Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-30 / 57. szám
1990. június 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP\ TAJOLO 11 Az orvos válaszol NYÁRI VESZEDELEM: A KULLANCS Sokan keresik fel az erdős, dimbes-dombos tájakat, ahol a meleg is elviselhetőbb, és a levegő nem szennyezett. Mindez egészségünk érdekében helyes, kívánatos. Azonban a szabadban való tartózkodás minden hasznát tönkreteheti egy kullancs csípése. Kullancsok évtizedekkel ezelőtt is kínozták az embert, de akkoriban ez ritkán járt komoly következménnyel. Ma azonban már köztudomású: egyes kullancsok súlyos betegséget okozó vírusok hordozói, például az agyvelőgyulladást terjeszthetik. Bár a kullancsoknak csak töredéke fertőzött (az arány csak tízezrelékekben fejezhető ki), mégsem tudhatja senki, hogy ha kullancsottalál a bőrén, az fertőzött-e vagy sem. Mivel pedig az agyvelőgyulladás igen súlyos, nem egyszer halálos betegség, nagyon fontos, hogy a szabadban kirándulók, ott-tar- tózkodók jól tudják: mit kell tenni, ha kullancs furakodott a bőrükbe. A kullancs a pókok rokona, mely petéből kel ki, lárva lesz belőle, majd ez a lárva átalakul úgynevezett nimfává. Ebből fejlődik ki a nőstény és hím állat. Ez nyolc lábú, teknősbéka alakú, de alig néhány milliméter nagyságú ízelt lábú állat. Leggyakrabban bokros területeken, erdőkben található, ahol a leveleken élve hónapokig vár arra, hogy egy ember vagy állat arra járjon. Roppant jó szaglással rendelkezik, ez segíti abban, hogy élőlényre találjon. Nemcsak az embert támadja meg, hanem a legelésző háziállatokat is, így többek közt a kecskét, a szarvasmarhát. Ha ezeket az állatokat olyan kullancs támadta meg, amelyben kórokozó van, ez a kullancs csípésével átkerül az állatba, majd az állat által szolgáltatott tejbe is! Bármennyire is egészséges tehát a közvetlenül az állatból származó tej, a házi tejet nyersen, felforralás nélkül ne fogyasszuk, mert fertőzhet. A kullancs csípése nemcsak az agyvelőgyulladás vírusait terjeszti, hanem más súlyos betegségek kórokozóit is, például néhány úgynevezett rikett- siás megbetegedést (mely hasonló a kiütéses tífuszhoz), a vérzéses vesegyulladást, a visszatérő lázat. Említettük, hogy a kullancs sokáig vár arra, hogy élőlényből vért tudjon szívni. Ha viszont ehhez hozzájut, annyi vért szív, hogy eközben teste eredeti térfogatának a többszörösére is megduzzad. Azt, hogy a kullancs megcsípte az embert, azért nem érezzük meg, mert az állatka nyálában érzéstelenítő anyag van. Amellett a kullancs addig furakszik a bőrünkbe, amíg egy hajszáleret el nem ér. Ekkor az ilyen hajszálér falát rágószerveivel elvágja, és a sebbe alvadásgátló anyagot juttat. (Ilyen gyógyszert ma már mesterségesen is gyártanak és alkalmaznak egyes betegségeknél). Ezzel a folyamattal juttatja be (ha van benne) a kórokozókat is testünkbe. Általában a nőstények a falánkabbak. A vizsgálatok tanúsága szerint a kifejlett kullancsoknak néhány órára (általában valamivel több, mint három órára) van szükségük ahhoz, hogy az előzőekben említett folyamat végén eljussanak az ember bőrén át a hajszálérhez. Ebből is adódik a védekezés legbiztosabb módja: 2—3 óránként át kell vizsgálnunk a testünket. Régebben azt javasolták, hogy levegőt elzáró módon kenjük be a csípés helyét (például vazelinnal, de akár vajjal, zsírral, sőt még vízzel, de akár nyállal is), mert levegő hiányában a kullancs önmagától kimászik. Ma azt ajánlják, hogy ha 10-20 perc alatt a zsiradék