Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-18 / 46. szám
1990. június 18., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 3 Emlékezés 1956 mártírjaira (Folytatás az 1. oldalról) A koszorúzást követően az egybegyűltek közösen énekelték el a Szózat, majd az ünnepség záróaktusaként a díszszázad elvonult az emléktábla előtt. A díszmenet megkezdése előtt Nagy Imre unokája tűzött a díszszázad parancsnokának vállszíjára rózsaszínű szegfűt. Egy évvel a történelmi fordulópontot is jelentő, 1989. június 16-ai temetés után, szombaton kegyeletes megemlékezés színhelye volt a Rákoskeresztúri Újköztemető 301 -es parcellája, Nagy Imrének és mártírtársainak, valamint az 1956-os forradalom hőseinek tényleges vagy jelképes nyugvóhelye. A nemzeti gyásznapon, a Himnusz elhangzása után először Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke koszorúzott, őt követte Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke, majd a Magyar Köztársaság kormánya nevében Antall József miniszterelnök és Für Lajos honvédelmi miniszter helyezte el a tisztelet és az emlékezés koszorúit a mártírok sírján. Ezt követően a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek nevében Jósé Pablo Mórán Val, a Perui Köztársaság nagykövete, a testület doyenje, majdaTörténelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) vezetősége nevében Nagy Erzsébet, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András és Hegedűs László, a Recski Szövetség nevében Zimányi Tibor főtitkár és Bőd Béla koszorúzott. Elhelyezte a kegyelet virágait Fónay Jenő elnök vezetésével a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Volt Politikai Foglyok Világszövetsége, valamint a TIB 1956-os, illetőleg lelkiismereti, nemzetiségi tagozata. Végül Maiéter Pál özvegye, Gyenes Judit vezetésével a TIB katonai tagozata koszorúzott. A katonai tiszteletadással rendezett megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget. A hivatalos megemlékezést követően helyezte el a kegyelet virágait és koszorúit a mártírok sírjain számos társadalmi—politikai szervezet és párt, köztük az 1956-os Szövetség, az 1956-os Kegyeleti Bizottság, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, az Ifjúsági Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Fórum több szervezete. Majd benépesült a 301-es parcella sírkertje, hozzátartozók és az emlékezők sokasága tisztelgett az 1956-os forradalmat követő megtorlás áldozatainak sírjainál. Király Béla: 1956 a folytonosság — Egy éve a temetéssel a történelem fordulóponthoz érkezett, és a magyar nép kihasználta ezt az alkalmat — mondta Király Béla, a harcostárs. Az azóta eltelt egy év alatt annyi . mindent tett nemzetünk, mint máskor évtizedek és generációk alatt. Amit tettünk, arra a világ felfigyelt, és ha azt a hagyományt követjük, amit Nagy Imre, akkor ez a figyelem mindig nagyobb és nagyobb szimpátiával párosul, és nagyobb politikai, gazdasági támogatást is kapunk. A demokrácia érdekében hallatlanul nagy lépést tettünk előre a Nagy Imrei úton. A Nyugat azért is nagyon tisztel minket, mert békésen tettük ezt meg. Tudnunk kell azt is, hogy Nagy Imre és 1956 nélkül mi magyarok nem lennénk ott, ahol vagyunk; a demokrácia küszöbén, és nem volna ott Kelet-Közép- Európa sem. Tudósok, filozófusok és politikusok állítják, hogy Magyarország Nagy Imre vezetésével 1956-ban egy kort zárt le. Most sokan mondják, hogy ne nézzünk vissza. Igazuk van: nekünk a jövőt kell olyanná tenni, hogy abban érdemes legyen élni a magyar fiataloknak. Igen ám, de többször hallani még az országgyűlésben is olyan kijelentést, hogy egyenes jogfolytonosság 1946 és 1990 között van. Borsózó bőrrel hallgattam e kijelentéseket, s kérdezem: hogyan tudják a magyar államférfiak, tudósok és választók kifelejteni, hogy soha nem lenne 1946 és 1990 között jogfolytonosság, ha neryi lett volna 1956. Jaj annak a nemzetnek, amelyik elfelejti hőseit és igazi vezetőit. Aprólékos, de gigantikus a feladat, amit politikai, gazdasági és szellemi téren kell végrehajtani. Politikai téren a központi kormányzat megalakításával megkezdődött ez. A demokráciához vezető utat szilárdabbá teszi, ha a községekben, a megyékben, a városokban is a nép válsztottjai kezébe kerül a kormány. A soron következő helyhatósági választásokon erre nagyon figyelni kell. A képviselői választásokon a nagy pártok listái voltak a legfontosabbak: a jövő útját csakis a nagy pártok által tudományosan kidolgozott programok révén lehetett megmutatni. Most ugyanannak kell történnie, mint 1956-ban történt: akkor napok alatt a munkások választottak munkástanácsokat — másutt nemzeti tanácsokat—és az így megválasztott emberek kezébe adták a helyi élet irányítását. Nem a pártlista lesz tehát a fontos, mint ahogy 1956-ban sem az volt a forradalmi tanácsok választásain. Nem azt kérdezték ott, hogy honnan jössz honfitárs, hanem azt, hogy hova mész. Nem arra figyeltek, hogy hivatalban volt-e egy hónappal korábban, hanem, hogy becsületes ember-e, hogy tudja e a munkáját? Ezt nézzék Önök is, amikor a helyi új vezetőséget választják. A másik terület, ahol még visszaeshetünk, az a gazdasági élet. Ha a munka, a fegyelem, a kezdeményézés jellemzi az üzemek vezetőit, alapítóit, a dolgozókat, akkor a Nyugat segít bennünket technológiával, tudással és működő tőkével. Kísérletünk sikere harmadszor, de nem utolsósorban azon múlik, hogy erkölcsi, szellemi és nemzeti megújulásunk békés lesz-e? Reformjaink célja, hogy ebben a hazában érdemes legyen élni a fiatalságnak. Az ifjúságot meg kell tanítani arra, hogy éljen a demokráciával. Úgy kell kinyitni az iskola kapuit, hogy az ott tanítók föl legyenek készülve 1956 objektív, tudományos és szerelmes történetéből. Egy évvel a nagy temetés után, itt, Nagy Imre szülőházánál ismét el kell mondani, hogy 1956 nélkül, Nagy Imre nélkül nem lenne az, ami van, sem itt Magyarországon, sem a Duna- medencében. Ha a magyarok nem bontották volna le a vasfüggönyt az osztrák határon, s nem engedték volna át a keletnémeteket, akkor a berlini fal ma is állna még, és a keletnémet kommunista rezsim a helyén volna. Legyünk büszkék erre és tudjuk, és mindig emlékezzünk, hogy ami ma itt van, az Nagy Imre és munkatársai tevékenységével kezdődött. Szabad György: A munkánkkal fizetünk —A magyar történelem egyik legnagyobb fiának, Kaposvár szülöttjének emléktáblája előtt állunk — mondta Szabad György, az Országgyűlés ideiglenes elnöke. Nagy Imre az a személyiség, akit igazságkereső és igazságosztó szerepe emelt a halhatatlanságba. Igazságkereső volt, tudatosulása első pillanatától. Olyan világban, amely őt az emberi szenvedés megismerésére tanította, azt kereste, hogyan lehet megszabadítani az embert a megalázottságtól. Olyan világban, amely őt vérpazarló háborúba taszította, azt kereste, hogy lehet az embert megmenteni az oktalan áldozattól. Olyan világban, amely Magyarországot szenvedésre ítélte, azt kereste, hogyan lehet ezt az országot a szenvedéstől megkímélni. Egy keskeny úton indult el, amely — úgy tetszett — olyan világba vezet, ahol megoldják ezeket a problémákat. Rá kellett döbbennie, hogy ezt az utat a diktatúra a maga hatalmának kiépülésére használta föl, hogy ezen az úton elinduló- kat nem az ember szolgálatára tanítja, s hogy álmagyarázat, félrevezetés, megtévesztés az, ami előbb csábítóvá, azután — a megaláztatások és megcsalatások útjává tette népek sora — és a magyarság számára is ezt az utat. . Nagy Imre ezen az úton az igazságot kereste, és megpróbált annyi igazságot osztani, amennyit a hatalom lehetővé tett.,Végrehajtója volt a földosztás igazságának, és képviselte a hatalom világában a lehetséges utakat. Elérkezett egy történelmi pillanat, amikor Nagy Imre a vívódó ember, a hazafi, a politikus felismerte, hogy történelmi lehetőség nyílik arra, hogy a viszonylagos igazságok helyett megindulni a teljes igazság útján. Ez csak a demokrácia irányába vezethet. A világ- történelemben elsőként lépett a nyílt színre, hogy egy nemzetnek, egy társadalomnak jogot követeljen az igazság számára. És megmozdultak ellene a diktatúra erői: visszaszorították nagy kísérletét 1953-ban. De dacolt a visszaszorítással, és amikor 1956-ban Magyarország népe megmutatta, hogy megértette az 1953-as irány- mutatást, megkísérelte megint elsőként a világtörténelemben, hogy egy nép túlnyomó erejével demokráciát és nemzeti önbecsülést teremtsen a megaláztatás és alávetettség földjén. Vállalta a felelősséget és a kockázatot, hogy ennek a népnek és ennek a nagy vállalkozásnak az élére álljon. Tudatában volt annak is, hogy sikertelenség esetén ő lesz a nagy kísérlet első áldozata. Tudjuk, mi történt, s azt is, hogy nem a népben volt kevés az akarat, hanem a történelemben még nem forrt ki annak a lehetősége, amire ez a nép vállalkozott, és amit Nagy Imre vezetni elvállalt. Közel három és fél évtizednek kellett eltelnie elnyomással, bosszúval, hazugsággal, alávetéssel és fogcsikorgató ellenállással, hogy Nagy Imre mutatta irányban meginduljon Magyarország, de már nem mártír sorsa utalt nemzetként, már nem magáraha- gyottan, hanem tudva, hogy nem marad egyedül. Amit ma teszünk az 1948, 1918, 1945- 46 — és mindenek felett — 1956 folytatása. Ritkán mondhatja ember, aki mérlegel, hogy leverhetetlen. Mi leverhetetle- nek vagyunk, mert nem vagyunk egyedül, mert a zsarnokság végső válságba került. Lehetnek nehézségeink, lesznek is. Ennek tudatában vállaljuk a jelent és a jövőt. Lesznek nehézségeink, nem bosszúval fizetünk, hanem a magunk munkájával, a magunk verejtékével és a bizalommal. Azzal a bizalommal, hogy jó utat mutatott nekünk Nagy Imre, és jó útra vezetjük a népünket, amikor olyan törvényeket adunk, amelyekre jogállam épül, amikor olyan biztosítékot adunk, hogy senkinek semmilyen címen nincs több joga, mint a másiknak, bárhová emelte is őt a sors, ami egyre inkább önmagunk demokratikus szavazata lesz, és olyan jövőt építünk, amikor a magyar név megint szép és becsült lesz világszerte, teljesítményünk alapján. Az önkormányzati törvénytervezet kérdőjelei (Folytatás az 1. oldalról) — Teljes egészében osztom a Fidesz-nek azon véleményét, hogy a törvénytervezet gazdasági része kidolgozatlan. Különösen nagy gondot okoz, hogy a paragrafusainak 90 százaléka még nem létező törvényekre utal. Ez részben érthető, másrészt viszont arra mutat, hogy a gazdasági feltételrendszer kidolgozatlan. Márpedig — s ezt valamennyi ellenzéki párt kifejtette, hogy nem lehet az önkormányzati törvényt úgy elfogadni, hogy ha a kapcsolódó törvények legalább tervézetszintű ismerete hiányzik. Ilyen például az államháztartási, vagy a tulajdonreformról szóló törvény. Hiányzó gazdasági alapok Az önkormányzatok gazdasági alapjainak megteremtésénél a legnagyobb gondnak azt tartom, hogy várhatóan nem fognak 91-ben és 92-ben számottevően növekedni az önkormányzatok forrásai. Főként azért nem, mert a helyi gazdasági feltételek nem függetleníthetek az országétól. Ez nemcsak a folyóbevételekre, hanem a tulajdoni kérdésekre is vonatkozik. Ha az önkormányzatok olyan vagyonhoz jutnak, melynek jövedelme jelenleg a központi költségvetés bevételeit növeli, akkor ezzel vagy ennek egy részével várhatóan csökkenteni fogják az önkormányzatok támogatását. A költség- vetés megtakarításai nem elégségesek ahhoz, hogy lemondhassanak erről az elvonásról. Ma egyébként sokan túlbecsülik a még megtakarítható költségvetési összegeket. Látni kell, ha például megszüntetnék a teljes magyar honvédséget és a központi igazgatást, akkor 40 milliárd szabadulna föl. Ez mondjuk a pedagógusok bérének 100 százalékos növeléséhez lenne elég. A várnaiatoknak még nyújtott 30—40 milliárd költségvetési támogatás sem csökkenthető már jelentősen. Annál is kevésbé, mert a vállalati támogatások leépítése nemcsak kiadáscsökkenéssel, hanem többletkiadásokkal is jár. Gondoljunk csak a foglalkoztatáspolitikai többletkiadásokra. A helyi tanácsoknál az önkormányzati típusú gazdálkodás már az év elején elkezdődött, így vannak tapasztalatok, melyek azt mutatják, hogy a reméltnél kisebbek a helyi ön- kormányzatok várható anyagi lehetőségei. A tulajdonnal kapcsolatban nem történik egyéb, mint hogy a jelenleg is a tanácsok kezelésében lévő és a lakosságot ellátó