Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)

1990-06-28 / 55. szám

Krónika ■■íi VILÁGTÁRÓK VERONÁBAN Olaszországba utazott a Vikár kórus A kaposvári Vikár Béla Kórus ma Olaszországba utazik. Egy veronai férfikar hívta meg őket. Néhány évvel ezelőtt együtt szerepeltek a franciaországi Tours-ban: a közös élmények­ből szövődött a jó barátság. Kó­rusunk pénteken Soabéban ad koncertet, majd szombaton Veronában mutatkoznak be egy templomi hangversenyen. Műsoruk első részében a re­neszánsztól napjainkig terjedő repertoárból európai, illetve amerikai szerzőktől válogatott műveket mutatnak be, majd pedig Kodály- és Bárdos-szer­zeményeket adnak elő. Zákányi Zsolt ,a kórus karna­gya mondta el: tavaly augusz­tusban egyházzenei versenyt nyertek Rómában. Mint győz­test, idén is meghívták az együt­test erre a versenyre. A Spa­nyolországtól Franciaországig számos európai fesztivált és találkozót megjárt kórust 1991 tavaszán Nyugat-Németor­szágba várják, majd pedig — a tervek szerint — egy várnai meghívásnak tesznek eleget. A záporozó meghívások is jelzik: méltán Európa-hírű a Vikár kó­rus. Nyári programokról a kórus­vezető elmondta, hogy július 4- én a Bolyai társaság megye- székhelyünkön rendezett kon­ferenciájának egyik ünnepi programjaként a belvárosi templomban adnak koncertet, július 27-én a kőröshegyi műemléktemplomban lépnek föl, augusztus 20-án immár ha­gyományosan — a gálosfai templomban hallhatja a zene­szerető közönség hangverse­nyüket, majd pedig augusztus 29-én Siófokon rendezett or­vosíró és képzőművész nem­zetközi kongresszus „művész vendégeiként” a kőröshegyi templomban koncerteznek. T. R. (Fotó: Király J. Béla) Tisztelt Szerkesztőség! Hosszú László, Buzsák, Május 1. u. 41. sz. alatti lakos Június 26-án megjelent panaszával kapcsolatban az aláb­biakat közlöm. A panaszos Önökhöz küldött levelétjúnius 11 -én vállala­tunk is megkapta. A panaszt kivizsgáltuk, a szükséges in­tézkedéseket megtettük, és Hosszú Lászlót az alábbiak szerint tájákoztattuk: Meggyőződtem róla, hogy ajelzett időpontban Lengyeltó­tiban és környékén valóban nem volt boltjainkban MT 10-es malactáp. Az ügybenfelelős munkatársaimat ezértfelelős- ségre vontam és intézkedtem, hogy hasonló hiányok bolt­jainkban neforduljanak elő. A hiányokjelzését vállalatunk nevében megköszönöm és remélem, a jövőben bolyaink hatékonyabban szolgálják a kistermelők érdekeit. Ezúton is elnézést kérünk azoktól az állattartó kisterme­lőktől akiknél a körzetben a táphiány zavart okozott. Tisztelettel Perge István kereskedelmi igazgatóhelyettes Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat — Megalakult Kaposváron a Környezetvédelmi Bizottság. A szakemberekből álló bizott­ság várja a pártok jelentkezését is, hogy segítséget adjon kör­nyezetvédelmi programjukhoz. Felhívás Feltételezhető, hogy 1990. június 26-án a szovjet csapa­tok vasúti szállítása során, Dombóvár alsó és Baté vasút­állomások között különböző robbanóanyagok, robbanós­zerkezetek eshettek ki a vago­nokból a pályatestre, vagy annak környékére. Az illetékesek kérik, hogy aki ilyen eszközöket tatai, azonnal értesítse a legköze­lebbi rendőri szervet. Felhív­ják a figyelmet arra, hogy ezen tárgyak robbanásveszélye­sek. A terület átvizsgálására intézkedés történt. Keresztény ifjúsági találkozó Andocson Andocs híres búcsújáró hely. De nemcsak az. Minden év júniu­sának utolsó hétvégéje a vesz­prémi egyházmegye katolikus fia­taljaié. Az idei andocsi találkozó a ke­resztény megújulás jegyében zaj­lik. Bár a találkozót fiatalok szer­vezik fiataloknak, mindig meghív­nak olyanokat, akik hozzáértés­sel irányítják az együttélést. A közös elmélkedéseket Padma- niczky Imre plébános vezeti. Péntek délutántól vár minden­kit a kegytemplom. Szállás a za­rándokházban, vagy saját sátor­ban az udvaron. Szombaton az egész' nap rendelkezésre áll a beszélgetésre, vagy a csendes elmélkedésre. Öt órakor kezdő­dik a püspöki szentmise. 125 éve született Grünbergben — a mai lengyelorszá­gi Zielona Gorában — Otto Julius Bierbaum (1865—1910) német író, költő, az irodalmi kabaré megújítója. Filozófiát, jogot és kínai nyelvet ta­nult, 1887-től újságíróként, kritikus­ként dolgozott. 1893-ban Berlinben a Freie Bühne cfmü naturalista lap fős­zerkesztője lett, majd 1894-ben ö al­apította a Pan című folyóiratot. 1899- töl a Die Insel című folyóirat kiadótár­sa is volt. Tehetséges költő, népszerű, sokat olvasott szerző volt. Legsikeresebb verseskötete A szerelem útvesztője, míg leghíresebb — magyarul is ol­vasható — regénye a háromkötetes „Kakuk herceg. Egy kéjenc élete, vi­selt dolgai, nézetei és pokolra jutá­sa", amelyet meg is filmesítettek. Müvében számos ismert korabeli személyt is szerepeltetett, s a regény sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a könyv nem szűkölködik az erotikus részekben. Egyébként ö maga is bohém életet élt, „Stilpe” című regé­nyéhez —amelyben egy bohém költő sorsát ábrázolja — saját élete szol­gáltatta az élményanyagot. Jelentő­sebb müvei hazánkba is eljutottak, versei, novellái közül több is olvas­ható magyarul, s verseiből Jemnitz Sándor és Reinitz Béla többet meg­zenésített. JUNIUS A nap 4.49 órakor kél, és 20.46 órakor nyugszik, a hold 11.28 órakor kél, és 23.46 órakor nyugszik. Még melegebb idő várható Csütörtök Levente, Irén Folytatódik a derült, száraz idő. Szá­mottevő eső sehol sem várható. A déli szél a Dunántúlon egyre élénkebb, napközben időnként erős lesz. A leg­magasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 30 fok körül alakul. D — Somogyi siker született a Gödöllőn megrendezett or­szágos általános iskolai diák­színjátszó fesztiválon. A kapos­vári Zrínyi általános iskola cso­portja Móricz: Légy jó mindhalá­lig című regényének dramati­zált változatát mutatta be. A Hornung Józsefné által rende­zett darabot drámai különdíjjal jutalmazta a zsűri. A fonyód-bé- latelepi II. Rákóczi általános is­kola diákszínpada Detrichné Récsey Ágnes rendezésében adta elő a Rákóczi című ösz- szeállítást, amely szerkesztői- irodalmi különdíjat nyert. Baleset tolatásból Kedden este Csurgón, Nagy János 54 éves csurgónagymarto- ni lakos személygépkocsival tola­tás közben nekiütközött a mögöt­te álló motorkerékpárnak, ame­lyet Páva Ferenc 28 éves, ber- zencei lakos vezetett. Az ütközés következtében