Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-23 / 76. szám
1990. július 23., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 5 Emilie Herzog Lydia Hamza Gábor Milutinovics Jasan Szakácsi Generációk—vendégségben A Somogy Megyei Művelődési Központ balatonfenyvesi házában 1971 óta minden nyáron nemzetközi tábor működik. Bartyikné Putz Janka táborvezető elmondta, hogy a külföldön élő magyarság gyermekei számára szervezik meg évről évre ezt a tábort. Az idén a 33 fiatal 9 országból érkezett, többen közülük már második-harmadik generációs gyerekek. Sokan csak most ismerkednek a magyar szavakkal, mert Magyarországhoz már csak érzelmi kötődésük maradt meg. Igaz legtöbben a szülők iránti szeretetből kezdik tanulni a magyart, ami már nem az anyanyelvűk. Arra voltam kíváncsi, hogy mit tudnak Magyarországról ,ezek a gyerekek, fűzi-e őket még — vagy már — ide valami, hogyan látnak bennünket, őrzik-e magyarságukat, mennyiben mások, mint az anyaországban nevelkedett gyerekek? Emilie Herzog: — Az USA-ból, New Yorkból jöttem; egyedül utaztam. 12 éves vagyok, már legalább tízszer jártam Magyarországon. A szüleim magyarok, ezért jól beszélem ezt a nyelvet. Amerikában én a nyolcadik osztályba járok; tudod, ott már ötéves kortól kezdődik az iskola. Sok Laura Romana barátom van és egy testvérem, ő már 17 éves. Itt a táborban most vagyok először. A Magyar Hírekben olvasott anyukám errúl a lehetőségről. Budapestet és a Balatont ismerem; máshol még nem jártam. Lydia Hamza: — New Yerseyből érkeztem, én is 12 éves vagyok. Az apukám szülei élnek Budapesten. Amerikában magyar iskolába járok, ez azt jelenti, hogy heti egy alkalommal magyar történelmet, földrajzot, irodalmat és nyelvtant tanulok. Szeretem Petőfi és Arany János verseit, de könyv nélkül nem tudok semmit, ezt ne is kérd! Ötven gyerek jár ebbe az iskolába. Hogy mi tetszik nekem Magyarországon? A Váci utca, ott jó sétálni, egy kicsit hasonlít az én országomra. De itt olyan nyugalom van és a házak olyan kicsik. Jó itt, de nem szeretnék itt élni, hiányoznának a barátaim, a számítógépem, a rengeteg tv-műsor és a hamburger. Amit itt lehet venni, az nem az igazi. És Kanada is hiányozna; nyáron oda járunk síelni. Gábor Milutinovics: —13 éves vagyok. Anyukám igazi magyar, apukán jugoszláviai magyar. Kaliforniában élünk. Nagy házunk van medencével és kosárlabdapályával. A szüleim 18 éve élnek Amerikában. Otthon mindig magyarul beszélünk; nagyon szeKöteles Katalin retjük Magyarországot. Mostanában apukám gyakran mondja, jó lenne visszajönni ide. Én is örülnék neki. A barátaim nem bánják, hogy magyar vagyok, sokat faggatnak erről az országról. Ha nagy leszek, én is asztalos leszek, mint az apukám. Most kaptam levelet az anyukámtól, a kutyám beleugrott a medencébe... Jasan Szakácsi: — Ontarióban, Kanadában élek; 10 éves vagyok. Négy testvérem van, én vagyok a legkisebb. Anyu már'43 éves; 16 éves volt, amikor elment Magyarországról. Most ő Székesfehérváron van a testvéreinél; ha vége lesz a tábornak együtt utazunk haza. Nem érzem itt jól magamat, mert nagyon unalmas minden. Rossz a kaja, ha a strandra megyünk, mindig gazon kell átmenni. A földgömbön néztük meg apukámmal először, hogy hol van Magyarország. Olyan kicsi, alig tudtam megtalálni. Már többször jártam ebben az országban, sok magyar barátom is van, ők meg Kanadáról kérdezne, s akkor elmesélem, hogy sok ott a vidámpark. Én úgy látom, a magyarok egy kicsit szegények, nem öltöznek jól. Laura Romana: — 15 éves vagyok, Olaszországból jöttem. Anyukám budapesti lány volt és 18 évvel ezelőtt Torinóba Nikoletta Dolfin ment férjhez. Sokat mesélt róla, hogy az első években milyen nehéz volt neki. Nem talált munkát és nehezen fogadták be. Most már jól érzi magát, magyar—olasz tolmácsként dolgozik. En kereskedelmi technikumba járok. Nagyon szeretek Magyarországon lenni; sok a hasonlóság a két nép között. Úgy érzem, tudnék itt élni, közel áll hozzám ez a világ. Az emberek szeretnek beszélgetni, nyitottak. Otthon Torinóban mindig figyeljük a magyar híreket. Minden évben kétszer az ott élő magyarok közös programot szerveznek, ilyenkor az egész napot együtt töltik. Köteles Katalin: — Csehszlováikiából, az Ipolyságból jöttem. 12 éves vagyok. Nagyon szeretem Magyarországot. Itt minden olyan szép: a boltok, a ruhák, a városok... A táborban most vagyok először, és nagyon jól érzem magamat, bár amit itt tanulunk a magyar történelemről, népszokásokról, azt én már mind tudom. Jó, hogy ilyen közel lakom Magyarországhoz! Nikoletta Dolfin: —14 éves vagyok, Svédországból jöttem. Hároméves voltam, amikor 1979-ben szüleimmel elhagytuk Magyarországot. Apukám azt mondta, azért mentünk el, mert itt nem lehetett úgy gondolkodni, ahogyan szerettünk volna. Otthon mindig sokat beszélünk Magyarországról. Amikor elmentünk, sokáig nem jöhettünk, mert nem kaptunk vízumot. Svéd barátnőim is gyakran kérdezgetnek, hogy milyenek a magyarok, és kérnek, hogy beszéljek nekik magyarul; tetszik nekik ez a nyelv. Most vagyok itthon harmadik alkalommal. Amikor visszamegyünk mindig sírok. Tudod, a svédek hidegek, visszahúzódó emberek. Ha nagy leszek, pszichológus leszek; szerintem nem maradok Svédországban. Hogy hol fogok majd élni? Még nem tudom, mert itt sem vagyok már otthon és ott sem érzem jól magamat. Ha kérdezik, azt mondom, hogy magyar vagyok, mert itt születtem. Hunyadkürti Ilona Fotó: Király J. Béla Bizony, nem volt könnyű dolga a faluban annak a fiatal orvosnak, aki az öreg, nyugdíjba vonult Solymosi doktor helyét foglalta el. Solymosi 40 évig gyógyított a faluban, s rendkívül népszerű ember volt. Olyan, aki a szokásos gyógyszerein és injekcióin kívül mindig vitt magával egy-két „csodaszert”: bizalmat a betegei iránt, és az emberi megértést. Amikor tehát az új, 28 éves orvos megérkezett a faluba, meglehetősen rideg légkör fo- adíta. Kalocsai jóképű, fekete ajú fiatalember volt, s fáradhatatlanul eljárt mindenhova, ahova a kötelessége szólította. S talán ez volt a baj! A napközis konyhán étkezett [„Mert ott egy csinos tanítókisasszony van!”— mondta a pletyka); az öregasszonyok alig mentek el a rendelőbe (őket ne tapogassa), a szép lányok viszont kezdték megtörni a jeget („Inkább ő tapogasson minket, mint az öreg Solymosi hideg keze!”). A barátságos fiatalember talán végleg megnyerte volna a csatát, ha az alvégen két öregasszony: Bözsi meg Ella néni nem gyártja ellene a fullánkos pletykákat („Hol van ez tudásban az öreg Solymositóll"). Árkai Bözsi és Salamon Ella néni gyermekkori barátnők voltak. Együtt jártak iskolába, később, nagylány korukban folyton egymásra irigykedtek, egymástól hódították el a legényeket, de azért egyik sem élhetett a másik nélkül. A két vetélytárs közel lakott egymáshoz, mindketten 75 évesek és özvegyek voltak, a konyhakert és a baromfitartás mellett egyedüli foglalkozásuk az emberszapulás volt. Közben eljött az ősz, és Salamon Ella néni, aki a húgával lakott, levágatta az egyik süldőjét, mert az nem akart hízni. Az elkészített véres- és májashurkából egyik nap kóstolót is küldött örök barátnőjének és vetélytársának, Bözsinek, aki egyedül élt, mert az urát már vagy 10 éve eltemette. Bözsi néni aznap este jóízűen bevacsorázott a hurkából, és a szőlőjében termett savanyú borból jót ivott rá. Másnap reggel erős hideglelésre ébredt. Fájt a feje meg a hasa, és hányinger környékezte. A szomszédok mondták neki, hogy hívassa ki az új orvost, ő azonban hallani se akart róla. („Mit tud ez a fiatalember? Bezzeg, ha az öreg Solymosi itt volA makacs öregasszonyt aztán megkörnyékezték az alkalmi „orvosok”. Az egyik azt javasolta, hogy tegyen meleg sót egy vászonzacskóba, és azzal borogassa a hasát. Sógora, egy öreg férfi, az általa szedett és napon szárított füvek teáját ajánlotta. Meglátogatta Bözsi nénit a külső szőlőhegyben élő javasasszony is, aki holdfónyben szedett tiktrágya- habarcsból készített neki borogatást. De egyik sem használt. Mikor másnap Bözsi néni már olyan gyönge lett, hogy föl se tudott kelni, valaki mégis elhivatta hozzá az új orvost... A fiatalember leült az ágy szélére, megvizsgálta a fájó hasat és fejet. Aztán kikérdezte Bözsi nénit, hogy mit evett az elmúlt 48 órában. Az öregasszony megvallotta neki, hogy utoljára veres- és májashurkát vacsorázott. Az orvos rögtön gyomormosást alkalmazott, és kijelentette: — Bözsi néni, maga szalmonellafertőzést kapott! — Micsodát? — Szalmonellafertőzést! A hurkától! — Hát tényleg az tötte?! Mindig tudtam, hogy ez a Salamon Ella bajt hoz a fejemre! Hát most itt van! Megfertőzött! Az orvos nem válaszolt semmit. Látta, hogy kórházra nincs szükség. Gyógyszereket írt föl, aztán elment. Onnan kezdve a fiatal orvosnak legfőbb pártfogója Bözsi néni lett. („Hát ez valóságos csodadoktor! Hogy megmondta egybül, hogy éngöm ez a gonosz Salamon Ella rogyasztott mög!”) Attól kezdve a jóképű Kalocsai doktor egyszerre fölkapott orvos lett! Különösen a fiatal széplányok mentek hozzá szívesen, mert az ifjú doktor még nem esett át a „házasság" nevű fertőzésen... Tari János AZ ÚJ ORVOS na!”) Balaton-kupa nemzetközi táncverseny Az olaszok nyertek Felei Róbert és Istvándi Réka boglárlellei Boletti gyermektáncklub apróságai aratták a legzajosabb közönségsikert a Balaton-kupa nemzetközi táncversenyen. A Ritmus Betéti Tár- saság siófoki és keszthelyi rendezvényét a szombathelyi Sa- varia verseny konkurenciájává kívánja fejleszteni. A somogyi helyszínre az előzetes jelentkezésekkel ellentétben nem érkeztek meg a kelet- és nyugatnémetek, illetve a jugoszlávok, így csak egy olasz, egy osztrák és egy magyar táncklub mérte össze tudását a csapatversenyen. A boglárlellei fiatalok az eredményhirdetés előtti szünetben varázsolták a IV. Számú Általános Iskola tornacsarnokába Dél-Amerika fülledt-párás levegőjét, latinos szenvedélyét. Addig azonban történt egy és más. A táncos lábak e nemes vetélkedőjén a résztvevő kilenc (csapatonként 3—3) párosnak egyaránt öt úgynevezett standard (keringő, tangó...) és öt latin-amerikai táncot (rumba, szamba...) kellett bemutatnia a zene ritmusára. S bár a mintegy 700 főnyi közönség szinte az első pillanatban letette voksát a Kiss Mihály—Baranya Éva magyar bajnok páros mellett, a szakemberekből álló zsűri rangsorolása alapján a napfényes Itáliából érkezettek nyertek majdnem minden kategóriában... A házigazda, Antal Imre sem tudta okát: a mesékben (például Jancsi és Juliska), a drámákban (hadd említsem a Rómeó és Júliát) és a táncparketten is miért a férfi nevét említik először. Udvariatlanul. Ettől függetlenül azért elegáns úri modorra csodálkozhattunk rá — a ruhakölteményekben parádézó hölgyek láthatólag megelégedtek azzal, ha elismerő sóhajok kísérték remekbe szabott kosztümjük tovasuhanását (a hölgyek részéről). Combjuk kivillanását pedig sóvár férfitekintetek követték. A színes selymek kavargó forgataga sem borított fátylat a zenében feloldódó testek harmóniájára. A nagyszerűen szórakozó közönség is szaporán ringatta csípőjét... A parketten az olaszok bizonyultak a legjobbnak utcahosz- szal, a magyar csapat a harmadik helyre szorult. (Czene) JÖVŐRE SZLOVÁKIA AZ ÚTICÉL Erdélyi biciklisták Kaposváron Pénteken délután 47 Kovász- na megyei fiatal érkezett kerékpárostúra keretében Kaposvárra. A kilenc iskolából jött felsőtagozatos gyerekek egyik kísérője, Farkas István elmondta, hogy nagy hagyományai vannak a megyében a kerékpártú- ráknak, 1972-ben a müncheni olimpiára is elkerekeztek. A fiatalok bejárták már Romániát, ezért is jöttek most magyarországi körútra. Nagyváradig busz hozta őket, onnan pedig két keréken folytatták útjukat. Egy napot a Balatonnál töltöttek, Kaposvár után pedig Pécs következett. Jövőre Szlovákiába szeretnének eljutni.