hatására nem mászik ki magától, akkor tépjük ki csipesszel, hiszen a fontos az, hogy az — esetleg fertőzött — nyálmirigytől megszabaduljunk. Mivel pedig ezek a potrohában vannak, a kitépéssel eltávolíthatók. Persze, azért ilyen esetben sem árt, ha a sebet addig tisztítjuk tűvel, csipesszel, amit előzetesen akár egy gyufa lángjánál fertőtlenítettünk, amíg a fekete nyomoktól megszabadítjuk és egyben fertőtlenítjük. Ha mégsem vennénk észre idejében a kullancsot, figyeljünk azokra a tünetekre, amelyek a vírusfertőzésre utalnak: egykét hetes lappangási idő után a fej- és végtagfájdalom, levertség, mely váltakozó erejű, de rövidesen lázas, tarkómerevséggel, hányással járó súlyos állapotba torkollik. Ha az ilyen beteg nem kerül rövidesen e célra kijelölt intézetbe, eszméletvesztéssel, légzésbénulással halálra vezető kórtámad. De a meggyógyított betegek egy része is maradandó károsodást (bénulást, értelmi zavart, stb.) szenvedhet. Az agyvelőgyulladás ellen létezik megelőző oltóanyag. Azokat, akik fokozottan ki vannak téve a veszélynek, ezért oltani is szokták. Ez az oltás azonban nem nyújt védelmet a kullancs által terjesztett egyéb — szerencsére ritkább — betegségek ellen. Dr. Kempler Kurt MÉRLEG (IX. 24—X. 23.) SKORPIÓ (X. 24.—XI. 22.) Horoszkóp Szerelem: Ha most enged a csábításnak, s flörtölni kezd a munkahelyén vagy szabadsága idején, a kapcsolat komollyá válhat, amiből sok bonyodalom is adódik. Hivatás: Üzleti ügyei, elképzelései nehezen bontakoznak ki, de örömet is sikert tartogatnak. Egy döntés — amire környezete úgy vár — alaposan megváltoztatja eddigi megszokott, nyugodt életét, s kavarodást okoz. Szerelem: Ne ígérjen semmit meggondolatlanul, mert partnere mindent könyörtelenül számon kér és be is hajt. Hivatás:Különösen jó lehetőségek kínálkoznak a héten, s váratlan pénzforrásra bukkan olyan területen, ahonnan igazán nem számított rá. Elképzeléseit most semmiképp ne kösse mások orrára! Világot járt somogyi fotók Péter János: Goól! Még tart a labdarúgó-világbajnokság, és szurkolók millióit szegezi a televízió elé egy-egy közvetítés. Micsoda gól! — kapunk a fejünkhöz, s csettintünk nagyot örömünkben vagy éppen dühünkben. 1971-ben a Kaposvári Rákóczi és a Pécsi Bányász NB lles mérkőzésén is sokan ujjongtak, tapsoltak Nagy Lajos góljának. Péter János amatőr fotós ezt a gólt örökítette meg, s a Diszkréció mellett ez a kép lett legnépszerűbb alkotása. Á két évtized alatt a hazai kiállításokon kívül mintegy 50 nemzetközi tárlaton került falra e fotó. 1972-től évenként három-négy helyen találkozhatott vele a külföldi közönség. Kijutott Franciaországba, Argentínába, Hollandiába, Angliába, Japánba, az NSZK-ba, Kínába, s a kaposvári gólt Zágráb, Singapore, Bukarest, Vancouver, Calgary és Luxemburg lakói is láthatták. 1973-ban Portugáliából oklevéllel, egy évvel később Spanyolországból bronzéremmel, Olaszországból pedig ezüstéremmel tért haza Péter János fotója. Míg 1975-ben az NDK- beli Orwo nemzetközi kiállításán negyedik lett, addig az USA-beli San Jóséban aranyérmet kapott. 1979-ben az olasz- országi Savonában a FIAP ezüstjét, 1983-ban Chicagóban a PSA aranyát nyerte el. Egy év múlva Winnipegben szintén aranyérmes lett, s 1985-ben az indiai Hyderabadban rendezett tárlat zsűrije oklevéllel jutalmazta a Goólt. (Lőrincz) FILMAJÁNLATUNK Horror a javából A véletlen folytán oldalunkon a kullancs mellett szerepel a légy, pontosabban: A Légy II. című amerikai filmről szóló ismertetőnk. Minden idők egyik legsikeresebb horrorfilmjeként tartják nyilván az 1986-ban bemutatott produkció első részét. A film nemcsak kasszasikert, hanem kritikusi elismerést is aratott. ,,A légy éppúgy tekinthető romantikus tragédiának, mint egy fekete humorú horrorfilmnek" — írta a The Los Angeles Times kritikusa, aki hozzáfűzte továbbá: de olyan hátborzongató nagyszerűséggel adja elő a történetet, hogy még órákkal a moziból való távozás után is erősen visszataszító érzés tölt el bennünket. A Chris Walas rendezte film 1987-ben (Légy I.) Oscar-díjat kapott. A Légy II. szellemében követi elődjét, de rendezésében döntően különbözik. Amíg az első rész egy háromszereplős dráma volt, amelynek középpontjában Seth Brundle tudós fausti tragédiája állt, a folytatás témája sokkal nagyobb drámára terjed ki. Chris Walas ezt így magyarázza: — A Légy II. megtartja az előző rész érzelmi hatását és szerelmi történetét, amely a lényeget jelentette. Ez a film azonban sokkal dinamikusabb. Sokkal mozgalmasabb és kiterjedtebb, drámájában sokkal több résztvevőt von be. Sokkal világosabban fogalmazza meg a jó és a gonosz közötti konfliktust. A főszerepet játszó Eric Stoltz a Légy ll-ben Martin Brundle-t alakítja. Annak a szerencsétlen tudósnak a fiát, akinek a génjei egy közönséges házi légyével vegyültek. Martinnak kemény harcot kell vívnia, hogy emberivé váljon — röviden atörténet, amely—horrora javából... A filmet Kaposváron a Mozimúzeumban a hét végén játsszák. A Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatóságának tájékoztatója A DISZKONT KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓK 1990. VI. havi eredményeiről Eladásra felkínált: mill. Ft X Elf. legalacsonyabb ár:% Benyújtott ajánlatok: mill. Ft Elfogadott ajánlatok: mill. Ft Maximális éves hozam % Átlagos éves hozam % X Aukció átlagára % 30 napos 90 napos lejáratú VI. 13. VI. 27. VI. 06. VI. 20. 1 500 1 500 1 200 1 000 97,68 97,65 93,22 93,12 632 732 575,5 389 582 681,5 562,5 384 28,90 29,28 29,50 29,82 28,20 27,73 29,07 29,51 97,73 97,77 93,31 93,22 X = a névérték (500/M Ft) %-ában kifejezve. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Szerelem: Ha majd az esztendő végén visszatekint az évre, alighanem ezeket a napokat sorolja majd a legboldogabbak közé. Most azonban any- nyira lekötik az érzései, hogy nem tud se múltra, se jövőre gondolni. Csak a pillanat örömének él. Hivatás: Megérzései jó útra vezetik, s elkerülhet egy munkahelyi vitát. Útazásra vonatkozó terveit feltétlenül váltsa valóra. VÍZÖNTŐ (1.21.—IL 20.) Szerelem :Va\am\ váratlan esemény megzavarja magánéletét, valaki keresztezi elképzeléseit, esetleg túlzott féltékenysége miatt nem látja reálisan a kapcsolatát, s emiatt lesz szomorú a héten. Hivatás: A hétvégén egy szerencsés találkozás egészen új mederbe sodorja eddigi életútját, váratlanul új munka ígérkezik. (XII. 22.—I. 20.) (11.21— III.20.) BAK HALAK Szerelem: Romantikus érzések rohanják meg: a langyos júliusi estéken csak a szerelemre tud gondolni, s ábrándjaihoz karnyújtásnyira ott a hús-vér személy is! Hivatás: Inkább a szabadság gondolata foglalkoztatja. Ha még nem üdül éppen, akkor az utazás részleteivel törődik, programot állít össze, útitervet dolgoz ki, s a munka csak akadályozza ebben. Szerelem: Valaki rossz szemmel nézi nyugalmát, s intrikát sző, hogy szakítást provokáljon. Hivatás: Ha most csak a munkára koncentráí, akkor évek óta titkolt reménye végre beteljesülhet. Herczeg Kata