Páva Ferenc sú­lyos sérülést szenvedett. MA ISMÉT KAPOS TEVE Ma este hat órakor ismét jelentkezik a kaposvári városi tele­vízió. Maradjon-e a halálbüntetés címmel interjút közöl az igazságügyminiszterrel, majd Király Béla országgyűlési kép­viselő nyilatkozik a televíziónak. A felsőfokú intézmények tanévzárója után a felvételi vizsgákról készített tudósítást lá­thatják a nézők. A továbbiakban a Kapos Tévé először hívja játszani a közönséget. OKTATÁS — NYÁRI SZÜNETBEN KÜSZÖBÖN A MINŐSÍTŐ VIZSGA Az Ipari Szakközépiskola június 15-étől a jogutódlás szabályai szerint átvette a 10 éve működő Dél-dunántúli Oktatási Központot. Huszár Dezső, a központ vezetője: — Korábban is nyeresége­sek voltunk: az oktatási köz­pont megszűnése miatt kellett más formát keresni. Azzal, hogy az Ipari Szakközépisko­lához kerültünk, tevékenysé­günk nem változott. Tanfolya­mainkat tovább folytatjuk, il­letve kiegészítettük CNC MENTIK BOGLÁR ÉKESSÉGÉT Boglárlelle egyik jellegze­tes, régi természeti érde­kessége az üdülövóros pla­tánsora. Korábban már la­punkban is foglalkoztunk vele, hogy alattomos kór, a gnomónia gombabétegség támadta meg a fákat. Sza­kemberek kutatták az oko­kat és igyekszenek elnök­vetni minden, hogy meg­mentsék a város ékességét A városi tanács városgaz­dálkodási igazgatósága a megyei növényegészségügy) álloméssal közösen ma kora reggel helikopterről ezért végez permetezést. A beteg­séget metll-toxin, méregjel­zés nélküli készitménnyel próbálják megfékezni. Em­berre, méhekre ez a szer ves­zélytelen és az irányított vé­dekezést egyeztették a BIB- bel, a környezetvédelemmel, a vízvédelemmel és a köjállal. nyelvi és számítógépes tanfo­lyamokkal is. Nálunk a nyár nem szünidő: a hegesztő­szakmunkás tanfolyamot már június 18-án elkezdtük, 48 hallgatóval. A vizsga július 2—3-án lesz. A nyáron a gép­kezelői és a számítógépes tanfolyamok mellett az új tan­évre is felkészülünk. Rövide­sen kiadjuk új tájékoztatófü­zetünket is, melyben 35 féle tanfolyam közül választhat­nak az érdeklődők. H. I. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy július 1-jén Kaposváron országos állat- és kirakodóvásár, Boglárlellén és Tabon autóvásár, valamint július 2-án Marcaliban országos állat- és kirakodóvásár lesz. (111130) — Velencei kirándulás 8 sze­mélyes Mercedessel, 2500 forin­tért. Lakos Tours, Siófok, 13-162- es telefon. (133005) AUTOSORSZAMOK — Büssüben és Igáiban is megalakult a Szabad Demokra­ták Szövetségének helyi szer­vezete. — Tovább csökken So­mogybán az apróvad-állomány A becslések szerint az elmúlt öt évben mind a fácán-, mind a mezeinyúl-állomány a felére csökkent. Vaksi rendőrlámpák Bizony ezekben a napokban sokan emlegetik Siófokon és környékén Kolip rendőr urat. Kolip Gyula alezrede­si rendfokozata ellenére is gyakran lepattan agyonstra- pált BMW motorjáról az útkereszteződésben forgalmat irányítani ha úgy követelte a helyzet. Tegnap délután panaszos kopogott be siófoki szerkesztőségünkbe, s elmondta, hogy negyed óráig tartott, míg személyautójá­val nagy ívben kanyarodva rá tudott térni a várost ket­tészelő 70-es Jöútra. Egy barátom márfelajánlotta: ha neki adják a Fő utcai három villanylámpa árát (ebben az évben talán még egyetlen alkalommal sem működtek), akkor élete végéig vállalja, hogy rendben elirányítja ott aforgalmat. Tavaly egyébként többnyire azért nem működtek a lámpák, mert ha egyetlen piros fényű is kiég, a rendszer magától kikapcsol, hogy ne okozzon balesetet. (A lámpa termé­szetesen lengyel gyártmányú, s hamar elhasználódik.) Az egyetlen daruskocsi (szakemberestül! pedig, melyről szerelni lehetne, Kaposváron állomásozik. Lehet, hogy ez az oka az idei problémáknak is. Sajnos nem tudtunk utánajárni: — a telefonvonalak zsúfoltsága az utókénál is nagyobb. (Czene) Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 630 Trabant Combi Hycomat (Bp.) 35 Trabant Limousin Special (Bp.) 24807 (Debr.) 22874­(Győr) 20865 (Szeged) 1816 Trabant Combi Special (Bp.) 9166 (Debr.) 7318 (Győr) 7025 Wartburg Standard (Bp.) 6921 (Debr.) 4878 (Győr) 4781 Wartburg Special (Bp.) 6991 (Debr.) 6191 (Győr) 5304 Wartburg Special tt. (Bp.) 18584 Wartburg Tourist (Bp.) 6365 (Debr.) 3662 (Győr) 2486 Lada 1200 S (Bp.) 54174 (Debr.) 38793 (Győr) 20120 Lada 1300 S (Bp.) 25668 (Debr.) 21200 (Győr) 10745 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) (Bp.) 10531 (Debr.) 7446 (Győr) 5391 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) (Bp.) 1014 (Debr.) 966 (Győr) 403 Lada 1500 L (2107) (Bp.) 26141 (Debr.) 20586 (Győr) 8979 Lada Combi (2104) (Bp.) 2885 (Debr.) 1629 (Győr) 1244 Lada Niva (2121) (Bp.) 1533 Skoda 105 L (Bp.) 12889 (Debr.) 9632 (Győr) 9636 Skodái20L (Bp.) 36938 (Debr.) 19205 (Győr) 23799 Polski Fiat 126 (Bp.) 15964 (Debr.) 8581 (Győr) 8124 Dacia TLE1310 (Bp.) 119 Dacia TX 1310 (Debr.) 128 (Győr) 17646 Dacia TLE (Szeged) 63 Dacia Combi 1310 (Bp.) 10091 (Debr.) 5777 (Győr) 4585 (Szeged) 28 Dacia TLX1310 (Bp.) 22218 (Debr.) 13329 (Győr) 13613 Tarka sorok Tájékozódás Egy részeg erősen ka­paszkodva egy villanyosz­lopba, leállít egy járókelőt. — Kérem szépen, szá­molja meg, hány dudor van a homlokomon? — Egy, kettő, három, | négy!—mondja a járókelő. — Kösz...! Akkor még öt ■ oszlop és otthon vagyok. Békamese Három gengszter béka beszélget: — Brek... — Brek... — Brekeke... Az első béka lelövi a har­madikat. — Miért? — kérdi a má­sik. — Túl sokat tudott. Vasút — Mondja kérem, miért kopogtatja a vasutas a vonat kerekeit minden állo­máson? — Hát nem tudja? Ha kopog, itt a vonat, ha nem kopog, elment a vonat. Gratuláció Egy fiatal előadó meghá­zasodott. A munkahelyi főnök így gratulál neki: — Szívből gratulálok, Kovács úr! Mire Kovács sugárzó arccal így válaszol: — Köszönöm, majd áta­dom a feleségemnek. Boldogság Nagy, az ifjú üzlettulaj­donos így szól a feleségé­hez: — Végre megszűntek a pénzgondjaink. —Jaj de jó, mit csináltál? § — Tönkrementünk. Házasság A feleség: — Most jössz haza? Ráadásul ittál is! A férj: — Hogyhogy ittam? — De hát tántorogsz. — Nem tántorgok, csak ingadozók, hogy a szemre­hányásaidat tűrjem vagy visszamenjek oda, ahon­nan jöttem. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős az irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hirlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom