Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-19 / 73. szám

1990. július 19., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 0 0 MITŐL VAN INFLÁCIÓ? Fékezni, de nem mindenáron 0 r MINDENNAPJAINK FONÁKSÁGA ,,Honfoglalók” háborúja Jelenleg aligha van súlyo­sabb gazdasági gondunk, mint az infláció megfékezése. A 30 százalékos áremelkedés olyan helyzetet teremt, amely mellett már állandóan ott van az árak végzetes elszabadulásának a veszélye. Nem engedhetjük meg tehát magunknak, hogy könnyelműek legyünk. Ennek tudatában is az volt az utóbbi időkben a legnagyobb félel­mem, hogy olyan politikai erők kerülnek hatalomra, amelyek az infláció megállításáért bármi árat hajlandóak lennének meg­fizetni. A pénzromlás világjelenség Az inflációval ugyanis még mindig úgy van a közgazdaság- tudomány, mint a szélsőjobb és a szélsőbal ideológusai voltak és vannak a demokráciával: csak a hibáit látják. Sok nemzet tragédiája származott abból, hogy a demokrácia hibáiból arra következtetett még a köz­vélemény többsége is, hogy a demokrácia rossz, amit egy ki­talált sokkal jobbal érdemes he­lyettesíteni. Szerencsére ezen már túl vagyunk. A közvéle­mény előtt is világossá vált, hogy a demokráciának is van­nak hibái, de minden más rendszernek még több hibája van. Az inflációról is egyelőre csak azt hirdetik a szakmán be­lül, hogy kártékony. A tervgaz­daságnak is kiemelt céljai kö­zött szerepelt az infláció teljes kiküszöbölése. Az mára már kiderült, hogy a tervgazdaság nem versenyképes a piacgaz­dasággal, de az még nem, hogy az inflációmentes gazdaság önmagában működésképtelen. Pedig a tények ezt bizonyítják.­A gazdasági fejlődés azóta. gyors, amióta a pénz romlik, amióta az árak tendenciasze­rűen emelkednek. A gyakorlat szerint csak az vethető föl elmé­letileg, hogy mekkora az az inf­láció, ami mellett a hibái kiseb­bek, mint erényei. Elméletileg azonban ez sem tisztázható. Nincs semmiféle tapasztalati bizonyíték arra, hogy a kisebb infláció mellett gyorsabb lenne a gazdasági növekedés. De a fordítottja sem igaz. Az inflációval járó hátrányok közismertek, nem is kell felso­rolni őket. De vannak előnyei is! A modern társadalom csak ab­ban az esetben képes megol­dani a struktúraátrendezést, a munkaerő átcsoportosítását, ha az árak emelkednek, ha le­hetővé válik, hogy szükség ese­tén a reálkamat negatív is lehet, hogy a vállalatok akkor is képe­sek legyenek tovább működni, ha a nyereségük csak fiktív. Mindennek az a technikai felté­tele, hogy a pénz szükség sze­rint szaporítható legyen. Itt most nincs lehetőségem arra, hogy ezen állításomat részlete­sen bizonyítsam. Elégedjünk meg azzal, hogy korunkban mindenütt van infláció, minde­nütt fedezeténél gyorsabban szaporítják a pénzt, sehol nincs árupénz. Márpedig egy ilyen, kivételt nem ismerő világjelen­ség mögött objektív okoknak <ell meghúzódniuk. Inkább 20—30 százalékos munkanélküliséget? Mindezt azért írom le, mert szükségesnek tartom, hogy az nflációban ne olyan pestist lás­sunk, amelyet mindenáron ki <ell pusztítani. Az ugyan senki­nek nem jut eszébe, hogy el <ellene érni: ne legyen infláció. 