Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)

1990-06-19 / 47. szám

1990. június 19., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 ÚJ TANTÁRGY A HITTAN Szervezik a vallásoktatást 337 TANÍTÓ DIPLOMÁJA A hittan része lesz az általá­nos iskolai tantervnek — jelen­tette be pedagógusnapi beszé­dében Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási mi­niszter. Hogyan értékelik az ál­lami-hitoktatás bevezetésének szándékát, s miként segíthetik eredményességét az egyhá­zak, felekezetek? — erről kér­deztük dr. Keszthelyi Ferencet, a Katolikus Püspöki Kar orszá­gos hitoktatási bizottságának igazgatóját, Bóna Zoltánt, a Református Zsinat Irodája missziói osztályának vezetőjét és Landeszman György főrab­bit, a Magyar Zsidó Levéltár vezetőjét, a Magyar Rabbikar szóvivőjét. BEIRATKOZÁS CSAK EGYSZER — Mi abban bízunk, hogy a hitoktatás valóban fakultatív lesz, azaz minden család el­döntheti, hittanra járatja-e gyer­mekét vagy inkább távolmarad a vallástól és valamilyen er- kölcstani vagy vallástörténeti kurzusra íratja be. Hogy semmi­féle hátrányos megkülönbözte­tés ne érje bármiképpen dönt is; azért a kormányzat az iskolák vezetését teszi felelőssé. A hit­oktatót fegyelmi felelősségre- vonás terheli, ha a távolmara­dást elítéli — mondta dr. Keszt­helyi Ferenc. Katolikus oktatás­ra egyébként elég egyszer be­iratkozni, ezt.úgy vesszük, hogy a teljes általános iskolai évekre érvényes, bár természetesen bárkinek jogában áll „menet közben" megváltoztatni szán­dékát, s szülői indítványra ki­maradni. Ám a hitoktatás ideje alatt a távollétet igazolni kell, s ha a bizonyítványba osztályzat nem is, az mindenképpen beke­rül, hogy szorgalmasan látogat- ta-e a hittanórákat. Mint dr. Keszthelyi Ferenc tá­jékoztatott: az új tanévre iratko- zókat július 31 -ig várják az isko­lában, vagy a területileg illeté­kes plébánián. Szeptember 7-ig pótbeiratkozási lehetőség is lesz. — Kik fogják tanítani a hit­tant? — Évek óta növekvő szám­ban képezünk ki világi hitoktató­kat. A Hittudományi Akadémián például még levelező szakon is 260 hallgatónk van, s az egy­házmegyékben is folyik a kép­zés. Számítunk a nyugdíjas pedagógusok segítségére is. A kisebb településeken arra tö­rekszünk, hogy helybeliek vál­lalhassák a hittantanítást. A középiskolákban hittudományi doktorátust szerzetteket vagy nappali felsőfokú végzettségű hittantanárokat, az általános is­kolákban pedig a levelező tago­zaton végzetteket és a hitokta­tási tanfolyamot elvégzett tan­erőket szeretnénk foglalkoztat­ni. Valamennyi oktatónak meg­bízólevéllel kell rendelkeznie az illetékes egyházmegyei ható­ságtól, enélkül nem állhat ka­tedrára. — Mi a helyzet a tankönyvek­kel, hiszen az ősszel már szük­ség lesz rájuk? — A minisztérium által elfo­gadott tanterv alapján adtunk ki többfajta hittankönyvet. De csak olyan könyvből taníthat­nak a hitoktatók, amit a püspöki kar referense, illetve a hitokta­tási bizottságunk jóváhagyott. FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK — A miniszter úr bejelentését mi is nagy örömmel fogadtuk— mondta Bóna Zoltán —, már csak azért is, mert az elmúlt években azok a szülők, akik gyermekeiket a fakultatív hitok­tatásra beíratták, bizony, nem kaptak ehhez bátorítást az álla­mi szervektől, és ez bizonyta­lanná tette helyzetük megítélé­sét. Most a művelődési tárca a vallásszabadság kiteljesedését kínálja, azzal a hangsúllyal, hogy aki nem lát értéket a hitok­tatásban, annak a meggyőző­dését épp oly becsben kell tar­tani, mint a gyermeküket hittan­ra beíratókét. Mi azt szeret­nénk, ha a hitoktatásnak önma­gához méltó tekintélye lenne a társadalomban, hiszen a hitre épített erkölcsi nevelés társa­dalmunk mai viszonyai között különösen fontos. Régóta fölis­mert és hirdetett igényünk telje­sül most, és csak^arra kell na­gyon vigyáznunk, hogy