Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-22 / 50. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Csire István, Csurgó, Alkotmány u. 2. sz. alatti lakos és társai azzal a kéréssel fordulnak Önökhöz, hogy a csurgói 526. Sz. Ipari Mezőgazdasági Szakmunkás Intézet által megkezdett konyhai létesítmény építését szüntessék meg az iharosi úton. A tanács az 1945-ben kiosztott kertek felét kisajáütotta azzal, hogy lakótelepnek, házhelynek akaiják kiosztani. Ez 42 családot érintett. Megdöbbenéssel vettük észre, hogy a szakmunkásképző épületeivel szemben — a szomszédok megkérdezése és hozzájárulása nélkül — elkezdtek építkezni Akkor még a bíróság döntésére vártunk a kisajátítási összegek miatt. Az iskolának van nagy területe, ahová ezt a létesítményt építhette volna konyhája is van. Az építkezést megoldhatták volna emeletráépítéssel is. Még be sincs fejezve a kollégium építése és az egyik műhelyt le akaiják bontani mert esztétikailag nem fér bele a kollégiumi képbe. Állatokat nem tarthatunk, mert a konyha közelében a szabályoknak megfelelően az állattartás tilos. Az iskola épülete beárnyékolja majd a kertünket, a kerti növények sem fognakfejlődni Kérjük az iharosi úton a konyha létesítmény építésének megszüntetését. Tisztelettel Csire István Csurgó, Alkotmány u. 2. + 25 aláírás Az NDK-márka visszaváltása Az NDK—NSZK valutaunió következtében az NDK-márka 1990. július 1-jétől nem használható fizetőeszközként. A Magyar Nemzeti Bankban arról tájékoztatták az MTI-t, hogy az NDK-beli utazáshoz megvásárolt és fel nem használt NDK- márka bankjegyek és a meghatározott címletű NDK-márkára szóló utazási csekkek 1990. július 20-ig válthatók vissza forintra—az NDK-márka június 30-i árfolyamán — a valutaeladó — helyeken, kiviteli engedély alapján. Július 20-a után a valutaeladó helyek NDK-márkát nem váltanak vissza; az utazási csekkeket pedig csak beszedésre veszik át, utólagos forintelszámolásra. Az NDK-márkában vezetett devizaszámlákra július 1-jétől már nem lehet befizetni. Az ilyen devizaszámlákon levő követelések NSZK-márkára való átváltásáról a döntés az illetékes német szervek hatáskörébe tartozik. Kedvező döntés hiányában az NDK-márká- ban vezetett devizaszámlákon levő követelések a június 30-án érvényes árfolyamon vezethetők át más rubelelszámolású ország törvényes pénznemére vagy e pénznemekre átváltható, forintban vezetett deviza- számlára. Mivel az NDK illetékes bankjai csak a június 29-ig beérkező átutalásokat fogadják, a Magyar Nemzeti Bank azoknak a fizetési megbízásoknak a feldolgozását vállalja, amelyek június 25-én reggel 8 óráig az MNB devizaforgalmi főosztályára beérkeznek. (MTI) A cél: egy zsúfolt buszmegálló Eszeveszett lövöldözés Arhangelszkben Egy hároméves kisfiú és egy felnőtt vesztette életét abban az esztelen lövöldözésben, amelynek célpontjai egy arhangelszki buszmegállóban várakozó utasok voltak. A tettes három 11 esztendős iskolás fiú volt. A szovjet hírügynökségjelentése nem jelölte meg a tragédia napját. Az egyik, édesanyja karján ülő kisfiú halálos fejsebet kapott. A felnőtt áldozatot menekülés közben érte halálos lövés. A gyorsan helyszínre érkező rendőrök hamar rábukkantak arra a lakásra, amelyből a lövések jöttek. Három 11 éves gyerek felváltva lödözött egy puskával a lakás erkélyéről. A fegyver a vadászatnak is hódoló lakástulajdonosé, aki a hadseregben szolgál. — A békéscsabai helyőrségi klub mutatkozik be keddtől Kaposváron, a Magyar Honvédség helyőrségi klubjában. A vendégkiállítást a békéscsabai klub amatőr képzőművészeinek munkáiból állították ösz- sze. — Történelmi vetélkedőt rendezett a taszári általános iskola, a helyőrségi klub és a honvédség 4536. számú alakulata. A Haza és hadsereg című közművelődési pályázat keretében szervezett vetélkedőn 60 kisdiák vett részt. — Június 19-én 12 és 13 óra között a kaposvári vasúti felüljárónál leesett egy MÁV-ponyva az FZ-21-48 frsz. tehergépkocsiról. A szemtanúk szerint egy PF-es kék Trabant tulajdonosa, egy 50 év körüli férfi, találta meg. Kérjük a becsületes megtalálót, szíveskedjék leadni a MÉH-telepen: Kaposvár, Cseri út 2. sz. alatt. (1497) — Dr. Fauszt Terézia főorvos, belgyógyász és kardiológus szakorvos magánrendelőjét Fonyód, Ady E. u. 25. sz. alól áthelyezte Fonyód, Szent I. u. 82. szám alá. A rendelési idő változatlan: hétfő—szerda 16.30— 13.30-ig. (132899) — A Kereskedelmi Minisztérium siófoki üdülőjének 232-90149- 4820, számú bélyegzője elveszett. Használata érvénytelen. (132935) — Dr. Farkas Sütő Pál általános orvos magánrendelőjét megnyitotta Fonyód, Szent I. u. 82. sz. alatt. Rendelési idő: kedd, csütörtök 16—18 óráig. (132900) — Értesítjük az érdekelteket, hogy a balatonföldvári balatoni vásár '90 rendezvénye június 22-23-24-én technikai okok miatt elmarad. (111243) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy június 25-én és 26-án 7.00—15.20 óráig a Kilián Gy. u.-ban a Toponári úttól a Szabadság utcáig áramszünet lesz. (111217) Krónika 140 éve született Székesfehérvárott Goldziher Ignác (1850—1921) orientalista, egyetemi tanár, akadémikus, korának egyik legnagyobb sémi filológusa. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben, Leidenben és Lipcsében végezte; az utóbbi helyen szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1872-ben magántanár lett a budapesti egyetemen, s ott tanított haláláig. ö alapozta meg a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténetet. Vizsgálta a mohamedán vallási eszmék fejlődését; Több tanulmányutat tett Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban. Kutatásainak összefoglalása Az iszlám című munkája. Európai szaktekintély volt, tagja a berlini, a szentpétervári, a göttingeni, az amszterdami, a koppenhágai akadémiának, 1889-ben pedig az orientalisták stockholmi nemzetközi kongresz- szusán elnyerte a nagy aranyérmet. Jelentős munkája A pogány arabok költészetének hagyománya és a kétkötetes A zsidóság lényege és fejlődésé. Több művét németül irta. Több ezer kötetes könyvtárát, valamint tizennégyezer levélből álló hatalmas levelezését fia a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának adományozta, ahol az mint Goldziher-gyűjtemény a kutatók rendelkezésére áll. • • • • Lottó JÚNIUS A nap 4.47 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 3.48 órakor kél, és 20.57 órakor nyugszik. Itt-ott zivatar Már csak időnként lesz erősen felhős az ég, s kevesebb lesz a zápor is. A többnyire élénk nyugati szél, a zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Folytatódik a meleg idő. A leg- magasabb nappali hőmérséklet ma, Paulina pénteken 25—30 Celsius-fok között alakul. Péntek Fülledt meleg, záporok Időjárás-előrejelzés június 30-ig Meleg, nyári idő lesz a hét végén. Szombaton időnként még megnövekszik afelhőzet megyénk területén, de legföljebb gyenge zápor lehet. A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül. Vasárnap kellemes lesz az idő, sok napsütés határozza meg Somogy időjárását. A hajnali órákra csupán 12—16 fok közé süllyed a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26—29 fok között alakul. A jövő hét elején folytatódik a meleg idő, a hét közepén tovább erősödik a nappali fölmelegedés. Egyre fülledtebbé válik a levegő. A hőmérséklet csúcsértéke 30 fok körül alakul. Változékonyabb idő záporokkal, zivatarokkal a hét másodikfelében valószínű; akkor a nappali fölmelegedés átmenetileg mérséklődik. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 25. játékhetén a következő nyerőszámokat húzták ki: 16, 25, 38, 78, 83 Nyári műsorváltozás a Petőfi rádióban Díszlettervező festőművész kiállítása Volt fotóriporter, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház festőműhelyét vezette évekig Gáspár András. Miután festőművésszé érlelte tehetségét, a színház egy éve díszlettervezőként foglalkoztatja. Önálló kiállítása pénteken nyílik meg a Kaposvári Galériában. — A minőségi gyümölcs- termelésért. Tegnap este nagy érdeklődéssel kísért rendezvényen vettek részt a nemesdédi kertbarátkor tagjai. Az Agrokémiai Ipari Szövetkezet, valamint a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat kaposvári intézete az almáskertben nehezen leküzdhető károsítok elleni védekezésről tájékoztatta az érdeklődőket. — Tények és hiedelmek. Az izraeli nemzetközi kutatóközpont 200 biofarm tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutott: a kemikáliák nélkül termesztett növények a hiedelmekkel ellentétben mindössze 14 százalékkal hoznak kevesebb termést. — A lőttvadexport évről évre emelkedett az utóbbi fél évtizedben megyénkben. Tavaly a kilőtt csaknem két és fél ezer szarvas háromnegyedét külföldön értékesítették. Megváltozik a Petőfi rádió műsorszerkezete a nyári hónapokra. Június 25. és augusztus 31. között tíz hétig a szokottnál nagyobb műsorblokkokat állítanak össze, s ezeket élő adásban ismert személyiségek, műsorvezetők irányítják. A közvetlen hangú adásokhoz várják a telefonhívásokat. Reggelente 8—9 óra között gyerekprogramokat sugároznak. Ezeket követi a Nyári zeneszó című, 10—15 percenként témát váltó műsorblokk, amely széles körű szolgáltatásokat, zenét, irodalmat, játékot és sok meglepetést kínál. A Három magyar kórus sikere A linzi II. nemzetközi kórus- versenyen a szegedi Bartók Kórus, Rozgonyi Éva vezényletével második díjat, a Révész László vezényelte Vándor Kórus pedig harmadik díjat nyert. A rangos rendezvény egy másik versenyágán az OKISZ Monteverdi kamarakórusa — Kollár Éva vezényletével — ugyancsak harmadik díjat kapott. — 85 millió forintot nyert el a világbanki pályázaton a Kaposvári Cukorgyár. Az összeg nagy részét gépek vásárlására fordítják; ezzel exporttermelö kapacitásukat növelik. Nagy gondjuk oldódott meg a törócskei kertbarátoknak. Évek óta nem tudtak egy pohár üdítőitalt kapni a közelben; most a kerteknél megnyílt a Gyertyános büfé Rádióma című blokk 17 és 21 óra között főleg a fiatalok érdeklődésére számít: a már népszerűvé vált műsorok mellett szóba kerülnek szociális és környezet- védelmi problémák. Az adást humorral, rövid történelmi krimikkel, érdekes portréműsorokkal és sok-sok zenével élénkítik. Csütörtökönként 14 és 16.30 óra között a szórakoztató osztály új vállalkozással jelentkezik. Ez a műsorblokk hol személyiségekhez, hol egy-egy közérdekű témához kötődik. Terveznek például sportdélutánt, és lesz műsor a nők életmódjáról is. BALESETEK Elgázolta a gyalogost Vezetői engedély nélkül közlekedett kedden tehergépkocsijával Bíró István 34 éves kadarkúti árufuvarozó kisiparos — s Hencse és Kadarkút között kikerülés közben — a kellő oldaltávolság be nem tartása miatt — elütötte az úttest szélén gyalogló és kerékpárját toló 16 éves Bogdán László szőke- dencsi tanulót. A szerencsétlen fiú életveszélyes sérülést szenvedett. Szabálytalan előzés következtében kedden délelőtt a 65- ös út 70/500-as kilométerszelvényében Vajda János 69 éves somogyacsai lakos, személy- gépkocsijával összeütközött egy a másik, szemből jövő autóval. A baleset során Vajda János és utasa, a somogyacsai Major Ferencné súlyosan megsérült; a vétlen kocsi egyik utasának a csuklója tört el, ketten pedig könnyebben megsérültek. MEGFEJTÉS Anyagtorlódás miatt csütörtöki lapunkból kimaradt a gyermekrejtvények (6. old.) megfejtése. A közmondás: „Vak tyúk is talál szemet.” Körbe-körbe: Vörösmarty Mihály. Tarka sorok Repülők Az ejtőernyős kiugrik a repülőgépből. Amikor meghúzza a kioldózsinórt, az ernyő nem nyílik ki. 300 méterre a földtől egy overállos ember repül vele szemben. Rákiabál az ejtőernyős: „Maga javítja az ernyőt?” „Dehogy — válaszol az overalls —; én gázszerelő vagyok...” Fedőneve Az újonc rendőr hazaér a kiképzésről. A felesége főz; a fazékban fedő alatt forr a víz. — Édesem, miért nem veszed le a fazékról a dodót? — kérdi a rendőr. — Micsodát? — csodálkozik a feleség. — Hát a dodót a fazékról. — De drágám, ez nem dodó, hanem fedő. — Nekem pedig a kiképzésen azt mondták, hogy a fedőneve: „Dodó”... Igazolás Aranka elkésik az iskolából. Az apa az ellenőrzőbe igazolást ír. „Elnézést kérek, de három lányom és csak egy tükröm van...” Adomány — Anyu! Az ajtóban áll egy férfi. — Mit akar? — Az uszodára gyűjt... Mit adjak neki? — Három vödör vizet, kisfiam. Sok vagy kevés — Papa! 500 forint sok vagy kevés? — Attól függ kisfiam, hogy nekem kell-e érte megdolgoznom vagy anyu költi el. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős az irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitöknél. a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.