Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-17 / 71. szám
1990. július 17., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Zakóban, nyakkendőben avagy: az értelmiség felelőssége N emrég Bukarestben a Zsil-völgyi bányászok különös elszántsággal emelték egyenhusángjukat szemüveges, nyakkendős, za- kós emberekre, azaz: értelmiségi külsejű állampolgárokra, s ily módon vonták őket felelősségre az ország nyomorúságos állapotátáért. (A munkásosztály e dicső harci osztagai — érdekes módon — rendkívül tájé- kozottan mozogtak fővárosban: jól ismerték az ellenzéki vezérek lakcímét, s tettek ott hathatós látogatásokat az érintettek távollétében is. Ismert, változatlan és szomorú képlet. A posztsztálinista rendszerek nálunk is és másutt Közép-Kelet-Európában, alapjukban véve értelmiségellenesen voltak, egy elvont „munkásosztály" igézetében folyvást gyanakodtak a „nadrágos emberekére, az entellektüelekre. A múlt káros csökevényeiként tartották számon őket; még akkor is, ha kitermelődött időközben egy munkás- és parasztszármazású új értelmiség is; még akkor is, ha a politikusok, a pártmunkások — munkás- és parasztereredetük egyidejű hangoztatásával—szívesen tekintették önmagukat is értelmiségi státuszban levőnek. Eme furcsa és tragikus ellentmondás hatott az említett konfliktus során is: úgy látszik, elnök megy (a föld alá), elnök jön, de a politikai nóta dallama ugyanaz, csaknem a szövege is. Felelös-e az értelmiség egy társadalom, ország működéséért, körülményeiért? Ha úgy vélekedünk, hogy az intelligencia (mint osztály, réteg, nevezhetjük bárhogyan) az ismeretanyag hivatásos meg- termelője, fölhalmozója és to- vábbadója — márpedig az —, valóban ő a felelős a közállapotokért, hiszen a vezetők is voltaképpen az értelmiség körébe sorolandók. (Hogy ez a hazai köztudatban is így van, emlékezhetünk: az első szabad választások idején is meglehetős hajsza folyt — bár szerencsére tettlegességre nemigen vetemedve —a, .doktorok”, az értelmiségi képviselőjelöltek ellen.) No, de másfelől arról is olvashattunk, hogy maga Kádár János és Gáspár Sándor sem volt tájékozott az ország nyugati eladósodásának mértékéről. Lehet persze kételkedni a vallomás őszinteségében, igazságában. Nemrég Andrassew Iván író, újságíró beszélt a televízió Stúdió '90 adásában az értelmiség felelősségéről. A saját felelősségéről egyszersmind. Arról, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteg értelmiségi — pedagógus, művész, könyvtáros stb. — igenis együttműködött a rendszerrel, amely az idén megbukott történelemből. Együttműködött azzal, hogy nap nap után megkötötte a maga kis kompromisszumait, megalkudott; hallgatott olyankor is, amikor bizony ki kellett volna nyitni a száját. S nem biztos, hogy minden esetben betörték volna érte a fejét. I genám, teszem hozzá most, a magam felelősségét is végiggondolva, csakhogy nagyon sokunk el nem tudott volna képzelni rendszerváltozást. Figyeltük, mi történik a Szovjetunióban, s ahhoz képest fölbátorodva vagy elbizonytalanodva próbáltunk apró lépésekben, reformokban gondolkodni. Bizonyos értelmiségi posztokon — írtam már erről — a hatalom érzete, tudata is elfogta már az entel- lektüelt: az írót, újságírót, az MSZMP Politikai Bizottságával levelező filmrendezőt. Kint is volt, meg bent is. Ahogyan a szocializmus néven időközben leszerepelt kísérlet groteszk modelljét 1966-ban megalkotó Václav Havel mondatja a Kerti ünnepély Pludekjével, amikor Hugó fia magas beosztást vállalt: „Nem kellett volna egyszerre elvállalnia és visszautasítania?” S az említett Hugó pontosan kifejti a darab végén a rendszer működési elvét, „ideológiáját": „A mai kor már nem a statikus és változhatat- lan kategóriák kora, amikor az A csak A volt, és a B mindig B; ma jól tudjuk, hogy az A gyakran lehet egyidejűleg B is, és a B lehet A is; hogy a B lehet B, de A és C is; ugyanúgy a C lehet nemcsak C, A, B és D, de bizonyos körülmények között egyenesen F, O, Q, Y és R is! V oltak persze már ebben az időben is, akik szem- befordultak a hatalommal, üldöztetést szenvedtek, ellenzéki szerepet vállaltak. Értelmiségiek legtöbbnyire; 1956 és 1968 szemnyitogató tanulságain okulva. Tájékozottabbak voltak, mint az értelmiségiek többi része? Látszólag aligha, hiszen nemrégiben is — immár a hatalom különféle posztjait véve át — alulinformáltságukról panaszkodtak. Sokunk annak idején egy kissé őket is a rendszer kelléktárához sorolta, „őfelsége ellenzéké”-t, a,.legvidámabb barakk” s a többi „szocialista ország” demokratizmusához képest fejlettebb magyar közéleti kultúra sakkfiguráit látva bennük. Pedig — utóbb derült ki — az informáltság bizonyos szintjein mégiscsak tájékozottabbak voltak. Személyes fonásokból vagy érintettség okán 1956 értékelésében például. S a hasonló helyzetben levő többi ország hasonló helyzetben levő értelmiségiéivel is kapcsolatot találtak. Mint a Hrabal- és Havel-féle megtűrt vagy alig tűrt entellek- tüelekkel, nevesekkel és kevésbé ismertekkel. S tőlük és általuk tudhatták, hogy a „szocialista rendszer” megreformál- hatatlan. S az ismeretanyag cseréje kölcsönössé vált. Tehát nem pusztán történelmi véletlen, hogy az ellenzéki entellektüel került ma hatalomra. E gyetértek Andrassewvel: nézzünk a tükörbe, vessünk számot önmagunkkal. Aztán akiben van még tettvágy és a haza, a társadalom iránt felelősség, kötelességérzet: keresse meg a helyét.. Az értelmiségi szerepvállalás kijelölte vezető helyét, alsó, közép- és felső fokon. Az óvónőtől az új önkormányzeti rendszer polgármesteréig, és így tovább. S ebben a láncolatban mindenki nélkülözhetetlen. Illyés Gyula útmutatása szerint, nem a „honnan jössz”, hanem a „hová mész” jegyében. Kőháti Zsolt Iskolák, lehetőségek, választások (1.) A hagyományos Indulatoknak és vádaskodásoknak nem lehet helye, amikor a jelen és a közeljövő iskolafelfogásait igyekszem bemutatni a tisztelt olvasónak. Azt érdemes észrevétetni, miként lehet a jelenlegi helyzetről elmozdulni — gyermekeink érdekében. Nem szükséges bizonyítani, hogy az oktatási intézményekben jelentkező iskolafelfogási koncepciók problémáiért nem a pedagógusok a felelősek. Az óvónőket, tanítókat, tanárokat tisztelő társadalom lesz képes elősegíteni, hogy az iskolákban fokozatos és előnyös váltás következzék be. Felülről erőltetett törvény Többszöri reform, jobbítási akció zajlott le a nevelésügyben. Jószándékú, de felülről elrendelt volt az 1985-ös oktatási törvény. Elrendelni, előírni egy jelentős méretű változtatást nem lehet, és nem is tanácsos. Nyilvánosságigényt kívántak meg az iskolától, s a közvélemény iskola mellé állítását. Újító szellem érvényre jutását várták a rosszul fizetett pedagógusoktól, s azt, hogy a megismerő és cselekvő tevékenység módszereit keressék és alkalmazzák. Az eredményesség érdekében célul tűzték ki a pedagógus-tanítvány kapcsolatok és együttműködési formák kiépítését, a vélemények cselekvést motiváló hatásainak biztosítását, a javaslattevés jogát. A feladatok ésszerű és eredményes végrehajtásának tervét, a demokratizmus érvényre jutását és kiszélesítését, a helyi nevelési rendszerek kialakítását, a tanulói aktivitást, önállóságot, önismeretet, a vitaszellemet, az új értékek megismerését kívánták elérni a reform bevezetésével. Túlméretezettek voltak a törvény iskolával szembeni követelményei. Sem a társadalom, sem a pedagógusok nem azonosultak a felülről kapott konkrét feladatokkal, s az iskola körül sűrűsödtek a konfliktusok. Alulról induló iaénv Nem lehet azt dicsérni, aminek megváltoztatását szükségesnek tartjuk. Ezért csak a negatívumokat érdemes felsorolni, azokat a problémákat, amelyek a hagyományos iskola (a közelmúlt és a jelen iskolája) kritikus pontjait jelentik. A szándék? Hogy megszűnjenek a felsorolt negatívumok az iskolákban s megismerhetővé váljanak amit a szülők, az iskolaszékek, a pedagógusok, a pártok, az önkormányzatok, hitelfelekeze- tek, községek, a városok, társaságok és társulások kívánnak iskolák megvalósítani. Alulról jövő igény ez, és jogos igény! Egy tanterv következetes végrehajtása, követelményeinek betartása, előírások teljesítése a pedagógiában: ez volt a nevelés-oktatás kiindulópontja. A tervgazdálkodás mintájára létrejött a tervhivatáli iskola, a tantervutasítás rendszere. Az uniformizált iskolákban — akár a társadalomban — a legnagyobb értéknek az egység számított. Az az „egység", ami létre sem jöhetett. De a látszatot meg kellett őrizni. Az iskola—a többi intézménnyel együtt „küzdött” a polgári ideológiák, a revizio- nizmus, a vallásosság, az autonómia ellen. Mindenki egyetértését követelte meg az ország vezetése, frontális egyetértést követeltek (bólogatást) a szülőktől, a pedagógusoktól, a gyerekektől. Jó alattvalók nevelése folyt az iskolákban, országunk minden intézményében, s a közéletben is. Az iskolai program keretében életkor szerint—s nem a tudás figyelembe vételével — szervezett tanulócsoportok (osztályok) a tehetséges gyerekek fejlesztését visszafogták, a gyenge tanulóknak pedig nem tudták biztosítani minimális ismeretek és készségek elsajátítását. Az iskola ügyeibe a szülők érdeklődőként szólhattak bele. Az iskola irányítását kinevezett igazgatók végezték, az irányításban a bürokratizmus érvényesült, a döntés és a konfliktusok megoldása a felettes szervek kötelessége volt. Nem őszinte, aki azt állítja, hogy az iskolát—már régóta— a leírtaknak megfelelően látta. A fokozatosan átalakuló társadalom polgárai, az alulról induló változtatás igénye mutatja ki azokat a negatívumokat, amelyek a jövőben felszámolásra kerülnek az iskolákban. Ami már megváltozott . Iskolaalapítási jogot kaptak a községek és a városok, a társaságok, az egyesületek, a hitfe- lekezetek és a magánvállalkozók (egyének). Sokszínűvé kezd válni az iskolák tartalmi munkája, új szerkezeti tagolá- súak lesznek az oktatási intézmények. Kidolgozás alatt áll az alaptanterv (nemzeti tanterv) .amely az iskolák számára megjelöli az elvégzendő minimális tananyagot és a tanulás-tanítás folyamatában elsajátítandó készségeket. Szigorú vizsgarendszer előkészítését kezdték meg a szakemberek; ez majd a minőségi oktatás első lépését jelenti. A nyugati nyelvek tanulásának megszervezésén fáradoznak az iskolák vezetői. Az iskolák igazgatóit a pedagógusok választják meg, demokratikusan lefolytatott vitákban készítik el koncepcióikat az iskolák. Fakultatív—iskolai óraterv szerinti — hitoktatás indul be a következő tanévtől. Iskolaszékek alakulnak, és beleszólást'kérnek az általuk segített intézméA hátrányos helyzet ellenében Grácból a Balatonnál Gyerekbarátkörök Ausztriában A napsütötte Balaton jelképét lobogtatja a szél a balatonfeny- ves-alsói ifjúsági táborban. A magyar mellett az osztrák zászló, amit elkísért az ausztriai gyerekbarátkörök lobogója is: a vörös sólymot ábrázoló. A jótékony szervezet százhúsz hátrányos helyzetű, gráci és Grác környéki gyerek üdültetéséről gondoskodik a magyar tenger partján. Franz Goriupp úr, a gráci főpolgármesteri hivatal vezetője a város trieszti kerületében a gyermekbarátkor elnöke. — A gyerekek iránt érzett felelősségem vezetett arra, hogy elvállaljam a megtisztelő feladatot, a trieszti kerületben élő, hátrányos helyzetű fiatalok életének megkönnyítését. Ez nem nyék életébe, sajátságos profiljának formálásába. Az iskolaszékek helyi önkormányzati jogokkal rendelkeznek, s irányítják a sajátjuknak tekintett iskolát. Nem kevés a felsorolt metamorfózis. .