Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-21 / 75. szám
1990. július 21., szombat SOMOGYI HÍRLAP 3 DR. PÁRIS ANDRÁS NYILATKOZOTT A SOMOGYI HÍRLAPNAK „A régi tagadásaként győztünk” r ^ Újságkesergő Egy szabaddemokrata, aki nem gondolja, hogy mindent szabad (Folytatás az 1. oldalról) —Az előző parlament eavik somogyi képviselője önmagát sokakkal együtt „mezei képviselőként”emlegette, ellentétben a ..sztárkéoviselők- kel". Nem lát-e kialakulni most i? egy ilyenfajta hierarchiát? Nem vagyunk polihisztorok — Nem sorolnám be így, annál is inkább, mert néhány kivételtől eltekintve itt mindenki megmérettetett. Más kérdés, hogy itt is kialakulóban van egy munkarend. Én például nem veszem magamnak a bátorságot, hogy olyanhoz is hozzászóljak, amihez nem értek. Nem hiszem, hogy szégyen volna bevallani, hogy nem vagyunk polihisztorok. Mindemellett, mivel pártszerűen működünk, a pártnak kell eldönteni, hogy adott témakörben kik tudják a legeredményesebben ée hatásosan kifejteni a párt álláspontját. — Midőn létia a smt szerepét óz szD$2-fre.k.ciQn belül? — Mivel gyakorló jogász vagyok, elsősorban a különféle törvények gyakorlati, alkalmaz- hatósagi kérdéseiben tudnék érdemben állást foglalni. Emellett a honvédelmi bizottság egyedüli jogász tagjaként az itt fölmerülő jogi kérdésekben segíthetek. A szerepvállalás mértéke számomra egzisztenciális problémát is okoz, hiszen egy ügyvédi praxis maradt utánam, s nem tudom, föl merjem-e égetni az ehhez visszavezető hidat. Kétségeim vannak amiatt, hogy a politikai pálya kellő egzisztencia lesz-e a jövőben. Nincs például biztosíték arra, hogy ez a parlament négy évig valóban együtt fog-e ülni... — Kétségtelen a kockázat, ám fölfogható ez egy dupla vaov semmi kérdésének is. — Ennek vállalása elhatározás kérdése is, melyen azonban még nem vagyok túl. Belevessem-e úgy magam a parlamenti munkába, hogy kétséget se hagyjak, hogy ezt tekintem életcélomnak?! Ez azért volna nekem egy kicsit visszatetsző, mert a képviselőséget nem érvényesülési lehetőségnek tekintettem... Egyszerűen eleget tettem a helyi SZDSZ kérésének, mert vállalni tudtam ezt a programot. — Számol-e __képviselői m unkájában azzal, hogy az önre szavazóknak nem mindegyike volt SZDSZ-tag, illetve. hogy az emberek jelentős részétől távol áll a politika. Más választás híján... — Ezt keményebben fogalmaztam meg, tudomásul veszem azt, hogy az itt ülő képviselők 90 százaléka más választás híján került be. Magamat is ide sorolom. — Büszkék vagyunk arra, hogy itt egy erős ellenzékkel, egy viszonylag tág kormány- koalícióval többpárti parlament jött létre, s hogy Kelet-Európá- ban ez az első parlament, amelyben az ellenzék és kormánypárt szabályos, demokratikus csatát vív. Azt is látni kell azonban; bár eldöntöttük, hogy már a választási kampány során sem a bolsevizmus elleni harc áll majd a középpontban— hiszen ez a korszak a választásokkal úgyis lezárul —, mégis bizonyos választói igénynek megfelelően kénytelenk voltunk egymást túlllnegni a kommunistáktól való elhatárolódásban. — a öotsommus eüsni harc helyenként „bolsevik!” módszerekkel zajlott:,: — Sajnos. En próbáltam magam ettől távol tartani. Szóval, bár ml már a választás előtt is demokráciában gondolkodtunk s az ellenzék jövendő jogaiért is harcoltunk—mindegy, hogy ki az ellenzék, Itt elvekről van szó —, azért a választáson a választók úgy jelent meg, hogy régi vagy új. Aki például nem Horn Gyulára szavazott, a régi ellen vagy az MSZP ellen voksolt, aki viszont rá, az személyiségét értékelte. S bizony, e példán kívül is sokan vagyunk, akik a régi tagadásaként győztünk. Dörgő antibolsevizmus nélkül — Mindezt látva nem szeretem, mikor csak azért sértegetnek egy emeszpés képviselőt, mert emeszpés. Szóval ezzel a harciaskodo stílussal föl kell hagyni. Ez a véleményem. Jóllehet nonszensz volna azt állítani rólam, hogy vonzódom a baloldalhoz, nekem már a,szociáldemokrácia is sok. Én a klasszikus Tisza-féle szabadelvű elgondolások miatt csatlakoztam ehhez a párthoz. Szóval, ma egyes kisgazdák jópofa dolognak tarthatják piszkálni a Pozsgayt, ám nem tudom, közülük ki állt volna föl Grósz Károly idején, hogy 56 bizony forradalom volt. Most könnyű vér- zivataros szabadságharcról szónokolni... Félreértés ne essék: magam is elmarasztaltam Pozsgayt köztársasági elnöki ambíciói miatt, de hát nemcsak ez volt ő. Sok olyan dolgot is cselekedett, amiért le a kalapot előtte és hibákat is elkövetett, amiket meg kell mondani. De már nem ezzel a dörgő antibol- sevista hangnemmel. — Ehhez kapcsolódva: nem érzi úgy, hogy egyes SZDSZ-tagok __magatartása id egen a párt demokratikus szellemisegétől? Ha úgy tetszik. vannak akik szelsőségetfáéa vádját vonják sí szp$z-re, lévén, hogy radikalizmusuk nem párosul kellő intelligenciával, — De igen! Bár nálunk nem volt jellemző a frontvonalba legelőször belépettek diktatúrája. Elvétve viszont akadnak olyanok, akik önmaguknak sajátítják ki a pártot. Olyanok, akik, mikor meg ez volt a pozitívum az ellenzékiségben, bukósisakot húzva nyíltan ki mertek állni, s akik mostanra olyan szerephez jutottak vagy olyan feladatra vállalkoztak, amely már meghaladja az erejüket... A törvényalkotás: szakmunka —alem tudom, voltak-eMsk ziói a képviselői tisztséggel kapcsolatban, ám ha igen, azok tálán eloszlottak az elmúlt hónapokban. — Valóban többet gondoltam erről az egészről. Bekerült ide 386 ember, akiknek jó esetben a fele — bár minden tiszteletet megérdemel az, amit a rendszerváltásért tett, s meglehet a szakmájában nagyszerűen képzett — ehhez nem ért. A törvényhozás ugyanis szakmunka, ha úgy tetszik iparosmunka. Itt egy vidéki állatorvos — minden ügyszeretetével, korrektségével vagy fölkészültségével együtt — nem sokra megy... Vasárnap esténként már menetrendszerűen leülök, és éjszakába nyúlóan átnézem az egész heti anyagot. Magam rendszerezem, hogy melyik módosító indítvány esett ki, minek mi lépett a helyébe, milyen sorrendben mit tárgyalunk, mely kérdések maradtak el... Bevallom, ezt jogászi gyakorlattal is igen nehéz követnem, s úgy gondolom, a képviselők mintegy felének ez egyszerűen követhetetlen. Tehát ez egy sajátos képzettséget, sőt rátermettséget is követelő feladat. Ezért mondtam azt a kampány során, hogy őszintén remélem, négy év múlva mi, akik elvégeztük ezt a feladatot, leléphetünk a színről, átadva a helyet jól képzettt szakértőknek. Olyanokra gondolok, akik túl vannak egy jó menedzserképzőn, egy nyugati politikai akadémián... Dr. Páris András a beszélgetés végén még egy korábbi, az SZDSZ „harcmodorával” összefüggő válaszához fűzött kiegészítést. Az elvek radikalizmusa — A választási kampány során sokan éreztük az SZDSZ- ben, hogy nem a radikalizmusra vagy a túlfűtött antibolsevlz- musra kell helyezni a hangsúlyt. Jómagam minden gyűlésen elmondtam, hogy mi nem tervezünk B-listázást, a mi radikalizmusunk elsősorban a gazdasági folyamatok átalakítására és a valódi piacgazdaság megteremtésére irányul, s ha hatalomra kerülünk, sem lesz szó politikai radikalizmusról. Mi mindenki iránt toleránsak vagyunk, viszont az ország átépítését valóban radikálisan kívánjuk megvalósítani. Ez most is érvényes. Mi nyilatkozatainkban a Fidesznél nem tudunk radikálisabbak lenni. A kisgazdáknál nem is akarunk... Elsősorban a szakszerűségre tesz- szük a hangsúlyt: szakszerűen és hatékonyan működni. Erre a szerepre tudatosan készültünk, s ez akkor is igaz, ha a kampány hevében gazdasági radikalizmusunk olykor politikainak tűnt föl. Létezik persze politikai radikalizmus is az SZDSZ-ben, ez azonban az elvek radikalizmusa. — Köszönjük JL-Vélmér nvét. Bíró Ferenc Meghívót hozott nekem a posta a Marcali és Vidéke című újság rendkívüli szerkesztőségi ülésére: a városi tanács vb-termébe invitáltak bennünket és a pártok képviselőit. Eddig is minden hónapban összejöttünk mi, akik írunk az újságba: vitatkozva, néha veszekedve is — de a végén mindig kibékülve —, összeizzádtuk mondanivalónkat: az újságot. A vb-teremben még sohasem üléseztünk, és a pártok képviselői sem tiszteltek meg bennünket eddig jelenlétükkel. Izgatottan készültem az ülésre. Izgatottságom a tetőpontjára hágott, amikor a vb- teremben helyet foglaltam. Éreztem: itt és most valami rendkívüli történik. Sajnos, történt is. Nem értettem, hogy a városi tanács művelődési osztály- vezetője —-amikor az ülést megnyitotta — miért hívja föl a figyelmünket arra, hogy legyünk toleránsak, higgadtak, őrizzük meg nyugalmunkat. De mi nem tudtunk higgadtak, toleránsak és legkevésbé nyugodtak lenni. Sőt! A kisgazdapárt helyi elnöke röviden fogalmazott: a marcali városi újság egy „kommunista szennylap", ami csak arra jó, hogy eldobjuk. A többi párt képviselője hallgatott. Tehát nekik is ez a véleményük? Néma csend telepedett ránk, kezünkből kiesett a toll. A felelős szerkesztő becsukta a dossziét, amelyben a következő szám írásai voltak. Közben azt mondta. „Megértettem; nem csinálom tovább.” A sokk elmúltával kollégáim egymás után szólaltak fel. Elmondták: ez a lap nem a pártoké, hanem a városi polgároké, a falusi parasztoké, az értelmiségieké, a nyugdíjasoké, a hívőké és a nem hívőké. Egyszóval: mindenkié. Nekik íródik. Azoknak is, akik a politika színpadát csak messziről figyelik, ha egyáltalán figyelik. Olvasóink arra kértek bennünket, hogy írjuk meg az igazságot: az Ő igazságukat. Mi megírtuk akkor is, ha valamelyik párt érdekeit sértette. Ezért jópárunkat megfenyegettek, terrorizáltak. Mi nem zártunk ki senkit a lap szerkesztéséből: mindenki elmondhatta, leírhatta a véleményét, még akkor is, ha nem értett egyet mondanivalónkkal. Miért nem jöttek el eddig a pártok az üléseinkre, ha ez a véleményük? Azért, mert nem akarták ezt nyilvánosan vállalni? Mi vállaltuk. Nem vitatjuk, hogy ez az újság lehetne jobb, de ehhez segítséget sohasem kaptunk senkitől. Tiltakozunk, hogy az újság pártpolitikai csatározások színtere legyen és bármilyen párt is vezesse írás közben a toliunkat! Erre nem vagyunk hajlandók! Ez ellenkezik önérzetünkkel és az ország valamennyi sajtójának gyakorlatával. Eközben a hatalom képviselői kényelmesen, hátradőlve hallgattak bennünket, és mosolyogtak. Rájuk nézve láttam azt, hogy a csatát elvesztettük. Már akkor, amikor el sem kezdtük. A hatalom betette a lábát az újság szerkesztőségébe: részt követel és kap is belőle. Végül „kompromisszum” született: a felelős szerkesztő vállalja addig a munkát, amíg más embert nem találnak helyette. Nem havonta, hanem kéthetenként jelenik meg, nyolc oldal helyett négyben az újság. A középső hasábokat a pártok kapják, a többi a miénk marad. írunk bele ezután is; tudom, nem tudjuk megállni, hogy ne írjunk, a vérünkben van. Ám ez az újság már nem lesz olyan, mint a régi volt. Mi pedig többet nem fogunk olyan lelkesedéssel rohanni a busz után vagy beülni saját autónkba, hogy elkészítsük ezt a riportot. Nem várjuk olyan izgatottan a nyom- daszagú újságot. Most legyőztek bennünket, és fejet kell hajtanunk. Nekünk, nem hivatásos újságíróknak. Azoknak, akiK időt, pénzt, fáradságot nem kímélve mindenünket beleadtuk ebbe az újságba és egy kicsit néha bele is „haltunk” egy-egy cikk megírásába. Mi csak egyet akartunk: szolgálni legjobb tudásunk szerint olvasóinkat. Az igazi ítéletet tőlük várjuk, és azt emelt fővel fogjuk elfogadni. Dr. Molnár István Levelet hozott a posta a Szociáldemokrata Párt nagyatádi szervezetétől. Bakos József elnök és Simon Jenő titkár a lapunk július 11-i számában megjelent Négypárti Követelés Nagyatádon cimü írás korrekcióját kérte. Ebben azt adtuk hírül, hogy az MDF, az SZDSZ és a Kisgazda- párt közös nyilatkozatában szólította fel a többször sikertelenül összehívott városi tanács tagjait, hogy testületileg mondjanak le: a tanács működésképtelen, érdemi munkát mint testület nem végez, sőt az apparatus munkáját gátolja. KINEK A NEVÉBEN? A nyilatkozattal egyetértett és azt támogatta a Szociáldemokrata Párt nevében dr. Novák János. A korrekciót kérők kifejtették: „Az egyeztető tanácskozáson a Szociáldemokrata Párt nem vett részt s utólag sem csatlakozott a nyilatkozattevőkhöz. Bár szervezetünk is elkerülhetetlennek tartja és óhajtja a helyi tanácsi apparátus átszervezését, illetve megújulását, de semmi esetre sem a nyilatkozatban említett módon... Korábban sem igényeltük, hogy mások a nevükben »értünk« és helyettünk döntsenek s ezt a jövőben sem kívánjuk. Az újrakezdés közös munkát s nem közös követelődzést igényel. Dolgozni és új utakat, megoldásokat kell keresni s ehhez partnere vagyunk minden szervezetnek.” Mi történt hát? Dr. Novák János írta alá a Szociáldemokrata Párt nevében a nyilatkozatot. . — Országos választmányi tag és megyei koordinátor vagyok, s az ügyvezető elnöke voltam Nagyatádon a Szociáldemokrata Pártnak, amikor aláírtam a nyilatkozatot. Tény, hogy azóta Bakos József lett az elnök, mert én a hivatásom miatt nem vállalhattam párt- tisztséget... Ők sem konzultáltak az alapszervezettel, mielőtt levelüket megírták. — Ezek szerint Ön sem, mielőtt aláírta, hogy a három párt nyilatkozatával egyetértenek és azt támogatják? — A régi vezetőséget leváltotta az alapszervezet, s abban állapodtunk meg, hogy a következő taggyűlésen véleményem szerint jogosan írtam alá. Taggyűlésen sem szavaztunk erről, de megbeszéltem az emberekkel. Bakos Józsefnek minderről más a véleménye: — Dr. Novák János soha nem volt elnök. Az alakulás óta Der- gesz László töltötte be ezt a tisztséget. Ahogy ő le lett váltva, rá öt percre engem választottak meg elnöknek. A két nyilatkozathoz mindenképpen ide kívánkozik egy vélemény: a nagyatádi Szociáldemokrata Párt belső ügye az, kinek ad jogot arra, hogy a szervezet nevében nyilatkozzon. Az is, hogy milyen kérdésekben. Sőt az is, hogy miként számoltatja el a nyilatkozókat. Egy azonban tény: a két nyilatkozat közül egyik nem fedi a tagság akaratát, nem tükrözi a véleményét. Nem a mi feladatunk, hogy eldöntsük, melyik. A nép vagy a tagság nevében szót kérők felelősségére azonban tisztünk figyelmeztetni I