intézmények jogilag tulajdonná válnak. Ennek lényeges rövid távú bevételnövelő hatása nem lesz. Izgalmasabb, hogy lesz-e az önkormányzatoknak vállalkozói vagyona. Ezzel kapcsolatban viták folynak arról, hogy mennyiben legyenek az önkormányzatok vállalkozók. Vagyoni buktatók Ezen belül eltérnek a nézetek arról, hogy az eddigi állami föld- tulajdon csak a belterületen vagy a közigazgatási határokig is az önkormányzatok tulajdonába kerüljön. Ez utóbbi megoldás buktatója, hogy így a települések között óriási különbségek keletkeznének. Egyebek közt aszerint, hogy a területen állami gazdaságok, vagy szövetkezetek működnek. Pedig hát csaknem véletlen volt, hogy az elmúlt 40 évben hol alakult ki ág, és hol szövetkezett. Mégin- kább. hogy hol, milyenek a földminőségek. Fontosnak tartom viszont, hogy a tanácsok által alapított vállalatok a nekik korábban nyújtott tanácsi támogatások erejéig kerüljenek önkormányzati tulajdonba. A legrendezetlenebb a közművek ügye, melyeket a tanácsok, illetve a lakosság hoztak létre, majd ingyen átadták állami vállalatoknak kezelésre és sok pénzt fizetnek a közművek használatáért. Jónak tartom a tervezet azon tételét, hogy e közművek kerüljenek az önkormányzatok tulajdonába úgy, hogy a kezelő vállalatok fokozatosan az önkormányzatok részvénytársaságává alakulnak. Az önkormányzatok három bevételi forrással számolhatnak, a helyi adókkal (bár nem valószínű, hogy működésüket ilyenek kivetésével kezdenék), a különféle díjbevételekkel, és a személyi jövedelemadóval, mely a tapasztalatok szerint túlságosan differenciálja az egyes településeket. E központi adónak mintegy 40—60 százalékos átengedése látszik reálisnak az önkormányzatok részére. Közellátás, de miből Dr. Kerékgyártó István, a megyei tanács önkormányzati és elnöki hivatalának vezetője, aki szintén részt vett a törvény- előkészítő munkában az önkormányzatok működésének néhány kevésbé közismert összefüggéséről és az új eleméről tartott előadást. — Új fogalmak sorával kell most ismerkednünk, mint főispán, alispán, jegyző, körjegyző, főjegyző, képviselő-testület, vagy tanácsok... Alapvető gond volt a korábbi tanácstörvényben, hogy úgynevezett általános ellátási felelősséget hárított a tanácsokra bármely, a lakosságot érintő ellátási kérdésben. Ehhez hiányzott azonban az eszközrendszer, amely viszont az ilyen felelőséggel nem terhelt vállalatok, szövetkezetek és intézmények kezében volt. Az új törvénytervezet legnagyobb gondja, hogy továbbra sem ad egyértelmű választ arra, hogy mi az, amit alanyi jogon követelhet az állampolgár, mert ahhoz a központ biztosítja a pénzt és mi az, amit az önkormányzat anyagi lehetőségeitől függően vállalhat föl. A legfrisebb módosított törvénytervezet változat fölsorol számos feladatot a vízellátástól, az egészségügyi alapellátáson át a tömegközlekedésig számos feladatot, ám nem teszi mellé, hogy a kormány ehhez milyen anyagi eszközöket biztosít. Kanttal szólva úgy érezhetjük, hogy egy elméletnek csak az alapjaival vannak bizonytalanságok. Ki válassza a polgármestert? Többször változtak a polgár- mesterre vonatkozó passzusok is. A múlt héten még két alternatíva volt, ha úgy tetszik az egyik egy „erős", a másik egy „gyönge”, főként reprezentatív polgármesteri posztot írt körül. A kormány ele került változatban már csak az „erős” megoldás szerepel. Ennek megfelelően változott a polgármester megválasztásának módja, mely eredetileg két változatot tartalmazott. Egy „Á"-t, mely szerint a nép választja a polgármestert, és egy ,,B”-t, mely szerint a helyi képviselő-testület. A kormány ele már csak ez utóbbi megoldás került. Mivel a lakosság általában óckodik a közvetett választástól, a kormányülés után visszakerült a tervezetbe a nép általi választás, de már B variációként. Kaposváron várhatóan 33— 34 tagú képviselő-testület lesz. Ez azt jelenti, hogy ugyanennyi választási körzet lesz, melyekben az lehet helyi képviselőjelölt, akit az ott élők legalább 1 százaléka javasol. Hogy azután a polgármestert ki választja, az majd csak a parlamenti döntés után dől el. B. F.