Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-18 / 72. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. július 18., szerda A hosszú, forró nyárra vágyók nem csalódnak. A vízi sportok szerelmesei, a fürdőzők benépesítik Kaposvár egyik gyöngyszemét, a Desedát is. 1986 óta szinte észrevétlenül szolgálta a szórakozni, kikapcsolódni vágyók biztonságát a kaposvári vízi mentőegység. Nem volt szükségük különösebb propagandára, helyettük tetteik beszéltek. Ki szolgálta a szolgálatot? Megmentett mentők „VÍZI CSATA” — SZÁRAZON Csernobil elveszett gyermekei Őrhelyükön voltak eddig minden szezonban, hogy a sajnos egyre gyakoribb emberi meggondolatlanság ne szedje áldozatait. A bajba jutottak mindig számíthattak rájuk. A közelmúltban mégis veszélybe került a vízi mentőegység működése. Az elmúlt hónapok során már többször beszéltek arról: lehet, hogy megszűnik a szolgálat. A kialakult válságos helyzet feltárása során több érdekes dologra is fény derült. Aki a gazda... Lássuk az előzményeket. Az a felismerés, hogy a Deseda hamarosan a szabadidő kihasználásának egyik helyi központjává válik, nem mai keletű. Ezzel együtt született a vízi mentőegység megszervezésének gondolata is. Erre dr. Szöl- lősi József vállalkozott. Szabó Jánossal, a városi Vöröskereszt akkori titkárával beszélte meg a szükséges feltételeket, s ő segítette a szervezésben. Majd következett a múlt szezon vége. Az addig csak mindennapos, apró gondokkal küszködő szolgálat helyzete válságosra fordult. 1989 őszén erről dr. Szöllősi József a következőket mondta: — A vízi mentőszolgálat a Vöröskereszt különleges szolgálata. Koordinatív irányítását a megyei vezetőség feladatává teszi a szabályzat. Ám az idei nyáron (1989 nyara!—a szerk.) a városi Vöröskereszt új titkára átvette az irányítást, nem titkoltan azzal a céllal, hogy majd ő „gatyába rázza” a társaságot. Bár a szolgálat vezetője hivatalosan én voltam, a titkár az információkat rendre elhallgatta előlem, s helyettem intézkedett. Átszervezte például az ügyeleti szolgálatot, s engedélyezte a szolgálatból való távolmaradásokat is. Ezért többször előfordult, hogy nem is volt szolgálat. Ilyen eset az ezt megelőző években nem fordult elő. — A gondokat jeleztem a Vöröskereszt megyei titkárának is, s elmondtam, hogy ilyen körülmények között nem tudok felelősséget vállalni a vízi men-. tőkért. Lemondási szándékomat szeptember első napjaiban jelentettem be. A novemberi gyűlésünkön kísérlet történt arra, hogy a csoport ne essen szét. Majd kaptam egy levelet, hogy a vízi mentőszolgálat új vezetőjének Szabó Jánost választották meg. Szóbeli információk alapján értesültem arról, hogy a választás eredményét a Vöröskereszt városi és megyei titkára nem veszi tudomásul. Országosan is egyedülálló... Ezt követően — tehát még a múlt év őszén — megkérdeztük Bedegi Józsefet, a megyei Vöröskereszt munkatársát, hogyan ítéli meg a vízi mentőszolgálat körül kialakult állapotokat és milyen szerepet tölt be e helyzetben a Vöröskereszt. Bedegi József elmondta: a Kaposvári Városi Tanács fölkérésére szervezték meg a vízi mentőszolgálatot. A Deseda vízi paradicsommá fejlesztése, a strand megnyitása indokolta a szolgálat létrehozását. Országosan is egyedülálló, hogy a szolgálat tagjai orvosok, mentőtisztek és hajózási szakemberek. Ez az egység mindeddig nagyon jól működött, bár gondok is előfordultak. Az új vezető megválasztásának előkészítésére jelelőbizottság alakult. Megítélése szerint is az a természetes, ha a szolgálat tagjai maguk döntik el, ki legyen a vezetőjük. Az évadzárón a jelen levő tagok Szabó Jánosnak szavaztak bizalmat. — A Vöröskereszt is változások elé néz. Nen tudni pontosan, mit hoz a jövő. Mi a vállalt feladatainknak eddig eleget tettünk. Hozzájárultunk a kiképzési feladatok megoldásához is. Megtörtént az elsősegélynyújtási, a kishajó-vezetői és a vízből mentési képzés — mondta Bedegi József, s hozzátette: —• Az a véleményem, hogy a szolgálat jövője személyeskedő dolgokon nem múlhat. Ezen felül kell emelkedni! A városi tanács képviseletében Csák Roland veti részt az ominózus évadzáró