Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-14 / 69. szám
1990. július 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Jevdokija nagyhercegnő és a kandúr Irina Dahlke kiállítása a Kazay-kúriában Ha keresett volna sem talál olyan csöndes helyet faszobrainak az orosz származású Irina Dahlke, mint amilyet a kötcsei Kazay-kúria kínált. Az orosz népmesék kedves, bumfordi figurája a Cse- pűrágó képében vigyorog ránk, míg Jevdokija nagyhercegnő fenséges tartással, arisztokratikus arckifejezéssel pillant a világba. Ha jól Részlet a kiállításból II. ' * f i megnézzük ezeket a szobrokat, felfedezzük rajtuk a fa természetes formáit, melyet érintetlenül hagyott az alkotó, és amelyből csak az arc karakteres vonásait „hámozta" ki a faragókés. Irina Dahlke, született Irina Popova, az éles szemű és ügyes kezű művész, Lenin- grádban látta meg a napvilágot 1930-ban. Fiatal éveit Moszkvában, a Ural-hegy- ségben és Szverdlovszkban töltötte. Az Idegen Nyelvű Pedagógiai Intézetben megszerzett diplomájával tarsolyában házasságot kötött dr. Günter Dahlke film- és irodalomkutatóval. Ezt követően búcsút intett szülőhazájának és Berlinbe költözött, ahol fordítóként és nyelvtanárként dolgozott. Irinát széles körű műveltsége, a nép iránt érzett szeretete és tisztelete inspirálta alkotói munkára. Kandallójának tüzét szítva pillantotta meg először azt a fadarabot, melyben felfedezni vélt emberi formát. A hasáb nem porladt hamuvá, mert Irina új „életet lehelt” a formailag izgalmas tűzifába. így születtek meg aztán folyamatosan azok a rendkívül puritán, ám mégis valami fenséges bájjal megáldott szobrok, melyek között az orosz történelem híres-hírhedt szeRészlet a kiállításból I. mélyiségei — Rettenetes Iván, Pugacsov, Fjodor Ivano- vics cár és felesége, Irina — éppúgy fellelhetők, mint a Rákóczi kuruca, vagy István, a király. A vallás és a mítosz inspirálta alkotásai mellett a zeneirodalom nagyjai, Liszt Ferenc, Paganini is helyet kaptak. Az orosz emberek lelki világa, mentalitása jelenik meg egy-egy öregasszonyról, a madonnáról, az anyáról és gyermekéről, valamint a kaukázusi asszonyról faragott szobraiban. Irina alkotásaiból nem hiányzik a gúny sem. A professzorasszony öntelt, tudálékos ábrázata szavak nélkül is közvetíti a kicsinyes despo- ta jellemrajzát. Egy kandúrról mintázott macskafej az állat ravasz, ám egyúttal fenséges karakterét is láttatja. Anya gyermekével Lehet, hogy az orosz származású, amatőr szobrásznő szakmai rutinja hagy némi kívánnivalót maga után. Ám mint ahogy a naiv művészeknél általában, az ő esetében sem a kvalitásbeli nagyság a döntő. Sokkal inkább figyelemreméltó az a karakterformáló készség és színesség, mellyel a különböző nemzetiségű és társadalmi helyzetű embereket ábrázolja, és ahogy a történelem népek krónikásává válik művészetében. A népi hímzéseket és használati tárgyakat is bemutató kiállítást a nyáron. Kötésén láthatja a közönség. Várnai Ágnes Fotó: Kovács Tibor Odüsszeusz városa? Két évszázada keresik a régészek annak az Odüsz- szeusznak a városát és palotáját, akinek Tróján aratott győzelmét és a hazai Ithaká- ba vezető bolyongását Homérosz énekelte meg az Odüsszeiában. A washingtoni St. Louis egytem régésze úgy véli, hogy rábukkant a királyi otthonra, a Görögország nyugati partjai előtt fekvő Ithaka szigetének egyik hegyén. Az ásatások során az elmúlt években egészen a Kr. előtti 13. századig visszanyúló települések maradványait tárták fel — közöttük a mükénéi időszakból származó romokat, amelyeket a kutató