4nnál több híve van annak, nogy a jelenlegi inflációt bármi áron lényegesen csökkenteni •cell. Ezzel a bármi árral van ne­kem bajom. Véleményem sze­rint csak olyan áron szabad mérsékelni az inflációt, amely mellett az előnyök nagyobbak, mint a megfékezéssel járó hát­rányok. Hivatkozom a lengyel példára. Ott az inflációt úgy fé­kezték meg, hogy jó harmadá­val csökkent a termelés, tehát szükségszerűen az életszínvo­nal is. Ekkora árat nem tartok megengedhetőnek! De azokat az országokat sem irigylem, amelyekben 20—30 százalé­kos munkanélküliséggel fizet­nek a kisebb inflációért. Jó volna, ha Keynpst jobban tanulmányoznánk. O volt az első, aki felismerte, hogy a tár­sadalom számára fontosabb a krónikus és nagymértékű mun­kanélküliség elkerülése, mint az árak stabilitása; hogy jobb a kapacitások túlzott kihasználá­sa, mint azok harmadának leál­lítása. Nem vitatom, hogy a teljes foglalkoztatottság vagy az ösz- szes kapacitás teljes kihaszná­lása is nagyon rossz, ezt sem szabad sokáig megtűrni. De a másik végletet sem! Mivel ná­lunk jelenleg nagyon alacsony a kapacitások kihasználása és aránylag már nagyon magas a munkanélküliség, a kapacitá­sok leállítása, a munkások tö­meges elküldése csak növelné gazdasági nehézségeinket. Az, hogy a kapacitások jelenleg nincsenek kihasználva, általá­nosan elismert tény. A munka- nélküliség magas foka azonban bizonyításra szorul. Ez csak akkor derül ki, ha elfogadjuk, hogy a gazdaság kezelése szempontjából a kapun belüli munkanélküliség nem különbö­zik attól, hogy az kapun kívülivé válik. Mi olyan gazdaságot örö­költünk, amely a fölösleges munkaerőnek nem munkanél­küli segélyt folyósít, hanem munkaviszonyt biztosít. Márpe­dig ezt az eldugott munkanélkü­liséget kell először nyílttá tenni, csak aztán kerülhet sor a vesz­teségesen termelők elbocsátá­sára. Gondoljunk a lengyelekre! A kapun belüli munkanélküli és a veszteségesen termelő között óriási különbség van. Az előbbinek semmi haszna sincs, sőt ottléte károkat okoz. Ezzel szemben a veszteségesen ter­melő ugyan nem termel annyit, hogy abból a bére, a bérjárulé­ka, az adó ráeső része és a be­rendezések amortizációja tel­jes egészében megtérüljön. De tekintettel arra, hogy a modern társadalomban a fenti költsé­gek akkor is jelentkeznek, ha a munkást elküldik, nem a kívá­natosnál kevesebb értéket lét­rehozókat kell elsősorban elkül­deni, hanem azokat, akik sem­mi értéket nem hoznak létre. Ezeket azonban nem lehet a veszteséges vállalatok kollektí­váival azonosítani. Az infláció mérséklése tehát, csak olyan eszközökkel enged­hető meg, amelyek nem járnak több kárral, mint haszonnal. A kereslet és a kínálat közötti egyensúly javítása érdekében egy olyan gazdaságban, mint a mienk jelenleg, elsősorban a termelésnövelő forrásokat kell feltárni, a kapun belüli munka- nélküliséget nyílttá tenni. Még messze vagyunk attól, hogy már veszteséges vállalatok leállításával kellene foglalkoz­nunk. Egyelőre ugyanis még azt sem tudjuk biztosan, hogy melyik vállalat volna vesztesé­ges akkor is, ha megbízható volna a vállalati mérleg, s annek eredménye valóban a népgaz­dasági hatékonyságot mutatná. Kopátsy Sándor A helypénz és a hely esete Amióta a hallgatólagos be­leegyezéssel „működő" len­gyel — s ki tudja még milyen nációjú — piacot átköltöztették a feltehetően soha meg nem épülő Centrum Áruház számá­ra kijelölt helyre, áldatlan álla­potok uralkodnak a mellettük felsorakozó, mellesleg