■Iskolapiac” és szakmai verseny A jövő számára fontos, hogy több iskolakoncepció és iskolaprogram kerül már ma is egymás mellé. A szülők és a tanulók számára lehetőség nyílik az iskola „megválasztására.” Egyrészről kialakul a nevelési-oktatási koncepciók versenye. Az iskolapiac még nem jelent minőségi javulást a tanításban, hiszen közrejátszik a propaganda, a félrevezetés, a divat, a rosszul felmért érdek a választásban, s ezért nem biztos, hogy a legjobb iskolák kerülnek ki győztesen a kínálat-kereslet „vásárából”. S kik jelzik majd vissza a különböző iskolák jó munkáját? Elsősorban az érdekeltek: a tanulók, a hallgatók, a szülők. Ők majd megfogalmazzák és vállalják iskolájuk pedagógiájának rájuk gyakorolt hatását. Büszkék lesznek iskolájukra, s a volt tanulók leendő gyermekeiket az őket nevelő iskolába íratják majd be. S remélhetőleg megint „legendák” és igaz történetek járnak szájról szájra a nagyszerű alma materekről, a tudós és érdekes pedagógus egyéniségéről. (Folytatjuk) Dr. Bóra Ferenc tartozik hivatali teendőim sorába. Nyolcvanöt évvel ezelőtt alakult meg Grácban a gyermekbarátkor; egy lelkes lakatos volt a mozgalom szervezője. A családsegítő szolgálat azóta országos hálózatta terebélyesedett. A szocialista párt támogatását élveztük mindaddig, amíg az önzetlenség, a jótékonyság nem kerekedett felül. Grácban tíz, a város környékén tizenegy gyermekbarátkor működik. Mintegy háromezer családot segítenek. — Milyen családok szorulnak a szervezet segítségére? — A hölgy, aki mellettem ül, elvesztette a férjét: repülős volt, balesetet szenvedett. A gyerekeit egyedül neveli. Mi támogatjuk őket; eljöttek velünk Bala- tonfenyves alsóra, és segítenek nekünk a tábor irányításában. Hátrányos helyzetű gyerekeknek tartjuk mindazokat, akikről a család nem képes gondoskodni. Az üzletember és a szegényebb módú család gyereke megkülönböztetés nélkül élvezi mindazt, amit a gyerekbarátkör adni képes. Nem tudják egymásról a gyerekek, hogy milyen az otthoni vagyoni helyzetük, ezzel sem bélyegezzük meg őket. A módosabb szülő természetesen kész az anyagi áldozatra, hogy gondoskodásunk hatékony legyen, másokat a Vöröskereszt, illetve a gyermekbarátkor támogat. — A felesége is eljött a táborba, hogy segítsen. —- Egyedül nem lettem volna képes, hogy ellássam ezt a missziót. A feleségem sokat seg ít. Úgy épü I föl a családseg í- tő szolgalatunk, hogy egyik család segíti a másikat. Renata Graf, a Grác környéki gyermekbarátkor vezetője. Áruházi alkalmazott. Nagyfia családos, unokája háromhónapos. A Grác környéki hátrányos helyzetű gyerekekkel tölti a vakációját Balatonfenyves alsón. — A szociális támogatás a társadalom minden rétegére kiterjed Ausztriában. Az elfoglalt üzletember és családja nem ér rá a gyerekével foglalkozni, másokat a szegénység sodorhat hasonló helyzetbe. Természetesen a támogatás differenciált, ám a cél minden esetben ugyanaz: ne kerüljenek utcára a gyerekek. A táborban pedáns rend, gyermeki. Önfegyelemre késztető. Talán túl szigorúnak is hatna, ha nem ismerném belülről. Akinek „malaca” van, azaz a szobát nem tartotta rendben, egy csúnyácska malacka képével találkozik szobájában. Figyelmeztetésül, hogy rend a lelke mindennek. Horányi Barna