Odüsszeusz városának tart. Ha az Odüsszeiát történelmi forrásnak tekintik, minden egyezik és'amellett szól, hogy a most megtalált város azonos azzal, amelyet Homérosz leírt. Napi negyven beteget vizsgál a számítógépes szemész Csak 14 éven felülieknek November óta működik komputeres szemvizsgálat a kaposvári Ofotértban. — Naponta általában 40 beteg fordul meg nálunk — mondta dr. Rehák Ágnes. — Az előjegyzés alapján érkező páciensre 15 perc jut. Ez elegendő ahhoz, hogy a komputer jelzéseinek birtokában fogalmazhassuk meg a diagnózist. A gép a különböző fénytörési hibákat — tengelyeltéréseket — az eddig megszokott módszereknél sokkal egyszerűbben és megbízhatóbban állapítja meg, így a szemészorvos könnyebben felírhatja a megfelelő szemüveget. Gyakran jönnek számítógép mellett dolgozók, akik fejfájásra panaszkodnak. A vibráló képernyő jobban igénybe veszi a szemet, s ha valaki időben jelentkezik, korrigálható a baj. Idős emberek is gyakran megfordulnak itt: több esetben segített a komputeres szemvizsgálat a tompa látáson is. A gép méterei miatt csak 14 éves kortól alkalmas a szembetegségek felderítésére. így a szülők vagy a hagyományos módszerek mellett döntenek, vagy Pécsre, Bajára, Budapestre hordják kezelésre gyermekeiket, hiszen a somogyi megyeszékhelyen évtizedek óta nem megoldott a gyerekszemészet: a kisgyerekeket és az öreg pácienseket a rendelőintézetben, egy helyen vizsgálják... (Lörincz) „Az élet iskoláját jártam” A kaposvári Teréz anya Teréz nénit gyakorta megcsodáltam. Tudtam, hogy a galambősz, egyenes tartású, mindig ápolt külsejű asszonyka túl van már a hetvenen. Láttam tüsténkedni az unoka kertjében és hallottam, amint kedves szóval tanítgatta legkisebb dédunokáját a szép beszédre. A minap kajszibarackot főzött be és órák hosszat rendületlenül állt a tűzhely mellett. Nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem: hány éves is Teréz néni? — 1901 május 21-én születtem; számolja ki! — válaszolta. Meglepetésemet nem tudtam palástolni. Milyen élete lehetett Teréz néninek, hogy a kilencvenedik évét taposva is a munka az éltetője. — Hallott már a Teréz Anyáról? — simítja végig finom ujjaival kezemet. Aztán a választ meg sem várva súgja: Én voltam... No nem a calcuttai, csak a kaposvári. — ??? — Persze, maga arra nem emlékezhet, hogy volt a harmincas években a Pete Lajos utcában egy intézet. Úgy hívták: fertőtlenítő. Hát ott dolgoztam én 1933—1957-ig a Fárbás Jenő doktor mellett. Odajárt a város minden szegényembere, aki nem tudta kifizetni az orvosi ellátást. A tetvesek, a flekktífu- szosok, adizentériások... soroljam? Én gondoztam őket. Ha fölakasztotta magát egy ember, vagy ha betegségben halt meg, csak nekem szóltak: Wagner- né, szállítás...! És ón mentem a kocsival, a hátamon cipeltem a betegeket, a halottakat. Lássa, a szemem világa is ott csorbult — mutat a sok dioptriás okuláréra, mely mögül óriásra nagyított, barna szemgolyó tekint rám. — Egy kilencven kilós dizen- tériás asszonyt emeltem fel a vállamra és a nagy súly elszorította a nyaki ereket... — Hogyan került Teréz néni fiatalasszony létére ebbe az intézetbe ?—faggatom. — Nagyon szomorú életem volt — nyeli befelé folyó köny- nyeit. — Apám uradalmi cseléd volt Lengyeltótiban. Édesanyám vakon hozta világra mind az öt gyermekét. Azt sem tudta fehérek-e vagy feketék... Úgy is ment el... vakon, mikor én megszülettem. Nem sokkal később apám is meghalt. Én pedig hol itt, hol ott voltam. — Szeretet? — emeli rám kérdő tekintetét. Talán ki is halt bennem a születés után. Édesapámat szerettem, meg az utolsó uramat, Kömíves Lajost. Úgy, becsülettel 30 évig. Nagy volt a munkanélküliség abban az időben. ínségmunkából éltem, onnan emelt ki a Bürgeri bőröndös, talán halottá már a nevét... — Valami jó asszony kéne nekünk — mondta a Fárbás doktor. Hát engem küldtek, mert tudták, hogy tiszta, szorgos vagyok. Addigra már két férjemet temettem el. Az elsőt, azt nagyon szerettem. Szerelmes is csak őbelé voltam. De elvitték Piavéba a frontra, ott halt meg: 1917-ben már megözvegyültem. Aztán hozzámentem a Wagnerhez és született két gyermekem. Teréz néni hangja elhalkul. Nehezen beszél ezekről az évekről. Alányát azóta máreltemette, súlyos betegségben ápolta a haláláig. A fia...? A fia pedig elfelejtette őt... — Nagyon fáj, hogy nem tudtam őket úgy nevelni, ahogy szerettem volna. Nem vihettem a kicsiket a sok fertőző beteg közé, ahol éjjel-nappal dolgoztam. Kezdetben 20 fillér jutott egy napra, annyi volt a bérem. Színházat, mozit sosem láttam, mert azt a kis pénzt a gyerekeimre költöttem. Szerettem azokat a szegény embereket. Meggondoztam őket tisztességgel. Egyszer a Vörös doktorral együtt mentünk ki egy asszonyhoz, akinek nagy, hasi műtétje volt. Rettenetes állapotban feküdt a koszban, bűzben. A Vörös doktor kifordult és azt mondta, hogy ő többet be nem teszi oda a lábát. Akkor kimentem a piacra, vettem egy köteg szalmát, meg egy véka borsmentát. Tisztába tettem az asz- szonyt, az ágy alá, meg a szalma közé a borsmentát hintettem. Csókolgatta a kezemet szegény. — Hála? Én azt sosem vártam. Ha volt ennivalóm, még én osztottam meg velük. Az elsősegélynyújtó tanfolyamokat, meg a ,,légó"-előadásokat is én tartottam akkoriban. T ódult a nép a zsidó üresen maradt boltjába. A Fárbás doktor meg a párnázott ajtó mögül hallgatta az előadást. Aztán odahívta az orvosokat s azt mondta: ez az asszony elveszi a kenyereteket, olyan előadást tartott... Nagyon jól esett. Igaz, Fárbás doktor is igen jó szívű ember volt, a munkanélkül maradt orvosokat mind odavette maga köré. — Honnan volt a tudása, Teréz néni? — A szűzanyától — válaszolja békés mosollyal. — Én az élet iskoláját jártam, ott tanultam meg, hogyan kell bánni a nyomorultakkal. És ha hiszi, ha nem, soha egyetlen fertőző betegséget sem kaptam meg. Csak egy valami fáj, de az nagyon... Hogy olyan „raci" módon küldtek nyugdíjba... 1957 január elsejével indulta Köjál és engem február 15-én elküldték. Senkinek sem kellett az az asz- szony, aki az egész életét a szegények gyógyítására áldozta— mondja zokogva, és láthatóan még ma sem tudja feldolgozni ezt a méltánytalanságot. Teréz néni egyik szeme sír, a másik már nevet, mikor büszkén meséli, hogy neki soha nem dolgozott senki és, hogy még fölmászik, megpucolja az ablakokat, kimos, kitakarít. — Ha kérnek, kihúzom az öregemberek fogát is — mondja mosolyogva. Elképedésemre el is magyarázza, hogy egy gézdarabbal megfogja a fogat és hopp, már kint is van. — Egy kis alkohollal kiöblítik a szájukat, aztán minden rendben... — Teréz néni, tudja-e, hogy megint sok a szegény ember? — Igazán? — tágul ki pupillája. Nem, nem tudtam... El vagyok én már zárva a világtól, csak a templomba járok el. Olvasni nem tudok, mert alig látok, az írásom meg, akár a gondolatom... Kicsit süket is vagyok, így aztán nem nagyon beszélnek velem a szomszédok. Egyedül élek. Csak ez a fiú jön értem néha — mutat az unokájára. Arcán a bőr sima, pirospozsgás. Finom kezében halványkék gyöngyű rózsafüzért mor- zsolgat. Várnai Ágnes Jevdokija nagyhercegnö