valóból alternatív döntés lehetőséget kínáljuk, s ne egymás ellen, hanem egymással versengve igyekezzenek az egyházak, fe­lekezetek megnyerni maguk­nak a kis tanulókat. — Befogadnak vallás nélküli vagy más valláshoz tartozókat is a tanórákra? — Örömmel, mint ahogy an­nak sincs semmi akadálya, hogy valaki egy idő múlva másik hitoktatásra járjon. Bár a dolog természete szerint ez mindig kivételnek fog számítani. — Kik végzik majd a reformá­tus vallásoktatást? —Az induláskor nem lesizünk könnyű helyzetben. Némely egyházközséghez 10 iskola és számos osztály is tartozhat, így hiány lesz pedagógusokból. Á hitoktatók képzését minden­képpen meg kell oldanunk, hi­szen korábban épp amitt pa­naszkodtunk, hogy hitoktatá­sunk nem lehet elég kiterjedt körű, és most előttünk a kívánt lehetőség. A Református Teo­lógiai Akadémián Budapesten szeptembertől pedagógiai és pszichológiai tanszék is lesz, a lelkészképzésnek pedig régen is integráns része volt a tanító­képzőbejárás és vizsgázás, ezt kellene újra föleleveníteni. Nem lesz könnyű a vidéki lelkészek helyzete, akik 10—15faluban is szolgálnak, bár az iskola körze­tesítés — amíg fennmarad — e téren haszonnal is jár. Egyház­megyéinkben egyébként már szervezzük a felkészítő tanfo­lyamokat, s az induló állami ok­tatáshoz külföldi tapasztalato­kat is hasznosítani igyekszünk. — Mit várnak a kormányzat­tól? — A két legfontosabbat emlí­tem: kezelje a meghirdetett szándék szerinti tisztességgel a hitoktatás ügyét, beleértve a pedagógusok kellő megbecsü­lését; az órarendbe épített tan­anyag jelentőségét pedig presztizsteremtő módon érté­kelje. A RABBIK KÖRÜL — A mi helyzetünk némiképp eltér a katolikusokétól és a re­formátusokétól, hiszen a zsidó oktatást továbbra is a zsinagó­gák körül a legcélszerűbb megszervezni. így kívánja diaszpóránk sajátos elterjedé­se — mondja Landeszman György. — Elvben persze nem zárkózunk el az iskolán belüli oktatástól sem, sőt beszámol­hatok arról, hogy a budapesti Wesselényi utcában szeptem­bertől lesz általános iskolánk és van egy egyesületi iskola is. Hit­oktatásunknak mégis a rabbik körül kialakult szerkezetben kell majd továbbra is folytatódnia. Azt el tudom képzelni, hogy kije­lölt napokon egy-egy iskola kör­zetében összegyűjtjük oktatás­ra a gyerekeket vagy vidéken esetleg vasárnapi oktatást tar­tunk, amelyre saját költségün­kön beutaztatjuk a résztvevő gyerekeket, de arra nem számí­tunk, hogy az általános iskolák­ban kiterjedten oktatni lehessen a hitünket, ez a magyar zsidó­ság demográfiai helyzetéből következik. —Zártkörű-e hitoktatásuk? — Nincs semmiféle olyan rendelkezés, szabály, amely­nek az alapján más valláshoz tartozók ne járhatnának Talmud T óra-tanfolyamainkra. — Rabbiképzésük elismer­ten magas színvonalú, mégis megkérdem: az új helyzetben módosítják-e hitoktatóik felké­szítését? — Mi is lépést szeretnénk tar­tani az idővel! Az Országos Rabbiképző Intézet égisze alatt beindítottuk a pedagógus-sza­kot. A kurzus időtartama két év; a hallgatók közül tizenketten épp most indultak továbbkép­zésre Jeruzsálembe, s onnan augusztus elején térnek haza. Schöffer Jenő (Folytatás az 1. oldalról) Zsúfolásig megtelt tegnap délelőtt a kaposvári sportcsar­nok, ahol a Csokonai vitéz Mi­hály Tanítóképző Főiskola tar­totta diplomaosztó ünnepségét. Nemcsak most végzett tanító­kat, hanem óvodapedagóguso­kat is üdvözölt dr. Kálmán Kata­lin, a főiskola főtitkára. Az idén 337 hallgató tett sikeres állam­vizsgát. 159 nappali tagozatos, 106 levelezős tanító, s ez évben először 21 nappali tagozatos és 51 levelezős óvodapedagógus mérettetett meg. —A tan ítványból tan ító lett— jegyezte meg Fiolánédr. Komá­romi Gabriella tanszékvezető főiskolai tanár köszöntőjében, amelynek hangvétele kollégát, hallgatót és hozzátartozót egyaránt lenyűgözött. — Bol­dog XXI. századot a katedrán! — mondta ezúttal a több mint 1000 fős hallgatóságnak. — A gyerekeket neveljék já­tékosan,-derűvel, értelmes fe­gyelemmel! — tanácsolta a frissdiplomásoknak. Ezután a most végzett hallga­tók fogadalomtétele követke­zett, majd pedig az örömteli pil­lanat: az oklevelek átvétele. Leitner Sándor főigazgató, dr. Gulyás József és Szabóné dr. Gondos Piroska főigazgató-he­lyettes adta át a diplomákat és szorított kezet az új kollégákkal. Fekete Andrea, Dudinszki Katalin és Légrády Andrea ki­tüntetéses diplomát vett át. Volt, aki megílletődve, könnyes szemmel, volt, aki az államvizs­ga utáni felszabadult örömmel nyúlt a három éve óhajtott okle­vél után. Leitner Sándor főigazgató a közösségi, a kulturális élet te­rén nyújtott teljesítményért, va­lamint kiemelkedő sporttevé­kenységéért nyújtott át jutalma­kat a végzős hallgatóknak, s ezt követően az 1989-ben'alapított főiskolai díj átadására került sor. Dr. Bellyei László nyugal­mazott főiskolai tanár több évti­zedes oktatói, pedagógiai, módszertani tevékenységéért, igényes irodalmi és tudomá­nyos munkásságáért; Vörös Júlia, a Gyakorló Általános Is­kola tanítója a főiskolai hallga­tók felkészítésében végzett kie­melkedő szakvezetői és pél­daértékű tanítói munkájáért kapta e rangos elismerést. Ä 15 éve főiskolai rangra emelt felsőfokú intézményből az évek folyamán tanítók ezrei szóródtak szét megye- és or­szágszerte. A visszajelzések azt bizonyítják, többségük meg­állta helyét, s az alacsony anya­gi megbecsülés ellenére sem lett hűtlen e hivatáshoz, nem került sor pályamódosításra. A somogyi, tolnai, baranyai és zalai hallgatók sajátos helyzet­ben vették kézbe oklevelüket. 50 százalékuk nem tudja, lesz- e számára katedra a következő tanévben. Lőrincz Sándor FIATAL GRAFIKUS Bemutatjuk Kovács Katalint Halálpolka* Az újság betűtengeréből ügyes kézzel ollózta össze kü­lönleges grafikáját a kaposvári Kovács Katalin, a Zrínyi Ilona Általános Iskola rajz- és mate­matikaszakos tanára. Megra­gadott ötlete; a különleges technika jóvoltából született madara a balatoni sirályokra emlékeztet, ezért is választot­tam ezt a munkáját bemutatás­ra. Kovács Katalin 1965-ben született Kaposváron. Rajzolni csak az általános iskola nyolca­dik osztályában kezdett, a Ba­lázs János Képzőművészeti Szakkörben Gerő Kázmér és Ruisz György irányította. A Munkácsy gimnáziumban sem lett hűtlen a rajzoláshoz, a festéshez; pályáját is úgy vá­lasztotta, hogy kedvtelése hiva­tássá érett. A szegedi tanárkép­ző főiskola elvégzése után — két éve — kaposvári általános iskolában tanít. 1981-től rend­szeresen részt vesz alkotótá­bori munkában. Tokajban ked­velte meg a rézkarcot. Grafikái­val már több díjat nyert főiskolai pályázatokon, legutóbb a me­gyei amatőr-képzőművészeti pályázaton és kiállításon szere­pelt kiemelkedő sikerrel. H. B. Furcsán lejt, szinte táncol az idős asszony, amint belép a te­rembe, ahol felveszik az adatai­kat azoknak, akik éveket, hóna­pokat, vagy akár heteket töltöt­tek jóvátételi munkán. Arca in­kább mosolygós, mint szomorú, egy-egy lépés lejtés után azon­ban megrándulnak arcizmai. Mintha küszködne magával, a testén áthasító fájdalom legyű­réséért. Mert azok a tuskó szerű végpontok, amelyek a lábafeje helyén továbblendítik, nagyon is bizonytalanná teszik a járá­sát. Sejthető, hogy a mosoly olyan álarc, amivel ezt a fájdal­mas helyzetet próbálja ellensú­lyozni. Önmagának? Mások­nak? Leül; vár a sorára, amíg a másik teremben, ahonnan be­szűrődik a zsongás, őt is szólít­ják. Mikor próbálok vele be­szédbe elegyedni, összerez­zen, elkomorul; aztán megint jön a mosoly, ami sok mindent eltakar. S van mit. Csupa lány volt a családjuk­ban, ő a legidősebb, 44 kora tavaszán esküdött, a férjét rövi­desen besorozta az SS. És elér­kezett az Overlord-hadművelet során a Nagy Nap, 1944 júniu­sának elején, valahol az atlanti "László Lajos „Halálpolka” című könyve a Babits Kiadónál jelent meg. A részlet a könyvből való. fal tövében abból a sok ezer repülőből, amely szünet nélkül bombázta az invázióra máshol számító német hadsereget. Az egyik repülőezred Josep Lieb- hauser közelébe hullatta hatal­mas, betonrepesztő bombáit, és a szebényi gazdálkodó nem volt többé. A felesége, Eliza­beth Gábris kora reggel a tehe­neket indult fejni, amikor a gyásztávirat megérkezett, Ami­kor apja felemelte az udvar föld­jéről, azt mondta, nem kíván tovább élni. Délelőtt már kukori­cát kapált, este ismét fejni in­dult, amikor eszébe jutott, hogy tizenhat évesen özvegységre jutni nem jelent biztonságos életet. Mikor az őszi derek idején a Duna felől ágyúmorajt hozott a szél, sejtette, hogy a kálváriájuk csak elkezdődött. Hisz, ahhoz a néphez tartozott ő is, amelyet szóban ugyan nem, de cseleke­detekben kollektive felelőssé tettek minden valóságos vagy képzeletbeli szörnyűsé­gért, amit a birodalomban vagy annak határain kívül elkövettek az ő nevükben. így nem is volt meglepetés számára, amikor a jegyző mint a legidősebb gyermeket a halott német katona feleségét ráve­zette a jóvátétellel tartozók lis­tájára, majd a család és az emberiség legbékésebb napján kihirdették előtte a végzést: húszkilós batyuval várják a köz­ségházán. Elizabeth Gábris már nem törte a fejét öngyilkos­ságon, hisz tudta, hogy az élet drágább, mint az a háborúk ide­jén látszik, több annál, mint a fegyveresek elképzelik, s szebb is, mint amikor az embert fog­ságba hurcolják. Egyébként ha az ember kialakítja a maga kü­lön világát, védett lehet, bármi­lyen zajban, futkosásban, ágyú­dörgésben. A szögesdrót mö­gött is. Ezért volt rezzenéstelen az arca, amikor a kísérők gép­pisztolyropogással fűszerezték riadt óráikat, és ezért tagadta meg a menekülés kockázatát, amikor az apja ünnepi kosztot hozott, szilveszteri malacpe­csenyét a laktanyába. Pécsett már fegyveresek őrizték őket, nem kísérhette az ajtóig apját, aki könnyezve hagyta ott. Eliza­beth arca száraz maradt, ez volt a védekezése. Lett volna még alkalma szö­késre, Dombóváron, Baján, de arra gondolt, hogy ezzel az ott­hon maradtak életét kockáztat­ja. Hitt a fenyegetésnek, ami arra az esetre szólt, ha valaki megtagadja a munkaszolgála­tot, akár a szökés formájában is. És volt remény benne, hogy ta­lán nem viszik messze őket, hisz front mögötti munkaszolgá­latról volt szó. Csak azt nem je­lölték meg a felhívásban, hogy melyik front mögé kell menniök. Akkor sejtette meg sorsát, ami­kor Téglás községnél elhagyták az országhatárt. Átmenetileg megerősödött benne a rossz igézete, aztán érezte sorstársai melegét, remélte, hogy együtt könnyebben elszenvedik, amit kell; egyébként is a háborúnak rövidesen vége lesz és minden­ki visszanyeri szabadságát. A reménykedés nagy erővel ha­misította meg a valóságot és olyan széppé tette az emberi gonoszságot, hogy Elizabeth nem gondolt arra, ami néhány hét múlva elérte. A vonat pedig zakatolt kifelé. Néha megállt, kapott minden vagon egy vödör vizet, s abból egy bádogpohárral jutott egy embernek. Önként vállalták, senki többet nem merít, s maj­szolták az otthonról hozott és már kőkemény kenyeret, a só­zott, füstölt szalonnát, kolbászt, ami kegyetlenül követelte a vi­zet. Az egyik állomáson belódí­tott sózott birkahúst, apróra szabdalták és az ürülékes nyílá­son a sínek közé engedték. A vonat pedig zakatolt-zakatolt, sivított és döcögött, az ürülék keményre fagyott a luk körül, a tetvek is már kezdték megtalál­ni életterüket, amikor kiterelték őket valahol az óriási síkságra, hogy segítsenek az útépítés­ben. A téli zimankóban sem lehe­tett félbehagyni a munkát, mert stratégiailag fontos utat tervez­tek oda. (Folytatjuk) LÁSZLÓ LAJOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom