Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-16 / 45. szám
1990. június 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP — BALATONI NYÁR 7 Baráti kapcsolatainkra ezután is építünk (Folytatás az 1. oldalról) — Arra nem gondolt— kérdezem Kurt Waldheim elnöktől —, hogy az elmúlt 11 esztendő tapasztalatait is könyvében tegye közkinccsé ? — Dehogynem — feleli. — Majd ha nyugdíjas leszek. Wienerneustadtban beszélgettünk, a Pannónia ‘90 kiállítás megnyitóján, ahová nagyon várták és pontosan érkezett. Meghallgatta a díszőrség parancsnokának jelentését, megnézte és megtapsolta a magyar néptáncosok műsorát, köszönettel fogadta a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret két népviseletbe öltözött gyerektől. Aztán, amikor a cseperedő gyerekek — dolguk végeztével — elszaladtak az elnöktől, utánuk szólt. A zsebébe nyúlt, s egy fémérmével ajándékozta meg őket. A megnyitót és a zárólátogatást követően pedig a csarnokba — s nem a különterembe—jött ebédelni: a hosszú asztalok mellől, ahol tiszta damasztabrosz volt a terítő, a pincérek izzadva, a vendégek feje fölött nagy tálcákon cipelték a sültet és húszasával a csapolt sörrel teli krigliket. — Elnök úri, A Somogyi Hírlap olvasói nevében kérdezem Önt. Ez az újság a Balatontól délre jelenik meg, azok az emberek az előfizetői, akik szívügyüknek tekintik a Balatont. Tudom, hogy Ön többszöriárt a tó partján, megkérdezem hát; milyenek voltak a benyomásai, milyen emlékeket őriz? — Nagyon jól éreztem magamat ott. Gyönyörű szép a táj, nagyon kellemes — enyhe — az éghajlata. Az emberek is nagyon barátságosak voltak. Mindezekért nagyon szívesen mennék vissza. —A Balaton-partiak szívesen várják Ónt, hiszen jól ismerik hazánkban. Ha megengedi, most a vásár kapcsán a gazdasági lehetőségeinkről kérdezem. — Ez a wienerneustadti kiállítás egyedülálló. Első alkalommal került rá sor, s nyilvánvalóan az a célja, hogy Magyarország és Ausztria között elmélyítse a gazdasági kapcsolatokat. A gazdasági kapcsolatokon túl én nagyon fontosnak tartom a két ország között az emberi kapcsolatokat. — Azt tapasztalom, hogy ezeket építeni ugyanolyan nehéz és felelősségteljes mesterség, mint a diplomáciát művelni. — Annyival azért könnyebb, hogy Ausztria és Magyarország között mindig barati volt a kapcsolat, s ezekre a továbbiakban is tudunk, és kell is építeni. — Köszönöm elnök úr, hogy válaszolt kérdéseimre. Kercza Imre Egykor a Balatonnál (Archív balatoni felvétel) Nemzetközi kapcsolatok, vállalkozások — Játékkaszinó Siófokon A Újuljon meg a Pannónia? Hogyan? „Nem minden állami vállalat rossz” — mondta a vezérigazgató Siófok egyetlen műemlék jellegű épületét, a Borharapót felújította a Pannónia Az Európa Hotel tetőteraszán, a Balaton ,,sugárzásában”, fogadta az idegenforgalommal foglalkozó újságírók kérdéseit Harbula Gyula, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezérigazgatója. Tájékoztatójában mindenekelőtt felvázolta azokat az irányelveket, amelyek a vállalat megújítására, átalakítására vonatkoznak, amelyeket jelenleg a vagyonügynökség szakemberei tanulmányoznak. Noha nem minden állami vállalat rossz, hangsúlyozta a vezérigazgató — ezt számos nyugati példa megerősíti —; ám kétségtelen: a Pannóniának is szüksége van bizonyos átalakulásra, megújulásra, a korszerűbb társasági formára. Vannak elképzelések a szállodákkal rendelkező vállalatok egységes rendszerére, amelyek azért nem helyeselhetők, mert korlátoznák a cégek önállóságát, fejlődését. Az utóbbi években nemzetközi vállalkozóvá nőtt a Pannónia, több szállodát bérel például az NSZK-ban, de Ausztriában és Svájcban is érdekelt egy-egy vállalkozásban. (Jelenleg épp egy londoni utazási iroda megvásárlásáról tárgyal.) Hazai szállodai fejlesztéséhez ugyancsak igénybe vesz nyugati — főként francia — tőkét, bővíti a kapacitást, korszerűsíti a hoteleket, és újakat is épít. Júliusban nyitják meg például Budapesten a 440 szobás Korona Szállót, amelyet az osztrák vállalkozó 16 hónap alatt épített föl. A külföldi tőke bevonása mellett a hazaira is számítanak; ez ügyben tárgyalnak épp egy hazai bankkal. A Pannónia forgalma jelentős, bár a rendkívül magas kamat és pénzhiány (akárcsak más vállalatokat), ezt a céget is sújtja. Éttermi tradíciók fejlesztését is tervezik. Például az úgynevezett gyorséttermi láncra egy amerikai társaság közreműködésével azokat a régi vendéglőket akarják „felfűzni” (Budapesten és vidéken egyaránt), amelyekkel „már nem tudnak mit kezdeni”. Természetesen a szükséges átalakítás után. A vendéglők privatizációját illetően nem tervezik a létesítmények eladását, hanem társulni óhajtanak a magántőkével 50—50 százalékos alapon. Harbula Gyula szólt a Pannónia jelentős be- és kiutazási tevékenységéről, forgalmáról is, és az ezzel kapcsolatos olasz—magyar vállalkozásról. Július elsejétől autókölcsönzéssel is foglalkoznak, ugyancsak egy külföldi céggel közösen. Végül az esetleges átszervezésekről annyit mondott: effélére csak akkor kerül sor, ha a cél (eredmény) érdekében szükség lesz rá. Dr. Vida Kocsárd, a balatoni igazgatóság vezetője elmondta: több jelentős beruházás megvalósításával kezdték az idei szezont. 130 milliós költséggel felújítják a földvári Neptun Szállót, a Borharapó nevű vendéglőt — Siófok egyetlen műemlék jellegű épülete —, s miután lebontották előtte a bazársor kócerájait, visszanyerte eredeti formáját, szépségét. Szomszédságában pedig hamarosan megnyitják az ugyancsak impozáns Kálmán vendéglőt és cukrászdát. Az idén nyáron már játékkaszinó is működik Siófokon, a Motelban, amelyet a Schilling Kft. vett bérbe erre a célra a vállalattól. Sz. A. Annyi kacsa kering a dollárkitermelésről! Egyesek szerint vannak olyan nagyüzemek, amelyek 150 forintért, sőt nem ritkán ennek a duplájáért kapnak egy dollárt. Lehet, hogy ebben az egydolláros exportban két dollárnyi importanyag van, de még így is jól járunk: legalább van, aki megveszi az árut! Valami visszatérül, miközben a keményvaluta-tar- tozásunk minden elképzelhető csúcsot megdönt a helyből való magasugrásban. Régóta beszélünk arról, hogy a legolcsóbb export az idegenforgalom. Soós Zoltán, a boglárlellei városgazdálkodási igazgatóság vezetője, balatoni tapasztalatokra hivatkozva szent meggyőződéssel állítja, hogy a parton 20 forint költség esik egy dollárra. Statisztikai adatokkal igazolja: óriási lehetőség és óriási felelősség nehezedik a turizmusban dolgozók, a Balaton fejlesztésével foglalkozó szakemberek vállára. 1988-ban több mint 50 millió éjszakát töltöttek el a turisták hazánkban, a tőkés országokból érkezők átlagosan 1848 forintot, a rubelelszámolású országokból érkezők pedig 890 forintot költöttek naponta. A statisztika azonban csak a hivatalos, azaz a kereskedelmi szálláshelyeket méri, s ez mindössze egyharmada a Hol ered és hova folyik (el) a balatoni dollárpatak? A legolcsóbb export: az idegenforgalom ténylegesnek, hiszen egyre többen elzárkóznak a mamut idegenforgalmi hivatalokkal való együttműködéstől. Lakásukat, villájukat magánúton, ismerősök, nyugati újságok hirdetései révén próbálják értékesíteni. 25 millió éjszaka A számok szigorúak. Arról vallanak, hogy a 14 millió kereskedelmi szálláshely felét a Balaton-parton veszik igénybe. S ha ez így van, akkor az is tény: a teljes nemzeti idegen- forgalom felét a Balaton adja. Két évvel ezelőtt mintegy 25 millió éjszakát töltöttek el a parton, a konvertibilis és nem konvertibilis napi költésátlag pedig 1263 forint volt. Ez tehát annyit jelent, hogy 30 milliárd forint bevétele volt az itteni közüle- teknek és magánszemélyeknek. Ennek a fantasztikusan nagynak látszó számnak több mint a fele: 16,2 milliárd forint konvertibilis valutabevétel, azaz csaknem 400 millió dollár. — Ha úgy tetszik — fogalmazza meg Soós Zoltán —, ezt a 30 milliárd forintot a természet adta tó, a parton felhalmozódott vagyon, és a parton élő 134 ezer ember termelte ki. Tovább szűkítve az adatokat: minden Balaton-parti lakos — a csecsemőtől az aggastyánig — 1988-ban 224 ezer forint értékű konvertibilis és nem konvertibilis valutát, s ebből 3000 dollárt termelt ki. Ez a dolog egyik része, a másik viszont olyannyira lehangoló, hogy szinte tragikus végkifejletet jelez. A központi költségvetés évente mindössze 3 milliárd forint körüli összeget ad vissza a Balaton-part lakosságának, hogy a települések működését átlagos szinten tartsa. Ennek a kizsákmányolásnak a következményeként előre látható a balatoni idegenforgalom összeomlása — jósolja az igazgató, s igazolásul néhány infrastrukturális elem összehasonlító adatát sorolja. Kétszeres fogyasztás egyszeres visszapótlás A Balatont övező három megye lakosságának 9,2 százaléka él a parton. Ezzel szemben a három megye kiskereskedelmi boltjainak 20,4 százaléka, a vendéglátóhelyek alapterületének 33,6 százaléka van a parton. A három megye összes bolti élelmiszer- és élvezeticikk-el- adási forgalmának 48,8 százaléka, a vendéglátás 32,7 százaléka, az összes kiskereskedelmi eladási forgalom 22 százaléka a Balaton-parton keletkezik, a megyék összes forgalmából. A 9,2 százaléknyi állandó lakos számával szemben a három megye összes háztartási villamosenergia-fogyasztóinak 24 százaléka, a háztartásoknak szolgáltatott villamos- energia-fogyasztás 21,2 százaléka, a közüzemi vízhálózat hosszának 26,3 százaléka a háztartásoknak szolgáltatott vízmennyiség 22,2 százaléka a Balaton-parton van, vagy biztosítja a fogyasztást. A képlet egyszerű: majdnem egy évtizede évi átlagban kétszeres a fogyasztás, egyszeres a visszapótlás. Településeink infrastruktúrája így 10 év alatt nullára íródik, azaz tönkremegy. így lesz ez, ha a balatoni dollárpataknak csak a forrását ismerjük... Süli Ferenc Ki vetkőzik itt meztelenre? A balatonberényi naturistastrandon minden csendes. Szomorú, esőre hajló idő van ma is. Az étterem ugyan nyitva, de csak a két kolléga látogatja egymást. Az egyik asztalon — közel a pulthoz — színes tévé: mindjárt kezdődik az egyik „latin” rangadó, a spanyol—uruguayi mérkőzés. Molnár Ferenc, a bérlő fiatal ember, bizonyára szereti a sportot, de most inkább a gondjairól beszél. Arról, hogy május 28-án nyitottak, s mindössze egy nap volt csak igazi strandidő. Ez az első éve itt, ezért inkább csak másodkézből kapja az információkat. Tavaly például sok volt itt a keletnémet, közöttük az olyan család, amelyikben a picitől a nagyig, mindenki meztelenül járt. •— Ők valószínűleg nem jönnek — sóhajt fel Molnár úr, aki egyáltalán nincs feldobva attól a tudattól, hogy ilyen izgalmas helyen lehet bérlő. Nemcsak az időjárás okozza ezt, bár a ragyogó napsütés, néhány szép kebel és formás popsi bizonyára csökkentené szomorúságát. A 15—20 fokban, erős szélben azonban senkinek sem jut eszébe a partra menni, s a gyér forgalom folytán meglehetősen nehéz lesz kifizetni az ugyancsak kemény bérleti díjat. — Csak a szerződés aláírása után tudtam meg, hogy a tanácsi dolgozók félrevezettek bennünket. Azt az információt kaptuk, hogy a csúcsidőben naponta 2300—2500-an látogatják a strandot, holott az eladott jegyek száma az ezret sem éri el. Június elején kellett volna nyitni a szomszédban a naturistakempingnek, de még most sem készült el; pedig az ott táborozok fogyasztására rossz időben is számíthattunk volna. Mi szekszárdiak vagyunk, s az ottani másodosztályú árak alatt maradtunk, hogy vonzóvá tegyük éttermünket. Nálunk egy natúrszelet például 109 forint, de a legdrágább, a bélszín pirított gombával is csak 278. Kidolgoztunk tehát egy üzletpolitikát, amely tisztességes nyereséget biztosít s most úgy érzem: ha nem lesz jó idő, ha nem sikerül a bérleti díjat lealkudnom, a nyár végén én leszek az, akit meztelenre vetkőztet az adósság. (Süli)