hivata­los engedéllyel rendelkező honi kereskedők soraiban. Nem­csak arról van szó, hogy rende­zetlen, ostrom utáni képet mu­tató területet jelöltek ki számuk­ra, ahol sem ők, sem mi, vásár­lók nem szívesen botladozunk, hanem arról is, hogy hovato­vább egymásnak esnek az áru­sok is, mert úgy vélik, illetékte­len betolakodók bitorolják a he­lyüket. Márpedig azért tisztes­séges összeget, helypénzt fi­zettek. Itt a dinnye, hol a sátor? Az egyik panaszos — nem kívánta magát megnevezni, fél­ve attól, hogy visszavonhatják az engedélyét—elmondta: sát­rát egy éjszaka ellopták. Ezért naponta újra és újra felállította, míg egy reggel hiába érkezett megszokott helyére, ott már állt egy bódé. tele dinnyével. Mint megtudta, a tanács műszaki osztályától az a kereskedő is kapott engedélyt és útravalóul annyit, hogy ott állítsa fel az árudáját, ahol helyet talál. Mivel a szokásjog itt nem érvényes, a panaszos nem tehetett mást, mint hogy pénzért vett engedé­lyével beállt a sorba a szomszé­dos ingyenpiacra. Rajta kívül mások is hasonló sorsra jutot­tak, és szidtak mindenkit, aki­nek csak parányi része lehetett abban, hogy ide jutottak. S ha már volt valaki, aki meg­hallgatta őket, szóba hozták minden egyéb sérelmüket, kezdve azzal, hogy kitúrták őket a köves helyről az idegenek miatt; hogy több helyre adott ki a tanács műszaki osztálya terü­letfoglalási engedélyt, mint ahá- nyan tisztességesen elférné­nek; hogy van, aki árusíthat a büfékocsijában sört, míg más­nak nem adtak erre engedélyt; hogy miért vannak itt a zöldsé­gesek, amikor van kijelölt pia­cuk — és sorolhatnám még, de Ó azok a régi jó tanszervásá­rok! Amikor a papírboltok egy­mással versenyezve igyekez­tek 20—30—40 százalékkal olcsóbban adni táskákat, tolltar­tókat, füzetcsomagokat. Pár évvel ezelőtt nyár közepén, a tanszervásár után szinte kiürül­tek a boltok. Vállaltuk a tolon­a legfontosabbak a fentiek vol­tak. Bába van — de ki törődik a gyerekkel? Hosszas, egyes hivatalokkal többszöri telefonálgatás után megtudtam az alábbiakat: A városi tanács műszaki osz­tályának — a kereskedők által sokat emlegetett — főelőadója, Müller Jánosné osztja a véle­ményemet, vagyis egyetért az­zal, hogy ezt így nem nevezhet­jük tisztességes üzletnek. Ahol kellett, el is mondta a vélemé­nyét ez ügyben — hasztalan. Naponta többen ostromolják azért, hogy újabb engedélyeket adjon ki a területre, s mivel ott tényleg van még szabad hely, ezt nem tagadhatja meg senki­gást is, hogy gyermekeink idő­ben és kedvezményesen jut­hassanak iskolai felszerelés­hez. Az idén sajnos erre nem lehet számítani. Igaz, valószí­nűleg sorbaállás sem lesz a papírboltok előtt. Ä kaposvári íródeák bolt vezetője, Decker József arról tájékoztatott, hogy az idén nem terveznek kedvezményes tan­szervásárt. A Somogyker többi papírboltjában sem. Áz iskola­szerek kilencven százaléka már raktáron van, a választék kielégítő. Iskolatáskákból 500 és 900 forint között válogathat­nak a vásárlók. Viszont nem kielégítő az ellátás vázlat­tól. (Hogy ez a hely tényleg al­kalmas-e árusításra, az ugye, más kérdési) Ő és a közterület-felügyelet vezetője egységes állásponto­kat képvisel: méltánytalanság a kereskedőkkel szemben, hogy ők rosszabb helyért fizetnek, míg a „megtűrt vendégek” jobb