Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-10 / 13. szám
I. évfolyam, 13. szám Ara: 4,30 Ft ----------KÖZÉLETI NAPILAP M ódosította az alkotmányt az Országgyűlés SZDSZ-JAVASLAT A VSZ-TAGSÁG MEGSZÜNTETÉSÉRŐL A parlament, a kormány új szellemi munkájához föltétlenül szükséges volt az alkotmány módosítására. Még sem ezzel kezdődött a tegnapi ülés, hanem három SZDSZ-es javaslat meghallgatásával. Az egyik azt szorgalmazta az 1956. november 1 -i kormánynyilatkozat alapján, hogy hazánk ne legyen tagja a Varsói Szerződésnek. A másik a kölcsönös kisebbség- védelmi egyezmények megkötését kérte a szomszédos országokkal. A harmadik az Axel Springer-Budapest Kft. ügyben szorgalmazta parlamenti vizsgázó bizottság kiküldését. Előterjesztő és csaknem minden felszólaló szerint a parlamenti demokrácia jogi alapföltételeinek megteremtését szolgálja az alkotmány módosítása. Egy SZDSZ-es és két MSZP-és javaslat vitát váltott ki, s mindegyiket elutasították. Mécs Imre (SZDSZ) szerint társadalmi szerződésszerű alkotmányra lesz szükség a jövőben. A képviselők nagy többséggel megszavazták az alkotmány módo- sítását. Alapos vita után elfogadta a T. Ház a jogalkotásról szóló törvény módosítását, valamint a minisztériumok felsorolását. (Folytatás a 2. oldalon.) ANTALL JÓZSEF KIJELÖLT MINISZTERELNÖK VÁLASZOL A SOMOGYI HÍRLAPNAK 1990. május 10., csütörtök . . 1j ■ Pérez de magyarországi tárgyalásai Pérez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára — aki csehszlovákiai látogatása befejezése után kedden érkezett Magyar- országra — szerdán elsőként Horn Gyula külügyminiszterrel találkozott. Ezt követően ellátogatott az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol megtekintette a Bibliotheca Corviniana Nemzetközi Corvina Kiállítást. A Parlamentben megbeszélést folytatott Németh Miklós ügyvezető miniszterelnökkel, találkozott Szabad Györggyel, az Országgyűlés megbízott elnökével és Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökével. Rövid ideig részt vett az Országgyűlés plenáris ülésén is. (Folytatás a 2. oldalon) A koalíciós pártok bizalmát élvező kormányra van szükség Horn Gyula: A Varsói Szerződésből való kilépés hatását elképzelni is nehéz Király Béla: A semlegesség a távolabbi jövőben megvalósítható politikai cél Tarján Lászlóné: A minisztériumok elnevezését a hatáskörükhöz kell igazítani (Parlamenti tudósítóink jelentik.) Az Országgyűlés tegnapi ülésén már körvonalazódott, hogyan fog működni Magyarországon a többpárti parlament. A kormánypárt javasol valamit, az MSZP képviselője udvariasan módosító indítványt tesz, ezt követően pedig a pártok képviselői egymást erősítve ám hasonlóan udvariasan élvetik az MSZP álláspontját. Az alkotmánymódosítási vita mindenesetre így zajlott. A kormány stabilitását és a miniszterelnök felelősségét növelő törvényjavaslat kapcsán Vas- tagh Pál MSZP-képviselő — a célt elfogadva — attól óvott, hogy az MDF—SZDSZ megállapodás szellemét tükröző alkotmánymódosítás megfelelő garanciák nélkül elsúlytalanít- hatja a parlamentet. Ugyanis bármely kormányelőterjesztés — ha azt az SZDSZ támogatja — automatikus parlamenti igenlésre számíthat. A két legnagyobb párt képviselői azt igyekeztek bizonyítani, hogy ez az aggodalom csak a régi beidegződésekből fakad, és teljesen alaptalan, egyebek közt a bizalmatlansági indítvány lehetősége miatt. Más kérdés, hogy az MSZP adott esetben nyilván kisebbségben maradna egy ilyen indítvánnyal. A régi kormány formálisan még helyükön levő miniszterei komor arccal hallgatták a vitát. Kivétel csak Beck Tamás volt, aki az igazak álmát aludta. Míg az ülésteremben az ország jövőjéről volt szó, a szünetek a kormányalakítással kapcsolatos latolgatásokkal teltek. A kupaktanácsok a korábbiaktól annyiban térnek el, hogy most nem az egyes megyék, hanem az egyes pártok képviselői cserélnek véleményt. Nem tudjuk Antall Józsefnak korábban mennyi barátja volt. Most mindenesetre nagyon sok van. Számos képviselő igyekezett lefényképeztetni magát a kormányalakítással megbízott miniszterelnökkel. Antall József a szünetben válaszolt lapunk kérdéseire is. —Létrehozható-e a pártpolitikai szempontoktól nem direkt módon függő szakértői kormány? — Nem akarok szakértői kormányt. Olyan kormányra van szükség, amelyik politikailag stabil és a koalíciós pártok bizalmát élvezi. Más kérdés, hogy olyan miniszterek is kellenek, akik szakértői az adott területnek. Ez nem jelenti azt, hogy az országnak szakértői kormányra van szüksége, csak azt, hogy az új kormánynak a politikai és a szakmai, szakértői szempontokat egységben kell látnia. — A korábbi rendszerben a személyi döntéseknek nem volt tényleges kontrollja. Most elkerülhető-e, hogy egy miniszter a saját nézeteihez közel álló ismerőseiből töltse fel a vezető államigazgatási posztokat? — Természetes dolog, hogy mindenkinek olyan munkatársakra van szüksége, akik a bizalmát élvezik. Az, hogy a leendő miniszternek valaki a bizalmát élvezi, még nem jelent baráti összefonódást, vagy valamiféle maffiát. Csupán annyit, hogy az illető olyan csapatot kíván létrehozni, akikkel jól együtt tud működni. A kontrollnak nem arra kell vonatkozni, hogy valaki ne ismerje a munkatársait és ne legyen velük kapcsolata, hanem arra, hogy a tevékenységüket ellenőrizzék. (Folytats a 3. oldalon) A trónörökös pár szerdai programja Károly herceg Nagy Imre- emlékplakettet kapott A walesi hercegi pár látogatásának harmadik napját a Nemzeti Múzeumban kezdte. Károly herceg és Lady Diana Fodor István főigazgató kalauzolásával megtekintette a szent koronát, valamint a koronázási jelvényeket. *A rövid múzeumlátogatás végén a hercegi párt egy jellegzetes angol figurát mintázó szoborral ajándékozták meg az intézmény vezetői. Ezt követően a magas rangú vendégek Bugacra indultak, ahol igen feszített program várta őket. A megyéi vezetők, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park és a bugaci tsz képviselői barackpálinkával és pogácsával köszöntötték a hercegi párt. Az üdvözlés után a trónörö- .kös pár négylovas hintóra szállt. A fogat egy közeli tanyára fuvarozta Károly herceget és Lady Dianát. A hercegi pár itt költötte el ebédjét is, először ízlelve meg a bugaci pusztagulyást. Ezután a trónörökös pár részt vett egy csikós-lovas bemutatón. Ezután ismét fogatra szálltak, hogy azután sötétkék Rolls- Royce-ukon térjenek vissza a fővárosba. (Folytatás a 2. oldalon) KOSZORÚZÁSOK A GYŐZELEM NAPJÁN A fasizmus elleni háborúban elesett külföldi katonák emlékére, a győzelem napja 45. évfordulóján kQszorúzási ünnepségekre került sor Budapesten, a Hősök terén, a magyar hősök emlékművénél, a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél és a budaörsi úton az amerikai hősök emlékművénél. Ugyancsak megemlékezések voltak Solymáron a brit, ausztrál, délafrikai, francia, kanadai, lengyel és új-zélandi közös katonai temetőben, Harkányban a bolgár hősi emlékműnél, Bere- menden a jugoszláv katonai temetőben és a hajdúböszörményi központi román sírkertben. Koszorúzási ünnepséget tartottak a Budapest Kongresszusi Központ parkjában, a fasizmus elleni harc hőseinek és a fasizmus áldozatainak emlékművénél is. A honvédelmi bizottság ülésén A tabi laktanya sorsa A honvédelmi miniszter megbízásából a Magyar Honvédség is képviselteti magát a Moszkvában rendezett győzelem napi ünnepségen, a második világháború befejeződésének 45. évfordulóján. Az ünnepi eseményre valamennyi varsói szerződésbeli tagország részéről érkeztek küldöttségek, a Magyar Köztársaság és Románia kivételével mindegyiket a honvédelmi miniszter vezeti. (Folytatás a 2. oldalon) A ROMÁNIAI TESTVÉRMEGYE VEZETŐI SOMOGYBÁN ✓ Kapcsolatépítők Csíkszeredáról A megyei tanács vendégeként tartózkodik Somogybán Pataki Imre, a romániai Hargita megye nemzeti szövetsége ideiglenes tanácsának elnöke és Dimény Sándor, a hargitai termelőszövetkezetek tanácsának elnöke. Tegnap délelőtt találkoztak dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei tanács elnökével, Papp Jánossal, Kaposvár tanácselnökével. Ezután Dimény Sándor a kaposvári növényvédő állomásra látogatott, Pataki Imre pedig a kisiparosok megyei érdekvédelmi szövetségének munkájával ismerkedett. A vendégek délután Kaposváron a különböző pártok képviselőivel találkoztak. Dimény Sándor ma Barcsra látogat, Pataki Imre pedig a privatizációs elképzelésekről gyújt tapasztalatokat. A látogatáson tegnap inteijút kért a Somogyi Hírlap munkatársa Pataki Imrétől. (Folytatás a 4. oldalon)