értekezleten. Elmondta, hogy őkatagság döntését elfogadják, hiszen ez demokratikusan született. Tehát a tagság akarata a döntő, akár tetszik ez némelyeknek, akár nem. A tanács továbbra is kész együttműködni a szolgálattal, hiszen az hiánypótló tevékenységet végez, társadalmi munkában. Fagyos kapcsolatok télen A tél a vízi mentőknél a felkészülés ideje volt. Ekkor kellett (volna) elvégezni a technikai eszközök karbantartását. Pintér Zoltán, a szolgálat technikai vezetője azonban a városi Vöröskereszt titkárától nem kapta meg a csónakház kulcsát. Tovább romlott az amúgy sem rózsás viszony. Mészáros Csongor, a jelölőbizottság elnöke írásban értesítette a megyei Vöröskereszt titkárát, hogy a vízi mentőszolgálat megválasztott vezetője Szabó János! S tudomására hozták a megyei titkárnak azt is, hogy a szolgálat az idén is működni fog, akár a Vöröskereszttel, akár nélküle. Az élet tovább „zajlott...” A vízi mentők valódi munkaterületüktől távol, szárazon vívták tovább csatájukat. Szabó János elmondta, hogy a legújabb változás: a Vöröskereszt lemondott a vízi mentőkről. Az országos Vöröskereszt viszont továbbra is biztosítja az anyagi támogatást, immár kikapcsolva a városi és megyei szervezetet. A tervek szerint vízi mentőegyesületté alakulnak. Ez júniusban, szinte éppen az utolsó pillanatban megtörtént. Ügyvivőnek Szabó Jánost választották. Azóta újra azt teszik, amit annak idején vállaltak... Csak a vége jó Összefoglalásképpen írhatnánk akár azt is: no comment!S most mégsem ezt tesszük, mert ami történt, annak nemcsak a vízi mentők szempontjából van jelentősége. Mert ez jelenség. És nemcsak múltidejű... Ilyen — vagy ehhez hasonló — napjainkban is többször előfordul. Az úrhatnámság, a személyeskedés, a fontosság eltorzult tudata néha még ennél is furább „csodákra” képes. Ami e húsztagú csapattal mindössze fél év alatt történt, arról csak kivonat- szerűen lehet tudósítani. Társadalmi munkában, szabadidejüket feláldozva dolgoznak, s küzdenek az ellen, hogy mások hatalmat gyakoroljanak fölöttük... • Tehát nem minden jó, ha csak a vége jó... Csúszda, libikóka, két hinta és egy f£Bó1 készült hajó: mindegyik üres. A „Bion Gyermek- otthon” játszótere szomorú hely. Az otthonban gondozott 57 gyermek közt vannak, akik nem tudnak járni, vannak vakok, mások szellemileg vissza- maradotíak. Némelyik gyermeknek rosszul fejlődtek a szemlencséi, kéz vagy láb nélkül született, összenőttek a végtagjaik vagy óriási vízfejük van. Ebben az évben már tízen haltak meg közülük, s az élők közül is sokan nem fogják megérni az esztendő végét. A tíz halott gyermek közül hatan Mogiljov környékéről származnak. Ezt a területet a csernobili reaktorbaleset alkalmával — 1986. áprilisában — különösen erős sugárfertőzés érte. Mogiljovi fertőzöttek „A Mogiljov körzetéből hozzánk küldött gyermekek száma évről évre nő — mondja Maja Zloba orvosnő, az otthon vezetője —, és fejlődési rendellenességeik egyre súlyosabbak. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a sugárfertőzés az oka. Á baleset nyilván kromoszómaelváltozásokat okozott a szülőknél.” Nyugati szakértők már régen jelezték, hogy a sugárfertőzött szülők gyermekeinél genetikai károsodásokra lehet számítani. Belorusszia sugárfertőzött területeinek más kórházaiban is a koraszülöttek és a fejlődési rendellenességgel születő gyermekek számának növekedését tapasztalják. Maja Zloba elmondja: minden évben megküldi jelentését az egészségügyi minisztériumnak, de választ még soha nem kapott. Á reaktorbaleset negyedik évfordulóján Minszkben gyászolnak és tiltakoznak az emberek, mert a baleset utáni radioaktív lecsapódás 70 százaléka az ő köztársaságuk területén hullott le, és mintegy 2 millió ember van akut veszélyben. Eddig csak kevesen költöztek el közülük. Likvidátorok Alexander Szgurszkij is egész családjával ott van a tüntetésen. Ő is egyike annak a 600 000 „likvidátornak”—bale- setelhárítónak—, akit az elmúlt négy év folyamán rendeltek ki Csernobil és környéke sugár- mentesítésére. „1987 májusában történt. Futószalagon soroztak bennünket, és mindenkit alkalmasnak találtak: életkor, betegség, családi állapot, semmi nem számított." Alexander Szgurszkij öt hónapig töltötte zsákokba a reaktorblokknál a radioaktív törmeléket. Tizenöt ember számára mindössze egyetlen sugárzásmérő készülék volt, és esténként azt is elszedték tőlük. Az őket ért sugár- terhelésről senkitől sem kaptak felvilágosítást. Mióta hazajött Csernobilből, elviselhetetlen fejfájások kínozzák, fáradékony, és mindig száraz a torka. A „likvidátorok" közül azóta már hétezren meghaltak, sokan megrokkantak, és ezrek — többnyire fiatal férfiak — váltak impotenssé. A hatóságok nem hajlandók pontos adatokat nyilvánosságra hozni. Leonyid Ta- raszjenko, a belorusz Ökológiai Szövetség tagja szerint: „Egészségügyi minisztériumunk a nép legádázabb ellensége.” Viktor Bicskovszkij minszki atomfizikus gyakran utazik a Csernobil körüli sugárfertőzött területre, és méri a radioaktív sugárzás erősségét. „Mikor legutóbb Gomel környékén jártam, egy asszony odajött hozzám, és arra kért, vizsgáljam meg a kertjében termesztett zöldséget. A zöldség radioaktív volt. De erősen radioaktív volt kályhájukban a fahamú is. Azt tanácsoltam neki, költözzön el. Csak annyit kérdezett: hová?” Ezrek élnek olyan falvakban, ahol négyzetméterenként 5,4 millió becqurel a sugárzás erőssége. Még mindig kerülniük kell az erdőket, nem fürödhetnek a folyókban, és a gyermekeket is csak napi egy-két órára engedhetik ki a szabadba. A hatóságok néha megengedik, hogy—saját szakállukra— elköltözzenek. De hogyan találhat egy paraszt régi lakóhelyétől több száz kilométerre munkát és lakást? „Senkinek sem kellünk — panaszkodik egyikük —; még a fiataloknak is nehéz elhelyezkedniük, nekünk, öregeknek pedig egyszerűen lehetetlen.” Az áttelepítés vontatottsá- gáért a bürokraták az óriási költségeket okolják. Szovjet szakemberek szerint a következő tíz évben legalább 540 milliárd márkára lenne szükség a reaktorbaleset következményeinek mérséklésére. A minszki Hematológiai Gyermekklinika sivár, lepusztult épület, körülötte törmelék és olajoshordók. Olga Alejnyikova főorvos és munkatársai 66 gyermeket kezelnek itt a köztársaság területéről, akik többnyire leukémiában és pajzsmirigy- rákban szenvednek. Ő is meg van győződve, hogy betegei számának növekedése a reaktorbaleset következménye. Ki segített Irinának? Az ötéves, rákbeteg Irinán itt nem tudtak segíteni. Szülei egy éven át igyekeztek megszerezni az egészségügyi hatóságok engedélyét gyermekük külföldi gyógykezeléséhez. Az egészségügyi minisztérium végül beleegyezett, de a szükséges devizát a szülőknek kellett volna előteremteni. A televízióban indított kampány során nem gyűlt össze elegendő pénz, és csak egy NSZK-beli segély- szervezet útján sikerült helyet szerezni a gyermeknek a frankfurti egyetemi klinikán. Április 20-án Belorusszia ' egészségügyi minisztere azt írta a kislány aktájára, hogy az ügyet haladéktalanul el kell intézni, ha egy most alakítandó bizottság célszerűnek ítéli a külföldi gyógykezelést. Irina pontosan ezen a napon halt meg. Röviddel előtte még megkérte a főorvosnőt: „Doktor néni, ne hazudj nekem? Mondd meg, amikor meg kell halnom. A babámat, arra kérlek, add majd Natasának; ő a legjobb barátom.” (A Stern alapján) Lengyel János r —— — — — — — — — — — — — — — — — — i I A Dél-dunántúli Vízügyi Építővállalat I számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői I végzettséggel, j I megfelelő gyakorlattal rendelkező I I értékkönyvelési csoportvezetőt keres \ ▼ Fizetés: megegyezés szerint. | A jelentkezéseket részletes önéletrajzzal, írásban | ■ az alábbi címre kérjük; i . 7400 Kaposvár, Tóth L. u. 6. sz., . J személyzeti és oktatási osztály. J (149260) L — — — -. —— ____ Gogola Aladár A KERGÉP és a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet, valamint az ELEKTRON Vállalat értesíti a vendéglátóiparban érdekelteket, hogy Balatonfüred, Ifjúság útja 9. sz. alatt bemutatótermet nyitott A fenti, címen megtekinthetők és megrendelhetők a KERGÉP és a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet vendéglátó-ipari berendezései. További információ a (86)43-333-as és (86)43-515-ös telefonon.
