könyvtárosoktól tudtam meg. Anne Karin Elkstad 1838-ban született. (Vajon hol?) Ez a regény, amelynek magyar fordítását kezemben tartom, már a hetedik müve. Termékeny alkotó. Első, 1976-ban megjelent Inhang népe című, történelmi tárgyú regényével sikerrel lépett be a norvég irodalomba. Következő három kötete: a Margret 1977-ben, az Új gyökér 1979-ben, Az utak találkoznak című 1980-ban ugyancsak történelmi tárgyú. 1982-ben jelentkezett első jelenkori témájú „Később Léna” c. regényével; ezzel elnyerte a „könyvkereskedők díját”. Folytatása „Az ő élete” c. regény tovább növelte népszerűségét. 1985- ben jelent meg egyetlen magyar nyelven is kiadott regénye: „Mert a napok gonoszok”. 1988-ban kiadták „Maria, Maria” című kötetét — ez norvég kiadói rekordot ért el. Szokatlanul fiatalon sújtotta le végzete: aphasiával (beszélőképessége elvesztésével) súlyosbított agyvérzés bénította meg teste jobb oldalát. Lassan és türelmesen gyógyult, s a hírek szerint — olvasói igaz örömére — ismét dolgozik... Említett regénye — Mert a napok gonoszok — hat fejezeten át forrósodik tragédiává; néhány hét alatt, a „ki^yana- pok” idején bomlik ki cselekménye. „Ku- tyanapok”-nak nevezi a skandináv néphagyomány a július 23-tól augusztus 23- ig tartó időt, „amikor nem sarjad a vetés, nem gyógyul a betegség s mélabússá válnak az emberek". E gonoszjáró, forró napok rovására írják a megmagyarázhatatlan, meglepő, többnyire embertelen tragédiákat. A regény színhelye valamelyik fjord partján egy kis norvég falu; olyan, mint bármelyik kis földtúró közösség a világon. „Mindent látó szemek, mindent halló fülek, a házakban szövögetett szálak." Ide tért vissza Róbert 75 évesen, beteg szívvel, Amerikából. Ifjúsága robot volt fél hektár sovány földön; favágás, hólapátolás, szegénység. A falu nem tudja elviselni azokat, akik az évszázados fojtogató keretből ki akarnak lépni; még kevésbé fogadja el a visszatérőket abba a világba, ahol ezernyi íratlan szabály irányítja a megbecsülést és a megvetést. Most értette meg Róbert, hogy anyja pusztító magányában is miért kérlelte minden levelében: „Ne gyere vissza többé!" Anyja és felesége halála után mégis hazatért... Egyetlen segítője Hildegunn asszony, Tore felesége, aki naponta feltűnik az erdő felőli ösvényen, és naponta meleg érdeklődéssel megkérdi: „Róbert, hogy érzed magad?” Útra kel azonban a gonoszság, fölkerekedik az irigység, és megmérgezi a levegőt köröttük. Nem tudták, mennyi pénzzel tért haza Róbert Amerikából, mégsem bocsátották meg neki, hogy kiszakította magát az általuk szentesített nyomorúságból. Folyamatosan szítják a tüzet látható és láthatatlan szájak, s egyre jobban feszíti a keblüket a düh és a dac, az ellenséges érzület és sebzettség. Megállíthatatlanul bontakozik ki a sorsdráma; láthatatlan erők tervezik a gyenge szívű Róbert halálba kergetését... Róbert kívánsága szerint Hildegunn rendezi a temetést. A gyilkosok álszent szomorúsággal hallgatják a papot, és nem éreznek bűntudatot... A dráma nincs befejezve. Kitűnő író élményt adó könyvét vittem vissza a könyvtárba. S tovább kutatom az írónő életrajzi adatait. Ha megtudom születési helyét, elmondom önöknek. Közben talán arra is rájövök, hány re- vnekművet kell alkotnia egy norvég regényírónak, hogy életrajzi adatai (vagy fényképe) bekerüljenek egy európai irodalmi lexikonba. Kellner Bernát
