Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-14 / 43. szám
Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki azoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, társadalmi és politikai szervezeteknek, a tsz-eknek, intézményeknek, és a tabi szakközépiskola tanulóinak, akik, illetve amelyek SOÓS JÓZSEF volt tabi lakost utolsó útjára kísérték, és virágaikkal, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, BONIN ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, jelenlétükkel, részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KERÉK SÁNDOR temetésén részt vettek. A gyászoló-család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, a KAPOSKER Vállalat összes vezetőjének és dolgozóinak, a Somogy Áruház konfekcióosztálya vezetőinek és dolgozóinak, a ka- posfüredi egyházközség tagjainak és lakói nak, amiért felejthetetlen halottunk, PÁRDI FERENC temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család KÉTSZOBÁS, gázfűtéses, kis családi ház eladó. Kaposvár, Bem u. 24/A. (1267) ELADÓ Nagybajomban, a Templom u. 3. sz. alatti családi ház sok melléképülettel, gazdálkodásra alkalmas, nagy kerttel. Érdeklődni a helyszínen. (132768) LADA Combi 1300-as, két és fél éves, garázsban tartott, 19 000 kilométerrel, üreges alvázvédelemmel (5 év garancia), igényesnek eladó. Boglárlelle, Erzsébet u. 68. (132765) IFA billenős friss műszakival eladó. Segesd, Ady E. u. 2/a, Gábor. (132685) ELADÓ bontásra váró istálló és pajta. Érdeklődni: Somogybabod, Kossuth u. 141., egész nap. Megegyezés a helyszínen. (132764) FÉLMILLIÓ forint készpénzzel vállalkozásokba, kft.-be belépnék másodállásban, vagy csendestársként. Ajánlatokat Krafcsik József. Nagyatád, Hunyadi u. 10/B VIII./29. címre. Telefon: 11-792. (132687) EGY 2-es eke eladó. Kisméretű trágyaszórót vennék, kisebb hibával is. Buzsák, Kossuth u. 19. (132804) INGATLAN KAPOSVÁRI, liftes házban levő, másfél szobás, telefonos, tanácsi lakást cserélnék hasonló nagyságú marcalira. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: 16 óra után a 18-350 telefonon, vagy Álmos- né, Marcali. Berzsenyi u. 59. (1262) ELADÓ háromszobás, gázos, gará- zsos családi sarokház. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 92. (1213) SÜRGŐSEN eladó olcsón Zimány- ban. a Táncsics M. u. 2. számú kertes családi ház. Érdeklődni egész nap: Zi- mány, Táncsics M. u. 2. (1261) SÜRGŐSEN, olcsón eladó Patalomban, a Kossuth L. u. 40. számú kertes családi ház. Érdeklődni egész nap: Zi- mány, Táncsics M. u. 2. (1260) KAPOSVÁRON, a Kinizsi-ltp. 18. fszt. 3. sz. alatti 55 m2-es, kétszobás lakás OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni 17 óra után, a helyszínen. (1255) BALATONFÖLDVÁRI 1+2 félszobás, összkomfortos lakás eladó, garázzsal együtt. Érdeklődni lehet: Balatonföldvár, Zrínyi M. u. 7/111/B, Krisztinné. (132695) ELADÓ Siófokon, a Koch Róbert u. 10/A IV/14. sz. alatt kétszobás, összkomfortos öröklakás. Érdeklődni munkanapokon a 11-303-as telefonon, Leányvári Fábián. (132769) SIÓFOKTÓL 10 kilométerre, Ádán- don, a Petőfi u. 7. szám alatt eladó 600 n- öles telek családi házzal. Érdeklődni: Ádánd, Árpád u. 30. Telefon: (84)13-588. (132770) SIÓFOK központjában, a Kele u. 15. sz. alatt lévő 48 négyzetméteres, 5 helyiségből álló házrész 174 m2-es kerttel eladó. Érdeklődni lehet napközben a fenti címen, este 18 órától a (84)10-388-as telefonon. (132774) SIÓFOK-TÖREKIBEN, a Diófás u. 8. szám alatti családi ház 600 n-öles telekkel (felezve is) eladó. Érdeklődni: Vorosi- lov u. 16., vagy a 10-842-es telefonon lehet. (132781) KAPOSVÁRI, Szondi u. 7/A alatti 32 m2-es garzonlakásomat eladnám. Érdeklődni: Koppányszántó, Szabadság út 78. Rácz Vincénél. (478729) ELCSERÉLNÉM kaposvári, sávházi, X. emeleti, 63 rrF-es, erkélyes, telefonos, összkomfortos, tanácsi bérlakásomat kisebb, telefonos, tanácsi lakásra, megegyezéssel. Ajánlatokat az 1280. számra, akiadóba. (1280) KAPOSVÁRON, a Béke—Füredi-lakótelepen lévő II. emeleti, összkomfortos, 59 m2-es, telefonos, erkélyes lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni a 16-015-ös vagy a 17-494-es telefonon. (1279) HARKÁNYTÓL 5 kilométerre, Siklóson eladó kétszobás, földszinti, telefonos, tehermentes öröklakás, a Gyüdi u. 2/H sz. téglaépületben. Buszpályaudvar, ABC közelében. Telefon: (82)20-396. (1277) JÁRMŰ ELADÓ négyéves Wartburg Tourist, 38 000 km-rel. Ugyanitt eladó egy 100 literes és egy 200 literes boroshordó. Érdeklődni: Kaposvár, Bem u. 2. (1256) ÚJ, 2107-es Lada eladó. Telefon: (82)13-094.(1250) HÁROM és fél éves, tolótetős, bot- sebváltós Wartburg eladó. Mesztegnyő, Vörösmarty u. 25. (132697) PLATÓS Barkas érvényes műszakival eladó. Somogyfajsz, Petőfi u. 90. (132699) ÖTÉVES kis Polski vagy Lada 1200- as eladó, elcserélhető. Telefon napközben. (84)12-955. (132772) ELADÓ NSU 1200-as gépkocsi felújított motorral (szétszerelt állapotban), plusz 1 db NSU 1200-as motor. Tölgyesi József, 8655 Som, Rákóczi u. 27. (132773) ORSZÁGÚTI IFAbillencseladó. 8671 Kapoly, Táncsics u. 4. (132779) 1992 évre visszaigazolt Skoda-kiuta- lás eladó. Kaposvár, Ballakúti u. 30. (478735) DACIA Combi sárga, 14 ezer kilométert futott, 3 éves, eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Tóth Lajos köz 2.1/8. (478727) IFA-MOTORRAL darus ZIL jó állapotban eladó. Ugyanitt UE-s Zsiguli eladó. Karád, Május 1.u. 34. (132809) 1991-re visszaigazolt Skoda Favoritkiutalást, ez évi, mielőbb átvehetőre cserélném. Telefon: (82)20-396. (1277/b) IDŐSEBB, szakképzett szakácsot felveszek állandó munkára. Érdeklődni: Kaposvár, Bem u. 2. (1256) EGYÉB FÉMESZTERGA, 2500 mm csúcstávolságú eladó, vagy személyautóra cserélhető. Jákó, Kossuth u. 81. (1268) KOMBI gyermekágy eladó. Érdeklődni 17 óra után: Kaposvár, József A. u. 7/c, III/3. (1264) ÉPÍTKEZÉSBŐL megmaradt törme- iékföldnek és termőföldnek házhelyemen helyet biztosítok. Kaposvár, Móricz Zs. u. 3. (1270) BALATONI, harkányi nyaralóért életjáradékot ajánlok. „Déli part 539053" jeligére, a pécsi, Sallai utcai hirdetőbe. (539053) LAKÓKOCSI bérbe kiadó. Somogy- jád, Lenin u. 15/a. (1261) EGY 8 hónapos, vemhes, magyartarka üsző eladó. Juta, Lenin u. 13. (1253) 3 három hónapos, vemhes anyakoca eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kunffy u. 2. Bencs Jánosné. (1257) BONTOTT tégla eladó. Érdeklődni: Sántos, Fő u. 89., egész nap. (1249) NÉGYÉVES, 9 hónapos, vemhes, magyartarka tehén eladó. Szülök, Béke u. 5. (132802) VADÁSZOK, figyelem! Eladó 3x9x40- es Taszkó variábel céltávcső szerelékkel, golyóspuskára, új állapotban. Szűcs Zoltán, Mike. (132693) DOBERMANN kölyökkutyák, négyhónaposak eladók. Nagybajom, Fő u. 127. Herceg Imre. (132696) KÉT előhasi, malacozás előtt álló anyakoca eladó. Mesztegnyő, Dózsa u. 16.(132698) TÖRPEBANÁN, avokádó, vízijácint, jamaikai vízicitrom, brazil granadilla, csi- rimoja utánvéttel, 350 Ft/tő. Megrendelhetők: 9791 Torony, pf. 10. Kopácsi. (111105) SIÓFOK belső területén irodának alkalmas, telefonos helyiséget bérelnék. Ajánlatokat a 611. számra, a siófoki szerkesztőségbe. (132771) NÉGYÜTEMŰ, 8 lóerős, 8 kapás kis traktor pótkocsival eladó. Fitos Imre, Kőröshegy, Petőfi S. u. 6. (132775) KIS-, közép- és nagyméretű vitrinek eladók. Siófok, Petőfi sétány 56. (132777) ELADÓ KNAUS (NSZK) típusú lakókocsi. Érdeklődni: Kaposvár, Hunyadi J. u. 58., vagy a 18-435-ös telefonszámon. (478726) KÖZÜLETI és magánépítők, figyelem! 1990. IV. negyedévre és 1991. I. negyedévre szabad kapacitásomat felajánlom. Deák József kőműves kisiparos, Öreglak, Szabadság u. 10. (132803) 6000 db bontott, jó állapotú, hódfarkú cserép olcsón eladó. Kaposvár, Ungvár u. 5. Telefon: 13-610. (478740) MF-70-es fűkasza eladó. Kiskorpád, Petőfi u. 47. (1276) SZEMÉLY- és autóbejáró kaput, garázsajtót, billenős és hagyományos, távvezérelt kivitelben is készítünk. Vállaljuk a meglévő nyílászárók távvezérlésre való átalakítását. Szerelünk kaputelefonokat, térvédelmi és belsőtéri riasztókat. Egyedi megrendelés alapján is. Referenciamunkákról kérésre utánvéttel videokazettát küldünk (500 Ft). Székesfehérvár, Séd u. 1. Kurucz. (274764) ELADÓ NZC 420 Tesla lemezjátszó- sasszi Lenco hangszedővel. Telefon: (82)20-396. (1277/a) KÉT vemhes koca, 6 választási malac, valamint egy 9 hónapos, vemhes, magyartarka tehén eladó. Háromfa, Kossuth u. 210. Szabó. (132806) HÁZASSÁG HATVANNYOLC éves, 172 cm magas, nem italozó, nemdohányzó, nyugdíjas tisztviselő megismerkedne nem kövér, nem dohányzó, házias hölggyel, élettársi kapcsolat vagy házasság céljából. „Szivárvány” jeligére, a kaposvári hirdetőbe. (478739) ALBÉRLET SIÓFOKON kétszobás lakást bérelnék hosszabb időre is. Ajánlatokat a 620. számra, a siófoki szerkesztőségbe. (132780) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Pataloml Szociális Otthon felvételt hirdet anyagkönyvelői munkakör betöltésére. Érettségi végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Középfokú KÁLÁSZ-végzettséggel és számítógépes ismeretekkel rendelkezők előnyben. Érdeklődni az intézet vezetőjénél személyesen, vagy a 71- 022-es telefonon. (111111) Siófokra 17-18 éves diákokat cukrászüzembe kisegítőnek, büfébe elárusítónak felveszünk, június 16-tól augusztus 31-ig, időszakosan is. Jelentkezni lehet a siófoki 13-783-as telefonon. (132776) A Dél-balatoni Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat felvételre keres szakképzett anyagkönyvelőt. Számítógépes ismeret előnyt jelent. Jelentkezni lehet: Szántód, Római u. Telefon: 31-155. (132778) 3 műszakos munkakörbe ápolónőt felveszünk szociális otthonba, azonnali belépéssel. Bérezés kulcsszám szerint. Jelentkezés a Kaposvár, Lenin u. 16. sz. alatti szociális otthon vezetőjénél. (149213) Jó kereseti lehetőséggel, azonnali belépéssel, az egész ország területére, teljes jutalékos fizetési feltételekkel, utazó üzletkötőket keres. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezni: Ferrokrom Kft., Kaposvár, Áchim A. u. 42. (1272) A Surján Völgye Mg. Termelőszövetkezet építési föégazata felvételre keres egy adminisztrátort, gyors- és gépírói végzettséggel. Kezdők jelentkezését is elfogadjuk. Jelentkezni személyesen Szentbalázs, Fő u. 96. sz. alatt, vagy a (82)70-111-es telefonszámon. (111124))-------------~---------^ K ényelem! Pihenés! Befektetés! Mindez az „ANGELICÁ”-tól! 1990. évi kezdéssel, Harkány legszebb helyén, a kemping mellett, 32 + 14 egységes üdülőépület kivitelezését kezdtük meg. Az üdülőegységek egyszobásak, korszerű, összkomfortos kivitelűek. A jelentkezőkkel fixáras szerződést kötünk, 1991-es átadással. Irányár: 1 750 000 Ft, áfával együtt. Egy összegű befizetés esetén 150 ezer Ft kedvezményt adunk. Jelentkezéseket korlátozott számban még elfogadunk, írásos tájékoztatót küldünk. Érdeklődni: ANGELICA KFT. 7626 Pécs, Katalin u. 1/2. Telefon: (72)33-097 9—12 és 14—17 óra között. (149190) A ORV Somogy Megyei Üzemigazgatósága VÍZÜGYI TECHNIKUST vagy VÍZVEZETÉK-SZERELŐT KERES Lengyeltótiba, VÍZMŰKEZELŐI MUNKAKÖRBE. Érdeklődni személyesen vagy telefonon az üzemigazgatósági központban lehet (Kaposvár, Béke u. 41. Telefon: 10-755). (149210) FIGYELEM! Az Állami Biztosító kaposvári fiókja által kiadott, 509122-től 509150-ig terjedő sorszámú befizetési bizonylattömb elveszett Használata 1990. május 31-töl érvénytelen. (111123) Karaván Kft., Kaposvár, Mező a. 118. Építőanyag-értékesítés: 12-341 Cement, mészhidrát, kavics, homok, tégla stb Akció! Isolyt szigetelő 25%-kal olcsóbban! Műszaki bolt: 11-555 tv, video, kerti kisgépek, személy- és teherautó-gumik. Személyszállítás 0—24 óráig: 12-345 Várjuk kedves vásárlóinkat! (1266) A Posta Gépjárműszállítási Üzemének siófoki üzemegysége felvételre keres 1 csoportvezetőt, autószerelő műhelybe Siófoki lakosok előnyben. Jelentkezni lehet az üzemegység vezetőjénél, Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 228., ipartelep. (111042) (--------------7------------------V P apíriparba, egy műszakos munkarendbe női dolgozót betanított munkára felveszünk Jelentkezni lehet: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 11. Szolgáltatóipari Szövetkezet, Kaposvár, Latinca S. u. 8. (111109) V------------A Balatonnagybereki Állami Gazdaság műszaki kerülete 1990. június 19-én délelőtt 9 órától árveréssel értékesíti a következő típusú gépjárműveket: Niva személygépkocsi, Skoda 1203 tehergépkocsi, Barkas B 1000 tehergépkocsi, IFA W 50 L/SP tehergépkocsi, IFA W 50 L/2 SK tehergépkocsi, IFA takarmányszállító tehergépkocsi, IFA termosz tehergépkocsi, IFA hűtős tehergépkocsi, RÁBA hűtős kamion, Robur LO 3000 autóbusz, MTZ-82 traktor, Az árverés helye a Balatonnagybereki Állami Gazdaság gépjármű-telephelye, Balatonfenyves. (111116) rr... É pítési telkek közművesítéssel, Kaposvártól 12 km távolságra, a 67-es szántódi út mellett, Rácegresen kedvezményes áron igényelhetők. Érdeklődni: Barátság Mgtsz, Maqyaratád Telefon: 71-033 ertl-pécs VASÜTÁLLOMASNAL ÜJ: KOSSUTH L.9(Setáló utca) Akció a labdarúgó-világbajnokság alkalmából Akcióáraink június 30-ig érvényesek (amíg a készlet tart) Telefunken színes tv 42 cm, távirányítóval, Régi ár Új ár 40 program Telefunken színes tv 33 500,— Ft 30 900,— Ft 51 cm Telefunken színes tv 63 cm, 49 500,— Ft 44 900,— Ft 40 program 73 800,— Ft 69 900,— Ft Nyári vásár az Erii Üzletházban! Eredeti Bauknecht energiatakarékos fagyasztó- szekrények és -ládák nagy árengedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! 1631 fagyasztószekrény 2031 fagyasztószekrény 201 I fagyasztóláda 2501 fagyasztóláda Régi ár Új ár 39 900,— Ft 36 900,— Ft 46 900,— Ft 41 900,— Ft 28 900,— Ft 25 900,— Ft 38 800,— Ft 33 900,— Ft ERTL TECHNIKA ÜZLETHAZ Osztrqk-Magyar KFT 7623 PÉCS, Lenin tér 6 tel. 72 / 33-323 érti Seldbach - AUSZTRIA