körülmények között árusíthat­nak ingyen. A felügyelet dolozói ezzel kapcsolatos észrevételei­ket ugyan eljuttathatják a ta­nácshoz, ám ezzel ki is merítik lehetőségeiket. Szerintük a zöldségeseknek lenne helyük a piacon is, de itt jobbak az eladá­si esélyek, hát persze, hogy ide jönnek, ha jöhetnek. Mit tesz a jobb kéz, s mit a bal? A sör árusítása a termelési és ellátásfelügyeleti osztály véle­ménye szerint a hatályos ta­nácsrendelet értelmében válto­zatlanul tilos közterületen. Mint kiderült, ezt valamilyen okból a műszaki osztályon elfelejtették feltüntetni a területfoglalási en­gedélyen. Tegnap egy helyen árultak sört, de valamennyi engedélyt ellenőrizni fogják, hátha nem­csak egy esetben történt mu­lasztás. A Kisosz munkatársa nem tudott arról, hogy az adott terü­leten valami gond lenne. ígérte, hogy hamarosan utánanéznek és megpróbálnak tenni valamit a kereskedők érdekében. füzetekből, színes ceruzákból, körzőhegyből. A fonyódi Delta közi írószer­boltvezetője, Horváth Zsuzsa is megerősítette a hírt: náluk sem lesz kedvezményes tanszervá­sár. Bár bőséges a választék, az árak is borsosak. A legol­csóbb iskolatáska is 730 forint­ba kerül. A Piért kaposvári boltja a Csokonai közben július 23-tól augusztus 4-ig hirdet akciót. Minden vásárlónak, aki itt 300 forint fölött vásárol, sorsjegy jár, amellyel színes televíziót, vi­deót, BMX kerékpárt és aján­dékcsomagot lehet majd nyer­ni. Ez is több a semminél — mondhatnánk. Mível többen említették, hogy a múlt év végén több tízezer forintot fizettek a Kiosznak, hogy zúzalékos kővel leszórt területen árulhassanak (ezt bővítette ki néhány hónapja a tanács és jelölte ki a színház­parkból kitelepítettek számára), ezért megkérdeztem a Kiosz alapszervezeti titkárától, hogy akkor miért nem maradhattak ott az engedéllyel rendelkező árusok. Ő elmondta: az akkori engedély két hónapra, a kará­csonyi vásár idejére szólt. Az került húszezer forintba. Sze­rinte ezt a kereskedőknek is tudniuk kellett, hiszen azóta sem keresték meg őket, hogy emiatt panaszt tegyenek. A gondokróL most már min­denki tud. De mi legyen a meg­oldás? A kérdés — a hallott vélemé­nyek, tájékoztatások alapján — költői, s nem is tudom, mikor és milyen formában kapunk rá vá­laszt. Persze némi iróniával azt is mondhatnánk: ha megépült volna az a bizonyos régóta várt és most valószínűleg csak a szertefoszlp álmainkban élő Centrum Áruház, akkor nem lennének ilyen gondok. De hát nem épült meg. S gyanítom, csak a véletlen műve, hogy pont itt és éppen most tört felszínre mindennapjaink egyik fonáksá­ga. S nem ez az egyetlen. Nagy Zsóka Fotó: Lang Róbert Nem mindenhol feledkeztek meg azonban a kisiskolás-csa­ládokról. Jó példa erre Marcali, ahol a városi tanács elnöke, dr. Sütő László már a tanévzárón bejelentette: az ősztől minden általános iskolás korú tanuló füzetcsomagját a tanács fizeti. Marcaliban két általános és egy kisegítő iskola van, 1738 tanu­lót érint e bejelentés. A tanács­nak' ez 250 ezer forint kiadás. Fél évre biztosítják a kisdiákok­nak a füzetanyagot. Az osztá­lyonkénti egységcsomagokat a tankönyvekkel együtt kapják meg a tanulók. H.l. Az idén nem lesz kedvezményes tanszervásár PIÉRT-AKCIÓ — MIÉRT? A PÉLDA MARCALIBÓL JÖTT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom